Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-19 / 3. szám
Éjféli vacsora К/ОШШTM 4 Kj Még egy pillantás at öltöző tükrébe: kis igazítás a csillogó fülönfüggőn, ogy simítás a földig érő estélyiruhán,,. Jarmila Veseiá szőkén és lé* giesen lépett ki ax Erkel Stínháx sxinpadára .., Amikor a taps elült, Miloi Machek — a brünni rádió karmestere — beintette a zenekart, s Jarmila énekelni kezdte Miloi Machek és Ruiena Sypenová da. lát: a „Dev2atku"-t... Már vége volt a nagysikerű estnek. A közönség szerte* széledt. Jarmila gyorsan belebújt halványzöld utcai ruhájába, Fehér gallér, bújtatott fehér öv, térdig érő fehér csizma: olyan lett hirtelen, mint egy pajkos teenager... Éjfél felé járt at óramutató. A téli éjszakában csak a neonok viliództak, s egy-két járókelő sietett. Olyan éhes vagyok, mint egy farkas I — mondta Jarmila az Astoria Hotelből kilépve. Nekiiramodott. Néha futva, néha tánclépésekkel szedte csizmás lábait. Meg sem állt a patinás hírű vendéglőig, az „Apostolokéig. Rántott hal. Finom I Ecetes paprika. Juj, de erősl Kenyér. Csak egy falatkát. A sör a férfiak itala, inkább limonádét. Jó citromosI Gesztenyepüré? ... Nem szabadi Mi lesz a vonalakkal? Egy cigaretta. Csattog az öngyújtó, kékes a füst. — Most már beszélhetünk ... Rendhagyó Viporteri kérdés: — Régóta dohányzik? Emlékszik élete első cigarettájára? Kislánykoromban kezdtem... Én Jugoszláviában születtem. Azon a tájon sok török él. Mindig tágra nyitott szemmel bámultam, hogyan szórják papírra a dohányt, aztán megnyálazzák, egybesodorják, s már füstölnek is... Egyszer bezárkóztam otthon, s magam is kipróbáltam. Nyolcéves voltami Amikor szüleim hazaértek, csak azt látták, hogy minden talpalatnyi hely tele van papírral, dohánnyal, s vágni lehet a füstöt I — Mióta él Csehszlovákiában? — Tizenhárom éves korom óta brünni lakos vagyok Nagyon szeretem ezt a várost, főként szép környezete miatt. Nekem Brünn szinte a második szülővárosom. Soha nem kívánkoztam el inneni — Azonnal a tánczenére tette fel az életét? — Nem. Konzervatóriumba jártam, s fuvolából szereztem diplomát. Két évig egy szimfonikus zenekarban játszottam, de közben már énekeltem egyszer-kétszer a brünni rádióban. így kezdődött a pályám... Aztán kilenc évig Gustav Brom zenekarával együtt jártam a világot Lengyelország, a Szovjetunió, Jugoszlávia, Magyarország a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Románia ... Soha nem gondolt operaéneklésre? — őszintén mondom: soha. Ahhoz olyan hangerő és fizikum kell, ami nekem nincs. Művészit adni a tánczenében is leheti — Mennyi lemezfelvétele van? — Körülbelül százötven. Meg van elégedve önmagával? — Ez érdekes kérdés.. A válasz: igen és nemi Ha nem volnék megelégedve önmagámmal, nem is bírnám tovább csinálni, tovább küzdeni ezt a látszatra könnyű, de a valóságban annál nehezebb pályát. De ha nem dolgozna bennem állandóan az egészséges elégedetlenség, s ülnék a babérjaimon; menthetetlenül lemaradnék, s előbb-utóbb elveszíteném a közönség szeretetét. — Mikor volt a legboldogabb? — Amikor megszületett a fiami Péter már tizenkét éves... A férjem is muzsikus: trombonon játszik egy zenekarban. Majd meglátjuk, mit örökölt tőlünk a gyerek,.. — Visz haza valami ajándékot a fiának? — Vettem egy távlrányithatá holdautót. Előre, hátra, oldalra mozog, s még antennája Is vanl A szállodai szobámban nem álltam meg: kicsomagoltam és játszottam vele. Közben eltűnt az antennája I Nosza, négykézlábra ereszkedtem, s úgy másztam végig a padlón, am(g végre előbukkant. .. Olyan já volt egy kicsit gyereknek lenniI — Sokat dolgozik? — Éppen eleget. Alig marad időm két kedves időtölté. semre: az úszásra és az olvasásra. — Kedvenc frói? — A csehek közül Jan Kundera. A világirodalomból? Nem volna efég hely, ha minden felsorolnám. De talán egyet a sor legelejéről: Hemingway... Az „Apostolokéban lassan oltogatni kezdték a lámpákat. Észre sem vettük: utolsónak maradtunk. A fizetőpincér mosolyogva mondta: — Az utolsó vendég seper... Jarmila Veseiá megrázta szőke fejét, s úgy szólt vissza: — Majd legközelebbi Somos Agnes (Jelinek György felvétele ]
