Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-19 / 3. szám

ÉLETEK, SORSOK AKIKET MEGBÉKLYÖZOTT A MÜLT... ERKÖLCSI NEVELÉS ÉS PSZICHONEURÓZIS „Észak-Amerika lakosai közül minden tizedik legalább egyszer életében ideggyógyintézetbe kerül idegrendszeri vagy lelki betegség miatt. Ennél is sokkal többen részesülnek kezelésben kisebb zavarok miatt, amelyek nem igényelnek kórházi ápolást. És ezen felül még sok-sok ezren szorulnának kezelésre, de sohasem jut­nak hozzá, előítéletből vagy a megértés hiánya miatt, főleg pedig azért, mert a pszichopata a saját állapotát nem érzi különösnek.“ (Selye János: Alomtól a felfedezésig) És nálunk? Szinte divattünetnek is tekinthetjük, hogy az ideggyógyászati szakkifejezések mennyire meg­honosodtak napjaink köznyelvében. — Hiszté­ria, neurózis, pszichopátia — gyakran és meg­gondolatlanul használjuk ezeket otthon, mun­kahelyen, boltban, járműveken, utcán, szóra­kozóhelyen. Mögöttük nyilván az a már közhellyé kop­tatott megállapítás lappang, hogy a neurózis századunk betegsége. Mindenki ideges, már a gyerekek is. Az ingerültségl fok általában magas, a tolerancia viszont alacsony. A fej­fájás, az idegcsillapítók mértéktelen fogyasz­tása karakterisztikus népszokásunk immár. No nemcsak a mienk. „Minden technikailag civi­lizált államban szüntelenül emelkedik az ön­magukkal és az élettel harcban állók, az elé­gedetlenek, boldogtalanok, a neurotikusok szá­ma." (Horányi. Béla) Éppen ezért hajlamosak vagyunk elsősorban civilizációs betegségnek tekinteni. A rohanás — mondjuk. A túlerőltető munka — bólintunk rá. A hajszolt életritmus: nincs egy szabad percem, egy pihenő pillanatom — halljuk mindenfelől. Ezzel szemben ritkán említjük a „klasszikus" pszichogén ártalmakat, közöttük például az erkölcsi én károsodásait. Honnan ered ez a hallgatás? Egyik oka kétségtelenül az lehet, hogy korábban e kérdésekkel jobbára csak a mélylélektan foglalkozott: Freud, Adler, Stekel, Jung iskolája. A tabu azonban tűnő­ben van. Ma már a különböző tanulás- és társadalomlélektani irányzatok, kommuniká­ciós elméletek olyan oldalai felől közelítik meg a kérdést (környezet, nevelés stb. vizsgá­lata), amelyet egyre inkább magunkévá tehe­tünk. Mi betegíthet meg? örökletes tényező? Alkati diszpozíció? Gyermekkori ártalmak? Betegségek? Káros szenvedélyek túlhajtása? Rossz családi körülmények? Munkahelyi mél­tánytalanságok, kudarcok? Diszharmonikus házasság? Erkölcsi konfliktusok? Világnézeti összeroppanás? Szerelmi csalódás? — Ez is, az is lehet ok. Személyiség és élethelyzettől függően alakulhat krízis-szituációvá. De ez is, az is megmaradhat sokáig vagy mindvégig látens tartalomnak, s nem vezet szükségsze­rűen megbetegedéshez. Ideggyógyintézeteink zsúfoltsága tanúsítja: sok a beteg. Mindennapi tapasztalataink táp­lálják a gyanút: sokkal többen szorulnának kezelésre. De sokakat visszatart a betegség­­tudat hiánya, szégyenkezés, a gúnytól, meg­bélyegzéstől való félelem, sokféle előítélet. A rendellenes lelki fejlődésben a külső kö­rülmények ugyanolyan fontos tényezők, mint a belső feltételek, személyi tulajdonságok. az áldozat (marta) Apja vasutas, szerencsétlenség következté­ben korán meghalt. Fiatal, még nagyon csi­nos, temperamentumos anyja, hogy mielőbb férjhez mehessen komoly kérőjéhez, lányát is szeretné kiházasítani. Leendő férje rokonát, egy 26 éves, helybeli technikust szemeli ki számára. A lány ekkor 17 éves, bolti elárusító. Még csak pajtáskapcsolatai voltak, hozzá hasonló korú fiúkkal. A vőlegényjelölt apja kiugrott katolikus pap, anyja egyszerű, jólelkű asszony. Leendő nászasszonyától megtudja, hogy a „tiszta férfiúság" szellemében nevelt, jóerköl­csű ifjú tisztán megy a házasságba. Erre el­határozza, hogy megfelelően kioktatja lányát — elég, ha az egyik ügyetlen. A kioktatás abból áll, hogy lejátszó lányának a külön­böző mozdulatokat, pózokat. De csak az egészséges, normális férfira vonatkozó isme­reteit tárja fel lányának, akit a nemi felvilá­gosításnak ez a különös módja erősen fel­kavar. A jól rögzített mozdulatokkal azonban nincs mit kezdenie, mivel az ifjú férj ejaculatio praecoxban szenved, s így mindkettőjük kísér­letezései csődöt mondanak. Ráadásul a férj erkölcstelennek, romlottnak