Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-02-02 / 5. szám
csak a legszükségesebb takarítást végzem, a nagytakarítás, nagymeeás, szabad szombatra marad. El Is hisszük Sliánénak, hogy sok munkája akad három gyerek mellett a lakásban. Szinte csodálkozunk, hogy képes Ilyen rendet tartani. De a titok kiderül. Sláa Jaroslav olyan férj, akire a lakóház asszonyai gyakran hivatkoznak, hogy „bezzeg a Siäa". — Éjjeli műszak után, mielőtt aludni mennék, elviszem Rostit a bölcsődébe — mondja a férj. — Feleségem hat órakor indul munkába. Hogy kívánhatnám, hogy ő cipelje a gyereket, s a fiamnak is jobb, ha fél nyolcig aludhat. A kislányok már önállóbbak, de jó ha legalább ott vagyok, amikor Iskolába készülődnek. Ha kiürült a lakás, kiszellőztetek, elrakom a ruhákat, mégcsinálom az ágyakat, s utána aludni megyek. — A férjemnek jobb lenne, ha egy műszakra járna dolgozni. Az éjjeli munka fárasztóbb, de ő szívesen teszi a gyerekek miatt. így hetente négyszer itthon van napközben. S nemcsak a gyerekeknek jobb így, de nekem Is, mert nyugodtan mehetek munkába. Különben talán nem is dolgozhatnék. Pedig az én keresetemre is szükség van. Bár Slía Jaroslav jól keres. A Dimitrov vegyiüzem egyik legjobb munkása Több mint tíz éve dolgozik a vállalatnál. 2500 koronát keres havonta tisztán. Szép pénz, de öt személyre nem sok. Hiszen tudjuk, hogy mennyi kell csak kosztra egy városi családnak. A petrezselyem zöldjétől az ivóvízig mindenért fizetni kell. Egy gyermekes anyától hallottam, hogy 1300—1400 koronát költenek havonta kosztra, hármukra. Könnyen kiszámíthatjuk Slüáéknál mennyivel kell több. — Az én fizetésemből, ami havi ezer korona, fizetem ki a bölcsődét, a lányoknak a napközit, a balettiskolát, ahová hetenként kétszer járnak egy-egy órára, ide a lakótelep kultúrközpontjába. S ha jól összeszámolom csak annyi marad, amiből megfizetem a lakbért — mondja Slláné. Csak akkor több egy kicsit, amit haza hozok, ha negyedévenként prémiumot kapok. De ha a férjem azzal a négy-ötszáz koronával többet keresne — ami az én fizetésemből tisztán megmarad — itthon maradnék. Jobb lenne az a gyerekeknek is, meg azt hiszem mindkettőnknek. — S marad idejük szórakozásra? — Lánykoromban a falusi ember szemével néztem a városi életet s csak a csillogást láttam — szól az asszony. — Sok Pozsonyban a mozi, a színház, kávéház, azt hittem ha férjhez megyek ide — oda megyünk majd a férjemmel. De egybekelésünk után egy évvel megszületett Jarka s hová mehet az ember a gyerektől . . .? Mire kicsit megnőtt, megszületett Yvettka s utána Rasti. Szüléink nem élnek, hogy néha vigyáznának a gyerekekre s így a televízión kívül egyéb szórakozásunk nincs. Talán csak a szilveszter az, amit házon kívül töltünk. Azt is csak a szomszédoknál, messzire nem mehetünk a gyerekek miatt. Dt évig a vár alatt egy roskadozó házban laktak s miután azt lebontották, kapták ezt a két és fél szo-Tóth Pál felvételei bás, összkomfortos lakást. Azóta itt telnek hétköznapjaik, amelyeknek egyhangúságát apró örömök tarkítják. Egy egyes, amit Yvettka hozott az iskolából, egy szó, amelyet ma hallottak először Rasti szájából. Az is öröm, ha egyik vagy másik gyerek kesztyűt, vagy meleg zoknit kap, vagy új dísztárgy kerül a nappaliba. De többet is szeretnének adni a gyerekeiknek, mint jó kosztot, szép ruhát. Több időt. Ez azonban nem rajtuk múlik, hanem azon, miként tudja a