Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-26 / 17. szám

vittem haza anyámnak. Bizony, mióta Sanyi bevonult, sok lett nekünk a húsz fillér Is, kenyeret lehetett rajta venni. Kukoricakenyeret ettünk, ragacsosat, sárgát, azt ette mindenki, aki boltban vásárolt. Büszke voltam rá, hogy anyámnak pénzt vihetek haza és még nagyobb buzgalommal mozgattam a kötőtűket és a fekete harisnyáktól könnyező szemmel késő estig kötöttem, kötöttem, kötöttem ,..

Mindig a felügyelő néni vitte haza a kész munkát és hozta el a készíteni valót. De egyik nap egyéb dolga akadt, és engem küldött el a csomagocskájárok

val. Csak adjam oda, a többit majd ő elintézi, — mondta, de én nem értettem, mit akart ezzel mondani. Mégis fogtam a csomagot és mentem a megadott címre.

Ismertem a kis házat régebbről. Mindig zárt kapuja titokzatos volt előttem, szerettem volna a zöld, kék, sárga ablakocskákon átlátni, de nem lehetett. Mentem, felágaskodtam a magasra erősített csengőig, megnyomtam a gombját. Aztán vártam.

— KI az? — hallatszott bentről egy rekedt férfihang. — Mit keresel? — nézett végig, amikor kissé kinyitotta a kaput. Llbériás ember állt előttem.

— Az iskolából... a harisnyákat hoztam a napköziből, — mutattam gyorsan a csomagot.

A kapu most egészen felnyílt és én azt hittem, a menyországba jutottam.

Magas, üvegtetejű, nagy helyiség volt előttem. Az üvegtetőig érő pálmák zöldes fényt eresztettek alá. Középen széles, piros szőnyeg futott a földön, a pálmák között a mennyezetig tükrök fénylettek, futónövények zöld ágai csüngtek alá, képük visszaverődött a tükrök csiszolt lapjában. Minden csillogott, mint víz hátán a napfény... Csak mentem a libériás ember után, előttem haladt két fénylő gombjával, mely a kabátját a derekánál díszítette... Magamhoz szorítottam a csomagot és alig mertem a lábam a piros szőnyegre tenni...

Másik helyiségbe jutottunk, aztán megint egybe és megint, rengeteg nézni való volt a szobákban.

— Itt várj — Intett rám az ember és eltűnt. Álltam ijedten, forgattam a fejem, felbámultam a csillárra, kék színek vilióztak a nagy üveggyöngyökön.

Néhány pillanat múlva magas hölgy jött elő. Mellénél kilátszott a halcsontos fűző vége, a tartása peckes volt, mint a katonáké:

— Hány párat hoztál?

— Nem tudom ... így adta Ide a felügyelő néni, csomagban.

Ki kellett bontanom a csomagot, de széthullottak a harisnyák. Ijedten kapkodtam össze és közben számoltam: /

— Tíz. Tíz pár van* benne. Stoppolás.

— Igen — bólintott a hölgy, mint aki úgyis tudta. — Harminc fillér párja. Várj, odaadom a pénzt.

Átnyújtotta a pénzt, de én nem számoltam meg, beleeresztettem a zsebembe és a szívem táján nyomást éreztem. Mintha szégyellnem kellene magam valamiért... Harminc fillér? Mi csak húszat kaptunk ... Hát ezért volt olyan kedves a felügyeld néni? Minden kislánytól elvett tíz fillért... minden párért... pedig de sokat vakoskodtunk... A mamától vette el a felügyelő néni azt a tíz fillért... tőlünk, a testvéreimtől, meg Szabó Gizitől, akinek a papája elesett a fronton ...

Mentem volna kifelé, mert a szép hölgy is indult, de a llbériás ronda, morc ember rámszólt:

— Várj csak, te.

Elment és visszajött. Egy tálcán nagy pohár tejet hozott. És akkor a hölgy Is újra ott volt már, és kegyesen mondta:

— Idd meg.

Megittam, hogyne ittam volna. A torkom száraz volt, égőén száraz, a tej pedig cukros, édes. Szívesen beledugtam volna a nyelvem, mert a pohár oldalán ott maradt egy kis tej, áttetsző fehéren, hívogatón. De nem mertem, csak fogtam a poharat zavartan, sehová sem mertem letenni.

— Ha a mi Piroskánk így inná — sóhajtott a hölgy, — tanulhatna tőled I

Hirtelen támadhatott benne a gondolat, mert azonnal maga után Intett máris:

— Gyere csakl

Nagy, világos szobába léptünk. Fehér bútorok voltak benne, lapjukra fából lapos állatokat ragasztottak. és körben állványokon sok játék. Nagy, piros labdák. És babák.

Ú, milyen babák... néztem és megdermedve álltam csak, nem is vettem észre, hogy egy csupafodorruhás kislány elém perdült.

— Ez ki? — kérdezte és megbökte kicsit a mellem.

Hát te?

