Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-08-04 / 31. szám
okféleképpen bosszanthatunk egy fiatal lányt. Akár így a ... A lány a gyepet locsolja a Gellérthegy keleti oldalában, a nagy homokozó alatt. Nyár van, sűrű, forró kora délután. Három fiú lépdel felfelé a kavicsos sétaúton, Az egyik nagyon magas, kékesfekete a haja, és egy összerántott szatyrot lóbál a jobbjában. A második himlőhelyes, cigarettázik. A harmadik folyton nevetgél, s egy-egy pillanatra füléig hasad a szája. De ezeket о megkülönböztető jegyeket a lány csak később osztályozza. A három fiú már percek óta áll a vízcsapnál, azután a fekete fiú rálép a gumicsőre. Az ezüstösen villanó sugár rögtön lekonyul. A lány forgatja az öntözőfejet — hiába, víz csak nem jön. Bosszúsan hátrafordul, látja a három fiút. Már sejti, mi történt, és rájuk kiált. A himlőhelyes fújja a füstöt, a másik kettő dúdol, oda sem pillantanak — pam-pam, pam-pam — mintha nem is nekik szóltak volna. Mit tehet a fiatal lány? Lecsapja a gumicsövet, és odamegy a fiúkhoz. Egyenesen a feketéhez fordul. — Ne tréfáljon ... Nem lopom az időmet! A fekete fiú csodálkozva ránéz, mintha álomból ébredne. I — Mi az? Mit akar? Bal lába még mindig a csövön. A himlőhelyes kedélyeskedik: — Nézd csak, nézd, milyen jó kis orra van I A lány homloka csupán elráncolódik. A himlőhelyest és a fülig száj szőkét észre sem veszi, neki csak a feketével van dolga. — Szálljon le a csőről! A fekete lepillant. — Ja ... Bocsánat, nem láttam. A lány szó nélkül visszafordul. A csőből már sustorogva ömlik a víz, szétfolyik a fűben. A három fiú most a közeli padra ül, hátradőlnek, elvetik magukat; mind a hárman hangosan, hamisan fütyülnek. Előbb csak fütyülik a dalt, azután dúdolják, majd halkan éneklik is: Magammal viszem a mozdulatod, Ahogyan ölelsz, ahogyan karolsz. Magammal viszem a szíved lázas ritmusát, * Nékem dobogjon egy életen át. De amikor ideérnek, a lány már tovább vonszolta a hosszú csövet, éppen eltűnt egy bokor mögött. A himlőhelyes feláll, int a másik kettőnek: csak folytassák... — ő a vízcsaphoz guggol, és erélyesen, gyorsan elforgatja a kis kereket. Amikor a lány előjön a bokor mögül, mind a hárman a pádon ülnek, és áhítatosan énekelnek: A pohár szélén az ajkad nyomát, Csókjaid ízét, A két szemednek fénylő mosolyát. A lány tekintete végigsiklik a gumicsövön: a cső szabad. Hátrafordul: a víz mégsem folyik. Elszántan megindul, és megáll a pad előtt. — Mondják, mit akarnak? Azok felpattannak, és egyszerre mondják: Jöjjön velünk a Hullámba! A fekete fiú még hozzáteszi: — Tudniillik éppen oda igyekeztünk. A kicsi szőke a szavába vág: — De megláttuk magát és elhatároztuk . . . A lány nem kíváncsi ‘a folytatásra. A csapról lecsavarja a gumicsövet, karóráját közben odaveri a vashoz, az üveg eltörik, de rá sem pillant — a csővel megindul fel a hegynek. Keservesen húzza, és a cső lomhán, lustán követi, mint egy óriási szelídített fekete sikló. — Csoda melle volt! — hallja még a háta mögött. — De a feje sem rossz! Ezt vajon ki mondta — a fekete? Persze, nem fordul hátra. Két hét múlva a fekete fiú és a lány egy másik budai hegyen sétál. Már együtt járnak. Még mindig nyár van. Ismét sűrű és forró a délután. A váratlan zápor beveri őket az idegeneknek fenntartott szálló teraszára. Idegen alig ül az asztaloknál, annál több az öreg nő. Mind hazaiak. A legörgetett ponyván csattog a zápor, de a ponyva alatt háborítatlanul kanalazzák a fagylaltokat, isszák a szörpöket és a habos kávékat. A fiú körülnéz, és vörös bort rendel, kisüveg vörös bort, mert úgy érzi: minden hab és édesség csak megcsúfolná a szép pillanatot. Kitölti a bort, az asztal fölött megfogja a lány kezét, szinte sóhajt a boldogság súlyától: — És neked akartam belapátolni azt a buta szöveget... Emlékszel még rá? A lány mosolyog, bólint: mindenre emlékszik, a gumicsőre, az énekre, a hegyre, a délutánra. — Nem is volt szöveg — mondja azután feloldozó szeretettel. — Csak buta voltál, és szemtelen voltál. Néhány percig hallgatnak. Nincsen egyetlen használható, értelmesebb szavuk. Két hét alatt mindent elmondtak egymásnak. A fiú már tudia, hogv a lány nem is a Fővárosi Kertészetben dolgozik. Akkor délután csak helyettesítette a barátnőjét, aki a közeli fodrászatban ült. Különben ötvös; a Pénzverde ötvösműhelyében dolgozik. A szabadsága holnap letelik. A neve Éva. És a fiú? Ő Laci. Az elmúlt napokban a lány kétszer is próbálkozott a „Lászlóival, de a fiú leintette: „Ugyan, ne cirkuszolj . . Laci egy kis dzsesszzenekarban játszik. „Ha finoman akarod mondani — a gordonos vagyok." A