Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
Együttérzés és önzés, sajnálat és harag érzései marcangolták ... Mialatt apja eszmélt, ő egyre távolodott a fehér szobából, a szomszéd öregember (régen megboldogult) pipafüstje kivezette őt az állomásra, ahol nesztelenül forogtak egy óriás mozdony olajos kerekei, megsimogatta őket, olyanok voltak, mint nagy, nedves, csúszós halak, hirtelen ott termett a nagyanyja, a fenekére vert, majd azt mondta: te kis mozdonysimogató, és megcsókolta őt, A mozdony nem tehet semmiről! Berúgtál és — Mindegyik mozdony elüt valakit Előbb-utóbb ... Az anyád ... — Az anyám, meg te! Jól elbántatok velem I Sokáig zokogott, . . Amikor észrevette, hogy az apja már halott, bocsánatot kért tőle. — Nem lehetek mozdonyvezető — mondta a folyosón Sárinak, miközben egy utolsó könnyet törölt ki a szeme sar♦ (Akiket elütött a mozdony) Azután még egyszer, utoljára engedélyezte a mozdonysimogatást, de a kerekek addigra már véresek voltak. Ijedten felnézett, és a szemébe belehullt a korom . . . Látod, látod, veszekedett vele Sári, de ő megnyugtatta, előhúzott egy újságot, belelapozott, és azt mondta, sebaj, nálunk is bevezetik a Dieselmozdonyokat. Szemét égette a korom. Egyszerre nyögött fel apjával, — Ne sírj — suttogta a roncs —, ne sírj Miért tetted ezt velem? Miért mentél ki egyedül az állomásra? Azelőtl mindig együtt mentünk ... Miért nem hívtál? — Elvitte az anyádat. . . Nem sikerült megállítani ... A mozdony . . . engem is... látod... Mindegyik mozdony elüt valakit. . . előbb-utóbb ... Nem igaz! Nem a mozdony az oka! kából. Előbb-utóbb mindegyik mozdony elüt valakit. — Jól meggondoltad? A kérdés rádöbbentette arra, hogy apja szavait ismétli. Egyúttal azt is felismerte, hogy ez a mozdony nemcsak az apját, hanem őt is elütötte. Sári nézte a magába roskadt fiút, és úgy érezte, nincs ereje megvigasztalni. Tisztán látta, hogy szegény Gábor a mozdonyai nélkül halott ember. Eleven halott áll mellette, s az is marad egész életében. — De miért kössem az életemet egy eleven halotthoz? — töprengett Sári nagyon okosan. — Eszemben sincs. Majd holnap megmondom néki. Ma nem! Mára sok volna. Belekarolt a fiúba, s akkor egy picikét elszomorodott. A mozdonyra kellett gondolnia. A mozdonyra, mely egy csapásra hármukat ütötte el. Megszoktam a családi életet. — A szokás nagy hatalom! Amikor a barátaival járt ide Rég volt az! — Most már emlékszem! Igaza van, három éve annak. Hogy fut az idő! Azóta sem rendeztek nálunk olyan pompás murit! Még a záróra után is tartott. És egy kedves szőke hölgyike, olyan aprócska... ö lett a titkárnőm ... ... én csináltam belőle titkárnőt, hogy a kezem ügyében legyen ... — Hogy is hívták? Valamilyen égi neve volt. Amikor a nevét hallottam, szent Péterhez rimánkodtam, hogy ne nyissa ki előttem az aranykaput, mert jó nekem itt a poros, piszkos földön is... — Angyalkának hívják. Angyi. — Angyalok röpködtek a kávéházban. Még a cigányoknak is azt kiáltotta: húzzátok a rézangyalkát! S a szőke angyalkát úgy forgatta, mintha körhintává változott volna, alig érte a talpa a padlót. Körbeálltuk magukat, és ütemre tapsoltunk — Hajnalban értem haza. A feleségem ébren várt rám, jól megszidott... — Most jutott az eszembe! Akkor nevezték ki osztályvezetőnek. A szerencséjét ünnepelte. — Nagy szerencse. — De szomorúan mondja. — Jobb közkatonának lenni. Nincs kitéve