Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-03 / 5. szám

lata. Mindannak, ami késsel követ­kezik. — Nem akarok beszélni róla. örültem, hogy nem kell beszélnem róla. Anna csodálkozva és egy kis csodálattal nézte lányát. — Gondolod, hogy soha nem kell beszélni róla? — Azt nem tudom, arra még nem gondoltam. Lám, azért gondolkodik. Lám ... Hosszan, hosszan fújta az orrát Anna s újra és újra zsebkendője után nyúlt. — Nincsen semmi elmondani va­lód? Ml lenne? Nekem az anyádnakl Hisz mindjárt jön a vonat. Óráját nézte a lány. — El sem tudom képzelni, ho­gyan került kezedbe a kés. En még nem ts láttam a te kezedben kést. Most a lány bámult anyjára, a nyilvánvaló túlzás hallatán. — Ugyan. — En még csak hibáztatni sem tudom magamat. Ott panaszkod­tam, neked és Géza bácsinak, mennyire üldöz s azzal fenyeget, hogy búcsú napján kényszerít rá, ígérjem meg, a felesége leszek. A leány észrevétlenül és akarat­lanul bekapcsolódott anyja gyötrő­désének áramkörébe. — Az nagyon-nagyon felháborí­tó volt, olyan kétségbeesetten pa­­naszkodtad. De most már azt hi­szem valamivel többet Is mondhat­tál volna, ha Igazán azt akartad, hogy ne menjek kt, hogy én ts ne menjek kt Géza bácsival. — Dehogy gondoltam én arra, hogy te vele mégyI En csak azt kívántam, csak azért engedtem magamat a kétségbeesésbe, hogy őt felbosszantsam, felháborítsam, elkeserítsem a szüntelen zaklatá­sokkal. Anyja telt, mezítelen karján végig eresztette meleg tenyerét Emma. — Hogy ts bírod. Bírtam. Bírtad? Igen. Persze. Ennek most már vége. Meresztette szemét a lány, vajon jól értl-e. — Hát akkor mégis ... — Mégis? Mtt mégis? — Mégts jót tettemI Annyi Ideig hallgatott Anna, míg a gyermek tudatlanságát elválasz­totta saját rémületétől, amely reg­gel Óta, a hír elérkezése óta dobo­gott mellében. — Nem értem. Nem értem. — Nincs ezen nem érteni való anyukám. — Hogy Géza bácsi nem tudta. — Persze, hogy nem, hiszen ott sem volt, csak kihívta nekem s el­ment a sötétben. Elment valahová. — Azt gondolom én hová. Nem volt holdvilág? — Volt, de akkor valahogy egy­szerre elsötétedett. Talán egy fel­hő jött, talán azért, mert én meg­láttam az arcát. — Nagyon sokat Ivott az utóbbi időben. — Nem az, hanem ahogy meg­örült nekem, mikor mondtam, hogy kt vagyok. Meg akarta gyújtani az öngyújtóját, jobban akart látni, pedig kenyér, szalonna volt a ke­zében. Nem hívott be a házba? — Dehogy nemI Hívott persze: Gyere be lelkem, mondta, odabent ég a lámpa. De amint azt mondtam, jó lesz ttt ts, az úton, nem eről­tette. — Közben mondta, mondta, nem engedett szóhoz jutni. Mondta, de én is mondtam. Es mtért gyújtotta meg az ön­gyújtóját? — Csak akarta. Azt mondta, amikor a szalonnát a kezembe adta: már a hangodról nagyon jól tudom, kt vagy. Szakasztott anyád hangja tlyen korából, de az utcán még fényes nappal sem ismernélek meg, ha úgy véletlenül, szembe­találkoznánk. — Es jól megnézett, hogy meg­ismerjen? Elhiszem, hogy ez fel­bosszantott, de ... — Nem nézett meg. En kértem, ígérje meg, sem búcsú napján, má­ma, sem máskor és elfújtam az ön­gyújtót, mihelyt lobbant a lángja. — Volt bátorságod egy részeg­gel. Részeg volt? Igaz? — Italszag jött a szájából, ahogy beszélt. De állt a lábán. Nem vette ám észre, hogy én fújtam el az ön­gyújtót, mihelyt lobbant a lángja. — Amikor észrevette? — Megütött. Adott vtsszakézböl egyet a fülemre. Hátraléptem, alig ért. Ettől lett mérges. — Mérges? — Igen, vagy nem ts tudom én, mert át akart nyalábolnt és azt mondta Anna, te, Annál — Neked meg bal kezedben a kenyér, szalonna. — Igen. S jobb kezedben? — Jaj, anyukám, mindjárt ttt a vonat. Óráját nézte. — Még hat perc. — Biztos vagy benne, hogy meg­ütött?