Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-01 / 22. szám
A HIVATÁSOS IGYÜTTES REMÉNYÉBEN Irigyli azokat, akiknek mindene megvan, és minket okol azért, hogy mi szegények vagyunk. Az édesanyámat nagyon szeretem, és Így fáj, hogy őt is mindig bántja. Szemére veti, hogy nem spórol, és hogy hét gyerek mellett nem megy dolgozni. Csak a családi pótlékot adja haza, a fizetését nem. Egyedül vagyok lány és az apám azért nem szeret, mert az anyám mellé állok. — Én néha nem is látom az apámat, mert reggel elmegy és csak este jön haza, amikor már alszom. Vasárnap vagy pihen vagy a kertben dolgozik és ilyenkor nekem is kell félnem tőle. Nem dicsérem én az apámat, megmondom őszintén, hogy nem ideális apa. Pénzt sem akar adni soha. Nekem csak ennyi a véleményem az apámról. — Az én apám meghalt, amikor én hároméves voltam. A jó és rossz tulajdonságaira nem emlékszem. Elképzelésem szerint olyan lehetett, mint a többi ember . . . Már majdnem befejeztem e cikk Írását, amikor véletlenül megismerkedtem egy kilencéves kisfiúval. Eszembe sem jutott, hogy az apja felől kérdezzem, de kérdezés nélkül is áttért erre a témára, mivel — amint az elbeszéléséből kiderült — ez volt, s ma is az e legnagyobb problémája. — Nagyon rossz ember az apám, mondta minden kertelés nélkül. — Csehországban dolgozott, ott megismerkedett egy nővel, hazahozta a falunkba. Most az anyjánál lakik vele. Apámat az anyja (I) szoktatta rá az ivásra. Mindig bort, meg pálinkát adott neki. Egyszer apám odajött hozzám az utcán, és azt mondta, hogy legalább én ne haragudjak rá, mert engem szeret a legjobban négyünk közül, mivel hogy én vagyok az egyetlen fiú. Én megérthetném őt. Akkor szó nélkül otthagytam az apámat. Máskor meg csokoládét akart adni, meg hivott a kocsmába, hogy vesz nekem édespálinkát, de én azt mondtam neki, hogy apu, magától én egy fillért se fogadnék el. Édesanyámnak is megmondtam, ha megtudom, hogy szóbaáll apával, vagy találkozik vele, úgy otthagyom, hogy többet sose lát. Engem ezekben a vallomásokban nem is a gyerekek őszintesége az, ami meglep, hanem az a világosan látó és Ítélkező gyermeki bölcsesség, amellyel az apjuk személyéhez közelednek. Kíméletlen bíró tud lenni a gyerek. Az értelem felfogja és rögzíti a tényeket. A gyermeki értelem is. Észreveszi azokat a jelenségeket, amelyek környezetében, a családon belül lejátszódnak. Értékeli és levonja a tanulságokat . . . Mindaz, amit a gyerekek itt elmondtak, a lehetőségeken belül rávilágít néhány olyan meglevő kérdésre, amelyet a mindennapok egymásutánjában alig veszünk észre, vagy sok esetben nem is akarunk észre venni, mert talán úgy kényelmesebb. Amiről nem beszélünk, az nem probléma, De szabad-e hallgatni arról, ami alapvető és égető kérdés, ez esetben a gyermek — apa viszonyról, a család belső életében lejátszódó változásokról, amelyeket ez a rohanó, lázas kor szült, és alakított olyanná amilyen. Azt hiszem, a mai viszonyok között erről beszélni nemcsak fontos, hanem szükséges is. A mai család létezését, életmódját, jó, vagy rossz irányú alakulását nagyobbára a szülők munkaviszonya határozza meg. Az apa távolléte — mint az a gyerekek Írásaiból kiderült — a legtöbb esetben deformációt eredményezett a családban. Az is kiderült, hogv az apa távolléte többnyire ivással, alkoholizmussal függ össze. S ezen a ponton már nemcsak az apa-gyermek probléma áll előttünk, hanem ezen túlmenően általánosabb társadalmi és gazdasági jelenségek is, amelyek e cikk keretébe már nem férnek bele. Természetesen vannak esetek, ahol nem lehet a társadalomra hárítani minden felelősséget, hanem éppen az anya és az anya okozta rendetlen családi viszony az oka az apa iszákosságának, vagy távollétének. Ezek a tünetek, amelyeket felvázoltam, léteznek, élnek és figyelmeztetnek: Kell találni rájuk megoldást. