Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-16 / 49-50. szám

>u •о CL l/) kl u. ö о u. „Azt akarom, hogy a nap mindenkire süssön! Hogy ember embert soha többé arcul ne üssön! Azt akarom, hogy a föld mindenkinek teremjen, Hogy ember embert láncon tartani ne merjen! Azt akarom, — kemény öklöm folyton azért dörömböl, Hogy mindenkinek jusson rész a tiszta örömből!" _ ajtónkon kopogtat a karácsony, fi яш a béke ünnepe. Szimbóluma, ш a fehér szín sem hiányzik a J^\Lm természetből. A fák zúzmara csipkeruhájukba öltöztek. A domboldalakat szűzi hó fedi. Terített aszta­lunk, mellyel kedveseinket várjuk, ez évben sem szegényebb, mint tavaly. Gondoljunk most azokra a szülőkre is, akik hiába várják otthonukból kiröpült gyermekeiket, s azokra is, akik az agg­otthonok falai között, idegenek társaságá­ban töltik az ünnepet. Vannak, akiket a kötelesség messzire szélit az otthon mele­gétől. Gyertyagyújtáskor gondolatban ve­lük leszünk. Vannak olyanok is, akiket az elmúlt hónapok eseményei megzavartak, hazájukat elhagyva, túl a nyugati határon töltik szeretteik nélkül első karácsonyukat. A közelmúltban különös nyugtalanság és tanácstalanság uralkodott bensőnkben. Most ez a kellemetlen érzés külső és belső hatásra egyaránt oszladozni kezd. Amikor a zöld fenyők szelíd árnyékában elbeszél­getünk, sok mindenről szó esik. Sérelmek­ről és elégtételről. A szlovákiai magyar családokban jólesően nyugtázzák az alkot­mányba foglalt nemzetiségi törvényt. Ezek otá"h a nemzetiségek ügye nem lehet kitéve az egyének vagy csoportok jó- vagy rossz­akaratának. Ez az egyik szép karácsonyi ajándékunk. Az intézkedés népünk erejét bizonyítja, azon népét, amely a nemzetköziség elvét nemcsak határainkon kívül, hanem — ami minket egészen közelről érint — saját nem­zetei és nemzetiségei között is biztosítani kívánja. Mi ezt az elhatározást jóleső érzéssel fogadtuk, és a szocialista haza építését mind munkánkkal, mind erkölcsi síkon támogatni fogjuk. A múltban is ha­zánk nemzeteivel közösen, emelt fővel áll­tuk a jót és a rosszat, mely a történelmünk folyamán népünknek osztályrészül jutott. Munkánk gyümölcsét közös kamrába hord­juk, tehát így igazságos ez, ha szükségünk van valamire, érezzük a társadalom támo­gatását és gondoskodását. Csilingel már az ezüst csengettyű, vessünk véget a beszélgetésnek, élvezzék a béke és szeretet ünnepét, nagyon, nagyon boldo­gan! LÉVAY E.

Next

/
Thumbnails
Contents