Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-09 / 6. szám
tévedhet el, legföljebb a színpad előtt köt ki, s majd a helyére vezetik úgyis. Megfogadtam a korlátra vonatkozó tonácsot. De a falépcsők még így Is úgy nyikorogtak, hogy éjfélkor talán Conan Doyle sem merészkedett volna le rajtuk. A korlát is félig-meddig korhadt volt, de a „leszállás" minden pénzt megért. Az, ami a szemem előtt feltárult, egyedülálló, soha vissza nem térő élmény, amelyről még a legbujább képzelet sem álmodik. Ez az egyedülálló valami, amelyet színháznak neveznek, ez a „DIE SCHMIERE". A pincehelységben legalább öt nemzedék naftalinszaga terjengett, és úgy festett, mint a legtökéletesebb régiségkereskedés, kakukkos órával, valódi pókhálókká). A pódium gyalulatidn deszkából összetákolva, rajta kulisszák helyett krumpliszsákok, sajátságos szírt' hatások, körülötte vagy ötven, különböző fajtájú, alakú, stílusú, anyagú ülőalkalmatosság, szóval a piros plüss Töles-fotel tói kezdve minden. A falakön .plakátok, ironikus szövegekkel vagy jelszavakkal, gúnyos, lázító karikatúrákkal. Itt pellengérre kerül minden, többek között о szellemi renyheségben szénvédő engedelmes német adófizető, a rózsósképű keresztény demokrata, akinek korruptságát teli pocakja, luxuslakása, külföldi üdülése bizonyítja, aki elbutult a nagy jólétben, s aki vakon követi a jelszót; AKI NEM VÁSÁROL, AZ GYANÚSI k'Crdolf Rolfs úr, a SCHMIERE-kabaré tulajdonosa, szatirikus, író, dramaturg, színész, énekes és felügyelő egy személyben, — nem ismer tabut. Háromnégy színészével nyílt színpadról provokál, kikiabálja a vezető politikus összes bűneit, mégpedig nevekkel és pontos adatokkal. A legfelsőbb államhatalom előtt sem torpan meg, nem diszkrét és nem tapintatos, kinyitja a néző szemét, leleplezi az igazságot és a szövetségi kormány politikájának kulisszatitkait. Senkit sem kímél, irgalmatlanul korbácsolja a jelenkor neo* fasizmusát — s kabaréjában minden este minden jegy elkel. Különben a cégtábla felirata — „a világ legroszszabb színháza" — nagyon ötletes, jó reklám. A SCHMIERE meg akarja menteni a nyugatnémet polgár gondolkozásmódját. Mert, mint ahogy Rolfs úr mondogatja monológjaiban és dialógusaiban: ... Új albérlőnk valóban különc. Gondolkodik . .. Kérdem én, ki gondolkodik ma Németországban . . . Megmondhatnák, hol lehet szembe hinthető port kapni? Már csak azért is, hogy nyugodtan hunyjunk szemet, s egy bizonyos idő múlva elmondhassuk: vakok voltunk. Mert ugye ez nagyszerű mentség. A következő kérdés: Hol volt a szemünk 1967-ben?,.. Ébredj föl, ember, ebből a mór normalizált hétköznapból. Nézz körül, és vedd tudomásul, hogy mi németek következetességünkben százszázalékosak vagyunk, de a világ sokkal kedvezőbb tapasztalatokat szerzett volna ötven százalékos németekkel. De szerencsére ilyenek is vannak köztünk — olyanok, akik visszautasítják a katonai szolgálatot, olyanok is, akik lázadoznak a szükség-törvények ellen, a bányák bezárása ellen, olyanok is, akiket kommunistákként üldöznek. Ébredj fel, polgár, mert különben nagy bajok lesznek.. . RENÉE KRAUS gal versenglek a .keleti táncosnő‘ szer-zödtetéséért, Me akadtak olyanok is, akik nem tartották sokra művészetét. Egyszer, lehet már öt-hat (ve, a belgrádi Kristály bárban való fellépése után Zoranát megállította egy rendőr. — Mutassa kérem a személyazonossági igazolványát? Zorán odaadta az igazolványát, amelyben a Zoran név után egy .a" betű volt írva. — Ez az igazolvány hamisítva van, maga Zoran és nem Zorana — mondta a rendőr, és az eset a bíróságra került. A bíró sem volt elnéző, (s így Zoran, a kolléganői elbeszélése szerint, kénytelen volt egy betűcske miatt tizenöt ' napig krumplit szedni egy Belgrád melletti birtokon. Zoran művészetének nem ártott a kényszermunka. Álba néven járta a hastáncot. Fellépett külföldön és a Közel- Kelet egyes országaiban. Büszkén dicsekedett keletről hozott ékszereivel. Törökországi fellépése után emelkedett az .