Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-03-08 / 10. szám
(soda ís VALÓSÁG IV. Egyik olvasónk nemrég sürgető levelet írt: mikor számolok be már végre arról, hogy mi a divat Nyugat-Németországban, milyenek lesznek 1968-ban a tavasz színei és vonalai, mi a legfelkapottabb sláger ebben az idényben, s egyáltalán nagyon nyíltan érdeklődik afelől is, hogy erről a külföldi utómról mi mindent hoztam magammal. Bizonyára csalódni fog bennem. Nem, mintha nem nézegettem volna nagy kíváncsisággal a kirakatokat és a boltokat. Itt minden kapható, sőt még ennél is több, és az árak is elfogadhatók, annak, aki dolgozik. Csakhogy mindenből annyi van, hogy az ember már másnap betelik vele. inkább másról szólok, arról, amit többek között magammal hoztam: egy csomó tanulságos élmény, pillanatnyi benyomások és konkrét tapasztalatok — mindannyi megfizethetetlen és vámmentes érték. Ugyanis az a helyzet, hogy világszerte vannak bizonyos alapvető dolgok, amelyeket már régen elfeledtünk, azt hogy egyáltalán léteznek, vagy amelyeket egyszerűen nem veszünk tudomásul. S mivel ezek a tények bizonyos tiszteletet ébresztettek bennem, gondosan összegyűj'tögettem őket, nem mint csodákat, de mint a hétköznapok természetes, magától értetődő mozzanatait. Egy kis községben, Jugenheimben, — mintegy kétszer lélek lakja, — naponta nyolcszor ürítik ki a postaládát, s naponta háromszor kézbesítik a postai küldeményeket. Frankfurti címemre éppen aznap érkezett ajánlott levél, amikor kiránduláson voltunk. Mire hazatértünk, a postaszekrényben már öt felszólítást találtunk. A kézbesítő tehát öt ízben fáradt, hogy átadhassa a levelet. Fölhívtuk a postát, hogy már otthon vagyunk. S nem egészen húsz perc múlva már kezemben volt a levél. Ez itt természetes — és az is természetes, hogy a postásnak nem adnak borravalót. Miért? — kérdeztem ámulva —. Dehát miért kellene kapnia? — kérdezték vissza vendéglátóim. — Hiszen ez a munkája, ezért kapja a fizetést. S a feladó azért fizetett többet, hogy a levelet személyesen kézbesítsék. xxx Olyasvalamivel is találkoztam, ami hazánkfia számára eléggé szokatlan. A német háziasszony, annak ellenére, hogy anyagilag aránylag jól áll, ötször is meggondolja, mielőtt megvásárol valamit, háromszor veri fogához a márkát, mielőtt kiadná, inkább egy fél napot is eltölt a keresgéléssel, csakhogy olcsóbban vásároljon, nem nézi le a kiárusításokat, nem rest háromszor megmelegíteni a burgonyát, és semmit sem dob ki a szemétre. Jelszava: SPAREN, SPAREN, SPAREN, háromszor takarékoskodni. Már születésétől fogva „tüchtig“, a háza túlzottan tiszta, noha — saját bevallása szerint — ebből ugyan sok haszna nincs, mert csak háziasszonynak lenni a legmagányosabb és a legkevésbé elismert foglalkozás. Házassága az első pillantásra nagyon rendezettnek látszik, de erről is így nyilatkozik: ideális házasság? Hát ez csak illúzió, a középső nemzedék német férfija nagyon konzervatív férj, s hiába állítja, hogy házassága példás, mégsem törődik a felesége lelki életével, ö ezt a rendezettséget szívesen hangoztatja, mert így kényelmes... és még valamit: a gyöngédséget, a lélek táplálékát, gyertyával keresheti ... Ugyan, ugyan, kedves asszonyom, mit hallok, ennyi panasz az automatizált konyha, a fűnyíró-gép és a háza előtt álló Opel ellenére, hát lehetséges ez? Van fogalma arról, hogy a mi asszonyaink közül mennyien irigylik ezt az életet? Nem gondolja, hogy egy kicsit túloz azzal a heti ötnapos magányosságával? A szomszédnője azt mondta, hogy ön bizony hálátlan