Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-18 / 20. szám
ISMERŐS A KÉPERNYŐRŐL 1 'AtbfcWU.. Elmondta : Kincses Veronika (Jelinek György felvétele ) Emlékeznek még rám? Jaj, nagyon örülök ennek.,, Igen, igen, én voltam az a lány, aki az 1968-as Ki mit tud-on elnyertem az első díjat a klasszikus ének kategóriában. Azóta sok minden történt velem. Már főiskolás vagyok.., De talán nem vágok a dolog elébe, inkább kezdem a történetet a legelején. A „HÁZ RÉME" A ZONGORA ALATT Nagyon rossz gyerek voltam, imádtam verekedni, Én voltam a „ház réme", mert sorban végig vertem az összes fiúkat. Volt otthon egy zongoránk. Fogalmam sincs, hogy minek, hiszen a családban senki sem tudott zongorázni. Én azóta már „leástam" a családfám körül, s kiderítettem, hogy anyu nagyapja olasz volt, Talán innen van az én muzikalitásom. Nos, én azon a zongorán elkezdtem pötyögtetni, s erre azonnal beírattak órákra. Eszem ágában sem volt gyakorolni, de anyu még a zongora alá is utánam mászott. Ma már sajnálom, hogy nem vert meg többször... Szó ami szó: utáltam a zongorát. Legfőképpen azért, mert miatta le kellett mondanom a korcsolyázásról, nehogy valami baja essen a kezemnek. JAPANRA MAR „KIÖREGEDTEM" Tízéves voltam, amikor felvettek a Magyar Rádió világjáró gyermekkórusába. Nagyon jó iskola volt. Itt tanultam meg a fegyelmet és az önfegyelmet. Én is sokat utaztam, de sajnos Japánra már „kiöregedtem". . . Közben gyermekoperák főszerepeit énekeltem és statisztáltam az Operaházban, az Ottellóban, meg a Varózsfuvolában . . . Tizennégy éves koromban elhatároztam, hogy színésznő leszek. Akkoriban Sophia Loren volt a mindenem ... De nem lett belőle semmi, mert apu a sarkára állt. Beiratkoztam a zenei gimnáziumba, s mellette a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába — az orgona-szakra. Aztán eljött az érettségi. Iszonyúan drukkoltam. Azt hittem, hogy el fognak húzni matematikából. Nem húztak el, s én ott álltam a nagyvilágban: egy érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben, Nem akartam azonnal jelentkezni a főiskolára. Három hónapig operákban statisztáltam. Vittem Turandot fátylát, s bőgni tudtam volna, hogy én ezt nem énekelhetem el. Aztán — hogy mégse lopjam a napot — gyakornok lettem egy vállalat munkaügyi osztályán. KIS MOTYÓ - NAGY MAGABIZTOSSÁG Amikor megjelent a Ki mit tud? felhívása, apu biztatott, anyu lebeszélt. De én már tudtam: indulok a versenyen, mert nekem itt győznöm kell! A csoda tudja, honnan vettem ezt a nagy magabiztosságot? Egy cseppet sem volt lámpalázam. A rendezőtől a világosítóig, az operatőröktől a sminkesig mindenki azon csodálkozott, hogy én — a kísérőmmel — bevonultam az öltözőbe, elővettem a kis elemózsiás motyómat és teljes lelki nyugalommal falatozni kezdtem. A tanáraim azt mondták, hogy népdalokkal induljak, s mindenki megrökönyödött, amikor megtudta, hogy én Csocsoszán, Manón Lescaut és Turandot áriájával merészkedek a zsűri elé. Miért választottam ezeket? Mert a kedvenceim, mert nehéz áriák és mert szeretem a „szenvedős" szerepeket. Első lettem a klasszikus ének kategóriájában. Ma már főiskolás vagyok. Ml EBBEN A SZÖRNYŰ? Az unokatestvéreim és az öcsém kinevetnek. Azt mondják: szörnyű, hogy egy modern, húszéves lány operát énekel! Mi ebben a szörnyű? Én is szeretem Tom Jonest, de Puccini Turandotja jelenti számomra mindennek a tetejét. Én is szívesen hallgatom Zalatnayt, meg az Omegát, de arról álmodozunk egy zeneszerzésszakos barátommal, — aki becs'szó, csak jóbarát! — hogy egyszer ő majd megzenésíti „A vágy villamosá"-t, s én leszek ebben az operában Blanche, Inkább az a szörnyű, hogy az emberek azt hiszik: aki operaénekesnek készül, az éjjel-nappal skálázik, Verdi képet hord a szíve fölött és a torkát bugyolálja. Teenager-koromban sem jártam táncolni, s most azt hiszik, hogy „rangon alulinak" tartom a shaket. Ha vidám vagyok, rámfogják: gyerekes... Ha magabiztos vagyok, kiderítik, hogy megjátszom a sztárt... Pedig hol vagyok én még a sztártól? Csak szeretek nagyokat nevetni, mókázni, ilyen az alaptermészetem. Elárulom, hogy 1969 újév napjának reggelén — amikor viszonylag kevés ember jár az utcán, mert kipihenik a szilveszterezés fáradalmait — odaszóltam tizenöt éves öcskösömhöz: Peti, gyere, szánkózunk egyet! ELJUTNI TURANDOT TRÓNJÁIG Operaénekesnő leszek. Talán lenne máshoz is tehetségem, de szorgalmam és fegyelmem csak az énekléshez van. S tudom, hogy Turandot trónjáig eljutni csak a legalsó lépcsőfokról indulva lehet. SOMOS AGNES
