Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-09 / 10. szám

HUSZONÖT ÉV

A SZABADSÁG

ÚTJÁN

A csehszlovákiai magyar nők helyzete

Az ember hajlamos a túlzásokra. Sokszor az alkalomtól függően túlozzuk az eredmények nagyságát, vagy a felelősségkeltés szándékával felnagyítjuk az előttünk álló feladatokat. Ha az elmúlt huszonöt évet mérlegre tesszük: mit értünk el és mire van még szükségünk, nyugodtan lehetünk tárgyilagosak. Fejlődésünket ilyen tárgyi jelképpel érzékeltethetjük: petróleumlámpa — televízió, vagy mosóteknő — villanymosógép, munka látástól vakulásig — ötnapos munkahét. Gyakrabban használt szavakkal — a szocialista társadalom fejlődésének huszonöt esztendeje alatt hazánk lakosságának gazdasági és kulturális életszínvonalát a legfejlettebb országok szintjére emelte, a legmesszebb menő társadalmi gondoskodás veszi körül a gyermekeket, anyákat, betegeket, idős embereket.

De ezen a hatalmas társadalmi fejlődésen, gondoskodáson belül minket most a hazánkban élő magyar nemzetiségű nők helyzetének alakulása érdekel. Mennyien is vagyunk? Ha a számoknak hinni lehet, Szlovákia összes asszonyainak 11 százalékát képezik a magukat magyar nemzetiségűnek valló nők. A magyarul beszélők százalékaránya feltevésünk szerint nagyobb. De hagyjuk magunkat meglepni a következő népszámláláskor. Addig is — megítélésünk szerint — ha Csehszlovákia összlakosságának fele nő, akkor — az itt élő több mint 600 000 magyar lakos fele, tehát 300 000 a csehszlovákiai magyar nők száma. Nem közömbös számunkra, hogy a több mint negyedmillió ember — a jövő nemzedék nevelését legintenzívebben irányító és befolyásoló ember, az édesanya — milyen értelmi, érzelmi, kulturális szinten él, mozog, cselekszik, milyen tényezők hatnak rá, milyen körülmények veszik körül.

A körülmények a felszabadulás utáni három évben mostohák voltak. Az ország, politikai hatalomért küzdő nacionalista és reakciós erői három évre kirekesztették a civilizációból, megfosztották emberi és állampolgári jogaitól Csehszlovákia félmillió magyar nemzetiségű lakosát.

1948 után, amikor a februári győzelemmel a kommunista párt elfoglalta történelmi küldetésének megfelelő vezető helyét, a polgári és politikai jogok biztosításával a magyar nemzetiségű csehszlovákiai állampolgárok is intenzíven bekapcsolódtak az ország szocialista építésébe. Ebben az építő munkában a nők nagy aktivitással vettek részt. Kihasználtak szakmai és politikai tudásuk gyarapítására minden lehetőséget, segítettek a szövetkezetek alapításában, brigádmunkát szerveztek, szabás-varrás, főzési tanfolyamokat rendeztek, s tömegesen kapcsolódtak be a Földművesasszonyok Téli Iskolájába, amikor elhangzottak az első felhívások.

Huszonöt év telt el... felnőtt egy új nemzedék, melynek női tagjai többségükben elvégezték a nyolckilenc éves általános iskolát. Sokan az anyanyelvükön szerzett alapfokú műveltséghez még szakképzettséget is szereztek anyanyelvükön, mezőgazdasági, közgazdasági, pedagógiai és egészségügyi iskolákban, miután hazánk biztosította (1960-ban alkotmányosan is) az állampolgárok teljes egyenjogúságát nemzetiségre, fajra való tekintet nélkül, s fokozatosan kialakultak az anyanyelvi oktatás és a kulturális fejlődés lehetőségei. A nemzetiség egészét figyelembe véve, 1968 októberében elfogadták a nemzetiségi alkotmánytörvényt, amely az egyenjogúság marxi—lenini elvei alapján történő érvényesítését hivatott elősegíteni.

E kedvezőnek tekinthető jogi helyzet ellenére az 1933—34-es iskolaév adataival szemben (amikor körülbelül 15 ezer volt azoknak a magyar nemzetiségű általános iskolásoknak a száma, akik szlovák iskolába jártak, addig) a legutóbbi becslések szerint most 45 ezer magyar nemzetiségű 3—17 éves fiatal látogatja az idegen nyelvű különböző oktatási és nevelési intézményeket. Ezek a számok arra figyelmeztetnek, hogy negyvenötezer magyar nemzetiségű gyermek és fiatal édesanyja nem ismeri jogi helyzetünket, keveset tud az ország jövőjéről, és nem érzi biztosítottnak gyermeke holnapját, mint Csehszlovákia magyar nemzetiségű állampolgáráét.