Mi közöd hozzá? — vágta rá azonnal és hátat fordított. De egy pillanat múlva megfordult:

— Én a méltóságos Kenesy úr lánya vagyok. — Felhúzta a szája sarkát, aztán, mint aki olyan tréfát mond, amivel máskor már tetszést aratott, hozzátette: — Méltóságos Kenesy Piroskai — és nevetett kuncogva. — Nincs szebb ruhád? — kérdezte tőlem és már kiabált: — Anyui Játszani akarok velel

A szép, fűzős hölgy visszajött, meghallotta, hogy kislánya mit kíván.

— Akkor beküldőm Jucit.

Nem tudtam, mit jelent ez, csak amikor a fehér

kötényes szobalány megérkezett és kézen fogva bevezetett a zöldcsempés fürdőszobába.

Megforgatta a csapot, vizet eresztett a kádba.

— Tessék, eredj be — biztatott barátságtalanul.

— Nem vagyok én piszkos. Otthon Is szoktam fürödni.

— Hát ha nem akarsz, a te dolgod. De akkor már mehetsz is.

Menjek? De amikor úgy vonz a szép szoba a sok játékkal... és hátha megint adnak tejet? Bemásztam a kádba. Amikor Juci alaposan végigszappanoztatott és megtörülközhettem, akkor jött csak a meglepetés. Szép, keményített ruhát kaptam, kéket, és cipőt, harisnyát, alig különböztem benne Piroskától.

— Gyere, — mondta kissé barátságosabban és újra ott voltam Piroska szobájában. A kislány megnézett, felnevetett és nekem csapott egy jókora labdát. Megkaptam, visszavágtam, mire ugrándozott, nevetett és én egy pillanat alatt máris otthon voltam: ez Is gyerek, mint ón, éppen úgy játszik, nevet, nagyszerű itt vele.

Tálcán ennivalót hoztak, sok tejet, vajaskenyeret és két jókora narancsot.

— Én gyorsabban tudom meginni a tejet, mint te, ha akarom, csakhogy nem akarom I — mondta Piroska és nyúlkált a csésze felé, de mégsem fogta meg.

— Dehogy iszod I — kiáltottam és nagy kortyokban nyeltem az édes tejet. Erre felkapta ő is a csészéjét és máris hangosakat kortyolt, nyelte, míg szemével követte, hogy elér-e, nem iszom-e meg hamarabb, mint 6.

A méltóságos mama újra bejött és megkérdezte:

— Ki itta meg a második csészével?

— öl — mondtam és a mama örült.

Aztán a tálcáról Is elfogyott minden, Piroska, nagy falásokkal evett, a narancsot már alig tudtuk lenyelni, tele lett a hasunk, és mikor azt mondták, hogy most már menjek, megjelent Juci és újra a fürdőszobába vezetett.

— öltözz át. Holnap megint eljöhetsz, azt mondta a méltóságos asszony.

Otthon aztán meséltenp, eleinte nem akarták elhinni, aztán elámultak: '

— Narancsot ettél? — kérdezte a Kismanci és nyelt. Akkor jutott eszembe, hogy nekik nem hóztam I Nagyon elszégyelltem magami

— Nem hozhattam ... nem lehetett.

Nevettek azon, hogy meg kellett fürödnöm és hogy levétették rólam a ruhát. De anyámon láttam, hogy örül, hiszen sok tejet ittam, finomakat ettem. Nem Is vacsoráztam egy falatot sem, máris ragadozott le a szemem. Mélyen aludtam, teljes megelégedettséggel. Almomban ömlött az édes, jó, fehér tej

Másnap délután nem maradtam az iskolában. Nem akartam már sem kötni, sem stoppolni. Siettem Piroskához. Most Piroska gyorsan, kapkodva evett, elszedte előlem, amit csak a szájába tudott tömni. És játék közben gonoszul csipkedni kezdett, meghúzta a hajam. Mit tegyek? Ha akarnám, jól el tudnám verni, gondoltam, de akkor nem Jöhetnék ide többé. Irigy ez, nem is éhes! Hiszen ném is akart eddig enni...

Mindennap rosszabb lett. Megittam a tejet, játszani szerettem volna, de Piroska elém állt. Azzal szórakozott, hogy semmihez sem engedett nyúlni. Lökdösött, toporzékolt, rángatta a hajam és akkorákat csípett belém, hogy felkiáltottam. Aztán egyszer csak az arcomhoz hajolt és gúnyosan azt mondta: — Te koldus, tudod, az vagy, egy koszos koldusI

Nem, ezt nem lehet, ezt már nem: nekiugrottam és alaposan meglöktem, hogy feldőlt, mint a zsák. és már egymáson hemperegtünk, öklömmel csépeltem, mert harapott, karmolt és kiabált, kiabált)

Beszaladt a méltóságos mama, Juci Is odaérkezett. Felrángattak, a szobalány máris húzott kifelé. A fürdőszobában odalökte régi rongyaimat és mikor szipákolva elkészültem, lehajolt hozzám, hajamra tette a kezét, megsimogatott:

— Mindig így tesz, nem Is akar játszani vele senkii Ne gyere többé, ne hagyd magad, — súgta.

Nem is megyek.

— Kell a csudának az ő tejük I — mondtam és a szívem megkönnyebbült.

