Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-06-01 / 22. szám

\

A

fegyház igazgatósága úgy döntött, hogy megvonja Sejba fegyenctől a vasárnapi külön gombócot, amelyet azért kapott, mert mimstrált a misén.

Takarékoskodni kell, egy gombóc négy

_________ fillérbe kerül. Sejba évente százszor ministrál, ez száz gombóc, vagyis négy korona. Ezentúl a fegyház megtakarítja a négy koronát. Az igazgató elégedetten dörzsölte kezét.

Bámulni fog az a Sejba, ha majd mise után megtudja, hogy ingyen ministrált az Úristennek.

A fegyházigazgató, egyenruhába bújt, és lement a kápolnába, ahol már ájtatos sorokban álltak a fegyencek. Néhányon útközben a folyosón szivarvéget találtak, most kéjjel harapdálták, rágódtak rajta, és örültek, hogy nem jöttek hiába az istenházába. Egy életfogytiglani fegyházra ítélt fegyenc a napot figyelte, a fegyház kápolnájának ablakán átszűrendő napsugara kát.

Már tizenötödik esztendeje jár ide, s ha nem süt a nap, csak áll a sarokban^ és a falnak dőlve szundikál. De a nap sugarai csodálatos hatással vannak rá. Egyre csak a falon kirajzolódó fényfoltokat nézi, le nem veszi róluk a szemét a prédikáció, a mise alatt, nem hallja a pap szavait, a csengetést, gépiesen letérdel, veri a mellét, keresztet vet, de csak a napsugarakat látja. Kívülről jönnek a sugarak, a falakon kívülről, ettől oly csodálatos az erejük, hogy magukhoz vonzzák megbűvölt tekintetét. Más fegyenc a mennyezetre festett őrangyalt nézi. Idők múltán az angyal kifakult, és helyenként bepiszkolódott. Ennek következtében meglepően hasonlít az asztalosműhelyben szolgálatot teljesítő bajuszos főfegyőrre. Ez a félresikerült angyal egyik combvastag, kövér kezével az első sorokra mutat, ahol a legfiatalabb fegyencek állnak.

Nagyobb részük komor képet vágott, tekintetük egyre-másra az őr zsebe felé kalandozott, amelyből egy rumosüveg nyaka kandikált ki.

Az őr éjszaka szolgálatban volt, és szerfölött emelkedett hangulatban jött a kápolnába. Valamennyi fogoly megesküdött volna rá, hogy buzgón, de szörnyű hamisan fogja énekelni: „lm arcunkra borulunk ...“

Nem messze a fiataloktól állt a szakács, egy ősz hajú vén fegyenc. Már a hatodik esztendőt tölti az erények házában, és örvendetesen meghízott ezalatt. Nem kevésbé kerekded a konyhában szolgálatot teljesítő fegyőr képe sem, de a szakácsnak még négy esztendeje van hátra, addigra biztosan túltesz rajta. A konyhai fegyőr a fegyenc szakács mellett áll, mindkettő kövéren ásít. Alig várják, hogy végre megkezdődjék a prédikáció, és elmúljon a mise.

Ez a kápolnában töltött néhány óra a legkényelmetlenebb a hét ki tudja, hány órája között. Az embernek egyre-másra le kell térdelnie, márpedig nem kis dolog ekkora pocakot emelgetni.

Az idősebb fegyencek soraiból zokogás hallatszik. Mindenki hátranéz. Megint az öreg Kutina komédiázik? Húszezer koronával rövidítette meg a postaigazgatóságot, és most azon abajgat, hogy mardossa a lelkiismeret, és hogy fáj a szíve a postaügyi miniszterért.

A többiek mulatnak rajta, de komoly képet vágnak,

elvégre betyárbecsület Is van, nem árulhatják el, hogy Kutina komédiázik.