társadalom megoldani, hogy a tisztán négy-ötszáz koronáért dolgozó asszonyok otthon maradhassanak. Kovács Elvira képpen nézek a világra, mint a szüleim. Sok mindenről más az elképzelésem, véleményem. Páll Erzsikének, Rozika szobatársnőiének is ilyen gondot okoz az elhelyezkedés kérdése? — Én már döntöttem. Ha hazamegyek, naponta több mint három órát kell utaznom, mert legközelebb csak Rimaszombatban dolgozhatom, és Obástyáról az utazás ennyi időt igényel. A szabad időmet biztosan azzal tölteném, hogy szüleimnek segítek. Továbbképzésre, önművelésre, szórakozásra már nem maradna idő, ezért inkább itt maradok Pozsonyban, önzés ez? Lehet, annak tűnik. Mégsem kell így értelmezni. A szüleim is így látják helyesnek. S hogy eláruljam — ez egy kicsit engem is meglepett. Azt gondoltam, jobban ragaszkodnak majd ahhoz, hogy hazamenjek. Kilenc éve jöttek el otthonról. Négy év a középiskola, öt az egyetem. Mégis azt mondják, minden cselekedetük, gondolatuk mögött ott van a család. Mit szólna hozzá a papa, ha ezt a vizsgát elhalaszlanám? Hogy fog örülni a mama, ha megtudja, hogy egyest kaptam! S a kisebb testvérek ugrándoznak majd a boldogságtól, ha meglátnak a kapuban ... A gondolat szárnya legyőzi a legnagyobb távolságot is. A képzelet világa őrzi az .igazi otthon“ minden részletét. S este, ha eloltják a villanyt, ki tilthatja meg, hogy gondolatban ne keressék fel az otthoniakat? — Mit jelent számomra ez a szó: család? Mindent. ]ó érzés tudni, hogy mellettem vannak. Van kire számítani, támaszkodni. Az anyai intés mindig ott cseng a fülemben, és szeretném ezt még nagyon sokáig megtartani ... — gondolkodik el e szó jelentőségén Rozika. Az idő, a távolság gyakran megváltoztatja a családhoz fűződő érzelmeket, a családból hozott jellemvonásokat. Hol pozitívan, hol negatívan. Attól függ, kire milyen hatást gyakorol az új környezet. E két kislányban változatlan megmaradt, sőt mondhatnám fokozódott a család iránt érzett szeretet, de számukra az .otthont“ most inkább ez a pár négyzetméteres szobácska jelenti. Ügy jönnek itt össze a magyar lányok, mint egy igazi nagy család. Tagjai közül még kettőt ismertem meg, a kassai Hanka Cecíliát és a fülekí Gadus Klárát. Cecília idehozta először túláradó boldogságát: egyesre vizsgázott. De idejön akkor is, ha valami bánat, keserűség éri. Mert itt mindig találni rá orvosságot . . . Gadus Kláráról a lányok azt mondják: О a mi énekesmadarunk. Ha valamelyikünket elfogja a honvágy — szépen csengő, tiszta hangján gömöri dallal vigasztal. — Csak egy „cigarettára" jöttem. Reggeltől a könyv mellett ülök, már fel kellett állnom egy kicsit. Gyerekek, nektek mi lesz a vacsorátok? Én már kutya éhes vagyok! — mondja szinte egy szuszra Klára, mikor belép a szobába. Igen, az étkezés, ez az egyik leggyakrabban felmerülő probléma. Bizony, nem mindig elégíti ki a farkasétvágyat a sovány internátusi koszt. Ha elfogy a hazai, megírják a levelet, és türelmetlenül várják a postást a csomaggal . Még sokáig maradtam volna közöttük. Jó volt hallgatni őket, amint az .igazi otthonról, a jövendőbeli életükről“ beszéltek, és átérezni velük a mindennapi filléres gondokat, a huncut diákcsínyeket. Ám a lányokat várták a könyvek, engem pedig a magam kötelessége. S így búcsút kellett vennem a híres .magyar szobától“ és a kedves lakóitól. H. ZSEBIK SAROLTA — A férjem. Elvitte az óvodába, munka után érte ment