Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-07-28 / 30. szám
Frank Brown (alias Erich Sojka) жтш A Scotland Yard hires detektlvfelügyelőjét, Colllnst, rejtélyes halálesethez hívták. A hires detektív, társával, Dickson őrmesterrel, azonnal a haláleset színhelyére, egy ősrégi grófi kastélyba utazott. Bedfort — Castle lépcsőfeljáratánál egy tisztes külsejű, őszhajú háznagy fogadta a két híres nyomozót. Méltóságteljesen vezette őket tovább, a tölgyfával kirakott hallba, ahol, a tradíció szerint, lobogó kandallótüz körül üldögélt a grófi család. A detektívfelügyelő sasszeme élesen szemügyre. vette a társaságot. Két elegáns úr és három feszes tartésú hölgy tekintett fel teáscsészéjéből, amikor Collins bemutatkozott. — Kérem, csak ne zavartassák magukatl — mormolta Collins a foga között, és a háznagy által a könyvtárba vezettette magát és Dlcksont. Itt mindent megtaláltak, ami egy Igazi gyilkossághoz tartozik: a háziúr holtan feküdt egy VIII. Henrik korabeli íróasztal előtt, a rendőrorvos, a fényképész és az ujjlenyomat-specialista pedig még Javában ügyködtek. A megfélemlített személyzet sápadtan várakozott a másik szobában. Jó reggelt doktor, nos, ml van? — kérdezte Collins a fehér köpenyes úrtól. — Lövés a bal halánték alatt, a halál reggel három óra körül állt be, az Íróasztalon egy üres altatószeres tubus. A többit majd csak a boncolás után — szólt lakonikusan a rendőrorvos. Collins bólintott, majd kihúzta zsebéből szere tett „Dunhlll“-jét, és pipázni kezdett. Azután még tudomásul vette, hogy a terasz ablakai zárva voltak, az ujjlenyomatok a halotté, és a kertben semmiféle lábnyomra nem bukkantak. Tehát már csak három dolog hiányzik: a fegyver, a tettes, és a tett motívumai — Well, — szólt Collins — így hát ebben az átkozott kastélyban kell a tettest keresnünkl Vigyétek a holttestet, Dicky és én Itt maradunk. Amint egyedül maradtak, Collins átvizsgálta a szobát, ős természetesen, főleg az Íróasztalfiókokat. Itt a kifizetetlen számlák és adóslevelek között, néhány hiányosan öltözött Ifjú hölgy fényképét fedezte fel, végül pedig egy biztosítási kötvényt, Majd kikérdezte a személyzetet, Dlcksont a falu kocsmájába küldte nyomozni, és több telefonbeszélgetést bonyolított le. Azután magának Is hozatott egy csésze finom teát, füstfelhőbe burkolózott, és koncentrált, mint ahogy az egy Jóravaló detektlvfelügyelőhöz Illik. Amikor az őrmester megérkezett és referált, lassan világosság gyűlt a megboldogult Sherlock Holmes utódjának agyéban. A két nyomozó ezután a hallba vonult, ahol a gyászoló hátramaradottak még mindig a kandalló körül üldögéltek. Az özvegy, Lady Bedfort, neheztelően pillantott fel kötéséről, míg Sir Henry, az örökös, leejtette szeméről monokliját. A halott veje, Sir Symons, közönyösnek látszott, de feleségének és Lady Henrynek szemében könynyek csillogtak. Csak a halott elegáns unokaöccse, Fred Bedfort látszott cinikusnak és teljesen nyugodtnak. — Na, megvan már a gyilkos? — kérdezte arrogánsán és persze, raccsolva. — Itt nehezen fogja megtalálnil — Talán mégis! — mormolta Collins sokatmondóan. — De egyelőre: néhány kérdést. Ki hallott önök közül, hölgyeim ős uraim, reggel három óra körül lövést? Természetesen senki. Hisz’ mindnyájan mélyen aludtak bizonyára... — Miután a fegyver eltűnt, csak gyilkosság jöhet számításba. De — kinek lett volna érdekében az öregurat — hm... lelőni? A személyzetet lenyomoztam: egyikük sem hagyta el szobáját az éjszaka. Kívülről se hatolhatott be senki a kastélyba, az ajtókat minden este lezárják. Maradnak tehát a családtagok. Sir Henry, a halott fia? Nagyon kétséges, hisz’ nincs mit örökölnie, sőt, annyi az adósság, hogy rövid Időn belül a kastélyt is elárverezik. — Vagy vegyük Sir Symonst, aki híres és gazdag sebész? — beszélt tovább Collins. — Az Iróasztalflókban nevére kiállított adósleveleket találtam. A hölgyeket kizárhatom, mivel nincs olyan nő, aki balról felfelé tudna lőni... maradna tehát a vidám Fred Bedfort. Nos, róla megállapítottuk, hogy az éjszakát egy... hm... hölggyel töltötte a falu kocsmájában. Valóban, elegáns alibi! Tehát... — s a detektívfelügyelő Itt hatásos szünetet tartott, — csak öngyilkosság jöhet szóba! Bedfort grófnő Ijedten ejtette ölébe kötését, és azonnal betakarta sáljával. Azután Stuart Mária hanglejtésével, beszélni kezdett: — Fiatalember, családunkban már háromszáz éve nem fordult elő öngyilkosság! S miért lett volna a férjem... — Miért? — Collins most már dühös volt. — Mert ön, Mylady, pazarlásával tönkretette a grófot! Különben... itt vannak az Iráspróbák... Lord Bedfort balkezes volt... Innen a lövés a bal halántékába! Igenis, öngyilkosság