himlőhelyes ugyanott a trombitás, A szőke a dobos. Laci akkor is szabadnapos volt, amikor a hegyen locsoló Évát meglátta. Ma is az. övék hót a délután és az este. Évával tulajdonképpen nincs semmi baj: fiatal, legfeljebb húszéves, nagyon sima a bőre, sugárzik belőle az egészség, a szeme jó, megbízható szürke. Szalmaszín haja fiús, rövidre vágott. A füle teljesen szabad. Talán csak azt kifogásolhatná valaki, hogy a szeme kissé nagy és előredől. De a fiú ezt is szépnek látja. Éva nagy szeme állandóan belemosolyog, belekémlel, belenevet a világba. Mintha sosem lett volna morcos. Azon a gellérthegyi délutánon talán csak a hivatal szigorította olyan határozottá és keménnyé. Rövidujjú, fekete pulóvert visel. A lebarnult bőre még így is jól érvényesül. Illés Endre Hetenként kétszer kosárlabda edzésre jár, ezenkívül két távon futással is próbálkozik, a százassal meg a négyszázassal. A fiú a Gellérhegy óta nagyot változott. Valami érthetetlen történt vele. Megszerette ezt a lányt. Mit csinálnak itt a teraszon? Isznak. De nagyon óvatosan, mert mindketten tudják, hogy a másiknak nincs pénze. Egy-egy korty után hosszú szünet következik. Később feketét rendelnek. És állandó kézjáték, kézjáték az asztalon, a szék karfáján. A kezük beszélget. A pincérek már a vacsorához terítenek, kiosztják az esti étlapot is. Éva komolyan tanulmányozza. Majd kiemeli a papírlapot a bőrmappából, táskájából cseh ceruza kerül elő — rófirkant valamit az étlap hátára. Már nyújtja is a fiúnak. Laci olvassa: Champignon á la Paysan. A szemöldöke felhúzódík. Megfordítja az étlapot és megállapítja — gombafejről van szó, amit parasztosan készítenek, az óra este tizenkettő húsz. — Gombát akarsz? — kérdi aggódva. Éva nagy szeme csupa nevetés, és a mutatóujja csak mutogat rá: te, te, te! A fiú végre megérti: a kézjátékról áttértek a kedveskedésre és a becézésre. Egyszerűbben: ő a paraszti gombafej. Neki is van ceruzája. De mielőtt válaszolna, komoran tanulmányozza az étlapot. Végül megírja feleletét — Éva rögtön elrántja. Ezt olvassa: Oison róti. Vajon mi lehet? Pillantása végigfut a francia ételsoron, majd amikor az oison-hoz ér, át-ARDAMICA FERENC (11 ) — Wem tetszik? — szólal meg háta mögött Tolón. Bántja az öreg hangos morfondírozása. — Igenis, nem tetszik! — No, akkor holnap majd teszünk róla. Jolán el volt készülve a barátságtalan fogadtatásra. Hiszen mehetett volna a sajátjába is, de nem akarta az öreget teljesen magára hagyni. Tört a fejét makacsul, mígnem eszébe jut az egyetlen, ésszerű megoldás. Másnap bemegy a faluba, az elnököt keresi. — Traktor kéne, elnök elvtárs, két-három fordulóra. Kivinné a fiamékat a pusztára, engem meg behozna Zélöbe. — A traktort csak a szövetkezet tagjainak adhatom kölcsön. — Akkor sem adja, ha megesküszöm, hogy egy hónapon belül visszajövök dolgozni a szövetkezetbe, sőt, még egy új tagot hozok? — Adom én, hogyne adnám, ha így áll a dolog. Miért nem ezzel kezdted mindjárt? A kíváncsiság majd kifúrja az oldalamat. Ki legyen az az új tag? — Majd megtudja kend, idejében! — Azután miért nem a fiadnak szóltál? — Mert nem szeretem a fekete fuvarokat... — No még ilyet! — hahotázik az elnök, combjait csapkodva. — Nem bánom, rendben van. — Dehogy van rendben! Most már adja kt parancsban Palinak! — Hogy-hogy? ö még nem is tudja, hogy költözködni fog? — Nemi — Es ha szabódna? — Azt bízza csak rám! A nagyapai örökségbe megy lakni, az öreg ráíratta a pusztai házat. A zélői meg az én nevemen van, én fizetem rá az adósságot. Nem lehet ttt ellenkezni, elnök elvtárs! Pali sem, a menyecske sem tudja mire vélni a váratlan költözködést. A nagyhasú asszonyka ide-oda szaladgál, félti a részletfizetésre vásárolt bútordarabokat. — Co to deláte? — csicsereg értetlenül. — Ne félj, kislányom! Jó helyre kerülsz,I Tágas ház, friss pusztai levegő, kevés szomszéd. Palinak meg messzebb lesz a kocsma. Ha az első fájások jelentkeznek, üzenj az uraddal, majd küldöm az orvost... No de erre még van idő. — Hé, vigyázzanak emberek, lehorzsolják a szekrény oldalát! Nem szükséges lenyúzni róla a furnírt. — Jaj, mit bámészkodsz tétlenül? Nem érted az egészet, ugye? Nem baj, én sem értem! Vénségemre bolondultam meg. Van ez így, a rádióban is éneklik. Eredj, hozd ki az erős pálinkát, aztán kínálgasd a segítőket, különben tönkreteszik a bútorokat. — Copak povídáte, maminko? — Copak, copak! Öh, miért nem fordul már magyar szóra a nyelved? Beszalad a házba, hozza a kisüstit, mindjárt másképpen megy a rakodás ... Félreráncigálja a menyét, valamit magyarázgat.,. Pali félfüllel odahallgat, majd feldől nevettében.
