Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-02 / 5. szám

A

icJak

A kovács merev mo^^St'1 ütögette az üllőt egy Ismert melódia ütenW a patakocska apró nikkel-hullámocskákat indított útnak az óramutatók keringésének irányában, és a megtermett csacsi busa fejével nagyokat bólogatott a kifaragott maimocska fölött az olajjal festett táj közepette, ahol még rózsák is voltak, meg vadász és naplemente. A barman — a kis fokál vezetője — kihúzta a kulcsot a játékasztalból, s odatette a drága és csábító alkoholokkal telt üvegek oltárára.

■*- Bittert, mint rendesen?... — kérdezte a barman, s máris nyúlt az üveg után, ugyanakkor lapátkával kis jégkockákat vetett a pohárba, amelyek üveges cslllngeléssel hulltak az aljára, aztán egy II. Rudolf korabeli lombikból néhány cseppet hullatott a folyadékba és egy tányérka sós mandulát odatolt a fiatal pár elé. ők ketten ott ültek a bárpult végében s az egész akciót mint jól Ismert, kedves szertartást figyelték.

— Egy kis szódát, uram? — kérdezte a barman s ismét feleletet sem várva odatette a két harmatos poharat. S mindezt olyan figyelmességgel, amely nálunk páratlan.

A fiatalember néhány évvel ezelőtt ismerkedett meg az üzemvezetővel egy kis vidéki hotelben. Fehér köpenyben járkált az asztalok (makulátlon fehér abroszok és mindig friss virágok) között, s egy elsőosztályú hotellé gráciájával kívánt Jó étvágyat a vendégeknek, s itt-ott megkérdezte tökéletes kiejtéssel: „Vous desirez, Monsieur?", vagy „Cosa

így , öjiey

IRO/ V

comanda, slgnorlha?" Ilyenkor kissé'te-'

távHnrosonya^neztek rá, s megrendelték az obligót snlclit. Valamikor a világ legjobb szállóiban dolgozott mint pincér, legutóbb a prágai Sroubeknél volt fizetőpincér, de egy nevetséges apró káderhiba miatt nem térhetett vissza a színvonalának megfelelő helyre. A fiatalember akkoriban kezdő újságíró volt, cikket Is írt erről egy napilapba.

A főúr ezt a cikket berámázva magával hordta vándorútjain, s később így került vele együtt egy újonnan berendezett, „A pásztorlányhoz" címzett prágai exkluzív borozóba. Az ifjú szerző olykor eljött megnézni a berámázott cikket, s vele együtt egy karcsú, szépség, akinek intellektuális megjelenése különösen a kamarazenei hangversenyeken érvényesült jól.

— Van egy elbeszélés-témám — mondta a fiatalember félhangosan a lánynak, aki élvezettel szopogatta a piros italt.

— Szenzációs — mondta a lány. A fiatalember kezdő íróvá lépett elő, s így természetesen témában nem volt hiánya, csakhogy, mint rendesen, ezekből nogyon kevés került papírra. Amikor egy-egy új elbeszélését odaadta a lánynak elolvasni, nagy lámpaláz fogta el. Ilyenkor inkább lement egyet járni, s várta, míg a lány hívja. Megállapodásuk szerint a lány kihajolt az ablakon, s vagy lefelé vagy felfelé mutatott a hüvelykujjával. Teljesen és feltétlenül őszinte volt. Voltak pillanatok, amikor gyűlölte ezért. A lány különben sebészorvos volt.

SÖTÉT PILLANAT <,

— Jöjjön vissza, doktor úr, pihenjen meg egy kicsit.

— Nincs a házban telefon? Autót hívnék.

— Várjon csak. Itt, a szomszédasszonynál ... — és becsenget a szomszéd lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, s megpillantja a kiváncsi tekintetű fiatalasszonyt, zavarában nem Is tudja, hogy kezdje mondókáját. — A doktor úr... a kórházból... a fiamat kezeli... ha megengedi, telefonálni szeretne.

A fiatalasszony a sápadt arcú Krivosra pillant.

— Tessék.

— Köszönöm, Kürti néni. Minden jót

— búcsúzik Krivos, és belép a szomszéd lakás előszobájába. Beteszi az ajtót.

— Ne tessék haragudni...

— Dehogy. Miért haragudnék. Telefonáljon nyugodtan ... — feleli a fiatalasszony, s amikor hallja, hogy a konyhában telsir a gyermeke, befut hozzá.

— Ne félj, kis galambom. A bácsi csak telefonálni akar.

Krivos körülnéz. A fogas mellé állított kis asztalkán pillantja meg a telefonkészüléket. Tárcsázza a kórház számát. Miklós doktort kéri. Amikor ráismer barátja hangjára, fellélegzlk.

— Én vagyok — mondja. — Kürtiéknél voltam ... Az anyja megkínált egy kis borral. Nagyon finom bor volt... megfeledkeztem róla, hogy nem szabad innom, s most rosszul érzem magam, ül/ kocsiba, és gyere értem ... és hozz valamit... Hol vagyok? Kürtlék szomszédjánál. Siess I — Leteszi a kagylót.

