Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-04 / 1. szám
к Scnkalé-leves: A megfőzött sonka félretett levét használjuk fel ehhez a leveshez. A léből anynyit forralunk fel, amennyi levest akarunk. Ha nagyon sós, vagy túl zsíros, vízzel keverjük. 2 deci tejfölt elhabarunk egy kis liszttel, föleresztjük a sonkalével, kevés citromlevet teszünk bele és még egyszer fölforraljuk. Pirított kenyérkockákkal tálaljuk. Rakottkáposzta birkahússal: A kockára vágott birkahúst sós vízben megfőzzük, úgyszintén a vékony metéltre vágott káposztát is. Ennek a vízébe köménymagot is teszünk. A káposztát azonban csak félig főzzük meg, akkor szitára rakva, leszűrjük róla a vizet.Tűzállő edény aljába rakunk 10 deka, szeletekre vágott füstölt szalonnát, majd egy sor káposztát, erre pedig egy sor húst. Most megsózzuk, megborsozzuk, ha akarjuk, karikákra vágott hagymát is hintünk rá. Ezután újra káposzta és hús következik s így tovább, míg tart a hozzávalókból. Sütőbe téve, 1 óráig pároljuk. Daraszelet: A darát forró, sós vízben sűrű péppé főzzük. (Egy személyre két kanál darát számíthatunk.) Mikor kihűlt, 1—2 kanál olvasztott vajat öntünk rá, megszórjuk kevés liszttel, vagy egészen finpnl morzsával, ha kell, még megsózzuk, beleülünk, pár tojást. (2 személyre egyet számítva). Jól összekeverjük, kotlett alakú szeleteket formálunk belőle, morzsában megforgatjuk és forró zsírban kisütjük. Céklával, uborkával jó fogás vacsorára és húspótló a hústalan ebédeken. Spagettifelfújt. V4 kiló spagettit sós vízben megfőzünk, 8 dkg olajat, 4 kanál sűrű paradicsomot (vagy fél kiló frisset), 1 evőkanál lisztet — folyton kavargatva — megpárolunk, azután felöntjük zöldséglével, teszünk bele törött borsot, majoránnát és szerecsendiót és 20 percig főzzük. Vajjal kikent formába rakjuk rétegenként a spagettit, mártást és reszelt sajtot. A tetejére a mártás maradéka, vajon pirított zsemlemorzsa és 5 dkg apróra tördelt vaj Jön. 15- го percig sütjük forró sütőben. Birsalmamártás: A birsalmát megfőzzük, áttörjük szitán. Tejfölből és lisztből habarást készítünk, föleresztjük csont- vagy húslével, beletesszük az áttört birsalmát, megsózzuk és cukrozzuk ízlés szerint és felforraljuk. Lekváros rizigombőc: Tejes rizst főzünk, egészen sűrűre. Kiborítjuk megcukrozott gyúródeszkára, laposra simítjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Mindegyik közepére kevés barack-, málna- vagy ribizlilekvárt teszünk, aztán gombócot formálunk belőle. Tojásba, morzsába hengergetjük és forró zsírban hirtelen kisütjük. Gesztenyerúd. Hozzávalók: 50 dkg főtt tisztított gesztenye, 7 dkg mogyoró, 5 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál rum és 1 tojássárgája. A puhára főtt és megtisztított gesztenyét szitán áttörjük vagy húsdarálón megdaráljuk. Beletesszük a darált mogyorót, vajat, porcukrot, rumot, vaníliás cukrot, tojássárgáját és jól elkeverjük. Téglalap alakúra formáljuk, megkenjük csokoládémázzal majd hengeralakúra tekerjük be és a tetejét tejszínhabbal vagy csokoládéval díszítjük. Hogyan tálaljunk Bármilyen egyszerű ételt tehetünk az asztalra, ha ízlésesen rendezzük el a tálat, mutatúsabb és étvőgygerjesztőbb lesz. A húsos tálat ne zsúfoljuk tele. A fehér húsokhoz színes vagy sűtétebb színű, a sötét színű húsokhoz világos köretet adjunk. A kimaradt köretet ízléses összeállításban külön tálon adjuk fel. A rizst pudingformába téve, egy nagyobb tál közepére borítjuk, tetejét finomra vágott zöldpetrezselyemmel szúrjuk meg, köréje zöldborsót, sárgarépét, spárgát vagy gombát tegyünk. A pulykát rizsalapra helyezzük, a sült kacsát szalmaburgonya alapra rakjuk, hogy kiemelkedőbb legyen. A seriéssült-szeleteket a tál hosszába rakjuk, az egyik végére vöröskáposziát, a másikra rizst, két oldalára hasábburgonyát rakjunk. A bécsiszeletet szépen formált burgonyapürével tálaljuk, citrom és uborkaszeletekkel, céklával díszítve. A szárnyasok közé apró kis halmokban egészben sült burgonyát, gombát, zöldborsót, rizst helyezzünk. A levesben főtt marhahúst melegített tálra helyezve azonnal a leves után, még forrón tálaljuk. Mellé levesben főtt zöldséget, reszelt tormával díszített céklát tegyünk körítésnek. A csontvelőt pirított kenyérszeletekre rakva szervírozzuk nagyon ügyesen, hogy ki ne hűljön. A sültek díszítésére — egyéni elképzelésünk szerint bőséges lehetőség nyílik, csak arra ügyeljünk, hogy minden díszítőanyag ehető legyen. Hullámos szekrónycsík, virágmintás középpel Első és második szalag: Szalagok 