Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-25 / 21. szám
ipariskolába nagyon sokan jelentkeznek s 6 is azok között szeretne lenni, akiket felvettek. Itthon is őrá hárul a legtöbb munka. Laci, aki csak egy évvel fiatalabb nála, sokat segít ugyan, de azért a munka szervezéséért és elvégzéséért 6 a felelős. Amíg Anyuka élt, addig is porszívóztak, elmosogatták az edényt, felmosták a konyhát, de akkor ez a munka mégiscsak más volt. Anyuka irányította őket, ellenőrizte, jól végeztek-e el mindent. De most minden felelősség az ő vállukra nehezedik. A munka még csak menne, de ez az üresség a lakásban! Ez kibírhatatlan Az ebédet Apu főzi meg, Imre és Laci elmosogat, a tizenegyéves Gyurka eltörülget. Gyorsan megy itt minden. A gáztűzhelyen hamar megfő az étel. A csapból csurog a víz, nem kell kútra járni érte. A nőszövetség tagjai fölváltva jönnek mosni, vasalni. Mert mosáshoz, vasaláshoz nem szoktatta őket Anyuka. Ez nem férfimunka. S ki gondolta volna, hogy egyszer ezt is maguknak kell csinálniuk? ... Látszólag minden rendben van. Van tiszta ruha, lakás, ennivaló. De meddig mehet ez így? Nem várhatják el, hogy hónapokig a nőszövetség tagjai járjanak mosni, vasalni, nagytakarítást végezni. Néhány nap múlva Apunak is munkába kell mennie, s ha 6 reggel hatkor elmegy, ki költi fel írónkét, ki öltözteti fel a kis Ferikét, hiszen olyan sokáig szeretnek aludni?! Az autóbusz, amely az iskolába viszi őket, korán jön, nem várhatják meg, míg a kicsik felébrednek ... Kellene valaki, aki nemcsak mosna, takarítana, de akihez Ferike és Irénke este odabújhatna az ágyba, megmelegítené kis lábukat, mesét mondana nekik. Amióta Anyu nincs, esténként Apuhoz húzódnak, ott alusznak el mellette, s Apu reggelig meg sem mer mozdulni, nehogy felébressze őket A nagyobb fiúk ezt jól tudják. Okos, értelmes gyerekek. A maga realitásában fogják fel a valóságot, s kizárnak belőle minden illúziót, csaló ábrándot Nem, nem volt könynyű ezt megérteniük. Szép, kék szemük most is könnybe lábad, ha anyjukra gondolnak, s nem lehet eltitkolni azt a fájdalmat, amelyet az Anya szó említése okoz. Sokszor teszik fel magukban a kérdést; miért éppen mi öten, — akik olyan nagyon szerettük Anyánkat, — maradtunk itt árván ? Miért, miért, miért... S nincs, aki megadná rá a választ. Az apa, Molnár Imre lehajtott fejjel, búskomoran járkál a három szobás, összkomfortos lakásban. Sehol sem találja a helyét. Bármit fog a kezébe, nem megy a munka. Pedig pár hónappal ezelőtt milyen jókedvvel csinált mindent!... Kőműves létére ért a villanyhoz, gázhoz. Nem akadt a házban olyan munka, amelyet el ne végzett volna. S ha egy kis szabad ideje volt, már a kertben tett-vett. Az udvarban a lugas alatt hintát és homokdombot is csinált a gyerekeknek. Az ötven darab törpe almafát szemefényeként őrizte. Negyven tőke szőlőt is ültetett, hogy a gyerekeknek ősszel legyen mit szemelgetniük. A tizenhét áras kertből zöldségesre is futja. Nem ült ő tétlenül soha egy percig sem. Csak most nincs kedve semmihez... — Ha asszony lenne a házban, minden másképpen lenne... De öt gyerekkel egyedül... nem lehet ezt így sokáig bírni. Szegény feleségem, nagyon jó asszony volt. Nem hallatszott nálunk soha egy hangos szó sem. Törődött a gyerekekkel, baromfit nevelt, sertést hizlalt s emellett idénymunkák idején az állami gazdaságban is segített, Tudtuk, hogy nehézségei vannak az epekövei miatt, de ő soha nem panaszkodott. Ha orvshoz küldtem, mindig azt mondta; nem járhatok én öt gyerek mellől állandóan orvoshoz! S inkább tűrt, szenvedett, de nem ment. Aztán március közepén mégiscsak rászánta magát. Egyenesen a dunaszerdahelyi kórházba ment. Két nap múlva, szerdán elmentem megnézni. Azt mondták, operálni fogják. Búcsúzáskor kikísért a kapuig — mindenáron haza akart jönni velem. Én biztattam: „Csak maradj... a gyerekek jól vannak ... szombaton őket is elhozom ... te csak gyógyíttasd magad, hogy egészségesen térhess vissza közénk...