Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-24 / 34. szám

Huszonöt évvel ezelőtt, augusztus 29-én robbant ki a Szlovák Nemzeti Felkelés, amelyben a szlovák nép legjobbjai, a nemzetközi antifasiszta, haladó erőkkel karöltve, az internacionalizmus jegyében, megkezdték a harcot a német fasiszta megszállók ellen. A felkelők soraiban sok nő is harcolt. A partizánok harcát a felvidék falvainak lakosai is támogatták. Büszkeséggel és elismeréssel adózunk az élő és meghalt hősök emlékének.

„Aki a hazáért és szabadságért elesett, az örökké él."

Az összekötő

Két kedvenc kutyája, Surocka és Krusenka körülcsaholnak, majd gazdasszonyuk szavára hallgatva, megnyugodva eltávoznak. Belépek az egyszerű, alacsony szobába, öreg almárium fogad, benne rózsás kerámia tál, magyar felirattal; „Éljen a haza!" Mellette a hősi halóit halt első űrpilóta — Gagarin fényképe, majd a többieké. A falon Lenin, az éjjeliszekrényen Svoboda és Dubcek berámázott képe.

Az 1903-ban született Maria Strazanovó minden szava keresetlen őszinteség;

Ha tudnék írni, megírnám emlékirataimat. Sajnos nem tudok. Egész életemben keményen dolgoztam, nem jutott rá idő. Ez az egyetlen, amit sajnálok .. .

Pedig morva származású édesapja művelt ember volt. Fivérei nyertek a lutrin, s a pénzt ékszerüzletbe fektették. Édesapját is bevették, megtették utazónak. Sokat járt külföldre, főleg Olaszországba, de inkább politikai nézeteit kínálta — népszerűsítette, mint az ékszereket, melyekben utazott. így aztán mindenhonnan hazatoloncolták. Fivérei igen restellték a dolgot, s rábeszélték, váljon ki az üzletből. Belátta, hogy igazuk van, s ment tovább a maga útján, a munkásosztály javát keresve, igazát hirdetve. Beállt egy vándorcirkuszba, reklámfőnöknek. A reklámozás közben embertömegekkel került érintkezésbe, s nemcsak a műsort, a kommunizmust is népszerűsítette. Édesanyja szlovák származású volt, de jól beszélt magyarul. A hányatott életű család furcsa cirkuszi működésének híre ment, kémgyanúsak lettek. A csendőrök állandóan zaklatták őket. Maria Strazanová még csak kétéves volt, amikor édesapját Rozsnyón, a csendőrök, kihallgatás közben agyonverték. Anyja másodszor is férjhez ment. Nevelőapja — a magyar Asztalos János, géplakatos volt és nagyon szeretett utazni. A géplakatosságot szegre akasztotta, beállt erőművésznek a cirkuszba, így az egész család végleg egybeolvadt a „komédiásokkal", mindenkinek volt önálló száma.

Mária asszony kiskorában tanulta a bátorságot, vakmerőséget, a vadállatok

társaságában, s a lengő trapézon. S itt szokta meg a nélkülözést is. Mert az artistamutatványok mellett a politika is fő foglalkozásukká volt. A grófi kastélyok udvaráról hamar kitiltották őket, mert rokonszenveztek az első világháború orosz hadifoglyaival, s terjesztették az általuk kiadott újságokat.

Később férjhez ment, házassága nem sikerült, elvált, majd újból férjhez ment, de most már jól megfontolva, kit választ. Második férje színész volt (apósa bábszínháztulajdonos), akivel tökéletesen megértették egymást. A Strazan házaspár egész életét a munkásmozgalom ügyének szentelte. Férje szerette volna, ha ő is játszik, de Mária asszony soha nem szokta meg a színpadot (pedig a cirkuszban nem volt lámpaláza), mivel a világot jelentő deszkákon nem volt szükség bátorságra, vakmerőségre, nem úgy, mint a ponyvafödte porondon.

Maria Strazanová más színpadon, az élet színpadán játszott kisebb-nagyobb szerepeket.

A Szlovák Nemzeti Felkelés idején azonban komoly szerepe volt. Házalónak álcázva teljesítette az összekötő nehéz és veszélyes feladatát. Jelentette a partizánoknak a fasiszta hadsereg állásait, csapatmegmozdulásait, menekülőket bújtatott, életeket mentett meg. Működési területe Pol’ana, Zólyom, Losonc, Nagykürtös és Kékkő térségében volt.

