Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-30 / 48. szám
Qpoly mente. Tón éppen ez a vidék nevezhető leginkább „mikszáthinak". Zsélytől északra alig hat kilométerre fekszik a szlovák Szklabonya, az író szülőfaluja. A szomszéd Zahorót úgyszintén szlovákok lakják, mint ahogy már Mikszáth idejében is. Az Ipoly-parti szomszédok viszont, Szelestyén és Ipolyvarbó, magyar falvak. Zsély ezerötszáz lakosának kilencven százaléka magyar. A felszabadulás után terebélyesedett a falu, néhány új utcasor, egy korszerű kilencéves iskola épült. Sajnos, a közvilágítás és az utak még olyan állapotban vannak, hogy sötétedés után veszélyes gyalog is közlekedni a községben. Zsélynek jól működő szövetkezete van, különösen a növénytermesztésben érnek el kimagasló eredményt. Lényegében Zsély olyan, mint a többi hozzá hasonló Ipoly menti település, a felületes szemlélőnek semmi különös nem akad a szemébe ... ... de ha megbolygatjuk a csendes-nyugalmas falusi idillt, megperdül a zsélyi körhinta, és peregforog mint az ördögkerék. Zsélyben a felszabadulás óta nem nyílt magyar óvoda. Zsélyben 1968-ban megszűnt a magyar iskola. Mindenki tanító nénije Emlékeinek fonala olyan hosszú, hogy ha eszerint sokat, hogy mindig kevesebb lett a tanuló, míg tavaly bezárták az iskolát... Sosem hittem volna, hogy ebben a magyar faluban egyszer nem lesz magyar iskola". Egy iskola agóniája Hiába hangzik hihetetlenül: Zsélyben megszűnt a magyar iskola. Az okok annyira összekuszálódtak, hogy megvilágításuk érdekében két évtizedet kell vissza pergetnünk. A magyar iskola megalakításakor három tanerős nyolcéves erős iskola indult, hasonló létszámmal, mint Szlávik Margit tanító néni idejében. Az iskola élére Fábri tanítót nevezték ki igazgatónak. Működése alatt — mint már hallottuk — a tanulók létszáma évről évre rohamosan csökkent. A nyolc osztályos iskola öt osztályosra zsugorodott. Tulajdonképpen a régi bűnök okozóját kell keresni, mert az okok sokrétűek, okozók sokan voltak. Elképesztő az, hogy a zsélyi magyar iskola húsz évig tartó haldoklására nem figyeltek fel sem a helyi, sem a járási szervek. S mert cinkosok közt bűnös, aki néma — mit tettek a magyar szülők és a magyar pedagógusok? A zsélyi magyar iskola utolsó tanítóját a szintén túlnyomóan magyar lakosságú szelestyéni egy tanerős iskolában találtuk meg. Mivel Szelestyénben sincs ZSÉLYI ítélnénk, azt gondolhatnánk, ő volt a falu első tanítónője. Három nemzedéket nevelt fel a faluban. Negyvenhat évvel ezelőtt, a tanítói oklevél megszerzése után, az akkori pozsonyi fiatal lány erre a vidékre került. Az Ipoly menti kis faluk világában kezdte el nehéz pedagógushivatását. Azóta itt él, ismerőse, rokona mindenkinek. Szlávik Margit néni beszél. Szavai, mondatai az egyszerű emberek nyelvére lefordított történelem. Szigorúbb, mostohább sors bontakozik ki az elmondottakból, mint amilyet a történelemkönyvek száraz adataiból megismerhetünk. A szemtanú beszél, aki nemcsak ismeri, átélte, átszenvedte a kor malomkő súlyú bűneit. Ez a világ a tanító néni érzelmeiben gazdagon rezonáló kor, igazabb, több a dokumentumok tényközlésénél, bizonyítva a József Attila-i mondást: az igazat mondd, ne csak a valótI „Hetvenhét éves vagyok, harmincegy évig tanítottam a faluban. Amikor idejöttem, a gazdák módosabbjai sorra felkínálták legszebb szobáikat, hogy náluk legyen szállásom. S most nézzék meg, milyen viskóban lakom. A vaksi petróleumlámpák gyér fényénél botorkálok este a lakásban. Ócska ez a ház. Kis nyugdíjamat felemészti a tüzelő, mert a szétszáradt ajtókon és ablakokon keresztül az utcát fűtöm. Úgy látszik csak ennyit érdemiek meg a falutól... Pedig voltak idők, amikor egymagám százhetven gyereket tanítottam egyszerre. Bizony a háborús években, amíg csak a bombázások ki nem zavartak az iskolából, látástól-vakulásig tanítottam. A háború után azzal jutalmaztak, hogy egyik napról a másikra kitiltottak az iskolából. Nem kellett a magyar tanító. Harmincegy évi működés után kenyér nélkül maradtam. Húsz évvel ezelőtt, amikor újra megnyíltak a magyar iskolák kapui, én már nyugdíjjogosult voltam. A magyar iskola élére egy olyan pedagógus került, aki nem volt gerinces ember. Sokat ártott az iskolának ... Olyan Sztrhárszky János, az utolsó tanító: — Zsélyben magyar iskola ellenes volt a hangulat... ▲ Smidt Sándor, a zsélyi pártelnök: — Egy magyar óvodai osztálynak Indulnia kellett majd utánanézek . . Bányai Géza, a Csema dók nagykürtöst Járási instruktora: — Reméljük rövidesen hatásos Intézkedés történik! A volt magyar iskola épületében helyezték el a szlovák óvodát. A kicsinyek kilencven százaléka magyar szülök gyereke л magyar iskola, Sztrhárszky János jelenleg szlovák iskolában tanít. „Vannak, akik engem is hibáztatnak azért, hogy