- Nem mondanám. — Erősen ütött? Nem csak úgy keresésből, hadonászás közben? — Anyukám mért vonod kétség­be, hogy megütött? Mégis csak én éreztemI — De amit azután mondott a sö­tétben, az nem vág az ütéshez. — Ml nem vág? — Az, hogy: „Anna, te, AnnaГ — Kár, hogy kijöttél. — Valamit még nem tudsz. — Azt nem is kell már nekeml Nagyon megtjedt Anna. — Te... tel Kárt ne tégy ma­gadban. A világon senki, semmi azt nem érdemli meg. Az első simogató mozdulatot tette a lány. — Eszembe sincs. — De a gyerekl — Gyerek? Laci azt mondta, a következőt meghagyjuk. Anna eltakarta arcát. — Te, most ezt gondolod? Neked most ez jár a fejedben? — Hiszen kérdezted! Hiszen ezt ts kérdezted. Anna elhatározta, kegyetlen lesz. össze Is szorította fogát. Fogai közül beszélt. — Tudod, hogy Sajgó Dávid ... neked ... apád ... TudomI — csattant a lány Kitől? ö mondta. — Megmondta. Es azt Is, hogy 6 küldte a havi ötszáz forintot ts és . — Es? — Es, hogy milyen keservesen. — Így mondta? Igen, így szokta mondant. — Talán ezért utáltam meg leg­jobban. Legjobban? Es mtért másért? A lány hallgatott. Óráját nézte. — Három perc. — Ha tudnám mire gondolsz? —- Rád. Tudod, rettenetesen el­csodálkoztam, hogy te — vele.- Hiszen nem tudtad! — De régebben láttam. Hogy mi­lyen ember. — Külsőre? Külsőre. Most már vonatérkezésig semmit sem beszélgettek. Odaálltak a vágány mellé. A toprongyos ember a nyitott teher­kocsiban Időre felébredt, odaállt ő Is felszállónak, szennyes batyu­jával, vagy három vagon távolság­gal feljebb. Odaállt Anna ts lánya mellé. Hallgattak. Nem fogták egymás kezét. Nem Is néztek egymásra. — folytatjuk LEGYŐZI AZ EMBERISÉG A RÁKOT? 2. Biztató eredmények Nehezen, úgyszólván morzsánként le­het hírekhez jutni Bulgáriában a PTA- 191-es szérum alkalmazásának eredmé­nyeit illetően. Ne csodálkozzunk ezenl Nem akarják, hogy az legyen a sorsa, ami egy sor új gyógyszernek, ami ígére­tes kezdeti alkalmazása után hatásta­lannak bizonyult. — Eddigi eredményeink csak bizta­tóak. Se többet, se kevesebbet nem mondhatunk — minden bolgár orvos csak ezt mondta. Állításuk nem véletlen. A kórházba egy évvel ezelőtt 40, gyógyíthatatlannak tartott beteget vettek fel. Tizet nem is sikerült megmenteniük. Harminc azon­ban életben maradt és közülök ma már csak nyolc van a kórházban, huszon­kettő a rákos megbetegedés jelei nélkül hagyta el a kórházat. — Ha írni fog róla — kértek — hang­súlyozza, hogy a rákos megbetegedés tünetei nélkül, semmi esetre se úgy Írja, hogy gyógyultan. Azt ugyanis nem állít­hatjuk. Mert például a bélrák operatív kezelése után néha több mint egy évig nem észlelhetők a rák újabb tünetei. De a legtöbb esetben újra kifejlődnek. És ha ez a mi szérumunk is csak ilyen eredményekre képes? Az, amit eddig elértünk, optimizmusra jogosít bennün­ket, de a rák nagyon alattomos beteg­ség. Hát ha optimisták, mondjanak többet! Hogyan érzik magukat azok az emberek? S hogy valóban csak negyven betegen próbálták-e ki a szérumot? — Nem elég, amit megtudott? Hu­szonkét, a rák negyedik stádiumában levő beteget kezelésünk után, ennek a borzasztó betegségnek minden jele nél­kül engedhettük