Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-09 / 10. szám
VÍZUM nélkül Olyan hideget, hófúvásokat, viharokat már régen látott Európa. Az 1962—63-as év telét nem hiába nevezte el a világsajtó a század telének. A Német Szövetségi Köztársaságban befagytak a folyók és a csatornák. Belgiumban, Olaszországban, Svájcban városok tucatjait zárta el a hó a külvilágtól. Franciaország déli megyéit vastag hótakaró borította. Sok országban megbénult a vasúti- és a közúti közlekedés. Zavarok keletkeztek a szén- és az energiaellátásban, a világításban. Ez a tél néhány szocialista ország számára is nehéz volt. De a nehézségeket jelentősen csökkentette, hogy ezek az országok kisegítették egymást. Amikor a hótorlaszok miatt a lengyel vasútvonalakon elakadtak a szénszállítmányok, a gyáraknak a szomszédos szovjet köztársaságokból, Ukrajnából és Belorussziából küldtek villamosenergiát. A Lengyel Népköztársaságban még a legnagyobb fagyok idején sem került sor áramkorlátozásra a háztartásokban, ami például Angliában megtörtént. Ezekben a téli hónapokban Ukrajnából Magyarország, Csehszlovákia és az NDK Is kapott energiát. Mindezt a Béke energiarendszer tette lehetővé. A Kárpátok bércei között, megközelíthetetlennek látszó helyeken, karcsú oszlopok acélszerkezetére függesztve húzódik a távvezeték. A vezeték nyomvonalán haladva eljutunk egy kis hatórmenti ukrán faluba, Kljucsarkába, Munkácstól hét kilométerre. A műút mellett alacsony épület fehérük, ablakairól visszaverődik a nap fénye. A szürkület beálltával ezek az ablakok villanyfénytől ragyognak egészen hajnalig. így megy ez hétköznapokon és ünnepeken egyaránt. Kljucsarkában mindenki tudja, hogy ez az épület a nemzetközi energia-elosztó alállomása. Ez köti össze a Szovjetunió és más szocialista — KGST-országok — fővezetékeit. Az első emeleti tágas teremben Jurij Balog, főművezető kalauzolt bennünket. Ez a központi vezérlő-Marija Lukanylnyec diszpécser terem. A telefonkészülékkel telerakott hosszú asztal mögött alacsony termetű asszony ül. Egy pillanatra se szűnik a monoton zúgás, csak a telefonok csengése szakítja meg időnként. Az asztalnál ülő asszony határozott mozdulattal veszi fel a kagylót és nyugodt hangon kérdez vagy válaszol. A beszélgetés rendszerint rövid, szűkszavú. A jelentkezés után Marija Lukanyinyec a Béke energiarendszer alállomásának ügyeletese számokat jegyez be egy vastag könyvbe. — Azt írom be Ide, hány kilowatott vettek át a határ túlsó oldalán — válaszolja kérdéseimre. Majd mosolyogva hozzáteszi: — Az energia különben mindenféle vízum és vámkezelés nélkül megy át a határon. Sok teljesítményszómlálót látok itt. Nem ezek végzik a nyilvántartást? — A teljesítményszámlálók azt mutatják, ml mennyi villamosenergiát adtunk át. De hogy mennyi érkezik, ezt telefonon tudjuk meg. Marija Lukanyinyec az ablakhoz vezet. — Ott, a rét mögött van Magyarország, abban az irányban pedig Csehszlovákia. Ez a két vezeték Sajószögedre tart, az a másik pedig Gödre. Az első kettő feszültsége 220, a harmadiké 400 kilovolt. Minél nagyobb a feszültség, annál kevesebb a veszteség. Ismét csöng a telefon. — Itt Munkács beszél ,.. Néhány órát töltöttem az állomáson. Ez Idő alatt Marija Lukanyinyec jónéhányszor beszélt bolgár, román, magyar, csehszlovák és NDK-beli városokkal. Néha úgy tűnt, mind itt vannak egészen közel. A viszonylagos nyugalom perceiben megkértem, hívja fel nekem valamelyik külföldi kollégáját. Az ügyeletes szeme vidáman felcsillant: Az I összefogás vezérli] asztalánál — Felhívom magának az egyik jó ismerősömet. A telefonban kellemes női hang jelentkezett: — A sajószögedi alállomás vezetője, Újhelyi Irén van a telefonnál. Irén jól beszél oroszul. A Moszkvai Energetikai Főiskolán tanult. Tíz éve kapta meg a diplomát, de ma is tartja a kapcsolatot volt évfolyamtársaival, és a közeljövőben Moszkvába készül a jubileumi találkozóra. Elbúcsúzunk Marija Lukanylnyectől. — Ha Lvovban jár — mondja —, adja át üdvözletemet a központi teherelosztóban dolgozó barátaimnak, különösen pedig Tatjána Platonovának. — ö kicsoda? — Egyelőre az egyetlen női fődiszpécser energiarendszerünkben. Ezzel elbúcsúztunk. Az udvaron újra elgyönyörködünk a tartóoszlopok karcsú acélszerkezetében. Az oszlopok szinte lépkednek egymás mögött, mígnem eltűnnek a távolban. A központi teherelosztóban Hatemeletes épület az ősi Lvov