Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-17 / 33. szám

Tipikus holland szélmalom Nemcsak a tulipánok országa Amikor hórom év múlva viszontláttam Amszterdam légikikötőjét — a Schipholt, nagyon meg voltam lepveI Zuhogó eső­ben érkeztünk, de nem az ismert autó­buszok vártak bennünket, amelyek az Induló és érkező utasokat szállítják a repülőgépektől a légi kikötő épületéig. Villámgyorsan, acéloszlopokra erősített műanyagkonstrukciójú, fedett hídakhoz hasonló, alagútszerü építményt kap­csoltak a repülőgép nyitott ajtajához, és szépen szárazon átsétáltunk az „állomás" épületének első emeletére. Hirtelen eszembe jutott a bibliai kép: „ ... ahogy száraz lábbal átkeltek a Vörös tengeren". Lám mit tud a techni­ka? Bezzeg nemegyszer áztam meg bőrig a mi repülőtereinken. Mennyire áldanák a mi légiforgalmi társaságun­kat, ha ilyen újítást vezetne be nálunk is. Az elvámolást és útlevélvizsgálatot is az utóbbi időben jóval me^gy -'-sították. Az ember észre sem veszi r: Unt már várják a bőröndök. Grachtok és hidak Amszterdam a legnagyobb és leg­forgalmasabb városa Hollandiának, annyi a lakosa, mint Prágának. Az or­szág fővárosa azonban den Haag, azaz s'Grawnhage, kb. 600 ezqr lakossal. Amszterdam Víziváros, összesen 90 kilo­méter hosszú 635 grachttal, azaz csa­tornával. Az Amstel folyót és a grach­­tokat 543 híd köti össze. A grachtok partjain „szerénykedő" patrícius házak „szerény szórakozója" sejteni sem en­gedi, micsoda mérhetetlen vagyonok felett rendelkeznek tulajdonosaik. A holland gazdagok szándékosan titkolják vagyonuk mennyiségét, nem szeretik a feltűnést. Ez is beletartozik a holland idillbe, a „modern, holland demokratikus király­ság" délibábjába. Szélmalmok és facipök Ezek Hollandia jellegzetességei, no •nog a tulipánok. De az utóbbiakról je­­enieg nem írok. A 17. században még 8000 szélmalom működött. Ezek voltak a mechanizáció első hírnökei. Gabonát őröltek, fát fűrészeltek, a tavak és ten­ger kiszárításához a vizet szivattyúzták ki. Ma már az egész országban csak néhány tíz maradt belőlük. A legtöbb idegenforgalmi látványosság. így Hard­­wijkben elegáns kávéházat rendeztek be a szélmalomban, amit természetesen belekalkulálnak a magas árakba. Utcai forgalom Amszterdamnak különös varázsa van. Nemcsak az óváros építészeti szépségei, a múzeumok, de az élénk forgalom is egyaránt vonzzák a turistákat. Munka­napon reggelenként 35 000 személygép­kocsi fut be a városba. Parkolás céljára minden talpalatnyi helyet elfoglalnak az autók. Művészet parkolni. Ezenkívül 600 000 kerékpárt és sok motorkerék­párt, robogót tartanak nyilván a város­ban. A gyerekek már 4—5 éves koruk­ban megtanulnak biciklizni, a 8—9 éves iskolások pedig, amikor társaik iskolába mennek vagy onnan jönnek, a közeli utca kereszteződéseken forgalmi szolgá­latot teljesítenek. Látni kell ezt a buzgó­­ságot, ahogyan átsegítik a gyerekeket vagy öregeket az utca másik oldalára. Kezükben jelzőtábla, intésükre megáll­nak a hosszú kocsisorok, és ők fontos szolgálatuk tudatában kegyesen és ko­molyan „zöldet" jeleznek a kocsivezető­nek. Az iskolások a forgalmi szabályok­ból vizsgáznak is. Amszterdami éjszakák A turisták és matrózok megtalálják a kikötői negyedben amit keresnek: a kocsmákat, éjjeli mulatókat és klubokat, kis színházakat, kabarékat, vagy a sok hónapos tengerjárás után a pótfelesé­get. Amszterdamban, a régi belváros­ban, kivilágított széles ablakokban, va­lóságos kirakatokban — ott „akvárium­nak" nevezik — mutogatják meztelen bájaikat az utcalányok, Hollandiában a törvény ugyan tiltja a prostitúciót, de a vendég csupán a csésze tea árát fizeti meg a taxa szerint. És ráadásul kapja a szerelmet. A Rembrandt téren és környékén van a bohémnegyed, a párizsi Montmartre halvány utánzata. Itt is színes fények lampionok, fénygirlandok, kirakatból 1 nálkozó meztelen fényképek, bukdácsoló részegek, egyenruhás portások találha­tók. A lokálok előtt fizetett „becsaloga­tok'' agitálják a járókelőket. Akad kö­zöttük nem egy pesti, Liliom-típusú le­gény, akinek kettős a szerepe. Ha ke. d agresszív lenni a vendég, átveszi a ki­dobó fiú szerepét. Nem egy esetben pe­­dig valamelyik „utcaszépe" védelmezője, illetve kitartott stricije. Nem hiányzik a markát tartó portás, ruhatáros és klóré tosasszony sem. A beléptidíj és az á ak túl borsosak a csehszlovák turista szí mára. és másutt? Az ilyen zajos éjjeli élet főleg Ams terdamot jellemzi. Habár Rotterdam ho talmas forgalmú kikötő, és modern ve ros, este mégis csöndes, szinte kihal A rotterdamiak ugyanis szorgalmas, ko­rán fekvő, és kelő emberek, akik nem érnek rá az esti, hétköznapi szórakozás­ra. Egyedül Scheveningen — a főváros Hága egyik része — mondén fürdő hely. Hága különben az udvar, a m nisztériumok, követségek, konzulátusok központja, s ez rányomja sajátos bélye­gét a városra. A többi holland váró vidéki jellegű, bús, csöndes éjszakák­kal. Életmód A hollandok leginkább otthon szóra­koznak. A nappali szobákat esti fényben sem szokták lefüggönyözni. Csupán a hálószoba a kivétel. Talán azért, mert Városrészlet Scheveningen mender fürdőhely A korszerű amszterdami SCHIPHOl légikikötő AMSTERDAM SCHIPHOL

Next

/
Thumbnails
Contents