Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-11 / 19. szám
Tudjuk jól, hogy a kezdő varrónőknek éppen a szabásminta megszerkesztése okozza a legnagyobb nehézséget. Ezért szeretnénk segítségükre lenni, s bemutatjuk, hogyan készíthetünk egy szabásminta alapján háromféle ruhát. 1. A képünkön látható alapszabásrajz rövid mellrészből és trapéz vonalú szoknyából áll. A = a felsőrész eleje, В = a felsőrész háta, C és D betűkkel a szoknyát jelöltük. Az ábrán a rövid ujj szabásmintáját közöljük, amelyet a harmadik ruha szabásakor meghosszabbítunk. — Az első modellt kétféle színű anyagból készítjük, és ujj nélkül varrjuk. — A másik ruha sötét alapú, tarka mintás kelméből készül. Ehhez is az alapszabásmintát használjuk, csak a nyakkivágás nem lesz olyan mély, mint az előzőnél, továbbá rövid ujjal varrjuk. A ruhát gomboláspánttal, kézelővel és szalaggal díszítjük. — A harmadik modell hosszú ujjú alkalmi ruha, fehér mellfodorral és kézelővel. Szintén az alapszabásminta szerint készül, csupán az ujjmintát kell meghosszabbítanunk. 2. A teljesen sima alapszabásmintát tetszés szerint módosíthatjuk. Az első modell a sima, lezser alapszabásminta szerint készült. A másik két modell a módosított szabásminta szerint. Ugyanis ebben az esetben a szabásmintát megosztjuk, és a felsőrészt is meg a szoknyát is külön szabjuk. Mind a három modell hátul villámzárral csukódik. 3. Expressz gyorsasággal egyszerre három ruhát is varrhatunk magunknak, ha azonos a szabásuk. A ruhákat maga az anyag és az apróbb kis módosítások teszik változatossá. Így pl. a bemutatott három modellt is. „Hatéves a kislányom" jeligére küldjük ezt a három csinos kislányruhát. Az első egyszínű vászonból vagy vékony szövetből készülhet. A nagy fehér gallért elöl egy gombbal a nyaknál kapoccsal rögzítjük. A második, húzott szoknyájú ruhácskát könnyű mintás anyagból varrjuk. A nyakkivágás körüli fehér szegély és a gombolópánt anyaga fehér piké. Bármilyen egyszínű vagy akár mintás anyagból elkészíthetjük a harmadik ábrán látható ujj nélküli, lefelé bővülő, egyszínű pántdíszítéssel kihangsúlyozott kislányruhát. Vegyes zöldséggel párolt gomba tojásomlettel Hozzávalók: bármilyen tavaszi gomba, sárgarépa, petrezselyemzöldje, 1 fej vöröshagyma, zöldpaprika, paradicsom, só, vaj, tojás, egy kevés liszt, 1—2 kanál tejföl. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, a hagymát karikákra vágjuk és egy jénai tálban a vajon habzásig hevítjük, majd rátesszük a csíkokra vagdalt zöldpaprikát, sárgarépát, a feldarabolt gombát, az egészet megsózzuk és jól összekeverjük, majd fedő alatt, 1—2 paradicsommal együtt puhára pároljuk. Közben a tojásból, lisztből és a tejfölből egy csipetnyi só hozzáadásával vajon omlettet sütünk. A kész omlettet háromszög alakú darabokra vágjuk, és rátesszük a párolt gombára. A tetejét paradicsomszeletekkel és zöldpetrezselyemmel díszítjük. Rizskörettel vagy burgonyapürével tálaljuk, és fejes salátát adunk hozzá. MÁJUSI CSERESZNYE Bár a rendkívül hosszú és hideg tél után a természet nehezen ébredezik, mégis csak asztalunkra kerülnek — ha megkésve is — a nagyon várt primőrök. így a cseresznye is. Használjuk ki az alkalmat, és amíg lehet, készítsünk cseresznyés ételeket. VANÍLIÁS OMLETT PÁROLT CSERESZNYÉVEL Lisztől, tejből, tojásból, egy kevés cukor és vaníliás cukor hozzáadásával a szokásos módon, vajon omlettet sütünk. Közben a cseresznyét nagyon kevés cukros vízben félpuhára pároljuk. Az omlettszeleteket a képünkön látható módon soronként lerakjuk a párolt cseresznyével, és a sorokat keményre felvert tejszínhabbal díszítjük (lásd a képen!). CSERESZNYEFELFÚJT Hozzávalók: 10 dkg vaj, 22 dkg liszt, 25 dkg cukor, só, 10 dkg mandula vagy dió, 70 dkg cseresznye, 2 g fahéj, reszelt citromhéj, 2 dkg finom zsemlemorzsa, 8 tojás, 6 dl tej. A vajból és a lisztből teljesen világos rántást készítünk. Forró tejjel feleresztjük és simára keverjük. 6 dkg cukorral, reszelt citromhéjjal és a tojások sárgájával jól kidolgozzuk. A tojások fehérjét 4 dkg cukorral kemény habbá verjük, és ezt óvatosan belevegyítjük. Ha mandulát használunk, előbb forró vízben lehámozzuk, megszárítjuk és ledaráljuk, vagy ennek hiányában diót darálunk. Egy zománcozott tepsit megzsírozunk, a massza felét beleöntjük, elsimítjuk, mandulával vagy dióval meghintjük, rászórjuk a morzsát, majd sorban rárakjuk a megmosott cseresznyét. A megmaradt masszát a tetejére öntjük, elsimítjuk, az egészet egy nagyobb (epsiben, vízben, kb. Vi óra hosszat sütőben gőzöljük. Öntet: A megmaradt cukorból 4 dl víz hozzáadásával, a fahéjjal szirupot főzünk: ha forr, beleszórjuk az erre a célra elkészített cseresznyét, az egészet jól átforraljuk, majd a tűzről levéve a felfújtra öntjük, és tálaljuk. HÍMZETT UZSONNAABROSZ A képünkön bemutatott fehér lenvászonabroszt a megnagyitott mintán látható virágmintákkal készítjük. Az abrosz közepén a virágok hármas csíkot alkotnak, egyebütt csak elszórtan hímezünk ki egy-egy rózsaszín vagy piros virágot Az abroszhoz tetszés szerint kis szalvétákat is varrhatunk, és az egyik sarkába egy-egy virágot hímezünk.