Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-09 / 10. szám

Sertéssült ШВп módon HAGYMÁS SERTÉSSÜLT Erre a célra zsírosabb sertéshúst vásárolunk. Megmossuk, besózzuk, egy kevés őrölt feketeborssal meg­hintjük, majd tűzálló tálba vagy zo­máncozott tepsibe tesszük. Egy kevés vizet öntünk alá, a tetején levő sza­­lonnás részt késsel kissé bevagdos­suk, majd vastagabb karikákra vá­gott vöröshagymával beborítjuk, és néhány karikát a hús mellé is te­szünk. Sütőben szép pirosra megsüt­jük, miközben saját levével gyakran meglocsoljuk. Burgonyagombóccal és párolt vöröskáposztával tálaljuk. Burgonyagombőc: A héjá­ban főtt burgonyát meghámozzuk, melegen áttörjük, megsózzuk és any­­nyi daralisztet keverünk hozzá, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Gombó­cokat formálunk belőle, sós vízben kifőzzük, majd friss házi zsírral vagy olvasztott vajjal meglocsoljuk. VIRSLIVEL TŰZDELT SERTÉSSÜLT A húst megmossuk, besózzuk és hosszú, hegyes kés segítségével mély lyukakat vágunk belé. A virslit nyer­sen használjuk. Ha műanyagba van töltve, ezt eltávolítjuk róla, azután a húsba vágott lyukat kissé kitágítjuk, s a virslit egészben beletoljuk. A virslit belemárthatjuk meleg olvasz­tott zsirba, így könnyebben dolgozha­tunk vele. Azután a hús tetejét hideg zsírral megkenjük, tepsibe vagy tűz­álló tálba tesszük, egy kevés fehér borral meglocsoljuk és sütőben saját levével gyakran öntözgetve megsütjük. Burgonyapürével tálal­juk. Savanyú uborkát adhatunk hoz­zá. OLASZ SERTÉSSÜLT A húst megmossuk, megsózzuk, tepsibe tesszük, majd sűrített paradi­csommal bőségesen leöntjük. Sütő­ben, saját levével locsolgatva, puhára sütjük. Sós vízben főtt makarónival vagy spagettivel tálaljuk. A paradi­csomos levet külön edényben adjuk hozzá. PÁRNA A LAKÁSBAN Ma a kisebb és nagyobb párnák egyre inkább praktikussági célt szolgálnak, s díszítő jellegük csökken. Ezt életmódunk és a lakáskultúra hozza magával. Néhány évtizeddel ezelőtt még ott sorakoztak a díványon a csipkével, fodrok­kal, masnikkal díszített párnák, és a háziasszony rossz néven vette, ha valaki nekidúlt és összegyűrte a szépen vasalt, fodros párnahuzatot. Lassan falun is eltűnik az ún.\szép szoba", s vele együtt a fodros párnák is. A lakás minden berendezésével együtt az ember kényelmét szolgálja, így a párnák is. Ha szabad perceinkben végigdőlünk a heverön, nyugodtan fejünk alá tehetjük a kispárnát, s ülés közben a derekunkhoz támaszthatjuk, nem kell félnünk, hogy összegyűrjük a csipkés fodrokat. Ugyanis ma a huzatok teljesen sima anyag­ból készülnek, vagy egyszerű hímzés díszíti őket, tehát nyugodtan használ­hatjuk. További előnyük, hogy moshatók és könnyen vasalhatok. FINOM FELFÚJTAK Darafelfújt befőtt cseresznyével A darát egy csipetnyi sóval, vaníliás cukor­ral és egy kevés vajjal, tejjel puhára főzzük. Egyenként belekeverjük 5 tojássárgáját, kb. 15—20 dkg cukrot (a dara mennyiségétől füg­gően). A tojásfehérjéket egy kevés cukorral és néhány csepp citromlével kemény habbá ver­jük. Óvatosan belekeverjük a darába. Egy megzsiiozott tortaformát sűrűn kirakunk belőtt cseresznyeszemekkel és erre ráöntjük a masz­­szát. Gőzben pároljuk. Ha