Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-25 / 21. szám

ipariskolába nagyon sokan jelent­keznek s 6 is azok között szeretne lenni, akiket felvettek. Itthon is őrá hárul a legtöbb munka. Laci, aki csak egy évvel fiatalabb nála, sokat segít ugyan, de azért a munka szerve­zéséért és elvégzéséért 6 a felelős. Amíg Anyuka élt, addig is porszívóz­tak, elmosogatták az edényt, felmos­ták a konyhát, de akkor ez a munka mégiscsak más volt. Anyuka irányí­totta őket, ellenőrizte, jól végeztek-e el mindent. De most minden felelős­ség az ő vállukra nehezedik. A mun­ka még csak menne, de ez az üresség a lakásban! Ez kibírhatatlan Az ebédet Apu főzi meg, Imre és Laci elmosogat, a tizenegyéves Gyur­ka eltörülget. Gyorsan megy itt min­den. A gáztűzhelyen hamar megfő az étel. A csapból csurog a víz, nem kell kútra járni érte. A nőszövetség tagjai fölváltva jönnek mosni, vasalni. Mert mosáshoz, vasaláshoz nem szoktatta őket Anyuka. Ez nem férfimunka. S ki gondolta volna, hogy egyszer ezt is maguknak kell csinálniuk? ... Lát­szólag minden rendben van. Van tiszta ruha, lakás, ennivaló. De med­dig mehet ez így? Nem várhatják el, hogy hónapokig a nőszövetség tagjai járjanak mosni, vasalni, nagytakarí­tást végezni. Néhány nap múlva Apunak is munkába kell mennie, s ha 6 reggel hatkor elmegy, ki költi fel írónkét, ki öltözteti fel a kis Feri­két, hiszen olyan sokáig szeretnek aludni?! Az autóbusz, amely az isko­lába viszi őket, korán jön, nem vár­hatják meg, míg a kicsik felébred­nek ... Kellene valaki, aki nemcsak mos­na, takarítana, de akihez Ferike és Irénke este odabújhatna az ágyba, megmelegítené kis lábukat, mesét mondana nekik. Amióta Anyu nincs, esténként Apuhoz húzódnak, ott alusznak el mellette, s Apu reggelig meg sem mer mozdulni, nehogy fel­ébressze őket A nagyobb fiúk ezt jól tudják. Okos, értelmes gyerekek. A maga realitásában fogják fel a valóságot, s kizárnak belőle minden illúziót, csaló ábrándot Nem, nem volt köny­­nyű ezt megérteniük. Szép, kék sze­mük most is könnybe lábad, ha any­jukra gondolnak, s nem lehet eltit­kolni azt a fájdalmat, amelyet az Anya szó említése okoz. Sokszor te­szik fel magukban a kérdést; miért éppen mi öten, — akik olyan nagyon szerettük Anyánkat, — maradtunk itt árván ? Miért, miért, miért... S nincs, aki megadná rá a választ. Az apa, Molnár Imre lehajtott fej­jel, búskomoran járkál a három szo­bás, összkomfortos lakásban. Sehol sem találja a helyét. Bármit fog a ke­zébe, nem megy a munka. Pedig pár hónappal ezelőtt milyen jókedvvel csinált mindent!... Kőműves létére ért a villanyhoz, gázhoz. Nem akadt a házban olyan munka, amelyet el ne végzett volna. S ha egy kis szabad ideje volt, már a kertben tett-vett. Az udvarban a lugas alatt hintát és homokdombot is csinált a gyerekek­nek. Az ötven darab törpe almafát szemefényeként őrizte. Negyven tőke szőlőt is ültetett, hogy a gyerekeknek ősszel legyen mit szemelgetniük. A ti­zenhét áras kertből zöldségesre is futja. Nem ült ő tétlenül soha egy percig sem. Csak most nincs kedve semmihez... — Ha asszony lenne a házban, minden másképpen lenne... De öt gyerekkel egyedül... nem lehet ezt így sokáig bírni. Szegény feleségem, nagyon jó asszony volt. Nem hallat­szott nálunk soha egy hangos szó sem. Törődött a gyerekekkel, barom­fit nevelt, sertést hizlalt s emellett idénymunkák idején az állami gazda­ságban is segített, Tudtuk, hogy ne­hézségei vannak az epekövei miatt, de ő soha nem panaszkodott. Ha orvshoz küldtem, mindig azt mondta; nem járhatok én öt gyerek mellől állandóan orvoshoz! S inkább tűrt, szenvedett, de nem ment. Aztán már­cius közepén mégiscsak rászánta ma­gát. Egyenesen a dunaszerdahelyi kórházba ment. Két nap múlva, szer­dán elmentem megnézni. Azt mond­ták, operálni fogják. Búcsúzáskor ki­kísért a kapuig — mindenáron haza akart jönni velem. Én biztattam: „Csak maradj... a gyerekek jól van­nak ... szombaton őket is elhozom ... te csak gyógyíttasd magad, hogy egészségesen térhess vissza közénk...