Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968 - ősz / A Nő kézikönyve

Ne legyen ideges Mindenki ideges — ez közismeri lény. A lelkiélet szakértői szerint az idegesség és a félelem éppen olyan természetes velejárója az életnek, mint az éhség vagy szom­júság. A szervezet ezekkel az ön­védelmi reakciókkal védekezik min­den olyasmi ellen, ami veszélyez­tethetné az egyén egészségét, ön­bizalmát, biztonsági érzését, boldog­ságát vagy saját emberi méltóságá­nak tudatát. A pillanatnyi felindulás, aggoda­lom, rövid ideig tartó idegesség ugyan nagyon kellemetlen állapo­tok, de nem járnak komolyabb kö­vetkezményekkel. Akkor azonban már fel kell figyelni rájuk, amikor egyre gyakrabban, erősebben jelent­keznek, ha a felindulás nincs arányban a kiváltó okkal, s ha utá­na levertséget, fáradtságot érzünk De honnan tudja az ember, hogy elérkezett-e már ehhez a veszélyes stádiumhoz? Ha őszintén felel az alábbi kérdésekre, megközelítő ké­pet nyerhet idegállapotáról. Mélyen érintik önt a jelentéktelen gondok és apró csalódások? Nehezen érti meg a környezetét, s úgy érzi, hogy a környezet sem érti meg önt? Az élet apró örömei már nem keltik fel önben a megelégedettség érzését? Viszályog egyes emberektől és helyzetektől teljesen indokolatlanul, jóllehet azelőtt ezt nem érezte? Gondolataiban örökösen a saját gondjain rágódik, s képtelen ki­kapcsolódni? Gyanakvó és nem bízik meg ba­rátaiban? Nem egészen biztos benne, hogy teljesíti-e kötelességeit? Gyötri sa­ját tehetetlenségének tudata az élet adta nehéz helyzetek megoldását illetően? Ha a kérdések többségére .igen­nel“ is felelt, ez még nem jelez ka­tasztrófát. Egészségi állapotán sokat javíthat, ha megfogadja a következő tanácsokat. Ne fojtsa magába gondjait-bajait. Feltétlenül „gyónjon' meg valaki­nek, de ügyeljen, hogy okos, meg­fontolt személyt válasszon bizalma­sául. Ez lehet közeli hozzátartozó, férj, feleség, az apa vagy az anya, a tanító vagy az orvos, de akár véletlen útitársa a vonatban. Tíz ilyen .gyónás' közül kilenc teljes megkönnyebbülést eredményez, sőt egyik-másik bizalmas beszélgetés után más megvilágításban látja majd a dolgokat és a megoldás kulcsát is megtalálja. Olykor-olykor tegye félre a gond­jait. Már az is jót tesz, ha rövid időre is sikerül kikapcsolódnia, megszabadulnia kínzó gondolatai­tól. Egy jó könyv vagy film, ki­rándulás, esetleg szórakoztató tár­sasjáték minden bizonnyal meg­hozza a feledést. De vigyázat! — azért legyen mindig kész vissza­térni megoldatlan problémáihoz, s határozza el, hogy ha „formába lendül* leküzdi őket. Ne engedje úrrá lenni maga fö­lött a haragot! Már tapasztalatból tudhatja, hogy minden dühkitörést depresszió követ. Dühét kitűnően levezetheti valamilyen fizikai tevé­kenységgel — például kertészkedés­sel, takarítással, barkácsolással stb. A harag elmúltával józanul, meg­fontoltan lát majd hozzá a nehéz­ség leküzdéséhez. Néha engedni kell a negyven­­nyolcból! Ha valaki a csökönyössé­gét még támadó fellépéssel is alá­húzza, az mérgelődő kisgyermekre emlékeztet. Ragaszkodjon ahhoz, amit helyesnek tart, de mindig nyugodtan. Néha pedig be kell lát­nunk, hogy tévedtünk — senkinek sem esik le ettől a korona a fejéről. Meglátja, ebben a percben azonnal feloldódik a belső feszültség, s úrrá lesz a helyzeten. Mások érdekében is tegyen vala­mit! Ne gubózzék be, s ne töpreng­jen folytonosan a saját búján-baján. Próbáljon másnak a segítségére len­ni problémája megoldásában, s meg­látja, hogy saját gondjai automati­kusan eltörpülnek. Az, hogy vala­kinek a hasznára vált, megelége­déssel tölti majd el. Ne mindent egyszerre! Az idegi­leg kimerült embernek még az egy­szerű, mindennapi feladatok is megoldhatatlanoknak tűnnek. A köz­mondással élve: bolhából elefántot csinálnak. Az ilyen ember úgy érzi, hogy problémái tömkelegéből már nincs is kiút. Pedig van! A kike­rülhetetlenül fontosaknál kell kez­deni, s míg ezeknek nem jártunk a végére, addig nem gondolunk a többire. Mire pedig ezekre sor ke­rül, már nem látjuk őket olyan óriásinak. Nem fontos, hogy mindenben tökéletes legyen! Némelyeket állan­dón gyötör az aggodalom, hogy ebben vagy abban a helyzetben nem állják meg a helyüket. Túl­­búzgóságuk sokszor fájdalmas csa­lódásokkal bosszulja meg magát. Elégedjünk meg azzal, hogy azt a munkát jól elvégezzük, amihez te­hetségünk, adottságunk van. Na­gyon ártalmas, ha állandó verseny­­futást rendezünk a sikerért, min­denkiben veszélyes vetélytársat lá­tunk, akit mindig mindenben le kell győzni, meg kell előzni. Ez az állandó feszültség méreg az ideg­rendszernek! Engedd meg másoknak, hogy olyanok legyenek, amilyenek! Aki túl sokat vár környezetétől, az rendszerint csalódik. Ne akarja a feleségét, férjét, barátját minden­áron a saját elképzeléseinek meg­felelően átformálni. T udatosítsa magában, hogy mindenkinek joga van a saját egyéniségéhez. És még valamit: ne csak bírálja a környe­zetét, hanem a jó tulajdonságokat is fedezze fel az emberekben. Higy­­gye el, kapcsolatai így sokkal gyü­mölcsözőbbek lesznek. Ne merüljön el a magányban! Sok emberben vert gyökeret az a keserű meggyőződés, hogy nem ér­tékelik őket képességeik szerint, s hogy a társaság elzárkózik előlük, holott az ő hibájuk, ha visszahú­zódnak és elszigetelődnek a közös­ségtől. Ha néha-néha kibújnának odújukból, az emberek is közeled­nének feléjük. Ha ön is ilyen meg­rögzött remete, akkor sürgősen lá­baljon ki magányából, amely a lelki egyensúlyát veszélyezteti. Meglátja: minden akció reakciót szül. Jól jegyezze meg: a bizalom (nem a hiszékenység!) és a remény min­den neurózis biztos ellenmérge!

Next

/
Thumbnails
Contents