Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-05 / 40. szám
т у iLAvad eleji látogatás a pozsonyi színházakban ISM ÉT T A két Éva: Éva Poláknvá és Zdena Grúbcrová Minden esztendőben az iskola és a színház ejti ki először a következő évszámot . , . Méghozzá csaknem egyszerre: júniusban és szeptemberben. Van ebben valami törvényszerű, valami ősi, tiirelmetien-siirgető szabály, palinás hagyomány; minden egyes évad végtelen láncként kapcsolódik egymásba. Thália-istennő sajátos varázsú világa így a naptárak és a csillagok járását is megelőzi . . . jelkép és valóság ez, hiszen a színházak nak minden egyes vállalkozása még az előző pillanatban fakad, de egyúttal már a következő teendők felé sodródik . . . A színház; állandó áramlás, az örök élet. Zárt, örvénylő kör ez, mely azonban évadról évadra számtalan nyílt, választ váró kérdést is ott szorít gyűrűjében ... A pozsonyi színházakban tett látogatásaim alapján próbálom most ezeket az olvasó elé tárni. A NEMZETI A szlovák főváros legrangosabb színházában a jubileumi, ötvenedik évad elején állnak. Az új szezont azonban nemcsak ünneplés, de legalább annyi gond is jellemzi majd, hiszen a színház 1888-ban épült főépülete — több éves halasztgatás után — április derekától átépítés alatt áll. Akárcsak az ötven évvel ezelőtti indulásnál, az opera-és a drámai együttes ezekben a hónapokban közös fedél alatt játszik. Igaz, ez a körülmény nagyon kifejezően utal épp a íélévszázados jubileumra, de nagyban befolyásolja az ünnepi évad műsorpolitikáját. El kellett ugyanis állni attól a régi tervtől, hogy ebben a jelentős szezonban a világhírű zenei és prózai színpadi alkotások gazdag seregszemléjét rendezzék meg. Az átépítési munkálatok révén csökkenteni kellett az eredetileg tervezett premierek számát, ami viszont a bemutatásra kerülő produkciók művészi színvonalának javára szolgálhat. Mit ígér hál a néhány elkezdődött, 1989—70-es színházi évad a Nemzetiben? Tömör fogalmazásban: kereken tizenkét bemutatót, amelyekből egy a balett-, öt az operaegyüttesre; a fennmaradó íéltueat premier pedig a Hviezdoslav Színház művészeire vár. Azaz pontosabban most már csak öt, mert Ivan Bukovöan „Amikor a kakas megszólal“ című színmüvét a Szlovák Nemzeti Felkelés negyedszázados évfordulója országos ünnepségeinek keretében már bemutatták. A következe bemutató időpontját október tizenegyedikére tűzték ki. Ez különösen érdekel bennünket is, hiszen nem kisebb műről van szó, mint Madách Imre világhírű Tragédiájáról. A rutinos T. Rakovsky rendezésében a három kulcsszerepet Zdena Grúberová, Éva Poláková (Éva), Leopold Haveri (Adám) és Ctibor Filfcífe FILMFESZTIVÁL (Lucifer) játsszák majd. A további bemutatók közül még P. O. Hviezdoslav: Herodes és Herodias című drámáját és Fridrich Dürrenmatt „János király“ című darabját említem meg. Kétségtelen, hogy a tervezett színmüvek mindegyike nagyon nehéz vállalkozás, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy ebben a jubileumi évadban a szokottnál is igényesebb lesz a kritika ... A Nemzeti közkedvelt kamaraszínháza, A KÍSSZÍNPAD az 1SIB9—70-es évadban eltér az eddig bevált bulvár-repertoártól, helyet adva ezzel néhány eredeti, hazai színműnek. A tervezett hét bemutatóból megemlítem Peter Karvaá „Abszolút tilalom“, Ivan Bukovöan „Kergessétek el a farkast“, illetve a modern cseh drámairodalomból Ivan Klíma „A zsűri“ című darabokat. A fennmaradó négy bemutatón műsorra kerülő színjátékok közül különösen az Edward Aibee: Minden a kertben van és J. C. Carriére: Jegyzetfüzet című premiereket várja nagy érdeklődéssel a pozsonyi közönség. Az eddigi bevált müsorpoiitikától való „elhajlás“ a Kisszínpadon azonban távolról sem jelent egy lépést hátra, hanem egy pozitív minőségi változást, amellyel — helyesen — ezt a Duna-parli, jellegzetes kamaiaszínházat az igényes .színházközönség színpadává akarják alakítani. Ц _ *MM évekhez hasonlóan, a Dolgozók Filmfi 7 fesztiváljának az idén ősszel is lesz folytait tősa. Október 24-e és december 22-e között Szlovákia negyven városában 16, egész estét betöltő filmet mutatnak be. Mint a nyári filmfesztiválnak, ugyanúgy az őszinek is megvan a maga hagyománya. Az idei őszi programon a világ filmművészetének olyan jeles alkotásai szerepelnek, amelyek közül több bekerül a kinematográfia történetébe. A szlovák filmgyártást két alkotás képviseli: a HÉTKÖZNAPJAINK, Otto Krivánek alkotása, aki ebben a filmben egy egyszerű család hétköznapját, életét viszi Jelenet a Hétköznapjaink ámü filmből Két különböző nemzetiségű ember viszonyát ábrázolja az „Adelheid" c. cseh film vénenro, és arra a kérdésre próbál választ adni, hogyan éljünk és hogyan neveljük gyermekeinket. A film szereplői nem hivatásos színészek. A másik alkotás címe: ÜNNEPÉLY A BOTANIKUS KERTBEN- A történet egy nem létező szőlőtermelő faluban játszódik. A színes film az álmok és a csodák szükségességéről beszél, és az önfeledt játék erejével hat a nézők érzelmeire. Elő Havetta, a fiatal tehetséges rendező ezzel a filmjével a szlovák filmművészet neves alkotói közé került. Frantisek Vlácil rendezőt bizonyára nem kell bemutatni olvasóinknak. A Marketa Lazarová és a Méhek völgye után új filmjének témáját a második világháború utáni napokból meríti. ADELHEID című filmjében két különböző nemzetiségű ember viszonyát ábrázolja, minden belső és külső problémájával egye-A „Lány egy szezonra” c. román film főszereplője a híres Irina Petrescu Az olasz filmgyártást Antonioni filmje, a Ka fősierepében Monica