Csak legyen valami mulatság prédikáció közben, mint a múlt vasárnapon, amikor a fegyházi káplán kinyújtotta kezét Kutina felé, és így mennydörgőit a szószékről:

— Róla vegyetek példát. Ez az ember megbánta vétkeit. Tudja, hogy az Ür malmai lassan, de biztosan őrölnek, és nem kerülheti el büntetését az, aki bűneit meg nem bánta. De ez az ember zokog, tudja, hogy csakis töredelmes bánat nyithatja meg a mennyország kapuját. Mert ne feledjétek, Isten irgalma végtelen.

A káplán közbenjárására Kutina hétfőtől kezdve kórházi kosztot kapott. Talán hálából zokog megint, mert minden percben kezdődhetik a prédikáció.

A fegyházigazgató az óráját nézi. Ez a káplán ma megint tíz percet késett, pedig tegnap megmondta neki kártyaparti közben,

— Nehogy későn kezdje a prédikációt, tudja, tíz ólára várnak a borozóban.

No de majd megmondja neki, hogy ezentúl tartsa be szavát. A fegyházban mindennek úgy kell mennie, mintha dróton húznák. Az istentiszteletnek is.

Végre megjelent a szószéken a káplán, a mai vasárnapra rövid, de magvas prédikációt készített elő. Rosszkedvű volt, mert ezeket a prédikációkat mind egy kaptafára kell szabni, és a fegyházigazgató felesége még azt hiszi, hogy nem érti a mesterségét, márpedig az nagyon kellemetlen lenne,

Émelygett, ahogy a rá bámuló, simára borotvált pofákra és kopasz nyírt fejekre nézett.

Felemelhetnék a fizetését. Három forintot kap a prédikációért és tíz koronát a miséért. Azt mondják, hogy a prédikációja nemigen mozdítja elő a fegyencek erkölcsének javulását? Mit akarnak még három forintért? Az intézetben mondjuk háromszáz fegyenc van, ez azt jelenti, hogy egy ember lelki kúrálásáért egy árva krajcárt kap. Ugye kevés? Tehát az Atya, Fiú és Szentlélek Úristen nevében ... Az Úr balján és jobbján keresztre feszített latrokról beszélt. Diszmaszról és Kozmoszról. Egyszerre megzavarodott és elölről kezdte. Tehát Kozmosz és Diszmasz. „Még ma velem együtt leszel a paradicsomban." Az igazgató úr az óráját nézegeti. Igaz is, tíz órakor várják a borozóban. Annyi baj legyen, tegnap az igazgató egy forintot nyert kártyán, most csak üljön itt nyugodtan. A káplán tovább gombolyította a prédikáció fonalát, mintha nem látná az igazgató ideges gesztusait. „Tudjátok meg, ó, bűnösök, hogy a paradicsom kapuját csak az őszinte, töredelmes bűnbánat nyithatja meg." Hogy ez az igazgató micsoda pofákat tud vágni. így aztán tizenegyig várhat a tormás virslijére és a negyedliter borára. Tyű, igaz isi Ma friss virslit adnak a borozóban I Mielőbb be kell fejezni a komédiát.

A bűnös ember, akárcsak ama lator, megbánja vétkeit, és bocsánatot nyer. Még ma vele együtt leszel a paradicsomban. A Megváltó szavai tlreátok is érvényesek. Gondoljatok a szent igékre, és most imádkozzunk. Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Miatyánk . ..

Az igazgató üdvözülten mosolyog. Mégis eljut a borozóba, mielőtt csak üres fazék maradna a tormás virsli helyett. Csak a mise Is gyorsan menjen. Talán van becsület ebben a papban. A sekrestye ajtajánál megszólalt a csengettyű.

Az igazgató örvendve pillantott Sejbára, aki magához ölelve a misekönyvet, nyomában a káplánnal lépkedett az oltár felé.

Bárcsak ez a Sejba is igyekeznék. De Sejba áhítatos lélekkel ministrál, hogy megszolgálja a gombócot. Közben az jár az eszében, hogyan ossza be a két knédlit.