történt! — De kinek volt érdekében az, hogyha fegyvert eltüntesse? Logikus... csak annakft aki a biztosítási összeg örököse. A biztosítás százezer font, az ön Javára grófnői S biztosítom önt, hogy öngyilkosság esetén egy pennyt sem fognak kifizetni! Bedfort grófnő üres szemmel nézett a semmibe. S ekkor Collins hirtelen magához ragadta a pamutgombolyagot és... egy revolvert húzott ki belőle. — Itt a fegyver, egy „Watson 07“-ss, amivel a gróf agyonlőtte magát, s amit ön, Mylady, éjszaka kicsempészett a könyvtárból, hogy gyilkosság látszatát adja az öngyilkosságnak. És én, Idióta, három óra hosszat kerestem a gyilkost! Biztosítási csalásra pedig nem vagyok kaphatói Dicky, mi már Itt feleslegesek vagyunk! Jó estét! Lázár Anna fordítása Majd 6 keiébe veszt a dolgokat. Lám az apósa mekkorát vétett ellene, mégsem akasztatta fel, pedtg megérdemelte volna a meggyilkolt magzatért, meg anyuska kínzásáért. A férfi másképp van teremtve, nem tehet róla, hogy nem ura saját magának, ha asszonynépról van szó. Jolánnak még manapság ts közelharcot kell vívnia Kormossal, ha rájön a férftnyaválya és asszonyt kíván. Marci már a raktárudvaron szaladgál, mtkor a zélöt autóbusz érkezik Jolánnal. — Csak nem ver megI — biztatja önmagát, hátulról óvatosan odalopakodtk, lekapja fejéről a félreblllentett katonasapkát, szalad vele be a bódéba, kinyitja a kályhaajtót, zsupsz, rádobja az tzzó parázsra. Kint egy pillanatig égett rongy szagát érezni, aztán újra frtss, ttszta a levegő. — Hova tetted a sapkámat, Jolánka? — kérdi Mard. ElégettemI Miért? Kár volt értei — Volt a fenét, amikor feltetted, mindenki megtudta, hogy részeg vagyI — Már te is ellenem beszélsz? A pártból kizártak, mindenki az ellenségem — motyogja, és megslratja a sapkát, mint valami kedves, szeretett családtagot. Jolán megvárja míg kijózanodik. Kint csípős, farkasordító hideg van. Január tombol, napközben elszáll az alkohol okozta mámoros kábulat. Marci köhög, megfázott, keservesen érzi magát, Jolán a lelkére beszél. Sokáig beszél, anyáskodva, pts lógva, a férfi hallgatja, beteg, tán láza ts van, ha akarna, akkor sem bírna ellenkezni. — Hiszen ha otthonom lenne, olyan Igazi, ha feleségem volna, hej de másképpen alakulna az életemI Az életünket magunk alakítjukI — Es ha a körülmények romba döntik? Nincs semmije az embernek, csak a gúnya, amit éppen visel, érted, semmije, se becsülete, se vagyona, se barátja, szóval semmije az égvilágon. — Akkor sem késő. Ojra kell kezdeni, muszáj! — De mtkor egyedül nem tudod, segítségre, bátorításra volna szükséged, akkor ki segít? — a férfi hangja elfullad... — Mtndlg akad valaki, csak meg kell keresni. — JolánkaI En..., nem megyek oda többé, rossz, ravasz asszony az, csak a pénzemért tartott . . . — Tudom! A főnök elmesélte a levélhtstőrtát, nagyon csúnya cselekedet volt tőle. — Jolánka...I? Hű, de fázom, de hideg van... Jolán kitalálja Mard zavarát, elneveti magát, az örök Éva nevetése ez. — Még a ganéj sem fagyott meg, és te már a hidegről beszélsz? — Bizony Isten, hogy megfagyott — védekezik amaz, vígan nevetgélnek. Jókedvűek egész nap. Letelik a munkaidő, Marci komor ábrázattal járkel. Jolán szedelőzködtk, már rajta a nagykendő, a fél szemével oda-oda pislog a helyét nem lelő férfira — Na mtre vársz? Talán bizony kérvényt írassak az igazgató úr titkárnőjével? Szedd a cókmókodat a bódéból, de a munkaruhádat Is hozd, kimosom, még annak holnapig meg kell száradni. Igyekezz, mert lemaradunk a buszról. Mard ész nélkül rohan, majdnem kezében marad az ócska ajtó kilincse. Jolán belakatolja a hátsó kaput, eloltja a villanyt ... Kettecskén indulnak a buszmegálló felé. — Hallod-e te ember?! Mégis csak vtssza küldetek a régi asszonyodhoz ... Mard megtorpan. Jolán hátrafordul, alig látszik valami az arcából, úgy be van bugyolálva a nagy kendőbe, nem tudni tréfál, vagy komolyan gondolja a kimondott szavakat. — Elmégy, mintha ml sem történt volna, és összeszeded az írásaidat. Születési bizonyítványt, szüleid házasságlevele..., ezt mind magaddal hozod. Ügy tudom, ezeket mind kérik a községházán ... Megindul, Mard két ugrással utoléri. — Még meggondolhatod, hibás asszonyt fogsz feleségül venni... — Nem látok én rajtad semmilyen hibát — szól a fér.ft és rekedtes hangjában a boldogság muzsikál. XXX Felfuvalkodva járkál a konyhában az öreg Kormos, míg azok ketten lefekvéshez készülődnek. — Ilyen éhenkórászt hozott a házamba, az én fiam utáni Nincs egy rendes ruhadarabja — és vadul méregeti a tűzhely felett kiteregetett, frissen mosott holmikat. Legszívesebben elnyisszantaná a kötelet, hadd esnének a forró masinára, égnének meg ... (A vége következik)
