Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-02 / 5. szám
1 SODA es VALÓSÁG II. A frankfurti állomás csarnokában az önműködő számológépen, mint a telefonon, kitárcsáztam a 14250-es számot. Ezt egy nagy tábláról olvastam le, ahol abc sorrendben vannak feltüntetve a Német Szövetségi Köztársaság városnevei (de valamennyi európai ország fővárosa is). Nos, az említett szám BONN-nak a száma volt, Még le sem vettem az ujjam a fehér gombról, mellyel az utazásom időpontját Jeleztem, s máris, hatvan másodperc múlva, kiesett a gépből a papírlap. Az automata pontosan tájékoztatott, mikor indulnak a bonni vonatok, mikor a gyors és a személy, van-e a szerelvényen hálókocsi, étkezőkocsi vagy büfé, melyik peronról indul ez vagy az a vonat, mennyibe kerül a jegy oda és vissza, kell-e, s ha kell, hol kell átszállni, milyen az összeköttetés Hát nem a legkellemesebb érzés éppen este megérkezni egy idegen városba, előre biztosított éjjeli szállás nélkül, sőt mi több, kevés pénzzel. Jó tanácsot azonban kaptam: azonnal keressem föl az állomás épületével szemben a tájékoztató irodát, ott majd akad szálloda, esetleg privát helyen szállás. „Achtung, Achtung" — hallatszott tisztán és kivehetően az állomás hangosbeszélőjéből (sohasem fogom megérteni, hogy lehet, hogy az állomáson tisztán is lehet hallani az ampliontl) „wir bitten die Slovenka, sich sofort in Informationsbureau zu melden. Wir wiederholen ..Figyelem, figyelem, kérjük a Slovenká-t, hogy azonnal jelentkezzen a tájékoztató központban, ismételjük ... Az ügyeletes alkalmazottnő köpenyén fel volt tüntetve a teljes neve, s a nyelvek, amelyeken ért, tehát már nem volt Ismeretlen személy. — Tehát ön az a „Slovenka", akit megafonon kerestek. Hála istennek, hogy már megérkezett. Fassbinder tanárnő már reggel óta érdeklődik ön felől, minden frankfurti vonatnál hívtuk önt, igen, Frankfurtból körülbelül minden órában két vonat érkezik, a kolléga, aki átadta a szolgálatot, engem is figyelmeztetett, hogy kérjem meg, azonnal telefonáljon, ahogy megérkezik, akár éjfélkor Is. xxx Kilenc óra volt este, s ón megnyomtam az automata gombját, ahonnan celofánba csomagolt, három csodaszép harmatos rózsa hullott a kezembe. Elég két márkát bedobni, s az ember bármikor kaphat friss ibolyát, orgonát, cikláment, rózsát, fehér, rózsaszín, sárga vagy vörös szekfűt, s valamivel több márkáért még orchideát is. Párizsban, Moszkvában, Amszterdamban és Budapesten jellegzetes színfoltjai a városnak a virágárusok, akik még az éjszakai órákban is kínálják áruikat. A szövetségi köztársaságban ez a szolgálat is gépesítve van, Itt az automaták uralkodnak. Hát igen, az ember hálátlan lény, ahelyett, hogy örülne a friss virágnak, még bírál is. Duisdorf, Gartenstrasse 54. Az íróasztalon felhalmozott könyvek, folyóiratok, papirosok, levelek torlaszai mögött pápaszemes, apró, Idős hölgy ül, törékenyen, mint egy porcelánbabo, nyugtalan a szeme pillantása, nyugtalanok a mozdulatai. Kérem, ne zavartassa magát, ón tökéletesen kiismerem magam ebben a káoszban — fogad az az asszony, akinek a neve tavaly háromszázötven újságcikk alatt szerepelt, aki hétszer szólalt meg a tv és a rádió műsorában, a német történelem és a francia nyelv professzora, a francia irodalom egyik legnagyobb ismerője, neves békeharcos és mélységesen katolikus hivő, az az asszony, aki Ausztrálián kívül minden földrészt ismer... — Csak tegnap kaptam meg a levelét, amelyben találkozót kér tőlem, éppen Stockholmban voltam. Reggel Hamburgba utazom, ahol egy tüntetést készítünk elő a szükség-törvények ellen, s egy egész hétig ott leszek. — írja csak meg, 77 éves vagyok — mondja nekem Klara Maria Fassbinder doktor és tanár. Egyébként az egész szövetségi köztársaságban úgy becézik1, hogy „Frledensklörchen", ami annyit jelent, hogy „Békeklárika". XXX — Kedves professzorasszony, szeretném önt olvasóinknak bemutatni, talán tegyünk egy kis sétát az életrajzán keresztül... — Hogy magának micsoda humora vanl Ez a séta pontosan hetvenhét évig tartott. Van fogalma, hogy az ember, s méghozzá ha német Is, mi mindent élt át ez alatt az idő alatt? Nézze, ez a könyvem, „Begegnungen und Entscheidungen" — Találkozások és elhatározások — 350 oldalas és a lehető legkisebb betűkkel van szedve. Ebben röviden vázoltam az életemet 1961-ig. Uram Teremtőm, és mennyi mindent éltem át azótaI Csak Oroszországban voltam háromszor, kétszer