Töredelmes lélekkel rebegi: „Confiteor". Két egész gombóc. Micsoda illatot áraszt, ha felvágják! Meg a hagymás zsír hozzá!

Sejba nagy haspárti és lelkiismeretes ministráns. Most a „Kyrie eleison" és a „Christe eleison" van soron. Háromszor Kyrie, háromszor Christe és megint háromszor Kyrie. Sejba áhítatos szívvel és lassú szóval könyörög bűnbocsánatért. Minél hosszabb időt tölt a kápolnában, annál kevesebbet kell várni az ebédre. Itt a kápolnában ő az úr, a kápolnán kívül csak rab. Ezért lassú, szótagolva felel a papnak, hogy minél hosszabbra nyújtsa a misét, és meg kurtítsa az ebédig hátra levő időt. Szívében már előre örül a pótporciónak.

— Et cum spi-ri-tu tu-o! — mondja hivő lélekkel, és fene lassan forgó nyelvvel. A szakács biztosan megint kiválasztja számára a legnagyobb gombócot.

Az igazgató dühösen meregeti a szemét. Más vasárnapon ilyenkor már jóval előbbre jutnak, most meg a szentleckénél tartanak.

— De-о gra-ti-as — mondja ünnepélyesen Sejba a szentlecke felolvasása után. Isten a tanúja, mily áhítatos öröm tölti el a lelkét, valahányszor a hagymás zsírra gondol, amelyben oly szívderítőn úszkál a gombóc.

A háttérben az igazgató dühösen csuklik. Megállj, bitang Sejba, jövő vasárnap nem mondod ilyen lassan a mondókádat, mihelyt megtudod, hogy nincs második gombóc, az ördög ebbe a gazemberbe, mintha nem tudná „Deo gratias" helyett azt mondánk amit minden becsületes ministráns: „Dras", nem, ő csak azért is elhúzza huszonöt mérföld hosszúra: „Deo-grá-ti-ás". A káplán meg széttárva tartja két kezét,

Illusztrálta Zalay Adrian

amíg Sejbának méltóztatlk kinyögni az utolsó szótagot is. Az a ripők olyan lassan veri a mellét, hogy az ember majd kiugrik a bőréből. Végre itt az Agnus Dei, megint csöngetnek, A fegyházigazgató szívét jéghideg ujjakkal szorongatja a félelem, hogy mire a borozóba ér, elfogy a tormás virsli. Sejba I Kurtavasra vele azért a lustán elnyammogott ámenérti Te Isten kerékkötője. Már rég Itt lehetett volna az „Ite missa est". Milyen lassan csurgatja a vizet a káplán kezére! Ez legalább három perc késés, és mi jön még!

Az igazgató csendesen káromkodott, négyfelől kerülgette a laposguta. Áldozás közben akkora erővel verte a mellét, hogy valósággal döngött. Fene a Sejbába, mit totojázik annyitl

Sejba szemében a hit tüze lángolt, oly lassú léptekkel vitte át a misekönyvet az oltár bal oldalára, hogy az igazgató szívében végleg elhervadt a tormás virsli reménye.

Sejba szívében viszont annál dúsabb virágokat nyitott az öröm, minél tovább gondolt az ebédre. Zsírban úszik a gombóc. Két gombócl Rajta barnára pirult hagyma illatozik, Sejba számára a gombóc jelentette az eget, s az apróra vágott pirított hagyma az égen ragyogó csillagokat.

— líííte mííííssza észt — kántálta a káplán. Sejba még hosszabbra nyújtotta a feleletet:

— Deóóóóóó gráááciáááááász — rebegte. Kanalával kettébe vágja a gombócot, megsózza, megfürdeti a zsírban.

Aztán megkapták a mise végi áldást, és a káplán olvasni kezdte az „utolsó evangéliumot":

— Kezdetben vala az Ige s az Ige Istennél vala, Isten vala az Ige.

Az igazgató kétségbeesett, hogy Szent János olyan bőre szabta evangéliumát.

