Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-26 / 30. szám
H. Р. AEGLER Baleset, vagy...? Dr. Jolimont lakásán {elberregett a telefon: — Itt Millard, Charles Millard — kérem, doktor, Jöjjön azonnal. Nagybátyám lezuhant a lépcsőről, félek, súlyosan megsérült. — Azonnal ott leszekl — és dr. jolimont vendégéhez, Alain Pernet detektlvfelügyelőhöz fordult: Az öreg Millard ... baleset érte. Az unokaöccse telefonált. — Millard — ráncolta homlokát Perret felügyelő. — Ismerős nekem ez a név. — Hát perszel Bizonyosan hallottál már az öreg különcről. Dúsgazdag és szenvedélyes galambtenyésztő. De fukar, mint egy skót. A háziorvosa vagyok, és az az érzésem, hogy éjszakákat nem alszik a számlám miatt... Ha nincs ellenedre, elkísérlek. Az orvos autóján pár percen belül elérték a Millard-házat. A bejáratnál izgatott fiatalembei fogadta őket: — Nagyon rosszul van, doktor... Hol van? — A hálószobába vittem ... Alain Perret a két férfi után ballagott. A hálószobában dr. jolimont egy fekvő alak fölé hajolt: — Azonnal hívni kell a mentőket. Alaln, elintézed? — Majd én intézkedem — szóit az ifjú Millard és máris kisietett a szobából. — Mi történt vele? — kérdezte Perret a barátjától. — Koponyatörés, no meg zúzódások. Nincs sok remény, hogy túléli... Dehét ezek a lépcsők nem is olyan veszélyesek — dünnyögött Perret. — Megmozdult benned a kopó? — mosolygott dr. jolimont. — Nos, kedvesem, a baleset a padláslépcsőn történt. Csak tekints körül, majd meglátod, veszélyes-e vagy nemi — De mi dolga volt az öregúrnak a padláson? — A galambjait Azokat etette! Ezt még az unokaöccsének se engedte ét... S ezzel jolimont doktor újból a sérültnek szentelte figyelmét, Perret felügyelő pedig a padláslépcsőt vizsgálta át. Igazat kellett adnia az orvosnak. A lépcső meredeken vezetett a magasba — nem, Igazán nem csoda, ha egy öregember megbotlik itt és lezuhan. Még a korlát is hiányzott. A helye azonban ott volt a falban -. -Perret elgondolkozva lépdelt felfelé. Az öregúr fukarsága jutott eszébe — valószínűleg emiatt nem hozatta rendbe a padláslépcsőt. Nos, drága árat fizetett érte Mér a padlásajtóhoz ért. Kinyitotta és belépett a padlástérre. Tele volt galambbal... legalább bárom tucatnyi röpködött körülötte. A felügyelő nem vesztegette idejét, becsukta maga mögött az ajtót és elindult a lépcsőn lefelé. Azonban hirtelen — maga sem tudta hogyan — megcsúszott, és hiába kapkodott támasz után, nem volt mibe fogóznia, lezuhant. A zaj odacsalta az orvost és a fiatal Millard-ot. A doktor magánkívül volt: — Hát te is lezuhantál? Mi van itt tulajdonképpen? — Azt én Is szeretném tudni szólt Perret. — Ha néhány évvel idősebb lennék ... akkor most nem egy, de két páciensed lenne ... — £s mit keresett ott fenn, azt szeretném tudni — kérdezte az ifjú Millard, meglehetősen hevesen. Perret detektivfelügyelő vagyok A fiatalember azonban sarkon fordult és szó nélkül elsietett, vissza a hálószobába, amelynek ajtaját mérgesen bevágta maga mögött. — Nem értem — mondta az orvos. — Nem szokott Ilyen neveletlen lenni... A detektivfelügyelő a homlokát ráncolta: — Kérlek, nézz utána, van-e itt villanykapcsoló? Dr. jolimont fel is fedezett egy kapcsolót, de ... a fény nem gyűlt ki. Bizonyosan rossz az égő — gondolta, és az öreg Millard fukarságának rovására könyvelte el ezt is. Perret ezalatt gyufát vett ki zsebéből, és