anynyiszor az átváltozások veszélyének. — Én nem is kívánkozom el innét, pedig az igazgatónk magához akart venni. Nem kell nekem semmilyen funkció! Nem bánt engem itt senki, mindenkit egyformán kiszolgálok... Magából nem csináltak azóta igazgatót? — Miért gondolja? — Mert az igazgatók nem szeretnek ilyen helyekre járni. — Csak a különterembe, a zárt ajtók mögé? Ha szórakozni akarok, a magam pénzén mulatok. Maga még ma is osztályvezető? Miért? Ügy beszél, mintha leváltották volnál Még nem váltottak le ... S ez bántja? Ezért olyan szomorú?! Engem ... ez is bánt. Nem bírom már ezt az életet. Három éve még fittyet hánytam mindennek, nem törődtem azzal, hogy szálka leszek mások szemében, ha megmondom az igazat. És szerettem, akit éppen a karjaimba zárhattam. Szerettem a feleségemet, de szerettem mást is. Angyit is, a szőke angyalt. Akkor éjszaka az ágyában ért a hajnal. Amikor hazamentem, szidott az asszony. Nem Angyi miatt, mert álmában sem támadja meg a gondolat, hogy mást is ölelhetnék. Az új beosztásomat féltette. Nem gondolsz arra, mit szólnak majd az emberek? Vezető lettél! Ha nem becsülöd meg magad, nem kívánhatod, hogy mások is megbecsüljenek! Így józanított az asszony. Elmondtam Angyinak. Megértett. Csak azt válaszolta: jó barátok voltunk, s ha akarod, azok is maradhatunk... Nem azért adta csókját, mintha halálosan szeretne. Csak kellettem neki, titokban, hogy meg ne szólják; majd ha egyszer férjhez megy, ne beszélhessenek annyit róla, hogy ezzel is, azzal is hált. A feleségem is azt akarja, hogy ne mutogathassanak rám ujjal az emberek. Nem bírom ezt az életet! Nem hagyom magam végleg betörni engem ez is bánt. — Nagy jövőt nem jósolok magának. Nem akarok nagyfejü lenni. — Az előbb szent igazságot mondott. Legjobb ma közkatonának lenni. Ki bánt engem? Mindenkit egyformán kiszolgálok, és nyugodtam alszom. — Mindenkit egyformán kiszolgálok ... ... de magamtól megtagadom azt a kis szépet is, amit még az élettől kaphatnék! Azért jöttem ide, hogy keressem azt, amit elveszítettem ... ... igaza van, ez a legjobb módszer, ha az ember nyugodtan akar aludni. — Igen, mindenkit egyformán kiszolgálok, a kisfejüt is, a nagyfejűt is, amikor a zárt ajtók mögött teljesen díjmentesen ... az állam pénzén ... Érti, hogy mit akarok mondani? Ha ilyenkor valamire gondolok, az tisztán az én magánügyem, nem kötöm senkinek sem az orrára! — De nekem elárulta, hogy cifrákat gondol magában. Magához csak őszinte lehetek! Vagy nem? — Miért gondolja, hogy nem lehet hozzám őszinte, amikor ... ... magamhoz sem tudok őszinte lenni! — Az ember sosem tudja, hogy hol és mikor nyílik ki a fal füle. Bocsásson meg, hogy feltartottam. Mivel szolgálhatok? ... Már fél tőlem. Én meg tőle félek. Az ismerősök előtt elszólhatja magát, és az ismerősök elszólhatják magukat a feleségem előtt. Az asszonynak pedig nem tudnék magyarázatot adni, miért lettem esküszegő Egy kis jó borocskát, úgy mint régen ... Ravaszkásan mosolyog a szemembe, mintha csak újra ismételné: mindenkit egyformán kiszolgálok. Igaza van. Senki sem bántja, nyugodtan aludhat. De tudnék-e én nyugodtan aludni, ha mindenkit egyformán kiszolgálnék?! — Egy pohár bort kérnék, és magának is töltsön, úgy mint régen ... és gondoljon rám, volt egyszer egy vendége, aki nem törődött azzal, mit gondolnak róla az emberek Köszönöm szépen (Folytatás a következő számban)
