Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-21 / 52. szám
— No, el tudd menni valahogy? kérdezte. A kérdés sótalan volt, és a maga balga módján csúfondóros. Csak a másik legény és Zsiga nevetett rajta, abban a jóleső hiszemben, hogy Fülöpöt máris nevetség tárgyává tették a lány szemében. Mindjárt láthatták azonban, két dologból is, hogy nagyot tévedtek. Mert egyrészt a gazda morgásnak nevezte Zsigát; másrészt pedig Vilma olyan választ adott, ami bármilyen szónál Is többet mondott. Vagyis a kérdés után hirtelen megállt a szoba közepén, mintha váratlanul béka ugrott volna a lába elé. Aztán fordult egy felet s nem Zsiga mellé telepedett vissza, ahol egész este vidáman rebegett, hanem odament a másik pádhoz és a Fülöp árva helyére úgy ült le ott, mintha azt minta céljából akarta volna cselekedni. Mindenki megértette a dolgot. A váratlan csend is azt mutatta. S abban a csendben olyan lett Zsi-Erre már Zsiga is észrevette magát, s így szólt: Nem tudom, megmondjam-é, hogy mire gondolok. — Meg háti — biztatta a házigazda; s bólintott kettőt az asszony is, csak éppen Vilma ült úgy, mint szélcsendben a virág. Ez láthatólag gátolta is Zsigát a feltett szándékában, s éppen ezért megkérdezte külön a leányt is: — Szóljak-é, Vilma? — Akarat dolga — mondta a lány. Sok biztatás nem volt a Vilma szavában, de azért Zsiga mégis elszánta magát, s így szólt; — Ügy gondolom, hogy elég jól ismerem eme háznak kedves leányát, ámbár teljes mértékben megismerni senkit sem lehet, csak csupán a mindennapi örökös együttlétben. Mivel azonban a szükséges és bátorító szeretet az én részemről megvan, olyan szándékot táplálok magamban, hogy Vilmát elvenném, — Vilma dönt — mondta a gazda. gónok az arca, mintha a saját eszét bámulta volna, mely tétován borong előtte, hogy vajon merre párologjon. Mivel szerette a lányt, a javát az eszének valahogy mégis visszacsalta magához, mert töredelmes arccal így szólt: — Hát beismerem, irigy kutya vagyok. — Az már igazi — mondta a másik legény. — Azt hittem, hogy téged barátomnak hívnak — mondta neki. S nem úgy? — kérdezte a másik, Nem. — Hanem? — Júdásnak. — Ha akarnám, akkor sem lehetne, mert ugyanis neked nem dukál egy Júdás. Azzal fel is állott Zsiga mellől rögtön, röviden búcsút vett a háziaktól, de Zsigának oda sem vetett semmit, hanem kifelé indult. Olyan nagy szigorúsággal lépett ki, hogy szinte ráhúzta az ajtót Vilmára is, aki illendőségből követni akarta. — Golyónak Is jó lett volna — mondta a lány. Aztán visszaült a helyére. Zsiga meg sem hallotta nyilván, amit Vilma mondott, mert a feje szótlanul lógott belé a levegőbe. Nagy elmerülésben gondolkozni látszott, s annyira megfeledkezett magáról, hogy már a háziak ébresztő szemekkel nézték. — A bűneidre gondolsz? — kérdezte a házigazda. Vilma azonban úgy hallgatott, mintha válogatna a szavak között. — Mert amit tesz, magának teszi — mondta az asszony is. S a lány még mindig hallgatott. — No lóm, szólj egyetI — biztatta Zsiga. — Majd egyszer szólok — mondta Vilma. S most nem? — Végsőt nem. Rosszul esett Zsigának ez a nagy fukarság, de erőt vett mégis magán és igyekezettel viselkedett. Bölcsnek mutatta magát; sőt kényszeredett mosolyokkal is élt, de azok csak olyanok voltak, mintha megbántott egérre bottal hajtott volna bárányfelhőket. Aztán baráti módon elbúcsúzott a szülőktől; Vilmának pedig azt mondta, hogy ne is fáradjon a kísérettel, nehogy odakünn a tornácban, még a végső szó előtt meg találjon hűlni. — Hát minden Jótl — mondta végül és általában S azzal elment. Utána nagy csend maradt a házban. Az öreg a bajuszát sodorgatta, az aszszony a kötényéről szedegette a semmit; a közben pedig Vilma egyikről a másikra ugrott a szemével, mint valami nyugtalan madár. Csak most értette meg igazán, amint a csendben nehéz lábakkal mentek a percek, hogy milyen rossz lehet, várni a szót. — Hát az alma nem esett le — szólott végre a gazda. S ahogy ezt az ártatlan dolgot kimondta, abban a pillanatban váratlan dolog történt, mert az asszony felugrott, s úgy kezdett járni a szobában, mint a haragos szél. Még a fújását is szinte hallani lehetett, s látni nyomában a port. Te mért zaklatsz? — kérdezte a gazda. Erre az asszony megállt az urával szemben és azt mondta egyetlen szuszra : Nem érhet minket olyan szerencsétlenség s veszedelem, bármikor s honnét jöjjön is, hogy maga elhárítaná rólunk, hanem csak azon jár olyankor az esze, hogy valami sutaságot mondjon, mint például „Az alma nem esett le". Nyelt egyet, de