Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-02 / 5. szám
ä( г & ) .WM'" ©VS' .1 a tóc'í S0Venl<a be,öl,i hiva‘aSa* es teljesíti küldetését „LaSKZOny0k «ocio'ista neveleseben, az állam gazdasag, építésében való részvézlSZ,eréSébe"' biztosítja reszve eluket társadalmi-poliкй|1^ иП1!ЬвП- Ha,°sával és küldetésével a kommunista női sajtó - a 45 évvel ezelőtt kiadott Proletárka taHndMmi ha9y°mányait folytatja. Nagyra értékeljük eddia' me,yre Pártunk a jövőben is számít." (Alexander Dubcek, a CSKP I^B első titkárának a Pr^i ‘-ka" 45. évfordulóba "a lkaimából mondott beszédéből.) Húsz év . .. A legszebb kor egy nő életében. A Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottságának a Slovenka a legidősebb „gyermeke", s így szülők, testvérek, az ünnepelt egyaránt méltóképpen szeretne megemlékezni e szép születésnapról. S mint minden családban, ahol több lánytestvér van, egyik kíváncsian ügyeli a másikat; hogyan fejlődik, mit tud, — egyáltalán, hogy milyen — a másik. Nővérünk tizenhétéves húgaként — mi is Így vagyunk. Méltányoljuk tapasztalatait, tanácsait, ellessük, ami tetszik benne és saját egyéniségünk gazdagítására fordítjuk. Közben arra is oda-odalesünk, hogy a Slovenka az idősebb és a nagyobb keresetű testvér jogán, milyen kedvezményt, ajándékot kap a „szülőktől". Bizony — néha irigykedünk is. S ez az érzés megfér bennünk azzal a hízelgő tudattal, hogy ha még kisebb lány vagyunk is, ami megjelenésünket illeti, nem kell szégyenkeznünk nővérünk mellett. így aztán most, hogy huszadik születésnapján még 16 oldalnyi terjedelmet, tehát igen értékes ajándékot kap, tiszta szívvel vele örülünk, s kis számítással úgy kívánunk testvérünknek még igen sok boldog és ilyen becses ajándékokkal kecsegtető születésnapot, hogy — reméljük, a mi huszadik születésnapunk sem lesz örömben, ajándékban szegényebb! MARIA TVAR02K0VAT, a Slovenka főszerkesztőjét megkértük, hogy néhány kérdésünkre válaszolva, mutassa be olvasóinknak a szlovák asszonyok lapját. — Először talán születésének körülményeivel ismerkedjünk meg? — 1948, a februári győzelem napjai. Dolgozó népünk alkotó erőfeszítésének útválasztó, tetteket kiváltó ideje. Ekkor jelent meg a Slovenka. Duris elvtárs, az akkori földművelésügyi miniszter gondolata volt, hogy Szlovákia földművesasszonyait egy lap segítségével kell bekapcsolni az ország szocialista fejlesztésének áramába, Hét-tizenkét ezer volt akkor a példányszámunk. Ez is nehezen fogyott el. Még nem szokták meg akkor a falusi asszonyok az olvasást — ez volt az egyik ok. A másik: Prágában szerkesztették, messze voltak Szlovákia problémáitól. Kialakult a tíz-tizenkét ezres olvasótábor, de nem növekedett mindaddig, amíg a Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottsága át nem vette — először részben, aztán teljesen — a kiadá szerepét. Ekkor nyílott módunk a szerkesztőség bővítésére is, ami az olvasókkal való kapcsolat elmélyítéséhez elengedhetetlenül szükséges volt. Ezután példányszámunk rohamosan növekedett. 1953-ban 23 000, 1955-ben hatvanezer, 1960-ban 173 000, s 1967-ben már — 225 ezerl Harminckét oldalon, két koronáért most 25 ezerrel csökkentjük a példányszámunkat, mert ilyen nagy olvasótábor mellett legalábbis az első hetekben érezteti majd hatását az áremelés. ElkészQlt a Jubileumi számi fel szabadultak a kedélyek, s a Slovenka dolgozói, szerkesztői, vezetői összejöttek egy kis vidám emlékezésre .. . Foto: L. Llsicky — Mennyiben változott meg a lap jellege az elmúlt 20 év alatt? — A földművesasszonyok lapjaként indult, később az iparban dolgozó nőknek, értelmiségieknek, háziasszonyoknak egyaránt íródott, tehát minden szlovák nőnek. Ma viszont nagyon erősen jelentkezik a fiatal olvasók, a lányok korosztálya, s családokon belül a férfiak, férjek, édesapák is véleményt nyilvánítanak, megírják igényeiket az olvasnivalóval kapcsolatban. — Mit tart a Slovenka legnagyobb erényének? — Tizenötezer levelet kapunk évente olvasóinktól. És lapunk munkájának középpontja az olvasókkal való kapcsolat ápolása, a munka a levelekkel. Ez a „Levelek nyomában" című rovatunk munkájában tükröződik a legjobban, s ennek, az itt megjelent írásoknak a népszerűségével semmiféle érdekesség nem vetekedhet. Olvasóink nézetei, hozzászólásai, problémái kapták, s kapják ezentúl is a legmutatósabb helyet a Slovenkában. Rengeteg erőfeszítést, munkát igényel egy-egy