bélyegzi nejét, nemcsak mert szerinte túl so­kat tud, hanem azért is, mert mindent elkövet, hogy hitvesét férfivá tegye. Gyanúsítgatja, hogy nem volt már szűz, bizonyára több sze­retője is volt stb. Nagynehezen rászánja ma­gát, hogy orvoshoz forduljon, kezelésre járjon. A fiatalasszony a kezdeti siker hatására olykor — bár igen tapintatosan — mago is kezdeményez. A férj ezt ismét erkölcstelennek bélyegezi. Ö ú^y tanulta, hogy a nő csak passzívan teljesítheti kötelességét. Azt, hogy egyenrangú félként vegyen részt, sőt élvezetet találjon az együttlétben, egyenesen vissza­tetszőnek tartja. A házasság hamarosan pokollá válik. A fér­fi azonban családja becsületére, jóhírnevére, a valláserkölcsi tételekre hivatkozva hallani sem akar a válásról. Impotenciája változatla­nul fennáll, s alaptalan féltékenykedéssel gyötri feleségét, aki végül is megszökik hazul­ról. Márta hazautazik. Otthon megtudja, hogy 38 éves édesanyja kisbabát vár. örül is neki, féltő gondoskodással veszi körül anyját, ugyanakkor szégyenkezik is az anyját érő gúnyos, epés megjegyzések miatt. Hat hét múlva megérkezik a férje. Mintha kicserélődött volna, sokat javult. Mártának viszont mór nem kell, terhére van, kizárólag a közeledő kisbaba érdekli, önmagán is terhességi tüneteket érez. Bár tudja, hogy ez lehetetlen, azért mégis megvizsgáltatja magát. — Szenzibilitásból eredő képzelődés — mond­ja az orvos. Ennek ellenére állapotában nincs változás. Szülési fájdalmak jönnek, úgy érzi, mintha meg is szült volna, habár tudja, hogy ez kép­telenség, ezért nem is mondhatja el senki­nek. Állandóan újszülött féltestvérével foglalkozik, dajkálja, füröszti, pelenkázza. Amikor nem látják, meg is szoptatja. Egyszer dajkálás közben hirtelen széttárja a karját, a csecse­mőt leejti a konyha kövére, ahol agyveleje szétloccsan. Az elmeorvosi vizsgálat megállapítja, hogy szörnyű tettét tudatködös állapotban követte el. Az anamnézis, az anyával folytatott be­szélgetés alapján megállapítható, hogy Márta házassága előtt teljesen egészséges, rende­zett magatartású, szófogadó, jómagaviseletű lány volt. Soha nem volt súlyosabb konfliktu­suk, ellenkezőleg, inkább mindig barátnői kapcsolatban éltek. Fiatalon adták férjhez, még mielőtt az ud­varlást, a szerelmet megismerte volna. Nem kívánt férjhez menni, de belátta, hogy „anyja jövője" miatt így okosabb. Bár mélyebb von­zalmat nem érzett a vőlegény iránt, anyja és leendő mostohaapja („aki nagyon rendes ember") választásában megbízva készséggel engedelmeskedett. Rövid, illedelmes mátkaságuk alatt egyál­talán nem ismerték meg egymást. Teljesen ellentétes nevelést kaptak. Márta szülei fia­tal, nem vallásos emberek. Az apa — mint vasutas — keveset volt otthon, nevelése egé­szen anyjára hárult. Mártánál pedig, aki gyerekkorában és fia­tal lányként egy szabadabb felfogás légköré­ben élt, az első zavart szexuális felvilágosí­tásának különös módja okozhatta. A szexuális oktatásnak és nevelésnek nincsen ugyan spe­ciális, mindenkire érvényes kikísérletezett módszertana, de a folyamatosságot azért ál­talános elvként fogadhatjuk el. Ma már egy­re inkább terjed az a helyes felfogás, hogy a szexuális nevelés nem válhat kampánnyá. Márta anyjának a házasságkötés előtt al­kalmazott „gyorstanfolyama" arra enged kö­vetkeztetni, hogy a természetes felvilágosító folyamat az ő neveléséből Is hiányzott. Rá­adásul a módszer kissé erős volt. Márta esete, aki közvetve szenvedte meg a szexuális ösztönök elnyomásának vallási eredetű kényszerét, viszonylag ritkább annál, amikor direkt hatásban sújtja ez a nőket, gyötrelmessé téve a házaséletet, neurotizálva vagy indulatáttétellel vagy testi tünetekké konvertálva megbetegíti a személyiséget. BEALKONYULT A FIÚS HAJVISELETNEK Vigyázat az ollóval. Ne kurtítsuk a hajunkat, mert az 1969-es év divata a loknis, csigákba hulló, könnyedén vállra omló hajviselet. Nem divat a szemöldökig érő, egész homlokot betakaró fru-fru sem. Három divatos frizurát közlünk: 1. Ha nincs még ilyen hosszú hajunk, póthajjal is kombinál­hatjuk. 2. Kontyba fésült, félhosszú csigás hajkorona. 3. Laza, vállra omló hajviselet, a ruhánkhoz illő kendővel vagy szalaggal átkötve. 1л

Next

/
Thumbnails
Contents