Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-08 / 23. szám
KiGYÚVfSZEDELEM я. .. közelmúltban tudományos kutatócsoport járt Csehszlovákiából az ötödik kontinensen, Ausztráliában. Az expedíció vezetőjének, dr. Josef Bánkének és a csoport egyik tagjának Frantisek Simának élménybeszámolójából közlünk kivonatosan. A legkomolyabb veszélyt expedíciótok számára a mérges kígyókkal való találkozás jelenti majd — magyarázta dr. White, a sydneyi egyetem antropológiai osztályán, aki éppen hathónapos kutató útjáról érkezett vissza az északi területről. — A védekezés ellenük nem olyan egyszerű, mint az első pillanatban látszik. Azt tanácsolom, látogassatok el Gosfordba, a „kígyóparkba“, ott megkapjátok a szükséges utasításokat. Megfogadtuk a tanácsát és a hét végén elindultunk Gosfordba. A helyszínen Erit Worrell úr, az Australian Reptile Park igazgatója, egy negyvenöt év körüli szim patikus férfi fogadott. Miközben előadtuk jövetelünk célját, jóízű hűtött sörrel kínált. — Expedíció? Az északi területre? Ez remek! Rögtön Önökkel tartanék. És nem félnek a kígyóktól? No nem akarom megijeszteni Önöket, kedves vendégeim . . . minden veszélyt el lehet hárítani, majd megmondom miként. .. Eric Worrel, a gosfordi Australian Reptile Park igazgatója kedvenceivel, a fekete álviperákkal. Worrell úr telefonon értekezett valakivel. Jöjjenek, új szállítmány érkezett. Megnézzük őket! Követjük. Az igazgató úr az irodaház előtt egy padra ül le. A pad szomszédságában hatalmas láda. Egy férfi közeledik felénk, kezében egy skatulyát tart. Sejtelmesen mosolyogva szórja ki a doboz tartalmát a faládára, Worrell úr elé. A vér is megfagy az ereinkben! A ládán fekete kígyók sziszegnek. Az igazgató látja elképedésünket és felkacag: — Ne izguljanak! Ezek nem tartoznak a legveszedelmesebbek közé. Fekete álviperák, vagy ahogy népiesen nevezik őket „black snakes", fekete kígyók. Lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogyan tekerednek a félelmetes csúcsómászók Worrell úr karjára. — Menjünk tovább! Mutatok még néhány díszpéldányt azok közül, amelyekkel majd kirándulásuk során találkozhatnak. Másfél méter magas betonfallal körülnyítja a ketrec fedelét, és egy visszataszító, kövér és rövid kígyótestet borít ki a földre. A legfélelmetesebb ausztráliai mérgeskígyók egyike — a halálkígyó — sziszegve vagdalódzik a földön. A széles fejű, kb. háromnegyed méter hosszú kígyó marása életveszélyes. A parkban tett „díszszemle“ után az igazgató egy épületbe kalauzol bennünket. — Még szeretném megmutatni Önöknek a másik legveszedelmesebb ausztráliai kígyót. Elnézésüket kérem, hogy csak az üvegfal mögött láthatják. Nagyon veszedelmes lenne kiengedni. A múltkoriban ugyanis majdnem megjártam vele, azóta elővigyázatos vagyok. Az üvegszekrényben összetekeredve pihen egy tiszteletreméltó, barna óriáskígyó. Öméltósága három méter hosszúra is megnő. Hazánk északkeleti részén tanyázik, legtöbbnyire a cukornád ültetvények között. Azonnal ható mérge ellen nincs orvosság! az esetleges kígyómarás esetén az áldozatnak tisztában kell lennie azzal, milyen kígyó marta meg, mert minden egyes kígyómarásra más-más ellenszérum az orvosság. Ahhoz, hogy az ember ezen a vidéken elkerülje a leselkedő veszedelmet, a fokozott elővigyázatosság mellett magasszárú bőrcipőt kell viselnie. Ha észre vesszük a kígyót, térjünk ki előle. Ne próbáljuk megfogni vagy agyoncsapni, mert éppen az ilyen kísérletek válnak a leggyakrabban végzetessé. A felingerelt vagy megsebzett kígyó azonnal támad — Milyen elsősegélyt alkalmazzunk kígyó-marás esetén? — kérdeztük Worrell urat. — Hm. Nem könnyű kérdés Lényeges az, hogy testünk melyik részén mart meg a kígyó. A szérummal történő orvoslás elég körülményes, mert a nagy hőségben nehéz a szérumot tartalmazó üvegcsét az előírt 2 — 10 C fok hőmérsékleten tárolni. Leg-A sávos álvipera, vagyis a tigriskígyó léptcn-nyomon fenyegeti az ötödik földrész lakóit. Eric Worrel a tigriskígyó fogából távolítja el a halált okozó mérget. zárt kifutó előtt állunk meg. Kísérőnk könnyedén átveti magát a falon, és felszólít, hogy kövessük. Nem nagyon igyekszünk. Sejtjük, mi lehet a fal túlsó oldalán. Végül megadjuk magunkat. Az igazgató egy faodúba nyúl és egy hosszú kigyótestet vonszol ki belőle. — Na, itt van a következő! A keresztes álvipera, mi „tiger snake“-nak, tigriskígyónak nevezzük. Ez a sötétszürke, sárgahasú kígyó 1,8 m hosszúra nő meg. Ugyancsak többnyire Ausztrália délkeleti részén található, és valamennyi kígyófajta közül a legszaporább. Majd Worrell úr egy másik kifutóhoz vezet. Azonos procedúra következik. Az