Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-09 / 6. szám
tantanórának is ilyen nagy keze volt, szinte elveszett benne a kréta. Úgy fogta, mintha csákányt markolna. Egyszerre kíváncsi lett, mi a foglalkozása. Megint közelebb csúsztatta a sörös poharát. — Ne haragudjék, hogy zavarom, az előbb már kijelentette, hogy nem akar ismerkedni, de hát nem is erről van szó, mindnyájunknak van valami hobbyja, hogy is mondják, kedvtelése, nos én azzal szoktam szórakozni, hogy kitalálom, kinek mi a foglalkozása. Kicsoda úr hangtalanul fogadta a szóáradatot. — A maga foglalkozásáról is tűnődtem magamban, és ahogy a sörös korsót fogja a kezében... Igen azt gondoltam, hogy szobrász. (Valójában nem gondolt semmit, csak éppen ez a szó kívánkozott ki a száján)... Az ilyen barkochbázás persze igen nehéz, mert a keze után ítélve gépkocsivezető vagy körorvos is lehetne, ugyebár... Menjen a fenébeI Ez határozottan hangzott. Kicsoda úr még erősebben megmarkolta a sörös kíiglit. Az is lehet, hogy a fejéhez vágja. Éppen ez lenne szobrász? Hiszen ez egy bugrisl Amúgy is mindegy, hogy kinek mi a foglalkozása. Abból se derül ki semmi. Egy villamoskalauz okosabb lehet, mint egy orvos. És egy szobrásznak miért kellene éppen okosnak, műveltnek vagy finomnak lennie? Egy jelentéktelen szobrásznak egyáltalán nem kell okosnak lennie. Ha van kézügyessége és még valami, akkor oda csap, ahová kell. Egy foglalkozás csak keret, legföljebb forma, de Kicsoda úr szomorúsága, az tartalom. Az előbb azt mondta, hogy menjen a fenébe. Ezen tulajdonképpen meg kellene sértődnie. De Kicsoda úr ezt is személytelenül mondta, a szomorúság személytelenségével, és különben sem ismerik egymást, így azt sem tudja, ki sértette meg. Kicsoda úrnak is biztosan gyakran mondták, hogy menjen a fenébe, ő az egészet csak továbbadja, visszhangozza a szavakat, egyszer bedobták a tantuszt, és most működik a készülék. Vagy nem is tantuszt dobtak a készülékbe, hanem egy gombot. Kicsoda úr leült a padra, és arra gondolt, hogy kétszáz napon keresztül minden éjjel azt álmodta, hogy ezen a pádon fog ülni. A felesége szörnyű kívánatos lesz, reszketni fog a keze, átöleli a nyakát... De nem ez történt, a tantusz helyett bedobták a gombot... Menjen a fenébe ... A többi érthető. A pultra egy légy szállt. Az újságíró a legyet nézegette. Annak idején a természetrajzórón megtanulta, meddig élnek a legyek, de már elfelejtette. Ezt a legyet nagyon öregnek vélte. Kicsoda úr azonban ennél is sokkai öregebb. És ami a legbosszantóbb, a legyek öregsége láthatatlan, a Kicsoda úré hivalkodó. Nem elég, hogy szomorú, még öreg is, most aztán tessék sajnálni. Bezzeg Rubinstein nyolcvanéves kezekkel zongorázik, de ott vannak szellemi szárnyak, amelyek leütik helyette a billentyűt, Rubinsteint nem kell sajnálni, Rubinstein nem öreg, sőt... Egyenesen példázza, hogy lehet szellemi végtagokat növeszteni ... De ez a Kicsoda úr folyton csak a saját két lábára támaszkodott. Persze hogy elfáradt. És pimaszkodik a szomorúságával. Egyenesen az ember szemébe vágja, hogy az élet rossz, csúnya és értelmetlen. Nem érdemes egyebet cselekedni, csak megfogni о mopszlit és beleönteni a bulldogba. Kár, hogy nem él a nagyanyja, az ráncba tudta volna szedni. A nagyanyja megmagyarázta volna, hogy kinek van joga a szomorúságra. Nézze meg ez a Kicsoda úr a vak koldusokat meg azokat, akiknek fél lába sincs, meg ... És aztán ... Esetleg a félbolond törpét, aki újságot árul, s aki nem tud nőt kapni magának, és éjjelenként a temetők körül ólálkodik, egyszer már bíróság elé is állították. Kicsoda úr sokra menne a nagyanyja példáival. Hiszen mindenki csak a saját szomorúságát ismeri. Kicsoda úr nem tudja elképzelni a vakok szomorúságát, vagy esetleg rosszul képzeli el, s még azok helyett is szomorú. Még szerencse, hogy van pénze még egy bulldogra és még egy mopszlira. Ő is megpróbálhatná. Rendelhetne egy mopszlit, és beleönthetné