Amerikában, Kínában, Kongóban, Vietnamban,., — Van egy ötletem, tanárnő, ajándékozza nekem ezt a könyvet, otthon majd elolvasom, s most inkább mondjon valamit a világnézetről, az elveiről, s arról, hogyan tekint a tegnapra, a mára és a jövőre... Az idős hölgy emlékezőtehetsége, tudása valóban rendkívüli, Igazi világjáró, ismeri a glóbusz metropolisait, vitatkozott diplomatákkal, államférfiakkal, magasrangú egyházi tisztviselőkkel, egyezkedett politikusokkal és tudósokkal, megírt hat könyvet, lefordította Paul Claudel, a nagy francia filozófus és költő összes munkált, a FRAU und FRIEDEN — Az ШШютШю fiit Ikmfaí/á » MORGEMfl^AULh ícr llXlIStCh EN :N osszony és a béke — című folyóirat főszerkesztője, a Deutschen Friedensunion — a Német Békeunió — elnökségi tagja ... Harmincéves születésnapján már három doktorátusa volt, bölcsészeiből, francia nyelvből és a német történelemből, — és Hitler uralma alatt megfosztották tanári kinevezésétől. Most a forradalom évfordulójára jelent meg a VOLGA-VOLGA című könyve. A VOLGA országa olyan nagy ország, hogy számolnunk kell vele. Egy évvel ezelőtt De Gaulle úgy határozott, hogy a legmagasabb francia kulturális kitüntetést, a „Palmes academiques"-et a német, szigorúan katolikus írónőnek, Fassbinder professzornak ajándékozza, A nyugatnémet alkotmány szerint az NSZK polgárának adományozott külföldi érdemrendet a köztársaság elnökének is engedélyeznie kell. Nos, Lübke elnök úgy döntött, hogy Fassbinderné asszony nem méltó erre a kitüntetésre, mert igaz, hogy Jó katolikus, de éppen olyan lelkes antifasiszta és békeharcos is, hogy sohasem tesz lakatot a szájára, s kikiáltja mindazt, ami neki a kormányban nem tetszik, egyszóval nagyon kényelmetlen személyiség ... De az elnök ezzel bizony sorsdöntő hibát követett el. Az öreg hölgy védelmére kelt — kivétel nélkül ^TNAM-BASAR az egész német sajtó, még azok a sajtókörök is, amelyek sohasem ismerték el. Mert ezúttal olyan megtisztelő külföldi kitüntetésről volt szó, amely valóban csak nagyon kevés nyugatnémet állampolgárnak jut osztályrészül. Sok német irodalmár visszaadta Lübkének kitüntetéseit, mert, úgymond, ha az öreg hölgy méltatlannak bizonyult, akkor ők sem érdemlik meg. — Hát én az egész felforduláson mulattam, — mondta vidáman az idős hölgy, miközben ementálit harapdált a borhoz; tessék itt van, olvassa el annak a 17 oldalas levélnek a másolatát, amit volt Iskolatórsnőmhöz, Wilhelmínához, drága elnökünk feleségéhez intéztem. Tudja, pillantott rám bizalmasan, az en régi barátnőm minden bizonnyal irigyelte tőlem ezt a francia orden-t, súgott valamit a szegény Heinrichnek, aztán ő szép jámboran visszautasította az én kitüntetésemet. Valahogy az az érzésem, hogy öreg barátnőm már az elemi iskolától kezdve irigykedett rám ... Ez hát nem sikerült nekik. A VOLGAVOLGA első kiadásának szétkapkodásáért tulajdonképpen a Lübke családnak lehetek hálás. Népszerű lettem öreg csontjaimra. — És az a bizonyos kitüntetés, érdemrend? Igazán nagy öröm nekem, hogy a német olvasó végre rájött Claudel értékére. Fordításaim tulajdonképpen már tizennégy kiadást értek meg. Egyébként az az érdemrend, tudja, ez a lila szalaggal egybefogott két pálmalevél... ezt elküldte nekem Albring professzor, a nyugatnémet külügyi intézet elnöke, aki tulajdonosa volt, és a kísérő levélben megjegyezte: „Tudom, hogy nem sértem meg a kormányt, ha az érdemrendet átadom Fassbinder professzornőnek. Hisz mindketten egyet akarunk: a békét és a nemzetek közötti egyetértést. A jövőben a fegyverek helyett szóljanak a múzsák .. .* xxx Az asztalon halomban állnak a levelek a világ minden részéből, s a különböző társadalmi rétegekből származó nyugatnémet asszonyok aláírásának ezrei az amerikaiak vietnami agressziója ellen. Ezeket az aláírásokat az idős hölgy tavasszal akarja átadni személyesen az Egyesült Államok elnökének, az ENSZ főtitkárának, valamint a pápának, ű Russel tribunálja előtt Is tanúskodott, hogy a szövetségi köztársaság közvetlenül részt vesz a vietnami háborúban azzal, hogy a támadó félnek fegyvereket és vegyszereket szállít. Már plrkadt, amikor elbúcsúztunk. Inkább meg sem mondom, hány üres fiaskó feküdt az asztal alatt. De az öreg hölgy frissen csomagolt a kofferébe. Hiszen 500 kilométeres út állt előtte. A búcsúzásnál még megjegyezte; — Hála istennek, a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaságnak is megvannak a maga rebellisei... RENÉE KRAUS