Miért, honnan e magatartás, hol a gyökere a bizonytalanságnak, félelemnek, tájékozatlanságnak, a kisebbségi érzésnek? Hazánk magyar nemzetiségű asszonyainak magatartását, nézeteit eleve meghatározza az a tény, hogy Szlovákia iparilag legkevésbé fejlett területein élnek. (Királyhelmec és környéke, Érsekújvár, Komárom.) Igaz, hogy mezőgazdasági üzemeink többsége fejlett, kiváló eredményeket ér el. De éppen ezért a gépesítésre fordítható nagyobb beruházások arányában, felére csökkent és állandóan csökkenő irányt mutat a szövetkezetekben foglalkoztatott nők száma. Az egy családra eső átlagos bevétel (Dél-Szlovákiában a mezőgazdaságban a jó kereseti lehetőség ellenére) éppen a minimális iparosítás miatt mélyen az országos átlag alatt marad. De ez csak az ökonómiai tényező, amely — természetesen — meghatározza a kulturális igényeket és lehetőségeket is. És ez sem lényegtelenebb:

A háztartásban dolgozó magyar nemzetiségű nők nevelésére eddig úgyszólván csupán lapunk hatott. Tehát az iskolából kikerülő, családot alapító nők a tömegszervezetek, a társadalmi élet hatókörén eddig csaknem teljesen kívülrekedtek. A nőszövetség (nőbizottság) helyi szervei megmaradtak a varró, főző tanfolyamok szervezésénél, de elvi, eszmei, politikai nevelésből nem sokat adtak, nem is szólva a sajátos nemzetiségi (történelmi, néprajzi, nemzeti kultúra) igényekről. Legroszszabb a helyzet a mezőgazdaságon kívül dolgozó nők esetében. Ipari

Foto: L. Lisicky

(termelő és szolgáltató-ipar, kereskedelemben alkalmazott) munkalehetőség után legjobb esetben tíz-húsz kilométert utaznak naponta lányaink, asszonyaink. S legrosszabb esetben tizenhat évesen Csehországban találnak munkát. Mikor, s mit olvas, tanul az ilyen dolgozó nő? Azt már szinte hozzá sem tesszük, hogy az anyanyelvén, mert egyrészt nincs, aki foglalkozzon velük, másrészt kevés szabad idejük nagy részét utazással — esetleg olcsó szórakozással töltik. Döbbenetes éppen az üzemekben dolgozó magyar nemzetiségű nők igénytelensége. Legfejlettebb, legöntudatosabbak a mezőgazdaságban dolgozó nők. ök, ha általános műveltségben nem kaptak is többet, mint az említett rétegek, szakmai téren, szervezettségből komoly leckét vettek. A nőszövetség is csak rájuk gondolt, és a téli iskolával folyamatosan, következetesen, az anyanyelvükön biztosított — a mezőgazdasági üzemek segítségével — több éves, rendszeres képzést.

És itt elértük a hiányzó láncszemig: az intézményes törődés kérdéséhez. Hogy szükség van egy szervre, amely felméri, rendszerezi és fokozatosan, következetesen kielégíti az igényeket, irányítja, szervezi a csehszlovákiai magyar nők eszmei, kulturális és társadalmi nevelését. Ez-a szerv egy évvel ezelőtt megalakult. A Szlovákiai Nőszövetség kebelében működő Magyar Nőtanács. Sajnos, ennél sokkal többet nem mondhatunk. A hivatalos harminc (a valóságban huszonhat odaadó és kevésbé aktív munkát végző) tagból álló szerv jogi helyzetét, hatáskörét a mai napig sem tisztázhattuk teljesen. Ugyanis a nőszövetség belső szervezeti és elvi kérdéseinek tisztázására

is csak most, a februári plenáris ülésen került sor. De a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága mellett, a plénum által megválasztott Nőtanácstól, a Szlovákiai Nőszövetség joggal várja, hogy törődjön hazánk magyar nemzetiségű asszonyainak sajátos problémáival.

Ehhez olyan működési teret kapott, amelyen a legmesszebbmenő igényességgel és változatossággal taníthatja, nevelheti, szórakoztathatja, szervezheti az asszonyokat: klubokat alakíthat a magyar nemzetiségű asszonyok bevonásával. A „Barátnők klubja“ — várakozásunk ellenére — nagyon kevés helyen alakult meg. Miért? Ez egyrészt a nemzetiségi jogok hiányos ismeretének, másrészt a nőszövetség már említett tisztázatlan szervezeti felépítésének „köszönhető“, amit minden esetre — s minél előbb — pótolni kell. Az idei esztendő a Szlovákiai Nőszövetségben a „Lenini nevelés éve“. Ez a nevezetes centenárium — felszabadulásunk negyedszázados jubileumának ünneplése idején — méltó alkalom, hogy alaposan áttanulmányozzuk a női egyenjogúság kérdését éppúgy, mint a nemzetiségi kérdés lenini megoldásának elveit, s hogy ezeket az elveket a gyakorlatban is érvényre juttassuk. A Magyar Nőtanáccsal karöltve a Szlovák Nőszövetség központi bizottsága felméri és kidolgozza a nőmozgalmi munka további feladatait, — addig is meg kell tenni az első lépést: meg kell alakítani a Barátnők klubját. Csak így teremthetjük meg a színvonalas tanulás, kulturális munka és a tömegmozgalmi tevékenység feltételeit. S csak így juthatunk tovább, így lehetünk többek — s adhatunk gyermekeinknek is többet. HARASZTINÉ M. ERZSÉBET