“ Többet nem lépte át küszöbünket Harminchat éves volt A seb még nagyon friss és mély. Egyedüli orvosság rá az idő. De itt nem lehet lecsüggesztett fejjel, össze­szorult szívvel az idő múlását várni! A valóság kemény és kíméletlen úr. Parancsol és követel. Ebben a házban Asszony, Anya nélkül minden nap egy örökkévalóság. De vajon van-e valahol egy jószívű, csendes asszony, aki szeretetével föl tudná melegíteni a fázós kis szíve­ket? Aki magáénak tudná mondani az öt árvát? — Higgyék el, nagyon megbecsül­ném azt az asszonyt, aki anya helyett anyja tudna lenni gyermekeimnek. Mert nekünk nem szakácsnőre, vagy takarítónőre van szükségünk — ezt pénzért meg lehetne kapni — de anyai szeretetre, amit pénzzel nem lehet megfizetni, — mondja Molnár Imre, s szavai olyan tisztán és őszin­tén hangzanak, mint a hegyi forrás csobogása. Sárosfán becsületes, józan ember hírében áll Molnár Imre. Munka­helyén, a Szarvai Állami Gazdaság­ban is csendes, munkaszerető ember­nek ismerik. Talán ezért is érez vele olyan őszintén az egész falu. Tisztelik benne azt az apai szeretetet, felelős­ségérzetet, amelyet gyermekei iránt tanúsít. Mert már szóbajött az is, hogy ilyen esetben a gyermekeket árvaházban lehet elhelyezni. De 6 erről hallani sem akar. Azt mondta: ha anyjukat elveszítették, legalább az apai szeretetet érezzék a gyerekek. S ez nemes szülői jellemvonásra vall! A falu végén ott áll a három szoba konyhás, fürdőszobás, korszerű bú­torral berendezett lakás, amelyben a mixertől kezdve a mosógépig minden megtalálható. Csak a legfontosabb hiányzik: az Anya. Pedig az öt szőke hajú csemete, s az összetört szívű Édesapa nagyon vár rá ... H. ZSEBIK SAROLTA Virágot A KEDVESNEK Amint betoppanunk az olomou­­ci, négy kilométer hosszú gyűrű­­parkba, egyszere elénk tárul a mindenkit elbűvölő tulipán-sző­nyeg. Tulipánok tízezrei fogadják az érkezőket. A park fölött átívelő lelátóhidról pedig olyan szép a kép, hogy az ember önkéntelenül is elfelejti búját-baját, a gyönyö­rű virágok gyógyítják a munká­ban elfáradt emberek lelkét. Amint a Flóra Olomouc 69 világ­­kiállítás rendezői a rövid szemle után elmondották, a kiállítás egyik célja az emberek esztétikai érzésének felkeltése. A szép ha­tással el akarják érni, hogy a mindennapok forgatagában őr­lődő dolgozók a kiállítás csodá­­lása közben megpihenjenek, fel­frissüljenek. Alig tudunk elsza­kadni a paik szemlélésétől, de ami a virágkiállítás pavilonjaiban fogadott, az még szebb volt. Egy tarka virágszőnyegböl ne­héz kiragadni a legszebbeket, a legjellemzőbbeket, és azokat a színeket, virágokat, amelyek a mai ember ízlésének is megfelel­nek. De mégis mindjárt feltűntek a hófehér színben pompázó, ne­mesített, teljes nárciszok, ami a rendezők szerint újdonságnak számit világviszonylatban. Ezek a nem mindennapi nárciszok min­den otthon díszét képezhetik. Szerénységükkel békét, barátsá­got varázsolhatnak a sokszor oly kietlen lakásba is. Először szere­peltek nagyobb számmal a hol­land gladiolusfélék és az orchi­deák. A nyugatnémet virágkerté­szek olyan kevésbé igényes, amellett igen szép orchidea-félét nemesítettek ki, amely gyorsan és egyszerűen szaporítható és bár­hol, üvegházban termeszthető. Tehát hamarosan eljön az az idő, amikor a szépet tevő ifjú vagy a figyelmes férj orchideát ad majd kedvesének. A virágajándékozás­ról is igen sok szó esett a sajtó­­értekezleten. A virágnemesités külföldön járó szakemberei el­mondották, hogy a nyugati orszá­gokban szinte mindennapos do­log, hogy a férj virággal kedves­kedik feleségének. A rendkívül bájos „Flórát" már nyolcadszor látta vendégül a 79 Holland tulipánok ezer lelket számláló Olomouc, a valamikor Morvaország fővárosa. „Flórát" 1958-ban még csak 60 ezren csodálták meg, de azóta évről évre szépült, csinosodott és a múlt évben már 840 ezer cso­­dálója volt. Ez a divatos, kedves, szerény hölgy, amint látjuk, száz­ezrek szivét ejtette rabul. Lépést tart az igényekkel, a fejlődéssel, a korszerűséggel. Virágai, főleg a divatos narancssárga színben tündöklőitek, de helyet kaptak a hófehér színek mellett a szintén divatos sötétkék színek is. De amint már említettük, Flóra ruhá­jának nagy részét a világszerte divatos méz illatú, narancssárga színben tündöklő különféle virá­gok, köztük tulipánok képezték. Mielőtt végleg búcsút vennénk Flórától, vessünk még fel néhány gondolatot. Miért szép annyira Flóra? Elsősorban azért, mert az olomouciak szakértelemmel, hoz­záértéssel, esztétikai szemponto­kat követve válogatják össze a legszebb, legdivatosabb virágo­kat. Még a mai napig is kevés támogatást kapnak a felsőbb szervektől. Ennek ellenére a város lakói szívügyüknek tartják Flóra fogadását, és a jövőben sem lesznek hűtlenek hozzá. Idén újra több százezer látoga­tó csodálta a bájos „hölgyet", és reméljük, hogy Flóra annyira megigézte őket, hogy ezután egy­re többször visznek haza virág­csokrot kedvesüknek. Balta József

Next

/
Thumbnails
Contents