városának forgalmas terén. Innen szabályozzák Ukrajna több kerületének áramelosztását. Ugyanitt van a Béke energiarendszerbe bekapcsolt Ivovi energiarendszer teherelosztója is. Szerencsénk volt, Éppen megérkezésünkkor lépett szolgálatba Tatjana Platonová és vele együtt Leonyld Taranov diszpécser. E különös parancsnoki pont egyik falát hatalmas vezérlő tábla foglalja el. Vastag és vékony, egyenes és cikcakkos vonalak jelölik rajta a Béke energiarendszer távvezetékeit. Kigyulladnak, majd elalsza-Fotó: A, HubuMkln Tatjána Platonova, a Ivovi energiarendszer fődiszpécsere nak s újra kigyulladnak a zöld, sárga, piros Izzólámpák, akár egy hatalmas karácsonyfán. — Előfordul — magyarázza Tatjána Platonová — hogy a nap folyamán egy-egy szakasz üzemállapota többször is megváltozik. Ekkor lépnek üzembe az automatikus berendezések. Ezek a lámpák azt mutatják, melyik vezeték van feszültség alatt és melyik van kikapcsolva. A fődiszpécser vastag füzetet vesz elő a szekrényből. Ez az energiarendszer „krónikája", megépítésének története. Nem sokkal azután, hogy a KGST- országok elhatározták energiahálózataik párhuzamosan üzemre való kapcsolását, Munkácson felépült az egyik legelső csomóponti alállomás. Ilyen alállomások épültek a határ túlsó oldalán is. Burstin falu határában elkezdődött egy nagy hőerőmű építése, amelynek energiáját a KGST-országokba exportálják. — Itt kiváltképp erősen érezzük egymás közelségéi kapcsolódik be a beszélgetésbe Leonyid Taranov. — Akár éjjel, akár nappal, bármilyen időjárásban, ha a szomszédoknál nehézség támad, a barátok azonnal segítenek. A párhuzamos üzem elsősorban azt teszi lehetővé, hogy a hosszúlejáratú egyezményekben garantált energia eljusson azokba az országokba, amelyek nem rendelkeznek elegendő energiaforrással. E tekintetben igen érdekes számokat hallottunk Itt: 1955-ben a KGST-országok közötti energiacsere 452 millió kilowattóra volt, 1968-ban viszont ezek az országok több mint 9 milliárd kilowattóra energiát exportáltak. Platonova elmondta, hogy a Béke energiarendszernek még egy igen fontos rendeltetése van. Amikor például a Ivovi munkások számára elkezdődik a munkanap, a szovjet határoktól nyugatra sok város még alszik. Ekkor az energiatöbbletet onnan kelet felé, a Szovjetunióba irányítják. Amikor nálunk is megkezdődik a reggeli csúcs, addigra itt már csökken a fogyasztás. Ekkor az energiafolyam egyre növekvő mennyiségben Indul nyugat felé. Erőmű a „tenger" mellett Alig néhány évvel ezelőtt a Burstin melletti kis patak nemigen vonta magára a figyelmet. Nyáron csaknem teljesen kiszáradt, láthatóvá vált hináros ágya. Ma Itt bővizű folyó folyik, amely a „Burstlnitengert" táplálja. Éjjel az Ifjú város, Burstin fényei világítják meg partjait. A város csaknem valamennyi lakója kapcsolatban van az erőművel, amely életei adott neki. A burstini hőerőmű főmérnökével, Vilen Szemenyukkal beszélgetünk dolgozószobájában. A főmérnök magas fiatalember. (Ma egyébként a Ivovi energiarendszer főmérnöke.) Megtudjuk, hogy a múlt év végén még két blokkot helyeztek üzembe az erőműben, amelynek teljesítménye ezzel csaknem 2,5 millió kilowattra emelkedett. 2,5 millió! Eszünkbe jut az 1920-as év. A Nagyszínház Moszkvában. A Vili. szovjetkongresszus küldöttei bekecsben, katonaköpenyben, matrózkabátban hallgatták Lenin szavait. Lenin a fiatal szovjetköztársaság holnapjáról beszélt: „...Amikor majd Oroszországot az erőművek és más nagyteljesítményű műszaki berendezések sűrű hálózata fogja átszőni, kommunista gazdasági építésünk példaképe lesz az eljövendő szocialista Európa és Ázsia számára.“ Azoknak a gyermekei és unokái, akik Lenint hall-Patták — Marija Lukanyinyec és Jurij Balog, Tatjána latonova, Vilen Szemenyuk és sokan-sokan mások —, folytatják, amit apjuk és nagyapjuk elkezdett, Körülbelül ugyanakkor, fél évszázaddal ezelőtt beszélt Lenin a népek „világszövetkezetéről", a szocialista világgazdaságról. Ez az álom már kezd valóra válni abban a szervezetben, amit rövidítve így hívnak: KGST. A Volgánál, e hatalmas orosz folyánál kezdődik a gigantikus Barátság olajvezeték. Ez a Kárpátok hegyei között találkozik a Béke energiarendszer nagyfeszültségű távvezetékeivel, és együtt folytatják útillant nvlinnf IaIÁ Valóban jelképes, hogy a testvéri országokba energiát és fekete aranyat szállító ütőerek ilyen nevet kaptak: Barátság, Béke. V. Hudij