— Köszönöm.

— Nincs mit — feleli a fiatalasszony, és ‘feláll, hogy kikisérje az idegent. Amikor tekintetével végigméri, megtorpan.

— Rosszul érzi magát?

— Ha megengedi... Néhány perc múlva értem jön a barátom.

— Jöjjön be, doktor úr. Üljön le.

Krivos belép a konyhába. Kigombolja

a kabátját, és leül az asztal mellé. Kalapját az ölében tartja. A kisgyerek felé fordul. Mosolyogni akar. A mosolyt az ajkán érzi, de nem mosolyog, csak kiszélesedik a szája.

— Szép leányka — mondja halkan.

— Fiúi — büszkélkedik a fiatal anya. —- Ugye, fiatalúr, fiú vagy? — és megcirógatja gyermeke arcát. — Megkínálhatom egy feketével?

— Köszönöm. Minden percben megérkezhet ... — válaszolja Krivos, és arra gondol, beszélni, beszélni kell, dolgoztatni az agyát, hogy el ne aludjon a széken ülve. — A szivemmel bajlódom. — Nem mondhat mást, csak azt, amit Kürti anyjának mondott.

— Nem jó dolog az — sajnálkozik a fiatalasszony. — A férjem egyik munkatársa nemrég infarktust kapott, pedig csak harminchárom éves.

— Art a sok izgalom. A betegség pedig nem érzi, ki hány esztendős...

— Mondom Is az uramnak, ne izgassa magát, ne törődjön mással, csak a munkájával. Nem érdemes az emberekért vesződni...

Krivos bólogat. Nemcsak azért, hogy a fiatalasszonynak igazat adjon, hanem azért Is, hogy ébresztgesse tudatát. Érzi, hogy néhány perc múlva elnyomja az álom. Élesztgeti a gondolatait ... Szomszédok ... Jól ismerhetik Kürtléket... Hogy kezdjen hozzá? Most doktor úr vagyokI

— Biztosan jól Ismeri Kürtiéket.

— Sajnálom szegényt. Nem volt neki elég az egyik bal...

— Már jobban van — szólal meg fáradt hangon Krivos.

^^^ИНиоот, nem értesz-e majd félre — mondta a fiatalember, s pipára gyújtott, mint minden kezdő író.

— A ml... hm... kapcsolatunk egy mozzanata Inspirált, vagyis valami, ami velem megesett... de különben minden kigondolt, nagyon kérlek, nehogy véletlenül kettőnkre vonatkoztasd ... — pirult nagyokat a fiatalember és Izgalmában megcsuklott a hangja. A lány rámosolygatt, úgy látszik ezekért a kisfiús zavarokért szerette.

— Ugyan, csak nem félsz tőlem, csacsikám! — mondta gyöngéden.

— Mit készül írni, mester? — szólt át a bárfiú a bárpult másik oldaláról, hogy ő is bekapcsolódjon a beszélgetésbe. — Jó lenne, ha írna egy cikket a WC-s néninkről, aki már tizennégy napja nem jár munkába, ki tudja, talán azóta már kivitték Montreálba. Követem alássan, az én álmom Is az, hogy WC-s néni legyek Montreálban — folytatta a barman s egy pillanatra sem szűnt meg a shakert rázni. — A legjobb kereset és semmi osztozkodás. Dehát lehet, hogy a vezérigazgatónk felesége már megelőzött.

A fiatalember erre semmit sem felelt, mert a bárfiú többnyire saját magával folytatott dialógusokat.

— Szóval az elbeszélés arról szól — folytatta a fiatalember halkan a lányhoz fordulva — hogy egy fiú vonaton utazik a szíve hölgyéhez ... Úgy, ahogy én is utaztam utánad ... Hideg van, a vonatban nem fűtenek, piszkos sárga a villany fénye, s körülötte néhány

halálosan fáradt, szürke utas. A fiú a lányra gondol, arra, hogy mennyire meglepődik váratlan látogatásán, mennyire örül majd, hogy majd vörös bort forral, és édes lesz és kedves lesz ... röviden, éppen olyan dolgokra gondolt az én fiatalemberem, mint akkor Jómagam is.

— Tudod mit, kis csacsi — szakította félbe a lány — inkább beszélj akkor •Iső személyben.

— No és akkor fölszállt a kalauz, s a fiatalember észrevette, azgz. . . észrevettem, . . . hogy ez egy egészen csinos kalauznő, olyan tizenkilenc éves forma. Miután körüljárt a kocsiban, leült velem szemben, s mindjárt azzal kezdte, hogy ugye én vagyok, akinek a képe megjelent az Ifjúsági lapban.

— Persze, ez neked nagyon jólesett jegyezte meg a lány.