a maradék sörébe. Úgyse próbálta még sohasem. Brrl Habár ez is csak szokás kérdése. Van aki csigát eszik, és a kínaiak agyagba bugyolálják és lilára rohasztják a tojást. A szomorúságnak még sincs receptje. Kicsoda úr hülye. Szomorú, és rendel egy bulldogot és egy mopszlit. Ehhez joga van. De azután is szomorú marad, és ez kész disznóság. Akkor minek issza? Inkább kitalálhatná a hajhullás elleni gyógyszert. De azt nem tudja kitalálni. Gondolkozik, és nem megy. Ha ki tudna találni valamit, akkor nem lenne szomorú. Vagy ha lenne valakije. De nincs senkije. Vagy talán egyszer már kitalált valamit. Rájött valami rossz dologra, arra, hogy semmit sem érdemes kitalálni, és hogy az embernek sohase lehet senkije, végeredményben mindenki csak önmagához tartozik... És ez is csak ideig óráig tart, és az egész élet elmegy a francba Csakhogy ilyesmikre már más is rájött. Csakhogy azért még nincs joga, hogy beleavatkozzék egy idegen ember életébe. Például az övébe, aki gyanútlanul betér ebbe az ivóba egy kis sörre, és még át kell vennie az angol szavakat, és egy félóra múlva a menyasszonyával találkozik, s egy sereg konkrét dolgot kell a fejében tartson, s akkor egyszer csak elébe toppan az a Kicsoda úr a maga általános szomorúságával, s arra kényszeríti, hogy az ő kicsodaságán gondolkozzék. Hát kicsoda ő? A fene egye meg, egy ember. Egy ember, aki fogja a mopszlit, és beleönti a bulldogba. Az 6 baja, mi köze hozzá I Petrőci Bálint a harmadik emeletre. Klimné konyhájának ablakából fény szűrődik ki az esti homályba. Az órájára pillant. Háromnegyed hat. Lassan elindul visszafelé, s a közeli sarkon befordul a szomszéd utcába. Az üzletek még nyitva vannak. Csak az élelmiszerboltban tolonganak az emberek. Átsiet a másik oldalra. Itt nagyobb a forgalom, mint Klimnéék utcájában. Erős fényű ivlámpák világítják az úttestet. Autók suhannak a közelében. A szemközti járdát figyeli. Csak a férfiakat veszi szemügyre. Ez sem az. Az sem az. Csak Miklós doktor leírása alapján formálta ki képzeletében Benyó alakját. A szemközti ötemeletes épületre mered. A saroktól ez a harmadik nagy blokkház. Itt lakik Benyó. A második bejárat. A negyedik blokkházat vagy ötven méterrel hátrább építették. Előtte rózsákért. A rózsakert előtt, a járda mentén telefonfülke. Itt kell valahol lennie annak az embernek, akit Szikora küldött. Egyik kapualjban sem lát ácsorgó férfit. A telefonfülkében áll egy sötétlő alak. Ö lenne az? A kagylót a kezében tartja, s a harmadik blokkházat kémleli. Jobb helyet nem is választhatott volna magánaki Krivos befordul a sötét mellékutcába, s tiz lépés után megáll, s onnan figyeli a kivilágított térséget. Cigarettára gyújt. Három perc múlva hat. Ml van Benyóval? Meggondolta magát? Nem megy a kávéházba? Krivos nem láthat Kis Gabi pincérnő lakásának ablakára, mert az udvarra nyílik. Udvar? Nincs itt[ udvar. Az új lakónegyedeket udvarok nélkül építik? Már járt itt Miklós doktorral, ismeri a három utca közti, udvart helyettesítő parkot két játszóterével. Tegnap este sétált itt a kényszeralvás után, hogy kiszellőztesse lejéből a kábulatot. A pincérnő ablakából jól látni Klimnéék kapuját. Szikora már az első napokban gondolhatott volna erre! Miért kellett volna épp erre gondolnia? Mi is véletlenül bukkantunk a nyomra... Nyomra? Ha nyom lesz egyáltalán... Sétáltak a parkban, körüljárták a blokkházakat, ahová naponta benyitott a postásnő, s Miklós doktor feltette a kérdést: Kik lakhatnak ezekben az épületekben? Azt már tudták — a munkatársak és a szomszédok egyöntetű véleménye alapján — Kürtiné rendes életet élt, senkivel sem kacérkodott, s mégis ott volt az életében öcsi! Nézzük csak meg a lakók névjegyzékét. Krivos feltelefonálta a házkezelőség körzeti vezetőjét, s megkérte, jöjjön az irodájába. Így akadtak Benyó nevére. Benyó már két éve él a pincérnővel. Minden beszélgetés Benyó körül forgott, Kürti is állandóan őt emlegette. Benyó