Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-03 / 5. szám

Nü| Borítólapunkon: Farsangi bál Jelinek és Spácil felvétele NO. Megjelenik hetenként. Kiadja a Cseh. szlovákiai Nák Szlovákiai Bizottsága, Bratislava, Októbrové nám. 12. Felelősi Szarkáné Lévay Erzsébet, fő­­szerkesztő. Grafikai szerkesztői Schreiber Katarina Szerkesztőség: Bratislava, Októbrové nám. 12. Telefon: 344-21, 374-21. Nyomja a Vfchodoslovenské tlatiame, ná­­rodny podnlk, Koiice. Előfizetési dij: fél évre 26.— Kis, egyes szám ára 1.— Kis. Terjeszti a Po*'a Hírlapszolgálata. Meg­rendelhető minden postahivatalnál és kéz­besítőnél. A külföldi megrendeléseket a pos­ta sajtókiviterl szolgálata: PNS, Ústredná expedíció tlaie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII — intézi el. Magyarországon terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a posta Központi Hirlapirodájánál (Buda­pest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési díj: egy évre 90.— Ft. Egyes szám ára 2.— Ft. Csekk­számlaszám: egyéni 61.278, közületi 61,066, (vagy átutalás az MNB 8. ez. fo­lyószámlájára). Z-12*71035 Farsang Prágában A gazdag prágai báli szezon egyik sikeres bálja a Vigadóban meg­tartott Botiéská-utcal középiskola diákbálja volt. A különleges „Éj­féli jelenetet“, a prágai Ifjúsági Szlnmfivészetl Iskola növendékei rendezték. A „Vivát Akadémia Alma Mater“ jelenetei a bál részt­vevőit Zlkmund Winter és Alois jlrásek műveinek korába vezették vissza. A megújhodás korát Idézte a „Ma­jális“ c. jelenet B. Smetana „Diák­­léglúk indulója“ és a „Jlflnka­­po!ka“-jának zenéjére. A NAGYVILÁGBÓL Ártatlan áldozatok Az amerikai bombázá­soknak egyre több ártat­lan áldozata van Viet­namban. Ez a vietnami kisfiú is súlyosan megsé­rült egy bombatámadás alkalmával, egy nappal édesapja halála után, aki szintén bambatáma­dás áldozata lett. Meghaltak a sziámi ikrek Az amerikai Holyok-ban, 54 éves korukban meg­haltak Mary és Marga­ret Gibbo a híres sziámi ikrek. A képen az iker­pár 1940-ben. Divat-fantáziák AUltélag Ilyen ruhában lép ma|d a menyasszony a házasság kötelékébe 2000-ben CTK képszolgálata CHelsea-ből INDULT EL Alacsony, karcsú, vonzó harminchárom éves asszony. Arca ovális, haja rövidre nyírt, hollófekete. Harmincnégy éves ma­gas, angolos termetű, gömbölyű arcú, gyű­rött, angolos öltönyű férje ül mellette, aki­ről az ember soha nem tudja megállapí­tani, hogy tulajdonképpen mire is gondol. A neve Alexander Plunkert Greene, rokona Bedford hercegének és unokatestvére Bert­rand Russellnek, apja Albert Schweitzerrel tanult orgonálni, Olivia nénje Paul Robe­­sonnal flörtölt, dédanyját teán látta ven­dégül a királynő . . . Mint minden angol, ő is egy kissé hóbortos. Tizenhat éves ko­rában pizsamakabátját ingként viselte és alatta anyja rózsaszín vagy lila fehérne­műjét. Mary egy diákesten ismerkedett meg vele és beleszeretett. Tanulmányai befejeztével Mary divattervező, ő pedig fényképész lett. Húszéves korában ötven­ezer fontot örökölt, barátja, Archie McNair további ötvenezrével társult és hármasban divatszalont nyitottak, azt a hires ,,Bazaar“-t Chelsea-ben, amely megismer­tette a rövid szoknyával a világot. Azért jöttem Algonquin-be, hogy nyilat­kozatra bírjam Maryt. Alexander, az inspi­rátor és cinkostárs is velünk van. All right. Kezdhetjük? Igen. A magnetofon forog, felteszem a kérdéseket. És csak amikor befejezzük és elbúcsúzunk, vesszük észre, hogy ez a látszatra jelentéktelen fecsegés milyen becses bizonyítékká változott. Egy korszak bizonyítéka, amely a múlthoz kapcsolódó kötelékeit akarja elvágni, egy nemzedék bizonyítéka, amely alkalmatlan­nak érzi magát arra, hogy a szülei által előkészített jólétben éljen. „A maga bűne Mary Quant, hogy ha­vonta legalább egy centivel kell a ruháin­kat rövidítenünk. Nemsokára már a bu­gyink szegélyét mutogatjuk és ez nem lesz a legszebb látvány. Van erre valami mentsége?