igazgató egy szempillantás alatt elkapja a kígyó farkát és bemutatja nekünk — az érdeklődők, a park látogatóinak serege előtt — a két méter hosszú, keresztes álviperát. Egy fiatal férfi zárt ketrecet hoz a kifutóba. Worrell úr intésére óvatosan ki-Kissé lehangoltan térünk vissza az irodaházba. Amit láttunk és hallottunk, elvette kedvünket a tervezett kirándulástól. Hiszen, amint megtudtuk; az ötödik földrészen vagy százhúsz fajta kígyó él és ezek túlnyomó többsége mérges. A hegyekben, erdőben, sivatagokban sőt még a tengerparton is megtalálni ezeket a veszedelmes csúszómászókat. Az embernek úgy tűnik, szerfelett megkeserítik az itt élő nép életét s talán nem múlik el nap, hogy valakit halálosan meg ne marjanak. A valóságban azonban nem ilyen súlyos a helyzet. A kígyók rovására évente átlag 5 — 10 kioltott emberéletet írhatunk. Lehetséges ez? Az ausztráliai kígyók többsége félénk, ha nem izgatják őket, nem támadnak. Az iskolaköteles gyerekek a kötelező tananyag keretében megismerkednek az egyes kígyófélékkel és az ellenük való védekezés tízparancsolatával. Ez azért lényeges, mert jobb a sebet vízzel alaposan kimosni, hogy elejét vegyük a méreg terjedésének es azonnal orvoshoz fordulni, aki-gondoskodik a szükséges szérum szakszerű adagolásáról. Ezekből a szérumokból itt nálunk, a „kígyóparkban“ is készül néhány féle. A kígyókból, melyeket láttak, időnként mérget szívatunk ki. Búcsúzáskor nem titkoltuk Worrel úr előtt, mennyi aggodalommal tele indulunk neki a korábban oly szépnek és érdekesnek ígérkező tanulmányi kirándulásnak. Az igazgató elmosolyodott: — Kicsit talán megijesztettem Önöket, kedves vendégeim. A helyzettel azonban mindenkinek, aki ilyen vállalkozásra készül, tisztában kell lennie. Ne becsüljék le, de ne is túlozzák el a veszély eshetőségét. Mondtam már, hogy a kígyó olyan mint a többi állat: ha nem támadják meg, legtöbbször eliszkol. Kerüljék ki, mint a rossz embereket, és meglátják a hajuk szála sem görbül meg. ben a magyar szakos pedagógusok munkáját. A nevelőmunka jelenti számára élete értelmét, de a szórakozást is. Nincsen a kerületben olyan iskola, ahol ne járt volna, nincs olyan magyar szakos tanító, akivel ne beszélgetett volna szakmai dolgokról. Továbbképző tanfolyamok, kerületi és országos magyar nyelvtanfolyamok szervezője, irányítója már évek óta. Mindig valami jobbat, hasznosabbat akar szervezni, amiből tanulnak a résztvevők. Balogh Márta magyar—német—szlovák szakos gimnáziumi tanárnő, Pozsonyban és Budapesten végezte az egyetemet, Kassán, Eperjesen és Szepsiben tanított. Maga is több idegen nyelvet beszél, és minden igyekezetével azért küzd, hogy a magyar szakos pedagógusok felkeltsék diákjaik érdeklődését az idegen nyelvek iránt is. Minden érdekli és mindent szeret, ami összefügg az iskolai élettel, a pedagógus munkájával és ennek a kitartó, lelkes, szorgalmas munkának az elismeréseként tüntették ki az „Érdemes iskolai dolgozó" címmel. Szeretettel köszöntjük és kívánjuk, hogy gyermekeink érdekében az eddig ismert lendülettel végezze további munkáját. KULTÚRA A FALUN Törékeny, mosolygó, kedves, barna asszony a tornai magyar tannyelvű iskola tanítónője, a diákok nagyon szeretett Aranka nénije. Tizenkilenc éve tanítja a magyar nyelv helyességére és irodalmunk szeretetére a tornai iskolába járó diákokat, ez a fáradhatatlan, szelíd, de öntudatos, szívós tanítónő. Neki a tanítás élethivatást és népének hűséges szolgálatát jelenti. Fizetést a tanítói munkáért kap, de szeretetet és elismerést, a szülők ragaszkodását az iskolán kívüli, a neveléssel összefüggő kulturális munkáért, amit a gyerekekkel végez. Feláldozza az estéket, pedig két kisgyerek édesanyja, a szabad szombatokat és vasárnapokat, hogy a kultúrát terjessze a falujában. Az összekötő hid szerepét is vállalja, amikor elmegy a magyar iskola diákjainak műsorával a szlovák iskolába, ahol a magyar anyanyelvű gyerekek boldog mosollyal és ragyogó szemekkel tapsolnak szereplő társaiknak. Most a Hófehérkét tanulták be a gyerekek, 56 kis szereplőt mozgatnak ebben a három felvonásos színdarabban, az I.—IX.-ig osztályból. Próza, szavalat, ének- és táncszámok teszik kedvessé azt a két órát, amit a nézők végigélveznek a szereplőkkel együtt. A tarka, színes kosztümök is Aranka tanítónő kézügyességét dicsérik, és bizonyítják, hogy amit vállal, azt szívvellélekkel végzi. Öntudatos magyar pedagógus Szalacys Józsefné, aki életével és munkájával bizonyítja, hogy falun, messze a városoktól is lehet szellemi életet élni, és kultúrát terjeszteni, és ezzel szolgálni a népet, amelyhez tartozunk. Bába P.