levelekben jelzett problémát a megoldásig eljuttatni, elérni, hogy egy-egy — a nők védelmét, helyzetének javítását célzó •— javaslatunk törvényerőre emelkedjék. De olvasóink bizalma kárpótol a fáradságért. Csaknem minden levél így kezdődik; „Tudom, hogy segítenek"... — Miben különbözik ez a Szlovákia legnagyobb példányszámú képeslapja a többitől, mi a különlegessége? — Az a hatalmas tömegpolitikai munka, amellyel a Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai Bizottsága tevékenységét segíti, úgyszólván egyedülálló a kiadók történetében. Elsősorban a Földművesasszonyok Téli Iskolájára és a Dolgozó Nő Tribünjére gondolok. A jövőre nézve mit tart a legfontosabbnak? — Szeretnénk betölteni a családi lap szerepét. S törleszteni adósságunkat a nők helyzetének gyakorlati megjavításában. Állandó figyelemmel kísérni életüket, rámutatni azokra a tényezőkre, amelyek gátolják érvényesülésüket, egyéniségük kibontakoztatását. És írnunk kell a gyermekeknek, fiataloknak is. Nem akarjuk oktatni őket — hatni akarunk rájuk. És ez sem kevesebb. Segítenünk kell a modern nő egyéniségének kialakításában is. Érdeklődésüket eddig ételreceptekre, divatra korlátoztuk. Pedig mennyi más is kell még a kiegyensúlyozott, nyugodt családi körben élő, gyermekeit jól nevelő, s a munkában sem fáradt, képességeit érvényesíteni tudó nőről alkotott elképzeléseink megvalósításához! Most még sok a konkrét akadály; a drága szolgáltatások, varrás, közös étkezdék, mosodák. Tehát még csak a szükség- s nem az ideális megoldásoknál tartunk. Az utóbbi időben nem tudtunk kellő figyelmet fordítani a mezőgazdasági és ipari üzemekben dolgozó nőkre, mert a nőmozgalom átszervezése megkívánta, hogy az új szervezet életével, munkájával foglalkozzunk. A jövőben azonban sokkal többet írunk majd olyan munkajogi problémákról, amelyek a nők emberi méltóságát sértik. — A harminckét oldalas hetilap szerkesztését most már nagy kollektíva végzi. Néhány szót még róluk I — Szerkesztőségünk fokozatosan fiatalodik. A sok új ember között öt férfi is dolgozik nálunk. Örvendetesen szaporodik külföldi munkatársaink száma is, mivel három szerkesztőnőnk, Teluchová, Durovicová, Lackóvá tölt egész távoli országokban hosszabb időt külföldi kiküldetésben férjével. A régiek mellett fiatalok nőnek fel rutinos tollú újságíróvá, s lassan az újak is megszokják, megtanulják specifikus munkamódszereinket — ami olvasóink véleményének figyelembevételét, leveleit illeti. KOLLÉGÁINK Nem ismeretlenek olvasóink előtt sem. Egy-egy riportéira, gyűlésekre megyünk velük, a nőszövetség akcióit együtt szervezzük, s néhányuk Írásával lapunkban is találkozhatnak. Csak a szerkesztőség legrégibb dolgozóit említjük: Kraus René e-re méltán illik a „Száguldó riporter" név! Nem városból városba, hanem egyik országból a másikba „száguld", talán külföldön könnyebb is vele találkozni, mint a szerkesztőségben. Hogy nemrég tért haza Nyugat-Németországból, arról az előző oldalon közölt riportja is tanúskodik. Irena G г m а n о v á — a falusi asszonyok életéről, munkájáról ir, s legnagyobb bánata, ha nem utazhat elég gyakran közéjük. Ha rajta múlna — minden szövetkezetben mosdók-zuhanyozók, öltözők lennének/ s a szövetkezeti elnököknek legalább a fele — a nők közül kerülne ki. Marina M a r ti sov á — a praktikus nő, a „mindenes", aki divattanácstól kezdve tortareceptekig mindent megcsinál, a riportjai éppen olyan jók, mint grafikai tervei, ű — csalódással kezdte a Slovenka szerkesztőségében. Azzal csalták oda, hogy nem tesz sok dolga. Azóta ki sem látszik a tennivalókból, mert aki keres, az talál. S Marina szenvedélyes „munkakereső". N a d a Rohácková — a legelsők közé tartozik, akik születése pillanatától „táplálták" írásaikkal a Slovenkát. Legszebb találkozása — újságírói pályafutása alatt az volt, amikor halottnak vélt riportalanyát újságolvasás közben találta. Azt tartja, két lőerénye kell legyen annak, aki erre a pályára adta a fejét: jó szimaté orral rendelkezzen — és mindig az igazat írja. Ahogy neki adták ezzel kapcsolatban kezdő korában a tanácsokat, úgy tanítja ő is most a fiatalokat. Kollégáink. Egy épületben dolgoznak velünk. A mindennapos rohanásban csak egy „hogy vagy?" erejéig jut időnk szólni egymáshoz. S azon túl az ünnepszámba menő évfordulókon — mint a mostanin — amikor jó megírni való témákat — s erőt, egészséget kívánunk nekik.