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű és nem is lehet egyhamar megoldani. De keresni kell a lehetőségeket a társadalom egészében, és a családon belül, a társadalom és a család érdekében, MIKOLA ANIKÖ AZ UTOLSÓ SZÓT KÖVESSE A TETT... Valóban alszanak a nyitrai magyar főiskolások? (Válasz egy cikkre) Ml is Gálán Géza szellemes szójátékával kezdjük: „A főiskolai hallgatók hivatásukat betöltve, híven hallgatnak“ — mondja, s ez így is van rendjén. Mert ml egy főiskolásnak a legfontosabb teendője? — Az, hogy minél többet elsajátítson a tudományból. Ezután jöhet másodsorban az iskolán kívüli munka. Nehéz megítélni egy közösség munkáját egy gyűlésen látottak és hallottak alapján. És tudomást kell vennünk az önképzőkör lapjáról, a FORUM-ról, amely tudomásunk szerint az egyetlen magyar nyelvű főiskolai lap Szlovákiában, — vagy az irodalmi színpadról, amely szintén megkezdte működését. Ezenkívül önálló magyar énekkara van az iskolának. Ennyit mutattunk fel március 28-ig. Mi is éreztük, hogy ez kevés. Reális lehetőségeket kerestünk, s úgy érezzük, hogy ezt meg is találtuk. Mindenekelőtt tehát olyan akciót kellett szerveznünk, amelybe be tudtuk kapcsolni az összes nyitrai magyar főiskolást. Vetélkedő-sorozatot indítottunk „MIT TUDUNK MI“ címen. Ezzel nemcsak tagtoborzás volt a célunk. Vizsgáztatni akartuk magunkat szakunkból, a vetélytárs szakjából, s általános problémákat felölelő témakörökből. A vetélkedő jó erőpróbának bizonyult. Kiéreztük belőle, hogy a jövő pedagógusai akarják vállalni azt a szerepet, amit kisebbségi sorsuk és társadalmi kötelezettségük rájuk ruházott. Az újrakezdésnél segíteni is kell, nem csak dorongolni. Mégis köszönjük a cikket, mert alkalmat adott arra, hogy bizonyítsuk a ránk vonatkozó szellemes szójáték ellenkezőjét. A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub Viszontválasz A levél az én cikkemmel kapcsolatban érkezett, kötelességem válaszolni. Mivel egy félreértés sokat árthat, azzal kezdem, hogy cikkem nem annak a maroknyi embernek szólt, akik a Fórumot szerkesztik, vagy az irodalmi színpad együttesében és énekkarában működnek, hanem inkább annak a néhány száznak, akik sehol sem fejtenek ki társadalmi tevékenységet. Véleményem szerint nem választható külön a tanulás és a társadalmi tevékenység azoknak az embereknek a felnőttéválásában, akiket hivatásuk a faluk, a mlkrotársadalmak életének középpontjába helyez. Nyitrát Jól ismerem, s ottani barátaim, Ismerőseim révén sikerült a magyar főiskolások problémáival megismerkedni. örömmel nyugtáztam a tavalyi állásfoglalásotokat is, mert azt gondoltam, hogy megindult valami, ami főiskolai szellemiséget ad a nyitrai főiskolásoknak. De nem így történt. A Fórum, az irodalmi színpad és az énekkar dolgozik. Véleményem szerint az, hogy ezek a csoportok dolgoznak, az nem a klub tevékenységének érdeme. Hiszen a Fórum már régebben működik Nyltrán mint a klub ... Mindig becsülni fogom a klub vezetőit, mert tudom, óriási tespedtséget kell felrázniok. (En Is dolgoztam klubban.) Becsülöm a „Mit tudunk mi“ és a hozzá hasonló vetélkedőket is. A szójáték ellenkezőjének bizonyítására azonban kevesek a vetélkedők. A nyitrai magyar főiskolásoknak kell társadalmi életünk magvát alkotniuk. Sajnos kisebbségi életünk sokkal nehezebb vetélkedőkből áll. A nyitrai főiskolások társadalompolitikai erő, ezt tavaly be Is bizonyították. Miért nem találkozhat a hazai olvasó nevetekkel a sajtóban? Probléma van elég. Ha csak oktatásügyünk kérdéseihez szólnátok hozzá, máris többet tennétek, mint tíz vetélkedő megrendezésével. Pedig az oktatásügy hozzátok Igen közel álló téma. Még ehhez sem szóltatok hozzá érdemlegesen a hazai magyar sajtóban — ahol pedig szükség volna egy friss, új áramlatra. Ennek tudatában fájdalmasan Igaz, hogy a nyitrai főiskolai hallgatók hallgatnak. A magyar oktatásügynek új pedagógus nemzedékre van szüksége. Ha azonban ez az új nemzedék csak apolitikus tanítókból tevődik össze, semmit sem értünk el — maradunk a kenyérféltő hallgatásnál. Biztatást vártok ... Nálunk a mi konvencionális etikánk már annyi buzdítást megélt, hogy ha csak a fele termékeny talajra találna, akkor nálunk már minden „jajdejó“ lennel Viszont rámutatni arra, ami fáj, és hallani ennek a visszhangját, az legalább reményeket kelthet. A szójáték ellenkezőjének bizonyításához sok sikert és mindig nagyobb próbaköveket! Üdvözlettel: GAGYOR PÉTER