és ellátta. Ha beteg volt a kicsi az ágya mellé készítettük az ennivalót és a gyógyszert. Felhúztuk az órát és amikor csengetett, Andrea bevette az orvosságot. Később, mikor Iskolás lett, nyakába akasztottuk a lakáskulcsot... és én felszálltam a vonatra. Estig, míg hazajöttem nem volt egy nyugodt pillanatom .. . aggódtam a gyerekért, rémképeket láttam . . . Ilyen feltételek mellett nem lettem volna képes még egy gyereket felnevelni. Ahol nagymama van a háznál vagy legalább a közelben, ott más a helyzet... ml senkire sem számíthattunk ... — A háztartást egyedül látja el? , — Rendszeresen főzök, a férjemnek diétás kosztra van szüksége, a többi házi munkát Is el kell végezni és mindemellett az önművelésben sem maradhat le az ember... jelenleg a doktorátusi munkámon dolgozom . . . közben egy rendkívüli előadásra készülök. Március másodikán a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulásának körülményeiről tartok előadást Szegeden, a Pedagógiai Főiskolán. Mindig időszűkében vagyok, Sokszor azt hiszem bennem a hiba, nem osztom be Jól az Időmet,,. Andrea és a férjem nem születtek házimunkára, de amire megkérem őket, elvégzik, mindenben segítenek nekem ... hogy mennyire csinálják szívesen, mondják el ők maguk Estefelé még egyszer felgyalogoltam a negyedik emeletre. Az előszobában Andrea, a tizenkét éves nagylány (vagy 170 cm magas) fogadott. Papa a konyhában cukrozott narancshéjat készített. (Pedig erre nem adott utasítást a mamai) Amit szeretek, azt szívesen megcsinálom ... és amit nem szeret? — Azt is el kell végezni. A feleségektől sem kérdezi senki, hogy szívesen mosogatnak-e . . . Szerintem a harmonikus családi élet fontos momentuma, hogy a férj ne úgy viselkedjen, mint vendég a háznál ... A lakás egy kisebb könyvtár benyomását kelti. Könyvek az asztalon, a szekrény tetején, falra függesztett polcokon a konyhában, szobában egyaránt. — Már nem tudjuk hova helyezni a könyveket ebben a kis lakásban. Csak ez az egy szobánk van. Tizenkét éve lakunk itt. őszre elkészül a szövetkezeti lakásunk, végre kulturáltabb körülmények között élhetünk majd. Andrea jön a szobába. Illatos kávét hoz. (Ezt sem a mama utasítására főzte.) összeszedi a tanszereit és kimegy tanulni a konyhába. Tizenkét év alatt a konyhában végeztek minden tudományos munkát. Készült ott tankönyv, tervrajz, fordítás, tudományos előadás — mert a szobában a kislánynak játszani, tanulni vagy aludni kellett. — Társadalmi életünkre is rányomta bélyegét a kis lakás. Vendéget fogadni nem tudtunk, nem volt hol... Pihenés, kikapcsolódás? — Most, hogy már Andrea „felnőtt" időnként eljárunk moziba, színházba, nyáron meg beülünk a kocsiba és szabadságra megyünk . . . egy teljes hónap a mienk, mindent kipótolunk, amire év közben nem jut idő Szívesen venné, ha a felesége nem dolgozna? — Nem. Azért tanult, hogy gyakorolja hivatását. De ... A nők helyzete akkor lenne ideális, ha maguk határozhatnák meg, mennyi munkát tudnak vállalni, négy, hat vagy nyolc órát képesek a munkahelyükön dolgozni anélkül, hogy ez különösebb megterhelést jelentene számukra és károsan befolyásolná egészségüket. Mindenképpen az egyenjogúsághoz több megértésre lenne szükség a férfiak és a munkaadók részéről. Mi már átvészeltük a legnehezebb időt, a mi lányunk már megnőtt, de okuljunk a múlt hiányosságaiból . . . sok kisgyermekes anya lenne hálás érte Jandáné H. Magda