közben már pendült egyet a lány felé, kinek hasonló módon mondta: ■ Te is, ámbár még béka vagy, nem tudod, hogy miképpen dughatnád az orrodat minél magasabbra, mint ezen jelen alkalommal is, amikor egy jóravaló s gazdag legényt szalasztottál el, mintha ebben a szegénységben akármeddig dicsőségben ülhetnél. Most már fújt Is egyet, s ismét szelesen járni kezdett a szobában. Néhány fordulat után azonban megállt a lány előtt, s ráugrott a kérdő szóval: — Mért tetted?l — Fülöpnek megígértem — mondta a lány. — Annak az egérnek! Hiszen olyan szegény, hogy penészes belé! — Én Is szegény vagyok — felelte szelíd nyugalommal Vilma. — De Fülöp legalább emberséges ember, akinek nemcsak asszony, hanem társa is lehet egy lány, Majd egy-szívvel és közös akarattal leszünk ketten, dolgozunk és okosan haladunk a világgal, hogy nekünk is legyen mindenünk. A harag után most megijedt az aszszony, mert úgy látta a lány szavából, hogy azok ketten már végeztek is valamit. Csak egyszer volt Ittl — tgyszer. — S már odaígérted magadat neki?! — Csak magamban — mondta Vilma. S ő nem szólt? Nem. A nyavalyás! — tikkadozott az asszony, majd köhögés jött rá, minek a szüneteiben valami affélét lehetett érteni, hogy többet oda ne menjen az a szűkszavú tekergő, mert az ajtót csak tenné bé s nyitanó ki. Végre nehezen elhallgatott s a köhögése is elállt. Akkor kimerülve leült a régi helyére, de látszott, hogy a tollai meg borzosan állnak, Az öreg hunyorított egyet pajkosan a lány felé, és így szólt: — No, imádkozzunk, s feküdjünk le. De abban a percben koppintott valaki az ajtón. — Hát ez ki lehet?! — kérdezte az asszony. — Szabad! — mondta a gazda. Kedves mosolygással Fülöp lépett bé az ajtón. Köszönt illedelmesen s majd szíves engedelmet kért, hogy olyan későn vissza merészkedett jönni. — Dehát úgy van a dolog, — folytatta — hogy neki már nem a meleg takaró kell az éjszakai nyugalomhoz, hanem egy szó. S az a szó is Vilmától kéne, de valahogy úgy, hogy a szüleiben Is visszhangozzék. Kicsi szó, de mégis nagy szó, amit ő szívvel-lélekkel kívánna; s arra a kérdésre kéne adni azt a kívánatos szót, hogy Vilma hozzá menne-é feleségül. Akkor Vilmára nézett mosolyban fénylő szemekkel. — Igen? — kérdezte. — Igen — mondta halkan a lány. Erre Fülöp megcsókolta Vilmát, a gazdával kezet fogott, az asszonyt pedig tréfás kedvében szinte az ölébe vette. Aztán nem Is szólt egyebet semmit, csak köszönt, és boldogan elment. — Oh, beh igazán kedves fiúi — mondta az asszony. A gazda bölcsen bólogatott; a lány pedig, mint a piros alma, folyton nevetett. JUHÁSZ GYULA Mindenkinek Ö, emberek szeretni kell a földet S szeretni kell borút és bánatot, Örülni kell derűnek és esőnek S dalolni kell, ha minden elhagyott. Örülni kell a gazdag hervadásnak, Dalolni kell a téli sírokon, Szeretni kell a csillagot s az árnyat És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon, Ezt hirdeti ma nektek egy magányos, Bánatos ember, aki messze ment, Ki mosolyogni tud már bánatához S vágynak, reménynek rég békét izent. ICISiO SÁNDOR Szilveszteri fogadalmak Ev utolsó napjában magába száll a halandó, és belátja, hogy ez így nem mehet tovább. A dátum felette alkalmas, hogy új életet kezdj, és komoly fogadalmakat tégy: 1. Újévtől kezdve rendesen tornászol, mert lehetetlen elvégre, hogy mindenki friss, fiatal, csak te vagy petyhüdt szibaritaváz. 2. Nyelveket tanulsz, mert tűrhetetlen, hogy mindenki tud, te meg csak bólogatsz, mintha értenéd. 3. Újév napjától kezdve nem cigarettázol, mert mégiscsak abszurdum, hogy felnőtt ember ne tudjon szakítani átkos szenvedélyével, és ezt a pár darabot még elszívod, de azután ... legalábbis felébe vágod, na! 4. Rendszerezed elhanyagolt levelezésed, és még ma válaszolsz Elemérnek, aki tavaly szilveszterkor sürgönyileg érdeklődött, hogy mi van veled. 5. Felszámolod nőügyeidet, mert botrány, hogy Jucinak megvetted a gyűrűt holott Editke a titkos arád, és miközben Kató már gyanakszik Éva miatt, szegény jó feleséged nem is álmodja, hogy Zsuzsival jársz moziba. 6. Megmondod véleményed a főnöknek, helyettesnek, osztályvezetőnek, sőt lehet, hogy a házmesternek is. 7. Elmégy végre fogorvoshoz azzal az átkozott híddal, amely most két éve tört le, és amely miatt tavaly ilyenkor hétátok fogadalmat tettél. 8. Abbahagyod a totót, lottót, mert szamárság hétről hétre áltatni magad. 9. Még egyszer és visszavonhatatlanul legeslegutoljára kitöltőd a szelvényt, mert hátha éppen most... és szamárság lenne pont ezt az esélyt kihagyni.
