Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-14 / 50-51. szám
SZÍNES ceruza nélkül Margójegyzetek-epizódok A Szovjetunióban nagyon tetszett az új, haladó szellemű értelmiség. Felemelkedtek és minden energiájukat az ország korszerűsítésére és az emberek jólétének emelésére fordítják. Ügy vettem észre, komolyan gondolják azt, amit tesznek. Még ma is élénken él emlékezetemben Zajcev főmérnöknek, a volgográdi kenyérgyár igazgatójának szimpatikus arca, talpraesettsége. Az új irányítási rendszerről vitatkoztunk. — Mondja meg őszintén, ér az új irányítás valamit? ... Tettem fel neki a provokatív kérdést. Csodálkozva nézett rám, aztán mosolyogva mondotta... — Már hogyne érne, hisz több pénze van a gyárnak. — Csak a gyárnak ?!, — Természetesen a munkásoknak is, szabadabban mozgathatjuk a pénzalapot, és így belátásunk szerint emelhetjük a béralapot. Az év végén már nálunk is volt tizenharmadik fizetés. Átlagosan száz rubel jutott mindenkinek, de a legjobb munkásoknak kétszer annyit is adtunk. Beszéd közben, amikor áttértünk a múltra és a politikára, állandóan a sztálingrádi csatát és Volgográdot emlegettük. — Jól van ez így... szögeztem neki a kérdést. — Volt a mi városunk már Cáriéin, Sztálingrád, most Volgográd. nem is az a lényeg, hanem az, hogy tönkrevertük a fasisztákat, és újjáépítettük a várost. Évente kilencezer lakást adunk át a fiataloknak. Igazán szép a városunk, hisz láthatta, ez a lényeg. Politikai hullámok jönnek, mennek, nekünk, mérnököknek és dolgozóknak az a feladatunk, hogy építsünk. És ez az, amin az ember értékét lemérhetjük. ESTE TIZENEGY ÖRAKOR PUHA KENYÉR Amikor a szokásos hivatalos fogadtatások és szereplések megengedték, elszakadtam a küldöttségtől, és látogattam a kávéházakat és espreszszókat, a mindent áruló magazinokat, élelmiszerüzleteket. Sose láttam még ennyi fajta cukorkát, vagy más árut. Az üzletekben rendkívül nagy a választék, és a Szovjetunióban a kereskedelem mindent a vevőért tesz. Ezt tapasztaltam többek között Szimferopolban is. Este tizenegy órakor betoppantam egy élelmiszermagazinba. Friss cukrászsütemények és több fajta kávé, kakaó állt a fogyasztók rendelkezésére. Figyelmemet azonban a kenyérrel telt pult kötötte le. Legalább tíz fajta kenyér- és cipófélében válogathattak a vásárlók, és rövid idő alatt szinte ezer számra adták el a kenyeret. Meg is kérdeztem az elárusítónőt. — Maguknál mindig ilyen friss a kenyér ?... — A száraz kenyeret meg sem vennék a fogyasztók, meg mi sem vesszük át a pékségtől. Ha a fogyasztók érdeke megkívánja, nincs szabad szombat, nincs ünnep. Jómagam is vettem egy foszlós bélű cipót, és kissé keserűen gondoltam a bratislavai száraz kenyérre. SZLOVÁK SASOK Meghitten beszélgettünk a krimi partizánok volt vezetőivel. Szóba kerültek a bravúros tettek, és gyakran hallottuk a 2ak, Chrenko, Grman neveket. Meg is kérdeztem Petr Jampolskitól, a krimi partizánok központi parancsnokságának főparancsnokától, hogy ezek az emberek nem szlovák származásúak-e? Felderült az arca. — Szlovákok voltak ezek a javából. Kapcsolatot teremtettek velünk, és átengedték a Vörös hadsereget. Mintegy kétszázan sorainkban küzdöttek. Az 6 segítségükkel vertük szét a német gyorshadosztályt. Ok mentették meg a szimferopoli lányokat is, akiket a németek kényszermunkára akartak elhurcolni. Viktor Chrenko, Juraj 2ák és Jozef Grman neve most is gyakran szerepel a krimi körzetben és röviden csak így hívják őket: „Szlovák sasok.“ A NYITRAI PARTIZÁNBRIGÁD TAGJA Sétahajózásra indultunk a Volgán. A volgográdi csehszlovák-szovjet barátság klubja külön kis hajót adott rendelkezésünkre. Jó barátok meghitt társaságában úsztunk a Volgán, végre távol a hivatalos fogadtatásoktól. Jellegzetes szárított halat ropogtattunk, amire jól csúszott a jégbe hűtött sör. Olyan jó kedvünk kerekedett, hogy ugyancsok roptuk a táncot a kis hajó fedélzetén. Maria Ivanovnát, a klub titkárnőjét, mivel igazi kozák temperamentummal járta el az orosz táncot, lobogó vére miatt elneveztük Akszinyának. Egyébként a Gagarin középiskola német szakos tanárnője, és a németen kívül még kitűnően beszél angolul is. Táncszünet közben letelepedtem Gavrilov Borisz Jelarinovics mellé, aki az említett középiskola igazgatója. Megkapott, hogy örökké csak kisfiát simogatta, szinte el sem tudott tőle szakadni. — Én már csak a kisfiamnak élek, az ifjúságomat a fronton töltöttem, ejtőernyővel dobtak le a maguk országában és a nyitrai partizánbrigád tagja voltam. Látja, a háború miatt ilyen későn nősültem, és olyan fiam van, aki unokám is lehetne. TÁVRIA-KAPU Szimferopol a Krim kapuja, és kereskedelmi központja. Az idegen itt találkozhat a Szovjetunióban élő összes nemzetiségek tagjaival. Itt van a bel- és külföldi turisták Távria nevű tábora is. A nevét a régi őslakóktól kapta, és most a kapu szerepét tölti be, mert ezen át jutnak el a bel- és külföldi turisták a Krimfélsziget legszebb vidékeire, köztük Jaltára is. A táborban két meglepetés ért. Amikor a szabadtéri színpad felé közeledtünk, vagy félszáz torok énekelte a „Tancuj tancuj vykrucajt“. Cseh és szlovák turisták rögtönzött énekcsoportja vett részt az énekvetélkedőn, és ezzel a számmal el is nyerték az első díjat. Küldöttségünket is azonnal bemutatták, és nekünk is segíteni kellett az éneklésben. A másik meglepetés akkor ért, amikor Titov Szem jón Petrovics, a Csehszlovák—Szovjet Barátság titkára, a tábor vezetője, cseh és szlovák nyelven üdvözölt bennünket. Kiderült, hogy hosszabb ideig Prágában és Bratislavában dolgozott. Emelkedett hangulatban kezdődött a társasjátékokkal és táncszámokkal tarkított este, amelynek keretében sorban kellett táncolnunk a sok nyelvű és sok nemzetiségű tábor lakóival. Táncoltunk archangelszki, moszkvai, ukrajnai, kazach, üzbég, mongol, német, angol és ki tudná felsorolni, hány nemzet lányaival. Nem törődött ott senki sem azzal, hogy ki milyen nyelven beszél, és ez így van az egész Szovjetunióban. Nemzetek és nemzetiségek találkozója ez az ország, ahol nincs nemzetiségi gyűlölet, és annyit ér az ember, hogyan dolgozik. Ebben a végtelen országban mindenki mindenütt otthonra, barátságos fogadtatásra talál. A szovjet emberek szívesen tartózkodnak a víz mellett. Télen is, nyáron is. Bállá József
