Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
RIZOTTO DARÁLT HÚSSAL A leveshúst (vagy bármely maradék húst) ügyesen és kiadóson felhasználhatjuk, ha rizottót készítünk belőle. Mivel a leveshús (vagy a maradék hús) nem mindig alkalmas darabolásra, azért azt ajánljuk olvasóinknak, darálják meg, azután kevés zsíron vagy olajon fonnyaszszanak apróra vagdalt vöröshagymát, tegyenek hozzá 1—2 karikára vágott zöldpaprikát, 1 2 paradicsomot, majd ezen párolják meg kissé az ízlés szerint megsózott és kevés törött borssal vagy majoránnával ízesített darált, főtt húst. A rizst külön edényben pároljuk, majd belekeverjük a húst és a karikára vágott, főtt leveszöldséget. A rizottó minőségét nagyon feljavíthatjuk, ha a rizzsel együtt zöldborsót is párolunk. Paprikasalátával vagy vegyes franciasalátával tálaljuk. Egyéni ízlés és leleményesség Ma, amikor típuslakásban lakunk, típusbútort vásárolunk, és a boltokban kapható lakásdíszek is úgyszólván mind egy kaptafára készülnek, szinte ösztönösen keresünk valamit, amivel egyénivé tehetjük otthonunkat. Ilyen például a képünkön látható lámpaernyő is, amelyet a lakás tulajdonosa — nagyon leleményesen — régi szalmából fonott szakajtóból készített. Az egyszerű villanyégő szabályozható, azaz lehúzható zsinóron függ. Erre erősítette rá a különleges lámpaernyőt, amely szükség esetén az asztalig lehúzható. Finom apró sütemények DIÖS CSILLAGOK Hozzávalók: 42 dkg sima liszt, 28 dkg vaj, 14 dkg porcukor, 14 dkg dió, 1 tojás, citromhéj. A vajat a cukorral, a darált dióval, a liszttel, a tojással és a reszelt citromhéjjal összegyúrjuk. Azután lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, és csillagokat szaggatunk ki belőle. Zsírozott tepsire rakjuk és forró sütőben megsütjük. Még melegen vaníliás cukorban megforgatjuk. — Tetszés szerint egyet-egyet lekvárral összeragaszthatunk, és a tetejét dióval díszíthetjük. MANDULÁS korongok Hozzávalók: 18 dkg sima liszt, Vi csomag sütőpor, 18 dkg vaj, 10 dkg mandula, 10 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, gyümölcsíz. A sütőporral összeszitált lisztet, a vajat, a hámozatlan őrölt mandulát, a porcukrot és a vaníliás cukrot összegyúrjuk. Lisztezett deszkán, kb. Уг cm vastagságúra kinyújtjuk, és kerek formával kis korongokat szaggatunk belőle. Zsírral megkent tepsibe rakjuk és mérsékelt tűzön sütjük. Kettőt-kettőt gyümölcsízzel összeragasztunk és vaníliás cukorral sűrűn meghintjük. DARÄLT tészta Hozzávalók: 38 dkg féldaraliszt, 15 dkg vaj, 13 dkg porcukor, kb. 5 dkg finom kukoricaliszt (Maizena) egy késhegynyi szódabikarbóna, 1 tojás, 6 evőkanál tej. A lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a cukrot a finom kukoricalisztet, a szódabikarbónát, a tojást, a tejet, és tésztát gyúrunk belőle. A jól kidolgozott tésztát húsdarálón, erre a célra szolgáló cifrázó betéten átnyomjuk. Különféle alakokra formázzuk, tepsire rakjuk, és jól előmelegített sütőben megsütjük. Még melegen, vaníliás cukorral meghintjük. vaníliás kiflicskék Hozzávalók: 25 dkg sima liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg mandula vagy dió, 7 dkg porcukor, vaníliás cukor. A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk. Kis kiflicskéket formálunk belőle, és közepesen meleg sütőben szép világosra sütjük. Még forrón vaníliás cukorban megforgatjuk. gyongyviragmintaval hímzett babaagyhuzat A dús fodrokkal díszített szilon párna- és paplanhuzat ma már nem divatos, és valljuk meg őszintén, nem is praktikus. Az egyszerű fehér batiszt vagy pasztellszínű puplin ágyhuzat, kevés hímzésdísszel, sokkal íz lésesebb és higiéniai szempontból is előnyösebb. Képünkön ilyen modellt mutatunk be olvasóinknak, és egyben közöljük a meg nagyított hímzésmintát. Jő ötlet Főzés közben gyakran megreped a tojás és kifolyik belőle a fehérje, mert amikor vízbe betesszük, hozzáütödik az edény aljához vagy oldalához. Hogy ezt elkerülhessük, a főzésre szánt tojásokat tegyük egy szűrőkanálba (lásd a képen), s ezzel együtt óvatosan engedjük bele a vízbe. Ha megfőtt, a szűrőkanalat a tojásokkal együtt kiemeljük a vízből, és a csap alatt hideg vizet engedünk rá. Ez természetesen a keményre főtt tojásra vonatkozik. Azonban ugyanilyen eljárással készíthetünk lágy tojást is, csak nem hűtjük le, és rövidebb ideig főzzük.