— Holnap megyek a napközibe, fogok stoppolni. Az is jó, ugye, anya? és ha majd mind keresünk, veszünk narancsot, igaz, Misi?

Mert azt nálunk minden gyerek tudta, hogy egyszer mindnyájan keresünk, és akkor életünk megváltozik. Mert mi mind az öten rettentő szorgalmasak leszünk, egy fillérig odaadjuk a fizetésünket anyának, ahogy Sanyi is tette. Maradjon csak Piroska a babáival a csudába, pukkadjon meg...l

semmilyen háború nem tudta eddig megbénítani a paraszti élet egyhangú folyását, a kitelepítés és a deportálás híre sem: egyre népesebb lett a mezO és egyre hangosabb az ostorok pattogásától, a kerekek nytkorgásától, az énekló madarak hangversenyétől.

En az ablakban ültem, onnan figyeltem a földiéhez, életéhez ragaszkodó szántó-vétó ember örök körforgását, a természet rendje és törvénye szerint: kél a nap, 0 Is kél vele, nyugszik a nap, 0 ts nyugszik vele, s a két pont között szorgalom, verejték, és a munka szeretete. Valóban, úgy tapasztalom, Igazuk van azoknak, akik azt mondják: a munka nemesit, felejtet gondot, bajt, reménnyel és bizakodással tölti el az embert. Csak én ültem úgy az ablaknál, mint egy éló halott, akinek szintén hivatása volna, de akire a világnak nincs szüksége. A gyerekek a patak partján látszanak, örülnek a melegnek, mezítláb nyargalnak le s fel a házunk előtt, malmot állítanak a víz sodrába, papírcsónakot eresztenek a hullámokra, és olyan figyelemmel kísérik majd,

mtntha fontos üzenetet vinne a világnak.

Házunk a falu közepén áll. Szembenéz Barabásék házával, amelyen már akkor Is eterntttetó volt. Akkor az még újdonság számba ment, csak a legmódosabbak engedhették meg maguknak. Ma Ilyen tetőt csináltat mindenki. Vaskapu és vaskerítés zárja el az udvart, baloldalt fehérre meszelt nyárt konyha, tavasztól késó Őszig Itt él a család.

Barabás még nem szántott, trágyát hordott két szekérrel. A szolgaftú megszökött tőle, és hiába szaladgálta be a völgyet, új munkaerőt sehol sem kapott. Dús fekete bajúsza volt a gazdának és szálfa termete. A legtöbb földje neki volt, négy ökör járt ki az udvarából, a falu szegénységének zömét 6 foglalkoztatta, senkt sem mert ujjat húzni vele, szava minden esetben perdöntő volt.

Bámulatos erOvel és szorgalommal áldotta meg az ég, a szolgaftúk azért ts nem tartottak kt sokáig mellette. Hordásban két szekeret megrakott addig, amíg más egyet. Volt ts mindene: szecskavágóhajtó motorja, darálója, kaszálógépe és olyan téglacsürje, hogy majdnem kétszer akkora volt, mint a háza. Istállója tele jószággal. Az első köztársaság Idején Morvaországból jártak hozzá mészárosok. Háta mögött úgy beszéltek az emberek, hogy az összes ottani mészáros- és hentesüzletet 0 látja el hússal. Két szép lánya közül a nagyobbat pompásan férjhez adta, de máig Is vénasszonyok csemegéje, megfejthetetlen titok, hogy három nappal a házasságkötés után mtért menekült haza.

Kisebb lánya, Erzsiké, párját ritkító szépség volt. Fekete szeme, fekete haja, gyönyörű fehér fogsora és formás, karcsú teste mohón magára vonta a legények figyelmét. Tizenhét éves volt, a szülei által kiszemelt fiú tizenkilenc, a második legnagyobb gazda fia, aki nagyon hetykén járt, szemébe vágott kalappal, csillogó szárú, fekete csizmában. Boros Gézut a lányos anyák kedvességgel, hízelgő szavakkal veszik körül, 0 körülötte forog a világ. Pedig fölösleges az Igyekezet, Erzsiké a kiszemelt, a szülök kölcsönösen látogatják egymást, mintha a fiatalok össze is házasodtak volna.

Csodálta mindenki a Barabás erejét és egészségét. Noha már hatvanéves elmúlt, betegséget még nem Ismert, kórházi ágyat nem látott. Pedig nem vigyázott magára különösebben. [Télen ts ktkandtkált bozontos fekete szőre az ingébOl. Nagy templomjáró volt, nem mulasztott volna el soha egy Istentiszteletet sem, az első padsorban volt a helye, forró nyári délutánokon ott hűsölt és énekelte a zsoltárokat.

Elevenen él bennem az arca, ahogy hegyezte a fülét és erőltette a szemét, küszködött a szemptllájával.

Imádkozni és mulatozni egyformán szeretett, de csak módjával. Régebben a cseh fináncok, harmincnyolc után meg a magyar csendőrök voltak Igen gyakori vendégel. Pertuban volt pappal, tanítóval, csendőrőrs-parancsnokkal, talán még Bottafalvl nagyságos úrral ts.

(folytatjuk}