Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-05-04 / 18. szám
BUAIOM '1/~0~КСк1.<ХМО.JOGOS“ jeligére A nyugdíjelőírásokat 1969. január 1-vel módosították. Ezek szerint a dolgozó özvegyasszony özvegyi nyugdíját nem csökkentik, ha legalább egy gyermekről gondoskodik. Ez az újabb, előnyösebb rendelkezés azonban csak 1969. január 1-e óta érvényes. Az ön által felhozott eset az 1964—1968-as évekre vonatkozik, amikor még ezek az újabb előírások nem voltak érvényben. Ezért az ön .esetét, — tekintetbe véve azt is, hogy nyugdíján kívül mennyi volt a keresete, — helyesen ítélték meg az 1969. január 1-e előtt érvényben volt törvényes előírások szerint. Sajnos a 30 napos fellebbezési határidő eltelte után már nem kérheti a döntés felülvizsgálatát. Egyedül azt tehetné, hogy a nyugdíjtörvény 142. szakaszára való hivatkozással kérvényt adna be a: Slovensky úrad soc. zabezpeCenia — správa dőchodkov, Bratislava, Ulica 29. augusta 8. — címére, amelyben kérné a hivatal elnökét, hogy rendkívüli viszonyaira való tekintettel (családi, szociális, vagyoni helyzete miatt) engedje el a túlfizetést, illetve ne követeljék magától ennek a megtérítését. Ehhez a kérvényhez csatolja munkaadója, esetleg a helyi nemzeti bizottság ajánlását is. „DOLGOZÓ ANYA“ jeligére 11 évig dolgozott, majd második gyermeke születése után otthon maradt, szeretne újra munkába lépni, hogy ne veszítse el eddig szerzett igényeit. Két gyermeke van, 11 és 4 évesek. A nyugdíjigény megszerzéséhez bizonyos korhatár elérése szükséges (az ön esetében 55 év), emellett az alkalmazás idejének bizonyos ideig kell tartania (25, esetleg 10 év). Ebbe az alkalmazási időbe beszámítják a munkaviszony megszakítása előtti időt is, ha ez a megszakítás nem volt öt évnél hosszabb. Ha a munkaviszony megszakítása öt évnél tovább tartott, akkor a megelőző időt csak akkor számítják be, ha újabb munkaviszonya legalább három évig tartott. Minthogy az ön esetében valószínűleg még sok évi munkaviszonyra van szükség, hogy a nyugdíjazás korhatárát elérje, bizonyára nem veszti el a munkaviszony megszakítása előtti alkalmazási időt akkor sem, ha nem is lép most mindjárt munkába. Ennek feltétele az, hogy majd újabb muríkaviszonya legalább 3 évig tartson. „FÉL EMBER“ jeligére Azt írja, hogy a háború áldozata, 36 éves és 400 Kcs havi segélyt kap. Az iránt érdeklődik, milyen feltételek mellett kaphat rendkívüli segélyt. Minthogy nem írja, milyen segélyt vagy járadékot kap, elsősorban aziránt kellene kérvényt beadnia, hogy a rendszeres havi segély összegét vagy járadékát emeljék fel. Ezt a járási nemzeti bizottság szociális gondoskodási ügyosztályán kell kérnie. Rendkívüli, ún. egyszeri szociális segélyeket külön kérvényre adnak, ebben a kérvényező családi, jövedelmi és szociális viszonyai a döntők. Ide tartozik annak a körülménynek a megítélése, hogy van-e a kérvényezőnek olyan rokona, vagy családtagja, aki a törvény értelmében eltartásáról gondoskodni köteles. A családjogi törvény értelmében a szülők és gyermekeik között kölcsönös törvényes eltartási kötelezettség áll fenn. Ha tehát ön édesapjával él egy háztartásban, vagy ha édesapja még dolgozik és keres, nyugdíjat is kap, az ön igényjogosultságának megítélésénél ezt a körülményt is tekintetbe veszik, mikor önkéntes szociális járulék megszavazásáról van szó. AUTO STOP Nem mondunk újat, ha azt állítjuk, hogy a kormánykerék mögött ülők, vagyis a kocsivezetők keze csak addig tiszta, míg a motor kifogástalanul működik. Ha útközben a gép makacskodni kezd és a vezetőnek sajátkezűieg kell a hibát megkeresnie, bármilyen óvatosan nyúlunk is a gépjármű gyomrába, kezünk alaposan beszennyeződik. Nem kételkedünk abban, hogy az autóban szappan vagy egyéb tisztítószer is akad, de ha a közelben nincs víz, . akkor segít az új készítmény, amely víz nélkül oldja a piszkot. Neve: CHAMPION. A levélpapír nagyságú csomagolásban hatásos anyaggal átitatott moliton kéztörlő van