megszűnt a magyar iskola. Én úgy érzem, megtettem a kötelességemet. Sajnos, Zsélyben magyar iskola ellenes a hangulat. Azt beszélik, faluhosszat, hogy aki érvényesülni akar, az szlovák iskolába járjon, mert magyar iskolával nem viszik a gyerekek semmire. Valótlan állítás — mondja Sztrhárszky János — hogy gyerekeink a magyar iskolából nem érvényesültek. Hacsak azokat említem meg, akik főiskolán tanultak tovább, akkor sem lesz rövid a sor az atomfizikustól az állatorvosig. Viszont nem ismerek olyan magyar gyereket, aki a zsélyi szlovák iskola elvégzése után folytatta volna tanulmányait. Amikor a szülőket a rémhírek és rágalmak ellenkezőjéről akartam meggyőzni, akkor “ ... akkor az volt a szokás, hogy figyelmeztették s nem is egyszer a magyar tanítót, hogy az ilyen „agitáció" állásába, kenyerébe kerülhet. De csak a magyar tanítókat figyelmeztették. S az eredmény az lett, hogy a megtévesztett szülők tömegesen Íratták be, vagy íratták át a szlovák iskolába a gyerekeiket. A szülők, akik gyerekeiknek mindig csak jót akarnak, nem tudták mit tesznek. Nem világosította fel őket senki arról — mert a faluban nem volt szabad abban az időben erről nyilvánosan beszélni —, hogy az anyanyelvi oktatás olyan fontos, mint a tiszta levegő. Ezt nemcsak mi állítjuk, vallja és mondja Komensky óta a pedagógusok és pszichológusok serege, hogy a gyerek csak anyanyelvén tanulhatja meg a szépet és jót — szépen és jól. Zsélyen fittyet hánytak a tudományra. És nemcsak Zsélyen, hanem a járáson is. Mindezek ellenkezője történt^az illetékes szervek tudomásával. A szülők a volt felelőtlen Fábri igazgató leváltását kérték — de hiába, mert a zsélyi és a járási vezetőknek nem voltak marxista céljaik. Nem véletlenül építették fel Zsélyen — a szlovák Szklabonya vagy Zahora helyett — a szlovák tanítási nyelvű központi alapfokú kilencéves iskolát, és a zsélyi magyar tanulóknak a harminc kilométer távolságra fekvő Ipolybalogra kellett naponta a magyar kilencéves iskolába utazniok. Nem törődtek a magyar iskola leromlásával és pusztulásával. Húsz év alatt nem nyitottak Zsélyen magyar óvodát. Az óvodában jártunk. Hallottuk a gyerekeket egymás közt beszélgetni, és meggyőződtünk róla, hogy legalább kilencven százalékuk nem beszél szlovákul. De honnan is tudnának, hiszen alig háromévesek, és szüleiktől csak magyar szót hallottak. Az iskolában sem jobb a helyzet. A szülőktől tudtuk meg, hogy a pedagógusok szerint a diákok nyolcvan százaléka kegyelemből nem bukik meg. Kell a zsélyi szülőknek ez a kegyelem? Az ilyen oktatási módszer milyen értelmi színvonalú ifjúságot nevel? Milyen szakembereket ad a társadalomnak? De a szülők állítólag így akarják. Ha a gyerekeket kérdeznénk meg, egész biztosan másképpen válaszolnának, mint ahogy válaszoltak, amikor a kétszáz hitoktatásra jelentkező gyerek hetvenöt százaléka a magyar nyelvű hitoktatást választotta saját elhatározása alapján. Nyilván azért, mert nekik így könnyebb! Zsélyen a magyar iskola nevét tönkretették. Az utolsó években már csak az járt magyar iskolába, aki a szlovák iskola minimális követelményeinek sem felelt meg. Azokat, akik mindezek ellenére magyar iskolába íratták gyerekeiket, kigúnyolták a faluban. Tehát megállapíthatjuk; a magyar iskola elsorvasztója Zsélyen a mesterségesen elferdített közhangulat volt, amely azonban felelősségre nem vonható. De azok, akik a közhangulatot irányították, és idáig torzították, semmi szín alatt sem mondhatók marxistáknak. „Nem marxista, sőt még csak nem is demokrata az, aki nem ismeri el és nem védelmezi a nemzetek és nyelvek egyenjogúságát, aki nem harcol a mindennemű nemzeti elnyomás, vagy jogegyenlőtlenség elten." (Lenin) Szerencsére Zsélyen vannak még szülők, akik nem értenek egyet a jelenlegi helyzettel. Közéjük tartozik Bányai Géza, a Csemadok járási instruktora, akinek már ma komoly gondot okoz, hogy hároméves kisfia, Zsolt, ha elérkezik az ideje, hová kerül iskolába. Milyen lehetőségei vannak, ha anyanyelvén akar tanulni? „Egy hatéves gyereket nem lehet naponta autóbuszra tenni, hogy felügyelet nélkül harminc kilométer távolságra járjon iskolába — mondja gondterhelten Bányai Géza. Lenne egy másik megoldás; Ipolyvarbó. Ez a község hat kilométerre fekszik tőlünk, de csak mezei út köti össze falunkkal, és így nincs autóbuszösszeköttetés. A Csemadok járási vezetősége tavaly, április 11-i dátummal, levélben felkérte a járási iskolaügyi osztályt, vizsgálják felül a zsélyi Iskola helyzetét, de kedvező elintézés helyett utasítást adtak Sztrhárszky tanítónak, számolja fel az iskolát és magyarázza meg a szülőknek, hogy ez az egyetlen megoldás. Nem marad más hátra, csak bízni abban — a többi szülővel együtt, akik hasonlóképpen aggódnak gyermekeik jövőjéért, mint én —, hogy rövidesen