„Még egy miatyánk és üdvözlégy — gondolta —, aztán beszélek azzal a rühes Sejbával."

Végre elhangzott az utolsó ámen. Az igazgató elsőnek lépett ki a folyosóra, és mivel úgysem volt már vesztenivalója, türelmesen várt, amíg Sejba kijött a sekrestyéből.

— Hallja, Sejba — förmedt rá —, a fegyház vezetősége úgy döntött, hogy ezentúl a ministrálásért nem jár knédli. Aki, Istennek szolgál, szolgáljon ingyen, nem pedig gombócért. Megértette?

így történt, hogy Sejba sztrájkba lépett. E lépést kétségbeesett lelki vívódás előzte meg. Az egyik oldalon Isten szolgálata várt rá, a másik oldalon az elmaradt gombóc. Választania kellett a lelki táplálék, a hit mannája és a nagyon is kézzelfogható, ínycsiklandó és bárzsingot nyugtató gombóc között. Az utóbbit választotta, de becsületére legyen mondva, hogy csak hosszas magába szállás után cselekedte, és azt sem hallgathatjuk el, hogy naphosszat veszekedett a tizennyolcas számú zárka többi lakójával. Rabtársai a vita gyors és határozott megoldása mellett törtek lándzsát. Kijelentették:

— Kerek perec: Ha nincs knédli, nincs ministrálás!

Am Sejba attól tartott, hogy magára haragítja az

Úristent. Azon a szerencsétlen, gombóctalan vasárnapon ebéd után sokáig ült az asztalnál a lócán. Jóllakott, nem ugyan oly bendőt simogatón, mint más vasárnapokon, de annyi szent, hogy nem maradt éhen,

Az Úristen megharagudna — hajtogatta konok kitartással.

Aztán silabizálni kezdett valami istenes könyvet, a börtön könyvtára csupa ilyen irodalomból .állt.

— Bizony, cimborák, itt is azt írják — mondta, félretolva a könyvet —, hogy egy paraszt nagypénteken kiment szántani a földjére, és istentelenül káromkodott, szidta a barmait. Egyszerre derült égből lecsapott a mennykő, és agyonütötte a gazda két ökrét.

Ez az irdatlan marhaság természetesen harsány röhögésre késztette a többi rabot, Sejba pedig méltán felháborodott zárkatársainak istentelenségén.

— Mi itt lenn vagyunk, az Úristen meg odafönn — magyarázta tüzelő hittel —, és én olyan ember vagyok, hogy szívesen szolgálnék az Úristennek akár egy porció levesért, gombócot nem is kellene adniuk. Sőt, ha semmit sem kapok, akkor is elégedett leszek és azt mondom: Isten adta, Isten elvette, áldott legyen az ő szent neve.

Estére korogni kezdett a gyomra. Vasárnaponként, két gombóc lévén, rendszerint meghagyta vacsorára a hús felét, ma azonban, minthogy csak egy gombócot kapott, bekebelezte az egész húst, és nem tett félre semmit.

Újból vívódni kezdett magában, és úgy vélte, hogy legalább egy pótadag levest azért adhattak volna.

Maga is visszaborzadt e bűnös gondolattól, és hirtelenében elmorzsolt egy miatyánkot.

Ám az imádkozás mintha csak még jobban elősegítette volna mind az emésztését, mind a leves-pótporcló utáni bűnös vágyakozását. Minél többet és minél ájtatosabban imádkozott, annál hangosabban korgott a gyomra. Bárhogy erőlködött, az éhség erősebb volt az istenfélelemnél. Az áhítat egyre inkább összezsugorodott, már kisebb volt a gombócnál, mindinkább összetöppedt, végül egészen elenyészett, és az üresen maradt csatatéren diadalmasan terpeszkedett nyálcsurgató gömbölyűségében a zsíros hagymával megszórt gombóc.

Három esztendeje már, hogy Sejba fegyenc minden vasárnap tobzódott a bőségben, most meg azt képzelik, hogy a hátralevő két évben Ingyen fogja szol-