Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-12 / 2. szám

2 о л «л Nekem ez о legfontosabb! Az igazgató elvtárs gyűlésen van. — Akkor Csirik elvtárssal szeretnénk beszélni. — Sajnos, ő elutazott... — mondták a hivatalban. — Ma sem mentem többre, mint ami­kor egyedül jártam a sportvezetőség tagjai után — sóhajtott Léli Magda, akit elkí­sértünk, hogy lássuk, hogyan intézi kép­viselői feladatait. Ez a lehangoló kijelen­tés még jobban felcsigázta kíváncsiságun­kat, vajon mi az, amit olyan nehéz elintézni, hiszen már megszoktuk, hogy ebben a kisvárosban minden úgy megy, mint a karikacsapás. Elég, ha az ember végigmegy Dunaszerdahelyen, amely sok új középülettel gazdagodott. Az új hotel, a fényűző szolgáltatások háza, az új ki­lencéves iskola, két modern lakótelep szépíti a város képét. Mindenben példa­mutató a fejlődés! v — Én is azt hittem, amíg nem voltam a Járási Nemzeti Bizottság képviselője — mondja Léli Magda, a tizenkét éves iskola tanárnője. — Letanítottam a kötelező órá­kat. A tanulók ügyesek, néhány közülük kiváló teljesítményt nyújt a tornában. Nem volt különösebb gondom. De amióta megválasztottak a JNB képviselőjének, és belekóstoltam a város problémáiba, azóta nem vagyok elégedett, nyugodt ember. S mivel Léli Magda szívügye, szakmája a sport — tornát tanít — ezen a téren fedezte fel a hiányosságokat. — Az iskolaügyi szakbizottságban, ahol képviselőként dolgozom, sokat vitatott do­log városunk sportélete. S az én fő­feladatom (az iskolán kívüli sportélet fel­lendítése. Elsősorban természetesen a nők között szerettem volna népszerűsíteni a sportolást, hiszen úgyszólván nincs is városunkban aktív női sportoló. A dolgozó nők, s a háziasszonyok körében még meg­győző munkára, felvilágosításra lesz szük­ség, hogy elhiggyék, megtanulják, milyen frissítő, s egészséges a mozgás, a test­edzés. A fiatalok esetében pedig szerve­zés, helyiségek kérdése a sport. Szervez­tem egy női röplabdacsapatot, vállaltam is az edzéseket. Mert úgy gondoltam, hogy egy képviselő munkája nem merülhet ki a szavakban, tervek készítésében, gyűlé­"3 a> £ ja ti 41 •* Sí ta о is a я m oc я Ж £3 м3 Ci 1 M я о 0 Б 1 и Ja ja о «о u ■ в as .£ s 4 г м в в н я < seken való részvételben. A gyakorlatban is bizonyítani kell. A városban azonban egyetlen sportegyesület van, a Jednota, Ebben is csak a labdarúgó- és az asztali­tenisz szakosztály működik aktívan. Van ugyan férfi röplabdacsapat is, a női csa­patot mégsem fogadta el édes gyermeké­nek a Jednota. Ma is emiatt kerestem őket. Házy elvtárs az egyesület elnöke, Csirik Imre a titkár. Amíg mindezt megtudjuk, pár percre félbeszakad a gyűlés, az igazgató elvtárs is kijön levegőzni. De a szünet alatt csak annyit tudunk meg tőle, hogy: — Osztozom Leli Magda véleményé­ben, de egyelőre nem tudunk rajtuk segíteni. — Tudom, az egyesületnek is vannak problémái, hiszen nincs még tornatermük sem. A két iskoláét használják, de nap­pal azokat nem vehetik igénybe, mert kell a gyerekeknek, este pedig, egészen a mai napig, nem volt a tizenkét éves iskola tornatermében jó világítás. De ma végre megcsinálták. Valamit ez már segít, de kevés, kevés a tornaterem! Van, aki bosszúsan legyint, hogy én mindig ezzel foglalkozom, ezen sopánko­dom, holott vannak ennél fontosabb dol­gok is. De énrám ezt bízták, nekem ezt kellene megoldanom, tehát nekem ez a legfontosabb. .. Tudom, hogy az üzemek építése, vagy a szolgáltatások fejlesztése mondjuk elsődlegesebb, dehát az a jó, ha az ember úgy végzi, amit rábíztak, mintha az lenne a legfontosabb . . . Kmety Lajos tanfelügyelő, Léli Magda közvetlen munkatársa megjegyzi: — Amit egy ember tehet, azt megtette az iskolán kívüli sportolás népszerűsítése terén. Csakhogy a jobb feltételek megteremtése nem egy ember, mégcsak nem is egyetlen egyesület feladata, hanem az egész város érdeke. Felnőtteké, fiataloké egyaránt. S Léli Magda képviselő választási idő­szakában sokat tett. Ismerve a duna­­szerdahelyi JNB funkcionáriusait, a járás dolgozóit, a nőszövetség aktív tagjait, bízunk benne, hogy a következő választási időszakban nemcsak néhány embert, ha­nem mindenkit érdekeltté tesznek ebben is. Mert tudjuk, hogy egészséges, jól dolgozó embereket akarnak gyermekeikből nevelni. Ehhez pedig egyik legcélraveze­tőbb eszköz a sport — ezt még csak most tanulják Léli Magdától és a többiektől, akiknek — mert szakmájuk, feladatuk — ez a legfontosabb. Konvicska Elvira RÁSZÓL A műút szürke szalagjóról lekanya­rodunk a falu felé. Blatná na Ostrove — Sárosfa, hirdeti a jelzőtábla. Honnan ered a falu neve — tűnődöm magam­ban, ahogy rátérünk a községet ketté­szelő főútra. Sarat itt akkor sem talál­nék, ha a januári fagy dermesztő lehe­leté nem suhant volna végig a tájon, hogy mindent kőkeményre fagyasszon. Karbantartott úttest, a házak előtt mindkét oldalon végig betonjárda. Irhabundás fiatalasszony lép ki útra­­készen a helyi nemzeti bizottság mel­— Választói, akárcsak Páter bácsi, tisz­telik Andrejkovicsnét és bíznak benno. letti kiskapun. Ráfordítja a zárat és már indulna Is az autóbusz-megálló felé — Mór féllábbal Dunaszerdahelyen vagyok — mondja az üdvözlés után Andrejkovics Teréz, a HNB titkárnője — Két helyen kellene lennem egyszer re: a járási pénzügyi szakosztály egy napos tanfolyamra hívott meg, a köny velésben életbelépő módosítások ismer tetése végett, a járási kulturális szak osztály vezetőségi összejövetelt tart, ahol a Csehszlovákiai Nőszövetség Szlovákiai Bizottságának képviselője az „Élet szépsége" kézimunkaverseny le­bonyolításához adja meg a gyakorlati utasításokat... De ha már itt vannak, kerüljenek beljebb, majd elmegyek a későbbi' járattal. Andrejkovics Teri Sárosfán született. A faluban — amint az már lenni szo­kott — gyermekkora óta mindenki Ismerte és a felnövő lány, majd később asszony emberszeretetét, sokoldalúságát nem lehetett nem észrevenni. Amihez hozzányúlt, sikerült: mert akarta szívvel­­lélekkel. Sárosfa lakói bizalmukkal tisz­telték meg, amikor 1900-ban képviselő-

Next

/
Thumbnails
Contents