Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-23 / 47. szám
^3 чГ MILYEN AZ IDEÁLIS Évezredek óta problémát jelentett az emberiség életében^ az élettárs-keresés. Valamikor a lányok, a nők Helyzete egyszerűbb, de mégis nehezebb és lealázóbb volt. öt választották és nem ő választott élettársat. Főszerepet a házasságban az anyagi megalapozottság gs a társadalmi helyzet játszott. Jó ha volt, s ha nem, akkor talán helyettesítette a kölcsönös megbecsülés, vagy a beletörődés. Ha mindezt figyelembe vesszük, a keserves, boldogtalan házasság távolról sem volt annyi, mint ma a válás. _ Most ezek a tényezők nem befolyásolják a házasságot és sok fiatal ember kérdezi: milyen hát az ideális házastárs? Hol, s hogyan találom meg őt? Kedves P. M. tisztviselőnő! Ne haragudjon, de levelét olvasva, meg kell cáfolnom elképzeléseit. Magából csökönyös féltékenység beszél. Az igaz, hogy édesanyja csak egy van az embernek, és hálásnak kell lennünk a sok jóért, amit adott. De egy fiatalembernek, aki az élet küszöbén áll, meg kell alapoznia a jövőjét, s a családalapítás is ide tartozik. Ha az anyának nem tetszik a fiú választottja, akkor a fiatalember szakítson a lánnyal, csupán azért, mert „az anyának köszönheti, hogy létezik“? Rossz tanácsot adott kedves P. M., és ezzel nagy hibát követett el. N. E. munkásnő Érdeklődéssel olvasgatom a hozzászólásokat. A vélemények nagyon eltérőek, mint ahogyan az emberek is különböző természetűek. Engem az késztetett tollfogásra, hogy vannak olyan levélírók is, akik szerint nem létezik ideális élettárs. Szerintem ez az állítás nem helytálló. Inkább azt mondanám, hogy rosszul sikerült, elhamarkodott házasságok vannak. Aki úgy választ élettársat, hogy: szőke legyen, kékszemü, kontyot viseljen, lakkcsizmát, meg miniszoknyát, az lehet, hogy rövidesen kijelenti: „nincs ideális élettárs“. De aki azt mondja: legyen intelligens, dolgos, megfontolt, szerény — az biztosan megtalálja az ideálját. Túl sokat követelek? Nem! Ezekből a tulajdonságokból egy kevés is elég, a többi aztán már kialakul. Persze csak kölcsönös bizalommal, megértéssel és szeretettel. D. László, munkás Ideális élettársról csak nagy általánosságban lehet beszélni. Nem létezik mérce, ami eldönti a házastárs jó vagy rossz voltát. Ez abból adódik, hogy az emberek jellembeli tulajdonságai nagyon különbözők. Ha ismerjük Hipokrates, Pavlov vagy akár Kretschmer csoportosításait, abból is láthatjuk, hogy milyen sok tényező létezik, ami az embereket csoportosítja vagy éppen elkülöníti. Bár az egyes csoportokhoz tartozó emberek jellembeli tulajdonságai merőben ellentétek, mégsem lehet egyetlen csoportot,' vagy akár egyetlen embert sem kategorikusan elítélni. Minden emberben van jó is, rossz is. Vannak idősebbek, tapasztalt emberek, akik azt mondják, a hasonló természetűek házassága lesz jó... Mások meg azt mondják, különbözőknek kell lenni, hogy egyik a másikat mintegy „kiegészítse“. Nos, szerintem mindkét „tanácsadónak" igaza lehet. Ugyanis el tudom képzelni, hogy két melankolikus típusú ember szép házaséletet tud élni. Azt már viszont nehezebben hiszem el, hogy például két kolerikus típusú ember is ugyanúgy képes jó házaséletre. így tehát mindkét félnek igaza lehet. Mit veszünk hát mégis figyelembe az élettárs kiválasztásakor? Ma már nem jellemző (csak elvétve akad), hogy a szülők közvetlenül beleszólnak gyermekük házasságába. Legfeljebb csak tanácsokkal szolgálnak. A mai fiatal tehát önállóan dönt élettársának megválasztásában. Tapasztalatom szerint a mai fiatalok (kb. 20—22 évig) élettársuk választásakor megelégszenek a szerelemmel. Ez persze nem baj, mert ez nagyon fontos tényező. A legtöbb rossznak mondott házasság nem is itt romlik el. A rossz házasság helyett inkább elhamarkodott házasságról beszélhetnénk. Elhamarkodott azért, mert csak a külsőségekben láttuk az ideális társat, belső tulajdonságait pedig „elfelejtettük“ felfedezni. Már pedig aki megfontoltan épít a belső tulajdonságokra is, az könnyen megtalálja a számára megfelelő, ideális élettársat. S még egy fontos dolog! Ha már megtaláltuk a számunkra ideálisnak mondott társat, ne legyünk később közömbösek, ne zsörtölődjünk minden kicsiségen, ne csak a rosszat lássuk meg a házasság után élettársunkban. Egy ideális élettárs kell, hogy társának jó tulajdonságaira építsen, erősítse azokat, és az esetleges rosszakat pedig próbálja átformálni. Mi kell ehhez? Természetesen megértés, türelem, megfontoltság, következetesség. Az ideális élettárs kedves, bizalmas, őszinte a társához és főleg: kettőjük érdekében önkritikát is gyakorol! Valóban csak nagy általánosságban lehet ilyesmiről beszélni. De aki már legalább elméletben foglalkozik ezzel a kérdéssel, az minden bizonnyal jó élettárs akar lenni. Az