“ Többet nem lépte át küszöbünket Harminchat éves volt A seb még nagyon friss és mély. Egyedüli orvosság rá az idő. De itt nem lehet lecsüggesztett fejjel, összeszorult szívvel az idő múlását várni! A valóság kemény és kíméletlen úr. Parancsol és követel. Ebben a házban Asszony, Anya nélkül minden nap egy örökkévalóság. De vajon van-e valahol egy jószívű, csendes asszony, aki szeretetével föl tudná melegíteni a fázós kis szíveket? Aki magáénak tudná mondani az öt árvát? — Higgyék el, nagyon megbecsülném azt az asszonyt, aki anya helyett anyja tudna lenni gyermekeimnek. Mert nekünk nem szakácsnőre, vagy takarítónőre van szükségünk — ezt pénzért meg lehetne kapni — de anyai szeretetre, amit pénzzel nem lehet megfizetni, — mondja Molnár Imre, s szavai olyan tisztán és őszintén hangzanak, mint a hegyi forrás csobogása. Sárosfán becsületes, józan ember hírében áll Molnár Imre. Munkahelyén, a Szarvai Állami Gazdaságban is csendes, munkaszerető embernek ismerik. Talán ezért is érez vele olyan őszintén az egész falu. Tisztelik benne azt az apai szeretetet, felelősségérzetet, amelyet gyermekei iránt tanúsít. Mert már szóbajött az is, hogy ilyen esetben a gyermekeket árvaházban lehet elhelyezni. De 6 erről hallani sem akar. Azt mondta: ha anyjukat elveszítették, legalább az apai szeretetet érezzék a gyerekek. S ez nemes szülői jellemvonásra vall! A falu végén ott áll a három szoba konyhás, fürdőszobás, korszerű bútorral berendezett lakás, amelyben a mixertől kezdve a mosógépig minden megtalálható. Csak a legfontosabb hiányzik: az Anya. Pedig az öt szőke hajú csemete, s az összetört szívű Édesapa nagyon vár rá ... H. ZSEBIK SAROLTA Virágot A KEDVESNEK Amint betoppanunk az olomouci, négy kilométer hosszú gyűrűparkba, egyszere elénk tárul a mindenkit elbűvölő tulipán-szőnyeg. Tulipánok tízezrei fogadják az érkezőket. A park fölött átívelő lelátóhidról pedig olyan szép a kép, hogy az ember önkéntelenül is elfelejti búját-baját, a gyönyörű virágok gyógyítják a munkában elfáradt emberek lelkét. Amint a Flóra Olomouc 69 világkiállítás rendezői a rövid szemle után elmondották, a kiállítás egyik célja az emberek esztétikai érzésének felkeltése. A szép hatással el akarják érni, hogy a mindennapok forgatagában őrlődő dolgozók a kiállítás csodálása közben megpihenjenek, felfrissüljenek. Alig tudunk elszakadni a paik szemlélésétől, de ami a virágkiállítás pavilonjaiban fogadott, az még szebb volt. Egy tarka virágszőnyegböl nehéz kiragadni a legszebbeket, a legjellemzőbbeket, és azokat a színeket, virágokat, amelyek a mai ember ízlésének is megfelelnek. De mégis mindjárt feltűntek a hófehér színben pompázó, nemesített, teljes nárciszok, ami a rendezők szerint újdonságnak számit világviszonylatban. Ezek a nem mindennapi nárciszok minden otthon díszét képezhetik. Szerénységükkel békét, barátságot varázsolhatnak a sokszor oly kietlen lakásba is. Először szerepeltek nagyobb számmal a holland gladiolusfélék és az orchideák. A nyugatnémet virágkertészek olyan kevésbé igényes, amellett igen szép orchidea-félét nemesítettek ki, amely gyorsan és egyszerűen szaporítható és bárhol, üvegházban termeszthető. Tehát hamarosan eljön az az idő, amikor a szépet tevő ifjú vagy a figyelmes férj orchideát ad majd kedvesének. A virágajándékozásról is igen sok szó esett a sajtóértekezleten. A virágnemesités külföldön járó szakemberei elmondották, hogy a nyugati országokban szinte mindennapos dolog, hogy a férj virággal kedveskedik feleségének. A rendkívül bájos „Flórát" már nyolcadszor látta vendégül a 79 Holland tulipánok ezer lelket számláló Olomouc, a valamikor Morvaország fővárosa. „Flórát" 1958-ban még csak 60 ezren csodálták meg, de azóta évről évre szépült, csinosodott és a múlt évben már 840 ezer csodálója volt. Ez a divatos, kedves, szerény hölgy, amint látjuk, százezrek szivét ejtette rabul. Lépést tart az igényekkel, a fejlődéssel, a korszerűséggel. Virágai, főleg a divatos narancssárga színben tündöklőitek, de helyet kaptak a hófehér színek mellett a szintén divatos sötétkék színek is. De amint már említettük, Flóra ruhájának nagy részét a világszerte divatos méz illatú, narancssárga színben tündöklő különféle virágok, köztük tulipánok képezték. Mielőtt végleg búcsút vennénk Flórától, vessünk még fel néhány gondolatot. Miért szép annyira Flóra? Elsősorban azért, mert az olomouciak szakértelemmel, hozzáértéssel, esztétikai szempontokat követve válogatják össze a legszebb, legdivatosabb virágokat. Még a mai napig is kevés támogatást kapnak a felsőbb szervektől. Ennek ellenére a város lakói szívügyüknek tartják Flóra fogadását, és a jövőben sem lesznek hűtlenek hozzá. Idén újra több százezer látogató csodálta a bájos „hölgyet", és reméljük, hogy Flóra annyira megigézte őket, hogy ezután egyre többször visznek haza virágcsokrot kedvesüknek. Balta József