teremtés, a férje nem veri, betartja a törvényeket, vasárnap templomba megy, s még panaszkodik, hogy nem veszi magát komolyan. De vigasztalódjék, ha senki más, de a kereskedők mindenesetre sokkal fontosabbnak tartják önt, mint kedves férjét. Próbáljon csak föladni egy apróhirdetést, amelyben kis házat keres megvételre erdős, dombos, üdülésre alkalmas vidéken. Egy hét leforgása alatt számtalan ajánlatot kap: Ilyen és ilyen házat, Itt vagy ott kínálunk megvételre, a csatolt katalógus szerint válogathat a háztípusokban, egy hónap alatt fölépítjük bárhol, ott ahol ön kívánja. Tekintse meg azokat az üdülőhelyeket, amelyeket ajánlunk önnek. A nagyságos asszonynak fedezzük első osztályon az útiköltségét, hogy együtt határozzanak. — Nos, ennyi elismerés kevés önnek? A nyugatnémet állampolgár jóformán mindennap egy egész halom röpcédulát, nyomtatványt, katalógust, reklámot talál a levélszekrényében: ezek különböző cégek ajánlatai, árjegyzékei, új gyártmányokat hirdető reklámok, meghívók beléptidíj nélküli árukiállításokra, vagy tájékoztatás arról, hogy ez vagy az a cég Ingyen és bérmentve otthoni kipróbálásra ajánlja föl valamelyik cikkét. Egyenesen szuggerólják, hogy ezt vagy azt ki kell próbálnia, mert hogy is lehet meg nélküle, tessék megrendelni, megvenni, ha nem is saját magának, de a férjének, anyósának, keresztlányának, — mesterien számítva arra, hogy nem mindenki tud ellenállni, és naponta szemétre hajítani kilószámra о vonzó reklámcédulákat. A kedves vevő érdekelnek védelmében létesítették a VERBRAUCHERBERATUNGSSTELLE-t, azaz a vásárlási tanácsadót, amely a vásárló védelmére alakult és a közgazdaságügyi minisztérium fennhatósága aló tartozik. A szakszervezetek, valamint a női szervezetek nyomására létesült, tájékoztató folyóiratokat ad ki a háztartásbeli nők részére, s az is feladatai közé tartozik, hogy stabilan tartsa a márka értékét. Díjtalanul kioktatja a fogyasztót, miként gazdálkodjék, s hogy milyen jogai vannak a kereskedelemmel szemben. Végül is, mondja Jlebs asszony, a tanácsadó vezetője, hogy jön a fogyasztó ahhoz, hogy jó pénzéért becsapják? No, de én már egy órája magyarázom önnek az elveinket, most legyen szíves mondja el ön, hogyan védik meg Csehszlovákiában a vásárlót az áruözön, a termeléssel és a kereskedelemmel szemben?... Ahol túl sok a fény, ott túl sok az árnyék is (igaz, nem volt lehetőségem, hogy ezt magam is megállapítsam) — mondták Düsseldorfban a kerek asztal mellett az ellenzékiek, akik a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való ellátását akarják megakadályozni. Itt, ennél a kerek asztalnál beszéltek arról a nemzetközi értekezletről is, amelyen a szövetségi kormány és az európai biztonság került szőnyegre, és én végtelenül örültem, hogy éppen ezt a találkozást hagytam utoljára hazatérésem előtt. Arról a munkájukról is beszéltek, amelyet a „Miért fegyverekkel" jelszó alatt végeznek, a vietnami segélyt célzó akciókról, a big-beat csoportokról, amelyek a nyugatnémet városokban „protestsong“-okat énekelnek, a rajnai békehajókról. A számtalan önkéntes mozgalmi munkásról, önfeláldozó háziasszonyokról, nyugdíjasokról, fiatalokról is szó esett, akik minden anyagi viszonzás igénye nélkül segédkeznek a békeakciók, vagy tüntetések megszervezésében, elintézik a levelezést és a sokszor kellemetlen hivatalos ügyeket. Ezek az emberek nagyon igyekeznek, hogy közös nevezőre jussanak a lakossággal, amely eléggé elzárkózik a politikai témáktól. Még akkor is, ha csak a békéről van szó... RENÉE KRAUS