megvilágította a kis előteret. Majd egyet füttyentett: — Milyen cipőt viselt a sérült? — Bőrpapucsot. — Sima talppal? — Igen, dehát miért érdekel ez téged? — Most már csak egyet szeretnék tudni — és a felügyelő széket kerített, felmászott rá, csavart egyet az égőn... és a fény fellángolt! — Az égőt tehát elcsavarták ... igen... és a lépcsőkorlátot nem régen szerelték le ... s hozzá még ez is ... tenyerén néhány száraz borsószemet tartott az orvos elé. — Hisz' ez borsói — kiáltott fel az orvos — Kőkemény borsó! — Helyest Kőkemény borsói A padláslépcsőn találtam a borsószemeket. Majd hirtelen feltépte a hálószoba ajtaját — még időben, hogy láthassa, a fiatal Milliard valamit kiszór az ablakon. — Pillanat — szólt Perret, és megfogta a fiatalember karját — megnézhetem, mi ez? — S az orvos csodálkozva látta, hogy Perret a fiatalember zsebéből — maréknyi szárazborsót húz elő. Charles Millard kitépte karját Perret kezéből. Mit akar tőlem? Inkább vallja be az igazatl szólt a felügyelő. — Vagy én mondjam el magának, hogyan történt a „baleset“? Semmi dolgom vele! És ki szórta a borsót a lépcsőfokokra?- Én.. 1 a galambokat etetem vele — Nem igazi — szólt közbe az orvos. — Tudom, hogy nagybátyja ezt nem engedi át senkinek! — Maga'ma leszerelte a lépcső korlátját, elcsavarta a villanyégőt, és amfg nagybátyja fent volt a padláson a galamboknál, elszórta a borsószemeket. Egészen jól megszerkesztett „baleset“ I Nagybátyja természetesen megcsúszott... és a többit már tudjuk! Így volt?! A fiatalember rövid habozás után, tétován megszólalt: — Igen, így volt... nem bírtam már ki a kapzsiságát... jobb életre vágytam — És most, Charles Millard, letartóztatom — mondta keményen Perret. 10 Lázár Anna fordítása Kisjó Sándor Villanycsengó Nagyvárosi komfortban a legjobban őt szeretem. Szüntelen örömök forrása. Mindig a legalkalmasabb pillanatban szólal meg. Alkalmas pillanat már a kora reggeli órákban adódik. Amikor például éppen elállitod a vekkert, hogy még tíz percet szundíts, mert este ebből a célból igazítottad negyedórával előbbre. Elzárod és hunysz, de íme, újra szól. Odanyúlsz, hogy elzárd, de ni csak, nem az óra, hanem az előszobái csengő az. Ki az isten csudája lehet? Hát egy vigyorgó pofa, és azt mondja, hogy Makucska úr fél hétre rendelte ide. Ki legyen az? Kiderült, hogy az ajtószámot jól nézte meg az ipse, csupán az emelet számában tévedett, mert Makucska úr ott lakik, csak egy emelettel föntebb. Jaj bocsánat, mondja, holott tudhatná, hogy ilyenre nincs bocsánat. Igen alkalmas pillanat továbbilag az a tíz perc, amit a beretválkozásra előirányoztál. Éppen szidod az ecsetet, mert minden pillanatban ki kell körmölni a habból egy szál sortét és amikor füled alá igazítod a pengét, megszólal kint a csengő. Arcodon száradó habbal kimégy hát, és azt kérdi egy nagyon derék ember, hogy kívánsz-e tőle vásárolni erdei földet, virágföldet, nagyon olcsón adja. Miután egészen mást kívánsz, ö is bocsánatot kér, noha teljesen fölösleges, mert már úgyis megátkoztad. MACS JÓZSEF 20 Hát ez Igaz — helyeselt Brenkus. — A kocsmában volt egy olyan asztal, amelynél csak egy ember Ult. És öt pohár sör volt előtte. Mondom Bélának, mit csináltunk? Ez Itt a barátaira vár. Azért leültünk hozzá. Az Ingén átütött a veríték, Izzadságszagot árasztott. Súgom Bélának, érdeklődjön munka után, mert éhen-szomjan