— Nagykürtösön (ahol a testvéremnél tartózkodtam) mint gyanús elemet kezeltek, s a jegyzőségen elvették az igazolványomat, hogy ne tudjak szabadon mozogni. Négy óránként jelentkeznem kellett a német parancsnokságon. Mivel igazolvány nélkül tehetetlen voltam, jobbnak láttam tovább állni. A testvéremnél „unokatestvérként" egy zsidólány rejtőzködött, Diamant Piroska —akinek szintén hamis igazolványra volt szüksége, mivel időközben Nagykürtöst megszállták a németek. Mindkettőnknek sürgősen el kellett tűnnünk. Zólyomban ismertem valakit, aki elláthatott minket papírokkal. Piroska aggódott, hogyan jutunk ki papírok nélkül. Csak egy mód volt rá... Német autóval! Lestük az alkalmat. A szerencse mellénk szegő□□□□□□□□□□

Maria Strazanová

A szerző felvétele

dött. Két német katonának éppen előttünk romlott el az autója. Bejöttek hozzánk melegedni. Kérdeztük, merre mennek? Zólyomba, mondták. Mi is oda mennénk, elvinnének? Megígérték, hogy visszajönnek értünk, csak előbb Kékkőn meg javíttatják az autót. Ügy is volt. A fegyverek tetején utaztunk, bármikor lelőhettem volna őket, de a józan ész azt parancsolta, maradjanak élve, ha el akarunk jutni Zólyomba. Rieckán jelt adtunk a partizánoknak, hogy ne támadják meg az autót, nem vagyunk foglyok. Sikeresen megérkeztünk Zólyomba, s nemsokára én is, Diamant Piroska is új igazolvánnyal rendelkeztünk.

Máskor a PoTanára igyekeztem a jelentéssel, mikor a németek észrevették, és utánam eredtek. Lélekszakadva rohantam be egy házba, s mire a németek jöttek, már krumplit hámoztam a konyhában. Közben kutyákat hoztak, s másnap, mikor folytattam utamat, a kutyák szimatot kaptak, s úgy volt, hogy beérnek. De a partizánok már vártak, tüzet nyitottak, s így megmenekültem. Harmincöt német katona esett el akkor.

— Mint házaló közelítettem meg a zólyomi gestapót, mely a Vitmann házban volt. Táskámban jól megtermett angóranyulat cipeltem, s az őrnek azt mondtam, eladni viszem az udvarban lakó asszonynak (bátran megneveztem, tudtam, hogy régen elmenekült). Az őr gyanútlanul beengedett. Játszva az ügyetlent, aki nem tud tájékozódni, kószáltam az épületben az angóranyúllal. Odasettenkedtem egy félig nyitva hagyott ajtóhoz hallgatózni, egyszeresük hallom (anyanyelvemen kívül németül, oroszul, románul és magyarul beszéltek) hogy a németek be akarják keríteni és megtámadni a Pol'anán levő partizánokat. Az órámra néztem, délelőtt tíz óra volt. Bekukucskáltam a szobába, s láttam, hogy a tárgyaló fasiszta tisztek átmentek a következő helyiségbe. Az asztalon meg őrizetlenül hevertek a szétteregetett papírok. Óvatosan besurrantam, a blúzom aló rejtettem őket, s igyekeztem ki az épületből. Fél ötkor már a

lazokban voltam, este meg Valianszkij kapitánynál a Pol'anán. Elmondtam, mi készül, s átadtam a papírokat. Biztosan tervek lehettek, én nem tudtam elolvasni, miről szóltak, de fontosságukat bizonyította Valianszkij kapitány kijelentése: „Éto, ccseny charósaja bumázska!" A paiíizánok egyrésze azután elindult Siará Huta felé, a többiek Banská Stiavnica irányába húzódtak.

Maria Strazanová tovább meséli veszélyes útjait. Sokáig túljárt a németek eszén, de idővel őrá is gyanakodni kezdtek, s bizony viszontlátta még a Vitmann ház belsejét.

— Becipeltek, szorosan a falhoz állítottak, egy fasiszta a lábamra lépett, hogy ne tudjak előreesni, s úgy pofozott. Amikor összecsuklottam, hajamnál fogva felhúzott, fejemet néhányszor a falhoz verte, és újból kezdte az ütlegelést.

Zólyomba már csak a felszabadító szovjet hadsereggel tért vissza. Ekkor tudta meg, hogy férje, akit oly régen nem látott, nagybeteg. Zuznavánál elfogták a németek, s félig agyonverték. Egy SS legény mentette meg, aki civilben szintén színész volt, s aki igazolványában lapozva rájött, hogy kollégát ütlegelnek. Sajnos, addigra már késő volt. Veséje megsérült, a tüdeje tönkrement, s 1946-ban e verés következményeibe belehalt.

Maria Strazanová egyedül maradt. Fájt a férje halála, s fájt a fejsebe. De nem vonult vissza, különböző szervezetekben (Nőszövetség, Vöröskereszt stb.) aktív tevékenységet fejtett ki.

Estébe nyúló beszélgetésünk után elbúcsúzom. Maria Strazanová Krusenka és Surocka társaságában kikísér. Azután visszamegy a lakásba, leül a kitüntetések mellé, gondosan elrakja őket. A lámpa gyér fényt áraszt, az almáriumban homály borítja Gagarin s a többi űrhajós képét, Egyedül a rózsás kerámiatálra esik némi fény, amely megvilágítja a feliratot: „Éljen a haza!" Bevallom, az én értelmemben hosszú idők óta először nem kongtak üresen a szép jelmondat szavai.

ARDAMICA FERENC