“ Mary: Temészetesen. Minden új divat pánikot kelt. Vágy talán nem okozott ria­dalmat, amikor negyven éve elbúcsúztunk a hosszú szoknyától? A bokát mutogatni illetlenségnek, a térdet mutogatni botrá­nyosnak számított. Mindezek ellenére meg­szoktuk és a hosszú szoknyát térdig érő­vel cseréltük fel. Ma már egy kis zavarral emlékezünk arra a korszakra. Minden szo­kás kérdése és az ember a rosszabb dolgo­kat is megszokja A strandon nem viselünk bikinit? Hol a különbség? A strandon mu­togatott csúnya láb az utcán is csúnya marad. És hány nőnek nincs szép karja, és mégis ujjatlan ruhát hord?! Sokan azt állítják, hogy a célszerűség játszik döntő szerepet ebben a kérdésben. Én csak azt válaszolhatom erre, hogy talán jobb nadrá­got viselni, amely könyörtelenül megmu­tatja az arányokat, vagy csaknem köldö­kig érő kivágásokat? Mások szerint az az ellenvetés, hogy nem is annyira a célszerű­ségről, mint inkább az esztétikáról van szó. Az én véleményem: a nők többsége hordhat rövid szoknyát. Be kell tartani a helyes életrendet és a ruha rövidsége már nem probléma többé. Természetesen a rö­vid ruha nem lehet szűk, sem mélyen ki­vágott és alacsonysarkú cipőt kell hordani hozzá. Alexander: Feltétlenül helyeslem én is ezt az új stílust. Szívesebben nézek két lábat — a lehetőségekhez képest két szép lábat! — mint két gumiabroncsot, mint a nyak és a gyomor között előugró két gép­puskát. A domborodó mellek és a széles csípő már a múlté. Szexuális jelkép már csupán, amely a század első felében ural­kodott és ez már az új nemzedéket nem vonzza. A férfi és a nő kapcsolata ma már nagyon leegyszerűsödött és ezért felesle­gessé vált az ún. nőiesség túlzott kihdng­­súlyozása. Mary: Csakhogy ma a nő nemcsak vonzó akar lenni, nem azt akarja, hogy csak testi szépsége miatt válasszák, a há­zasságot sem tekinti sorsa egyetlen meg­oldásának, mert már nem szükséges, hogy a férfinél pénzt és élete végéig tartó el­tartást keressen. Ezért már szabadon és gondtalanul élhet, rövid szoknyában, szo­rosabban begombolt ruhában, nadrágban és sofőrsapkában. És hogy őszinték le­gyünk, nőiessége nem szenved hátrányt, sőt, sok esetben még hangsúlyozottabbá válik. „Most olyat kérdezek, amire bizonyára nem először válaszol: tartós lesz-e a rövid szoknya divatja?“ Mary: Nem tudom, hogy miért ne lenne tartós, valamint azt sem tudom, miért tér­nénk vissza a szoros ruhákhoz, a térdet verdeső szoknyák idejéhez, a tűsarokhoz és a harisnyatartóhoz Én már tizenegy éves korom óta készítek rövid ruhákat és csak az utóbbi két-hárorn évben van sike­rem. Tulajdonképpen attól az időtől kezd­ve, amikor „kitört" Courréges. Magas­szárú csizmát hordtam Courréges előtt is, de becsületesen be kell vallanom, hogy csak ő utána kezdte terveimet elfogadni és respektálni a világ. „A legérdekesebb és legmegdöbbentőbb az a tény, hogy ez a divatforradalom ezúttal Angliából indult el, ebből a hagyo­mánytisztelő, a múlthoz annyira ragasz­kodó országból.“ Mary: Az új angol nemzedék erőszakkal elkülönül az előző nemzedéktől. Lázad minden régi ellen és szüleivel nincs sem­mi kapcsolata sem. A háború után alapjai­ban változott meg az életmód. A mai diva­tot a lányok irányítják, tekintet nélkül Az ilyen mini-szoknya még a 28. Velencei Film­fesztiválon Is közfeltű­nést keltett. Bemutatta: Francoise Hardy Ismert énekesnő. Hát... volt mit bemutatnil arra, hogy hercegkisasszonyok vagy gép­írónők. A dolgozó nőnek kevés ideje van, üzletben vásárol ruhát magának, még­pedig — olcsón. Kit érdekel, ha egy étte­remben vagy estélyen tíz egyforma ruha is látható? Senki sem törődik vele és ez így helyes, valamint az is helyénvaló, hogy a tömegek részére tervezik a ruhamodellek százait és nem egy-egy szuper-ruhát egy­­egy szuper-személyiségnek. „Maga, asszonyom, szocialista?“ Alexander: Ha nem lennénk szocialisták, nem lehetnénk következetesek. Aki külön­leges modelleket készít előkelő hölgyek számára, az nem hisz a szocializmusban és nem illik bele korunkba. Mary: Apám történelem- és irodalom­­tanár volt, anyám vegytant és fizikát taní­tott. Mindketten gyakran hangoztatták, hogy a nőnek is meg kell keresnie a saját kenyerét. A munka az én számomra a divattervezést jelentette. Miért rossz az, ami feltűnő? Rövid szoknya, fekete haris­nyanadrág, csizma, bőr- és műanyag ka­bát, szűk nadrág és vadnál vadabb színek — ez a jövő divatja. Igazán nem szeret­nék visszatérni abba a korba, amikor a harmincéves nő már öregnek számított. Alexander: Az én szememben nem ele­gáns az a nő, aki úgy ül, ahogyan vala­mikor azt előírták neki, és nem úgy, ahogy az kényelmes, vagy aki minden ötödik percben lehúzza a térdén néhány millimé­tert felcsúszott szoknyáját. „Tavaly megkapta a legmagasabb ran­gok egyikét. Milyen ruhában járult a ki­rálynő elé, hogy átvegye bárónői kineve­zését?“ Mary: Hogy milyenben? Természetesen a szokásos rövidségű 5 guineas (1 guinea = 21 shilling) ruháim egyikében. Oriana Faliad (L’EUROPEO)

Next

/
Thumbnails
Contents