kész, lapos tálra ki­borítjuk és melegen tálaljuk. Csokoládéfelfújt Hozzávalók: 12 dkg vaj, 18 dkg liszt, 3 dkg kakaó, só, vanília, V2 4ter tej, 25 dkg cukor, 8 tojás. — Az öntethez: '/2 liter tej, 3 dkg liszt, 2 db tojássárgája, 10 dkg cukor, 2 cl rum, 3 dkg kakaó. A vajat felolvasztjuk, belekeverjük a lisztet, a forrásban levő V2 liter tejjel feleresztjük és simára keverjük. Kissé lehűtjük. Belekeverjük a 3 dkg kakaót, a 12 dkg cukrot, a vaníliát, majd egyenként a 8 tojássárgáját. A tojás­­fehérjét 2 dkg cukorral kemény habbá verjük és óvatosan a masszába keverjük. Kivajazott tortaformába öntjük, és forró vízben, sütőben gőzöljük. öntet: A két tojássárgáját a maradék cukorral, liszttel és a 2 dl hideg tejjel simára keverjük, majd 3 dl forralt tejjel, állandóan kevergetve főzzük, a kakaót beleszórjuk és addig keverjük, amíg teljesen szétolvad. Ha ki­hűlt, belekeverjük a rumot és ráöntjük a fel­­iújtra. Karamellfelfújt Hozzávalók: 20 dkg vaj, 25 dkg liszt, 30 dkg cukor, egy csipetnyi só, 1 liter tej, vanília, 8 tojás. V2 liter tejet a vajjal és egy csipetnyi sóval feltesszük főni. Ha forr, a lisztet habverővel belekeverjük, majd állandóan kevergetve fel­forraljuk. A tűzről levéve 10 dkg cukorral, va­níliával, a tojások egyenként beleütött sárgá­jával jól elkeverjük. A tojások fehérjéből 4 dkg cukorral habot verünk, s óvatosan belekever­jük. Kivajazott formában vizben, sütőben gő­zöljük. ö n t e t: Egy alumínium edényben (nem zománcozott) cukrot pirítunk. A karamellt tej­jel felengedjük és addig forraljuk, mig a cuk­ros darabok elolvadnak benne. Azután hideg tejben néhány kanál lisztet simára keverünk, belefőzzük a karamellbe és az öntettel leönt­jük a felfújtat. Jó ötlet Varrjunk tarka textilmaradékból prakti­kus, jól mosható párnahuzatot a fonott kertiszékbe, a lócára, a hintaszékbe stb. A földön egymásra rakott párnáknak hasz­nát vehetjük az esti tv-nézésnél, egy-egy párnát letehetünk a földre a járni tanuló kisbabának, sőt a gyerekek kedvenc cicája is kaphat egy ilyen párnát. Amint a képen is láthatják, anyaga le­het tarka mintás matlaszé, kasmírmaradék, de megvarrhatjuk kretonból, kartonból vagy bármilyen színes pamutkelméből is. A párnát nem szükséges pehellyel meg­tölteni. Erre a célra nagyon jól megfelel a szőnyegboltokban kapható habgumihulla­­dék is. Előnye, hogy olcsó és könnyen ki­mosható. Ha a párna elpiszkolódott, nem­csak a huzatját moshatjuk ki, hanem a tömőanyagot is. Az apróra vagdalt hab­gumit szórjuk bele gézből vagy laza szö­vésű vászonból varrott zsákba és Saponi­­tos vízben alaposan mossuk ki, miközben jól gyömöszköljük át az egészet. Azután többször öblítsük ki, majd kézzel nyom­kodjuk ki belőle a vizet, azután egy frot­tírlepedőre vagy nagyobb törülközőre szór­juk ki a habgumi tölteléket, csavarjuk bele a frottírba, s még így is itassuk le a vizet. Azután egy tiszta vászonruhára terítsük ki és szárítsuk meg, majd tömjük vissza a kimosott anginba vagy vászonba. Erre aztán ráhúzzuk a kimosott, kivasalt párna­huzatot. Az ilyen párna higiéniai és egész­ségi szempontból sokkal előnyösebb, mint a nehezen tisztán tartható, agyondíszített párna

Next

/
Thumbnails
Contents