— Rámismert még abban a sötétben is, képzeld csak. S azon nyomban beszédbe elegyedett velem, gátlástalanul, mint régi ismerőssel. Kitanult varrónő, de nem bírta a gyárban, elszökött kalauznőnek, mert ez tetszik neki, szeretne a nemzetközi vonalakon dolgozni, tehát nyelveket tanul. Borzasztóan szeret táncolni, de a fiúk untatják, a mamája és a papája nagyon jók hozzá és a bátyja most nősül. Imádja az életet és soha egy percig sem unatkozik. Hát képzeld el. Ilyesmit már rég nem hallottam egy fiatal lánytól. S közben végzi azt a piszkos munkát a vonatban. Ott ült velem szemben, villogtatta a harminckét filmre való fogát, s mindannyiszor, amikor a vicinális megállt, úgy rohant ki mint a szélvész, láttam, ahogy lengeti a kis lámpást s hangosan kiabálja az állomások nevét. Aztán vicceket mesélt az utasoknak, sőt elénekelte saját szerzeményű dalocskáját, szórakoztatta az egész vagont. így még a hideg is elviselhetőbb volt. Azt mondtam magamban, ha ez a lány másra használja fel a temperamentumát, mint amire álta— Mi történt vele? — élénkül fel a fiatalasszony.

— Lelki komplikációi támadtak.. Fejébe vette, hogy miatta halt meg a felesége. Ha akkor elkíséri, nem történhetik semmi baja.

A fiatalasszony Krivos szavába vág.

— Akkor Kürtiné öccsének is idegbetegnek kellene lennie I

— Miért? — csodálkozik Krivos. Álmodik? Az asztal alatt a combjába csip. Érzi a csípést. Nem álmodik I

—- Akkor délután, már sötétedett, talán négy óra múlt, becsengetett hozzám Kürtlné. Telefonálni akart. Az öcscsét hívta. Máskor is szokta hívni. Nem tudom, hol dolgozik a fiatalember, Kürtiné mindig a kettő tizenötöt kérte.

— Aznap beszélt vele? — kérdezi kétkedve Krivos.

— Aznap, amikor megölték ... Amikor meqkapta a kért számot, azt kérdezi: Ráérsz, öcsi? A férjem rosszul érzi magát, megfázott, lázasan fekszik, nekem meg a házbért kell beszednem. Annyi pénzzel nem járhatok egyedül. Nem érsz rá? Nem érted?I A férjem nem jöhet veleml Ahogy akarod, fejezte be mérgesen, és letette a kagylót. Ezek szerint az öccse is bűnösnek érezheti magát. Nem gondolja? Ha elkíséri a nővérét.. ,

— Igen sok bűnös ember volna a világon, ha mások vétkét is magunkra vennénk — mondja Krivos, és méla mosollyal hátradől a széken. A tompuló érzéseknek már nem tud ellenállni. Lekókad a fele. Kettő tizenöt, öcsi.,. kettő tizenöt, öcsi... — ismétli magában, míg el nem alszik.

A fiatalasszony ijedten felugrik.

— Istenem, mi történt vele? — A karjánál fogva rázza Krlvost. — Mit csináljak?

A lépcsőházból futó léptek zaja hallatszik. Felkapja a fejét. Valaki megáll az ajtó előtt. Megszólal a csengő. Kifut, s ajtót nyit. Egy bajuszos férfi áll előtte, kezében orvosi táska.

— Miklós doktor vagyok. Hol van?...

— A konyhában.

Amikor az orvos megpillantja a széken alvó Krivost, kérlelöen néz a fiatalasszonyra.

— Segítene, kérem? Injekciót kell neki beadnom.

Krivos másnap délelőtt Szikora kapitány szobájában ül.

— Erős adag altató volt a borban újságolja a kapitány.

— Egyikük sem szedett orvosságot — mondja Krivos. — Az asszonynál mégis volt altató.

— Beszélj az üzemi orvossal.

— A munkatársaitól is kérhetett kölcsön altatót, és mástól is, akihez készült ... Aznap nemigen akarhatta, hogy a férje elkísérje .. . Várjunk csakl Kürti azt mondta, az asszony csak azután hozta be a bort, amikor tudtára adta, hogy gyereket akar..,

—- Mit akarsz ezzel mondani? kérdi Szikora.

— Kürti nem merte kérdőre vonni a feleségét, hogy miért csapta be. Bátortalan, félszeg ember volt. Annyira szerette a feleségét, hogy nem volt képes egy rossz szót mondani neki. Így akarta próbára tenni. Gyereket akart, hogy bebizonyítsa, nincs igaza Benyónak. A felesége nyilván megijedt. A titok már nem' titok? Miért akar a lérje egyszerre gyereket? Valaki elárulta neki? Ki beszélhetett a férjével?

— Azt már tudjuk! Benyól

— Ha Benyóhöz készült volna Küttiné, Benyó bolond lett volna, hogy magára haragítsa a felszarvazott férjet.

— Akkor csdk az jöhet számításba,