árfolyama". — Elsőrendű művésznő vagyok — jelentette ki nem kevés önbizalommal, és egy fellépéséért 25 ezer dollárt is kért. Albát művészi hírneve mindenhová követte. Gyorsan kitudódott, hogy: Zoran Popszimonovics, Jugoszlávia egyik legjobban fizetett .táncosnője" volt. Mégis közvetlenül balesete előtt szerződés nélkül állt. A bárok már nem akartak neki akkora összeget fizetni, mint amennyit Álba követelt. Nem volt más lehetősége, összecsorpagolta ruháit, beült új, nemrég vásárolt autójába és Rakov Skofjancába indult. Ott meglátogatta egy régi barátnőjét, a fekete hajú Álba ll-őt, aki akkor ott lépett fel. — Kedves Albám, nagyon hiányoztál már, eljöttem hozzád. Ezután Zoran beszállásolta magát Álba II-höz. Egy ágyban aludtak. — ö szegény Albám — meséli Álba II., valódi nevén Devka Radovanovicsová, — hogy történhetett ez? Igaz, hogy minden reggel előttem borotválkozott, de én azt hittem, hogy egyike azoknak a nőknek, akiknek szakálluk nő. Álba maga mondta, hogy nagyon szerencsétlen a szőrzete miatt. Többször küldtem orvoshoz, de ő hallani sem akart róla. Különben minden este előttem vetkőzött, igaz, kombiné nélkül sose láttam, de fehérneműben csodálatosan szép alakja volt. A kórházban Zorán keresztcsontját operálták. Az alsó gerinccsigolyái is megsérültek. Még nem lehet tudni, folytathatja-e eddigi karrierjét. — Fontos, hogy az operáció sikerült. Hogy mi lesz tovább, majd meglátjuk — mondja orvosa, Franc Keszics. — Zoran nagyon nehezen viseli el a gondolatot, hogy féltve őrzött titka kitudódott, a világ megtudta, hogy ő nem nő. — Nincs miért aggódnia, mert eddigi kolléganői szemében továbbra is nő marad. Zoran megmarad számunkra az aranyos és kedves Albának, a világ legjobb hastáncosnőjének, Isztambultól—Stockholmig. De mégis, az autóúton történt baleset kettős szerencsétlenség volt. (Ford. VMt Reggel érkeztünk az Adriai tenger melletti, Nevetvy folyó torkolatában fekvő Komin folucskába. A falu egyetlen utcáján szokatlanul nagy volt a forgalom, de férfit alig láttunk. Első gondolatunk az volt, hogy a férfiak otthonuktól távol keresnek munkalehetőséget. Később megértettük, hogy miért van itt annyi nő, különösen özvegyasszony. A háború alatt az egész falu a partizánokhoz csatlakozott, és ahogy ez már lenni szokott, a megélhetés gondja és a gyermekéit nevelése a nők vállára nehezedett. Az élet terhét itt nemcsak az özvegyek viselik, hanem a falu összes asszonya. Mint Európa déli országaiban általában, az emberek élete itt is az utcán zajlik. A házak ajtaja tárvanyitva áll, az embereknek nincs titkuk egymás előtt. így mi is zavartalanul megfigyelhettük a falu életét. Minden munkát a nők végeznek. Főznek, mosnak a folyóban, csodálatos ügyességgel eveznek kis csónakjaikon, lábtörlőket és más háztartási cikkeket fonnak nádból, Mivel a faluban a házak előtt kevés a hely, a nők áthelyezték munkahelyüket a falu mögötti vonattöltésre. A vasúti síneken ugyanis nagyszerűen lehet gyékényt kötni. Csodálkoztunk, hogy a nyugodtan dolgozó nők nem félnek a vonattól. Megtudtuk, hogy még nem kell félnfök, mert ez a Szarajevó—Plocse-i vasútvonal még építés alatt áll, erre még nem járnak vonatok. A Nevetvy folyó torkolatának vidéke egyrészt igen romantikus, másrészt mocsarakkal teli, szúnyogos, piszkos, iszapos terület, melyet a viz hord ide a hegyekből. A mocsarakat azonban hamarosan kiszárítják, a talajvizet lecsapolják. Nem lehetnek tekintettel a romantikára akkor, amikor jó termőföldekre, egészséges éghajlati feltételekre van szükségük az élet és az egyre élénkebb turistaforgalom érdekében. őszintén megcsodáltuk Komin község asszonyainak életerejét, munkáját. A férfiak harci kedve már sok háborút és pusztulást hozott a világnak. Vajon mi lenne, ha a világ sorsát, — akár ennek a falunak az életét — a nők irányítanák? Talán nem is volna rossz. Stefan Sokol