haza. Rendszeresen ellenőrizzük őket és eddig egyikükön se tértek vissza a betegség tünetei. Na­gyon bonyolult, súlyos esetek voltak közöttük. Gyomor-, máj-, bél-, gége­rák . .. még operáció utáni kritikus álla­potban levő betegek is. Egy példa: Bélrákban szenvedő beteget hoztak a kórházba. Annyira legyengült állapot­ban volt, hogy járni sem tudott, borzal­mas fájdalmai voltak. Nem egész há­rom hónap múlva saját lábán hagyta el a kórházat, s rákos daganata úgy­szólván „eltűnt". Már fél éve otthon van. Hízik, s dolgozik. A ráknak semmi nyoma, jele. És több ilyen esetünk volt a gyomor- és májrákban szenvedő be­tegekkel kapcsolatban is. A rendszeres ellenőrzés mindig újabb öröm és re­mény számunkra, de biztosat még nem mondhatunk. Egy év múlva okosabbak leszünk . . . — És a nevek? A páciensek nevét majd egy év múlva közüljük, ha a szérum beválik. — Valamit legalább a gyógymódról! — Kérem. A páciensek naponta két­szer intramusculáris injekciót kapnak és megfelelő orvosságokat, melyeket diétá­val kötünk össze. Ezt fokozatosan, aho­gyan állapotuk javul, kiküszöböljük és áttérhetnek a normális táplálék fogyasz­tására. Azután a páciensek azt fogyaszt­ják, ami ízlik nekik. xxx Az emberek milliói fordulnak bizalom­mal a két fiatal, nemrég még ismeretlen orvos felé. Legyőzi az emberiség a rá­kot? Optimisták vagyunk! — Ezt mond­ja ma nemcsak Zsabilov és Karavaszi­­lev, hanem a többi szaktekintély is. Kór, hogy még a kísérletek nem értek véget. Lehet, hogy a szérum nem gyó­gyít majd minden rosszindulatú daga­natot. Az eddigi eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy a DTA-191-es, amelyet még a tudományos titoktartás leple fed, széles körű gyó­gyító hatást fejt ki. Mást nem tehetünk, minthogy várunk, amíg a kísérletek véget érnek. S lehet, hogy egy év múlva Naszter professzor szaval valóra válnak: Bulgária az embe­riség rendelkezésére bocsájtja a rák gyógyszerét. A. Maruíin Férfipulóver A méret 110 cm-es mellbőségnek felel meg. A pulóver 65 cm hosszú. Eredeti színezése barna, világosszürke és világos­kék mintával. 5-ös és 6-os kötőtűkkel dolgozunk. Kötésminta: A színén sima, a visszáján fordított. Háta: 77 szemre kezdjük az 5-ös tűvel, barnával 3 cm-t egyenesen kötünk a sze­gély részére. A 6-os tűvel folytatjuk és mindkét oldalon 3 cm-enként 1 szemet szaporítunk 11-szer. 99 szemünk lesz. 43 cm kötésmagasságnál a leszámolható minta szerint dolgozunk tovább. 65 cm kötésmagasságnál a minta befejeztével vi­lágoskékkel kötünk és egyidejűleg 3X9 szemenként elfogyasztjuk a vállakat. A meg­maradt 65 szemmel, 5-ös tűvel még 2,5 cm-t kötünk a nyakkivágás eldolgo­zására, miközben mindkét oldalon, minden 2. sorban 3X1 szemet szaporítunk és la­zán befejezzük a munkát. Az eleje úgy készül, mint a háta. Ujjak: 42 szemre kezdjük 5-ös tűvel, barnával és 5 cm-t 1 sima 1 fordított váltakozásával kötünk, majd 6-os ■ tűvel folytatjuk a színén simán, a visszáján fordítottal, miközben az 1. sorban el­osztva 9 szemet szaporítunk. Ezután mind­két oldalon 3 cm-enként 1 szemet szapo­rítunk 11-szer. 73 szemünk lesz, 48 cm kötésmagasságnál a leszámolható minta szerint dolgozunk tovább és 57 cm-nél be­fejezzük a szemeket. Összeállítás: A részeket könnyedén át­gázoljuk, a varrásokat összevarrjuk és a szegélyeket visszahajtjuk. Jelmagyarázat: □ *= barna, v = világosszürke, X = világos­kék, ■ = szegőszem.

Next

/
Thumbnails
Contents