miért ugratta Kürtit, hogy csoda jó dolga lehet, nem kell vigyáznia?... Kitől tudhatta meg a titkot? Benyó ismerte Kürtinét, vagy egy éve mutatta be neki a férje, és Kürtiné egy éve járja ezt a körzetet. Benyó itt lakik. Ha akarta, naponta láthatta. Ablakából azt is láthatta, mikor nyit be Klimnéék kapuján, vagy a parkból figyelhette. .. Már éjfél is elmúlt, de ők még mindig törték a fejüket Miklós doktorék kényelmes szobájában. Krivos újabb cigarettát dug a szájába, felkattintja az öngyújtót, mélyet szippant, s az órájára néz. Negyed hét! A telefonfülkében még ott sötétlik az árnyalak... A sötét mellékutcából jól látni a kivilágított blokkházat, a második bejáratot, melynek kapuján Benyónak kellene kilépnie. Krivost elfogja a türelmetlenség. A legszívesebben felrohanna a lépcsőn a negyedik emeletre, berontana Kis Gabika pincérnő lakásába, s rákiáltana Benyóra: Mire vár? Ha ő ölte meg Kürtinét, miért nem fut a Lux kávéházba, hogy Miklós doktorból kiszedje, mit tudott meg Kürtitől?! De ha nem ő a tettes, akkor is sietne, hiszen az orvos csak segítséget kér tőle, hogy mielőbb meggyógyíthassa a legjobb barátját. . . Mit csinálhat Benyó? Miért késlekedik? Krivos már indulni akar, mert elhatározta, hogy felhívja Miklós doktort, amikor arra lesz figyelmes, hogy kicsapódik a telefonfülke ajtaja... Igen, ő az, csak ő lehet! Magas, sovány férfi, sötétszürke télikabát, fedetlen fő, göndör haj... A sarok felé tart. Ott a buszmegálló. Az árnyék követi. Krivos kisiet a mellékutcából, átvág a másik oldalra, és belép azon a kapun, amelyen Benyó jött ki. Elgondolkodva ballag le a lépcsőn. Szóval a postásnő feljárt Benyához! A szomszédok nemegyszer látták, és megfigyelték, hogy félórákat, sőt órákat töltött nála. Háromnegyed nyolc. Krivos most ért a kávéház elé. Afelől nyugodt lehet, hogy Miklós doktort itt találja Benyó társaságában, mégis megremeg, mint diákkorában a vizsgák előtt. Már tíz éve nem lépte át a kávéház küszöbét. Tiz éve, hogy elhagyta a szemközti Néplap szerkesztőségét... Egy évtizede kerüli a kávéházat, ha lehetett, még az utcát is, hogy a szerkesztőség láttán ne pergesse vissza az elmúlt éveket, ne élessze fel a fájó emléket, ne lássa azt a helyet, ahol annyi tervet szövögetett — de az egész már csak szertefoszlott álom. Fiatal újságíró, tele nagy elképzelésekkel. Nagy riportokat írok, világjáró leszek... s egy szép napon kidobják I Nem állították bitófa alá, nem zárták börtönbe, mint másokat, csupán megtiltották neki, hogy tovább újságíróskodjék, és egy gyárba irányították, hogy „új emberré érlelődjék". Az igazi baj akkor szakadt rá, amikor gondolkodni kezdett, s a miértre keresve a választ, sajogni kezdett a lelke. Megrendítették az emberekbe vetett bizalmát. Miklós doktornak köszönheti, hogy a klinikáról nem vitték a bolondokházába. Ha kirabolnak, s nem kapod vissza az elvitt tárgyakat, a veszteség akkor is az, ha kézre kerül a rabló. De ha a telkemet roncsolják, az tragédia, a lélek épségét egy vagyon árán sem szerezhetem vissza, s a lélekroncsolóknak a hajuk szála sem görbül meg! A kis tolvajokat, az élösdi prostituáltakat elítélik, de a lélek megerőszakolói törvényen felül állnak! Emberi tragédia... Miért is büntetnék elindítóikat! Még azt sem mondják, bocsáss meg, Krivos Feri. Az ember feledékeny portéka. Ha már téged nem bánt senki, bennünket sem bánthat.. . Igaz is, mit érezhetnek, amikor látnak? Ha van lelkiismeretük ... — Itt a jegye, uram ... ne feledkezzen meg rólal — figyelmezteti a ruhatárosnő. — Igen... erről nem szabad megfeledkeznem ... — mondja halkan Krivos. Az embernek van lelkiismerete. Az egyikben megszólal, a másikban olyan, mint a szikkadt föld ... — Tessék, uram — szólal meg újra a ruhatárosnő. Már annyi sok mindent látott, hogy csodálkozni sem tud ezen a vendégen, aki percek óta támasztja a pultot, s a kávéház szárnyas ajtajára meredve szívja a cigarettáját. (Folytatjuk)