akarat pedig már fél siker! M. Andrea A fiatalok az ideális élettársat keresik, akivel elindulhatnak a családi élet útján. Segítsenek nekik véleményükkel, tapasztalataikkal. írják meg, Önök szerint milyen az ideális élettárs? A legjobb válaszokat közöljük lapunkban. Az ankét 25 éven aluli résztvevőit meghivjuk Pozsonyba a kiértékelő gyűlésre, ahol 6, kétszemélyes külföldi turistautat sorsolunk ki közöttük. Kérjük a borítékra ráirni: „Ifjú szemmel11. wSfSU GY AZOK KOZOL Úgy dél felé hirtelen felemelte figyelmeztető ujját az ősz, tél lesz. Tajtékos szürke felhőket hajtva maga előtt, feltámadt a szél, lesodorta az utolsó kapaszkodó levelet is, esőpamacsokat csapkodott, nem dühösen csak kötelességtudón. Jött előkészíteni a terepet, de egyelőre nem vette komolyan, estefelé vissza is vonult. Hajamat borzolta, tépte a ruhámat, amíg Tany község utcáiban csavarogtam Nagy Juliska néni után. Legalább tízszer kellett útbaigazítást kérnem, amíg megtaláltam a bedrótozott kaput. Ezek nincsenek itthon, gondoltam s mintha gondolataimban olvasott volna, a hátam mögött megszólalt egy bácsi, fehér hajú, sógor kinézésű. — Elmentek Klstanyba fáért, én is őket lesem, várom. Megvárja őket? Inkább nekivágtam a falunak, majd csak egymásba botlunk valahol. Az autóbuszmegállónál Julis néni édesanyja integet (tíz perccel ezelőtt már egyszer útbaigazított), — Ott mennek a Julisék szekérrel a kultúrháznál. Fusson utánuk, még utol érit Nem értem utol, csak az udvaron. Már rakták lefelé a fát a szekérről, Nagy István, a gazda, s a sógor. Tudták, mi járatban vagyok. — Kerüljön beljebb a konyhába, ott van a feleségem. Abból a kevésből, amit hallottam róla, megpróbáltam elképzelni magamban, amíg kerestem, Majdnem eltaláltam. Nyílt, erős tekintete van, mint azoknak, akik gyakran „kifakadnak", ha az igazságon sérelem esik. S mi az ő igazságuk? Mi lehet az igazsága a nincstelen lánynak, aki 14 éves korában már a lengyári munkásnők keserű kenyerét ette? Az ő igazságuk azoknak az igazsága, akiket a természet a maga mására formált, tisztának, bölcsnek, szépnek. Am beszéljen Julis néni, egy azok közül. — Igen, nekem nem volt semmim, csak a négy testvérem, apám kint Oroszországban a fronton s élni kellett. De miből? Beálltam anyám mellé a lengyárba. Akkor tizennégy éves voltam. Ez volt a gyerekkorom. S ml várhat arra, aki így kezdi a gyerekkorát? Az életet? Csak rossz, egyre rosszabb. Hej, tudtuk mi, hogy nem jól van ez így! És amikor minden úgy megváltozott, éreztem, hogy eljött a mi időnk s nem hagytam, hogy tovább álljon nélkülem. Nem kellett engem tanítani, hogy mit tegyek, megtanultam én azt régen. Épp húsz éve annak, hogy megalakult Tanyban a szövetkezet. Az elsők között írtam alá a belépési nyilatkozatot. Később, egy fél év múlva a férjem is aláírta, s azután együtt dolgoztunk a kertészetben. — Hallom, nagy agitációs munkát fejtett ki. — Ha ez így maguknak jobban tetszik, akkor agitáltam. Az asszonyokat a faluban. Házaltam reggel, délután. Gyerünk asszonyok. Később aztán nem kellett, nem volt ró szükség, mentek már maguktól is. A mi falunkban mindig jól működött a szövetkezet, rögtön a megalakulásától kezdve. A környező falvakba is eljártam az elvtársakkal, gyakran a teknő mellől mentem el, ha úgy kellett. — S nem félt Juli néni, hogy valami gorombaságot vágnak az arcába? — Nem féltem, mitől féltem volna? Segíteni akartam nekik, s nem rosszat. Én nem erőszakoskodtam velük, ők nem gorombáskodtak velem, hisz olyan egyformák voltunk, csak én már döntöttem az igazság mellett, s így mentem hozzájuk. 1952 óta párttag, sőt 1955-től 63-ig a helyi pártszervezet elnöke, hét évig a CSKP járási plénum tagja, népbíró, 51 óta nőszövetségi elnök, 51-től a járási vezetőség tagja, s benne volt a szövetkezet vezetőségében. Emellett még felnevelt öt gyereket. — Hogy lehet ennyi munkát bírni? — Nehezen, de annyit szenvedtem valamikor, hogy most szívesen vállalok bármilyen munkát, csak vissza ne térjen az, ami volt. Érmet rak elém. — Nézze, ezt kaptam a szövetkezet megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából. Kitüntetést adnak, de megbecsülést nemi S feltör belőle a keserűség. — Ha az ember látja, hogy valami nem úgy megy, ahogy kellene, és szól, akkor meggyűlik a baja. Nem jó szemmel néznek rá, összeférhetetlennek, rosszakaratúnak tartják. Az igazság mellett majdhogy nap mint nap ki kell „fakadni". A Juli néniknek jó szemük van s a legcsekélyebbet is észreveszik, ami felett más elsiklana. Ilyenkor felcsap a hangjuk, és bizony odavágják a kulcscsomót, ha másképp nem megy. Az örök nyugtalant a jobbért törekedő természetet nem törik meg az évek. Még akkor sem, ha néha csalódnak. Lenyelik a pilulát s tovább dolgoznak, mint Nagy Juliska néni Tanyban. KOVÁCS MAGDA