elhelyezve. Ha beletörüljük kezünket, az olajos szennyeződés nyomtalanul eltűnik. A kéztörlőt használat után helyezzük vissza a szigetelőzacskóba, jól zárjuk el, hogy a szennyoldó anyag el ne illanjon. Az óvatosság azért is fontos, mert a Champion kárt tehet a kocsi külső burkolatában, ugyanis az egyes lakkfajtákat is oldja. A készítmény a bőrre nem ártalmas. Egy kéztörlőt többször is használhatunk, vagyis gyakorlatilag addig, míg tisztító hatását nem veszti. A Champion nemcsak a gépjármű vezetőknek, de a turistáknak is jó szolgálatot tesz. Ara 1,75 Kés. Gyártja a Závody Milo, Olomouc, forgalomba hozza a REMPO. Kapható a Mototechna szaküzleteiben, javítóműhelyekben és egyes drogériákban. 20 27 ÍÍ3 |21 [29 33 37 1X4 23 18 3o 24 11 Íl5 Vízszintes: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a vízszintes 41. és a függőleges 1. sorban. 12. Indulatszó. 13. Kevert ária. 14. Folyó a Szovjetunióban. 15. Akadémiai titulus röv. (ford.). 16. A szőlőtó támasztéka. 18. Termést takarít be. 19. Körülbelül röv. 21. Numero-ban van! 22. I. A. L. 24. Hangtalan tan. 25. Béla, Károly, 26. Fél tucat. 28. Zenemű. 31. Limonádé . . . cseh film. 32. Hacsaturján személyneve. 33. Hármas találat a lottón. 34. Növény. 35. Nem az. 37. A feketekávé üledéke (fon.). 39. Az első bárkás. 40. Közlekedési vonal. 41. A függőleges 1. folytatása. 43. Fontos érc. 45. Saját kezűleg. 46. Gyakori női név. 47. Osztrák tartomány. 48. Hangtalan téma. 50. Vörös, németül. 52. Bő. 53. Időmeghatározás. 54. Férfinév. 56. Ismert szó a Halotti Beszédből. 58. Tompa hang. 60. Ékezettel: tartalmatlan. 61. Németországi folyóirat. 63. Ránc. 64. ... Novak, ismert amerikai filmszínésznő. 65. Gesztenye névelővel. 67. Magyar Államvasutak röv. 68. Vasút eleje. 69. Fél ember. 70. L. В. K. 71. Sír. 73. Strázsa (ford.). 74. Betűt vetek. 76. Szomjat oltani. 77. Tiltószó. 79. Orvosság. 81. Dülöng. 82. Szabó szerszáma. 83. India része. 84. Ördög. 85. Idom. Függőleges: 1. A szízszintes 41. folytatása. 2. Hatalmas növény. 3. Meghasad a jég. 4. Az utolsó egyiptomi király. 5. Literátus. 6. Ák! 7. Magánhangzók. 8. K. M. A. 9. Rövid. 10. Város Algériában. 11. Kis folyó. 17. Agybetét. 20. Több mint jóismerős. 22. Spanyol női név. 23. Bilincs. 25. Ilyen hordó is van. 27. A hét vezér egyike. 29. Fél atom. 30. Állóvíz. 31. ... Amos Komensky. 36. Folyó Erdélyben. 38. Állati szállás. 41. Nagyobb település. 42. Nitrogén része. 43. Világ Ifjúsági Találkozó. 44. Koma. 49. Névnapját többször is ünnepeljük az évben. 51. A pesti Vörösmarty cukrászda régebbi neve (fon.). 53. Éneklő ... 55. Tagadás. 56. A bor, sör is az. 57. Ékezettel: útmenti mélyedés. 59. Nem egészen remek. 61. Sima mássalhangzói. 62. Ismeretlen adakozó névjele. 65. A szerelem istene a latin mitológiában. 66. К-betűvel a végén: hivatalnok. 60. Fás terület. 72. Az ingaóra része. 75. Csillagkép. 76. Folyó Ausztriában. 78. Ék! 80. Liba hang. 81. Csacsibeszéd. 82. Tantál vegyjele. Beküldendők a megjelenéstől számított 6 napon belül a rejtvényszelvénnyel együtt a vízszintes 1., 41. és a függőleges 1. számú sorok. Öt hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Előző számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Abafi, Zólyomi, Az utolsó Bátori, A csehek Magyarországon. Könyvjutalomban részesültek: Ivancin Irma, Kárpáty Istvánná, Gacsay Lászlóné, Kassa, Kulcsár Lajosné, Perbenyík, Gál Jenőné, Fülek, Gregus Mária, Selmecbánya, Bíró Ibolya, Konrád Gizella, Németh Istvánná, Komárom, Szabó Pálné, Királyhelmec, Danczi Lajosné, Kürt, Tóth Erzsébet, Tornaija, Reichel Hedvig, Márkus Zoltán, Párkány, Vari József, Léva, Strédl Ferencné, Csáky Lászlóné, Dunaszerdahely, Lados Károlyné, Losonc, Budai József, Mulyad, Burkus Mária. Görgő, Rákóczi József, Gúta. RHj Q vB nH Щ 49 78 55 174 [50 69 42 12 19 26 32 35 40 |46 [41 36 48 54 Tö 64 68 128 [Í6 117 22 Í79 [65 61 75 84 56 70 80 ПГГ 57 [ex 62 176 66 71 [82 [43 [52 38 [58 f' |31 39 59 25 fiő [53 73