5 egyráhajtásos pálca és 7 láncszemes ívek váltakozásával készülnek. Meghorgoljuk a szükséges hosszúságot, amilyen méretű szekrénycsíkra van szükségünk. A két szalagot minden ívnél 2—2 kétráhajtásos pálcával kapcsoljuk egymáshoz. Virágminta elkészítése: Első sor: 15 láncszemből gyűrű. Második sor: 6 láncszem, 4 háromráhajtásos, egybefejezett pálca, 6 láncszemmel leöltünk a gyűrűbe. Nyolcszor ismételünk. Harmadik sor: A virágszirmok közepébe íveket kapcsolunk. Egy-egy ív a következőképpen készül: 5 láncszem, 5 láncszemből p \kő, 10 láncszem, újból 5 láncszemből pikó, végül 5 láncszem. A pikós ívek közepénél 2 ívet úgy kapcsolunk a második szalaghoz, hogy a szalag ívei között 1 szabad ív legyen. A következő virágot, pikós ívnél úgy kapcsoljuk a második szalaghoz, hogy 6 ívet szabadon hagyunk. A második szalagnál, miután meghorgoljuk a szükséges hosszúságot, sarkot készítünk — négyes kapcsolásból — amelynek közepéhez kapcsoljuk a virágminta harmad.k szabad-pikós ívét. Ezután egy szabad ív kihagyása után, 5 hármas kapcsolást készítünk, amelyeknek közepéhez kapcsoljuk a soron következő szabad pikós íveket, a rajz szerint. A következő ívet 1 egyráhajtásos pálcával kapcsoljuk a virágminta utáni második szabad ívhez, majd a következő 2 ívet Simán, a negyedik ívet pedig újból 1 egyráhajtásos pálcával. Ezután a rajz szerint, ismétléssel kapcsoljuk, illetve dolgozzuk be a következő virágmintákat. Az utolsó kapcsolás után a szalag külső oldalán ötös kapcsolást készítünk Harmadik szalag: Az első 5 ívet simán kapcsoljuk a második szalaghoz, majd kettes kapcsolást készítünk, 1 ívet szabadon, egy kettes kapcsolás, újból 1 ív simán, majd újból kettes kapcsolás következik, illetve így kapcsoljuk a második szalaghoz. A következő 5 ívet újból simán kapcsoljuk a második szalag soron következő szabad íveihez. Itt úgynevezett tört szalagot horgolunk. Tört szalagnál a 6 egyráhajtásos pálca után hat láncszemet horgolunk, majd 1 hatláncszemes ív után megfordulunk és a hetedik láncszembe öltve először 6 egyráhajtásos pálcát horgolunk. Az első ívet a tört szalag után,, az előző utolsó ívhez kapcsoljuk. Ezután ismétlőnk. Tenyérre írott sors Comas, neves francia Író jelentette ki valaha, hogy a tenyérjóslásnak egyszer az emberiség nagy jelentőséget fog tulajdonítani. Nem tudjuk mennyi Igazság rejlik ebben a mondásban, de mindenesetre nézzUk meg, mit árulnak el a tenyerünket keresztülkasul szánté vonalak. Ezek a vonalak néha olyan finomak, hogy nehéz megkülönböztetni őket egymástól. Ha azt akarjuk, hogy a függőleges vonalak élesebben kiütközzenek, helyezzük ujjainkat szorosan egymás mellé, kézfejünket feszítsük meg és a hüvelykujjunkat szorítsuk tenyerünk közepéhez, mintha valamilyen keskeny nyíláson sze ratnénk kezünket átdugnl. így jól láthatók lesznek azok a vonalak, melyek tenyerünkön az Elet, a Sors és a belső Ibist vonalát keresztezik. A vízszintes vonalak akkor jelennek meg élesebben, ha szorosan egymás mellett tartott ujjainkat a tenyér közepe felé hajlítjuk. A vonalak olvasása csak akkor lesz eredményes, ha a jobb kéz vonalait öszszeegyezletjük a ballal. A jobb kezünk az akaraterő vonalait viseli magán, a bal azokat az értékeket és hiányosságokat, amelyek kifejlődhetnek, vagy meghiúsulhatnak. A jeleknek csak akkor tulajdonítsunk jelentőséget, ha mindkét kézen azonosak. Ellenkező esetben, ha például a bal tenyerünkön lévő jegy valamilyen szerencsétlenséget jelez, de ez a jegy a jobbkézen hiányzik, azt jelenti, hogy в baj egyáltalán nem következik be, vagy nem lesz komoly. Ilyenformán kell értelmezni valamennyi jelzést. A kéz szilárdságának, hőmérsékletének és színének is megvan a jelentősége. A kemény, határozott kézfogásé emberek bátrak, dolgosak, egészségesek és nehezen befolyásolhatók. A légy kezüek Ingadozó, határozatlan emberek. Érdekes megfigyelni a kéz melegségét Is. A hideg kéz megőrzi titkát, nem ezért, mert tulajdonosa közömbös ember, hanem mert hevességét, lobbanékonyságát takarni tudja. A meleg kéz közlékenyebb, birtokosa viszont nem olyan temperamentumos, mint a hideg kezű ember. A száraz kéz körülményes alkalmazkodó készségről tanúskodik. A nyirkos kezű ember passzív minden iránt, fizikai képességei korlátozottak, gyáva, gyakran babonás. Szerepet játszik a kéz színe Is. A vörös kéz szenvedélyes természetre utal, de rossz vérkeringés jele is lehet. Sárgás keze az epés, búskomor, pesszimista embernek van, da mindez nem befolyásolja szenvedélyességét, aktivitását.