pusztulunk. Megérdeklődi az embertől, és az azt kérdezi: szlovák, magyar? Mondta Béla, hogy magyar. Egyszerre lókedvű lett a cseh és mesélni kezdett, hogy tárt valamikor az első világháború tdetén, katonakorában Pesten. Nagy úr, jó huszár a magyar, veregette meg barátságosan a váltam, mert én hallgató fél voltam. Minek néz ez minket? urnák, grófnak, huszárnak? Soha életemben nem ültem lovon. — Megfigyelte a lábad, arról ítélte meg, hogy huszár vagy — dörzsölte össze jókedvűen a tenyerét Háncs Gyula. — Megtetszettünk neki, megosztotta velünk a sörét. Beérte három pohárral, kettőt nekünk adott. Pestiek vagyunk? — kérdezte. — Ránéztem Bélára és bólintottam, hogy Igen. Akkor ismerjük a Jánas-hegyet. Megint én bólintottam, hogyne Ismernénk. Ha másból nem, hát a nótából, János legyen, ott a fános-hegyen, de mit kell azt neki tudni. Ml járatban vagyunk? Turisztika, de már elfogyott a pénzünk, dolgozni szeretnénk, hogy tovább mehessünk. Nem tud valahol alkalmi munkát? Hogyne tudna. Fara alól előhúzta a sapkáját, és elvezetett bennünket a sógorához. Vaskerítéssel körülzárt porta, magas épület, akárcsak a Barabásé. Éppen ebédeltek a háztak. A gazda kövér volt, az Ing majd szétrepedt a hasán, a felesége cérnavékony asszony. Olyan cifra ruhában, hogy nálunk a húszévesek öltöznek úgy. Vezetőnk bemutatta a pesti vendégeket. Munka van bőven, maradhatunk, meg Is ebédelhetünk. Ízetlen levest és gulyást ettünk valamilyen tésztával. — Gombóccal — mondta a sógorom. Aztán a vezetőnk elment, a gazda meg kivezette új munkásait az udvarra, és meymutogatta, hol van ez és az. Az Istállóban sok tehén és borjú, az Istálló végén fedett trágyatelep, a csűrben rengeteg széna, villanymotor hajtású szecskavágó. Mondom Bélának, hogy ö meg mondja tovább a gazdának: adja ki a munkát, hadd lássa, milyen szorgalmas emberekkel köszöntött rá a szerencse. A gazda azonban legyintett, hogy ráérünk, legyünk nyugodtak, a felesége most főzi a feketekávét. Szólított ts be, hogy asz talon a kávé. Elfogyasztottuk és beszélgettünk. Kérdezte Bélától, ml újság Pesten. Mondta, semmi különös. Itt nem jó hírek keringenek. A kommunisták vezetni akarnak, és elvenni tőlünk mindent. Mondom Bélának, ne hagyják. A gazda megint legyintett. Hogy sok a gyár, sok a munkás, nem lehet tenni semmit. Nem Is olyan már ez a vidék, amilyen volt. Itt még hagyjám, de délebbre, a határ mentén. Nyemd van, magyarázgatta, sok üres ház, elhagyott gazdaság, sok cigány, csavargó, szélhámos. Belenéztem a szemébe. Minek nézhet ez bennünket? Szélhámosoknak, csavargóknak? — Vagy az egyiknek, vagy a másiknak — jegyezte meg Méhes sógor. — Béla volt a csavargó, te meg a szélhámos — intézte el a kérdést Háncs Gyula. —• Mindegy volt nektek, hogy minek néz — Igazította meg a kalapját Domonkos Károly. — Mindegy, persze, hogy mindegy. Nem mondhattam neki, borbély vagyok, mert akkor elküldött volna, hogy neki ntncs birkája. Nem Is érdekelte, hogy ki fia-borja vagyunk. Előbbi gondolataitól nem tudott szabadulni, és azzal folytatta, kevés a munkaerő. Amint hírlik, sok magyart hoznak Ide. De azt nem tudja, honnan. Biztosan Magyarországról. Fogalma sem volt, hogy minket készitgetnek oda Szlovákia déli részéről. Nekünk meg hallgatni kellett róla. Nem leplezhettük le magunkat. Aztán kivezetett a trágyalételephez, hogy ezt a bűzt fogjuk hordani a földjére. Kihozott a
