Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-07-07 / 27. szám
A csehszlovák pavilon szenzációja a Kinoautomata. A műsorban Miroslav Hornicek és a bratislavai Zuzka Neubauerová szórakoztatják a közönséget Felelősségem tudatában állíthatom, hogy mindaz, amit eddig a sajtó és televízió az EXPO 67 sikerével kapcsolatban a nyilvánosság elé tárt, csak a valóság halvány árnyéka, amely távolról sem érzékelteti kellőképpen a valóban mindent felülmúló sikert. Nehéz leírni a csehszlovák pavilon előtt órákon át türelmesen sorban álló érdeklődők kíváncsiságát. Hetvenkét nemzet mutatja be a világkiállításon tudása legjavát és a csehszlovák részleg nemcsak megállja a helyét ebben a külkereskedelmi versenyben, hanem az abszolút győztesek közé számít. Csodálóinak száma nőttön nő, mert a nyugati értékelések szerint „szellemiségét áthatja a kultúra és civilizáció története". Ilyen dicséretet még az EXPO 67 egyetlen részlege sem kapott. Milyen a világkiállítás? Eszmei tartalmát Pierre Dupuy, a kiállítás főbiztosa egy hasonlattal fejezte ki. Időszámításunk előtt hét évszázaddal a görög városállamok időnként elrendelték a fegyvernyugvást, hogy hódolhassanak az Olympos isteneinek. Elhozták mindazt, amit emberi kéz és szellem alkotott, találkoztak a legjobb színészek, sportolók és bölcsészek, hogy bizonyságot tegyenek kultúrájuk színvonaláról. Ez volt talán az első nemzetközi méretű versengés, ez lehet a világkiállítás őse. Civilizáció és felelősség. A múlt évszázad végén a londoni és párizsi világkiállítások bemutatták az ipari forradalmat, amely a nemzetek és egyének társadalmi, tudományos és műszaki fejlődésének forrása volt. A jelenlegi világkiállításon az ember bemutatja nemcsak azt, amit elért, hanem azt is, ami elérhető, bemutatja az ember élni akarását, önbizalmát, a saját erejébe és képességeibe vetett hitét, mindazt, amit 6 teremtett, a mozgó, változó, rohanó XX. századot. Töprengésre kényszerít. Arra, hogy felmérd a világot, amelyben élsz, hogy becsületesen ítéld önmagad és gondolkodj az emberiség jövője felett. Szervezésből csillagos egyes. A jelen egyenesen lenyűgöző és a jövő biztató a világkiállításon annak ellenére, hogy bemutatják az ember belső konfliktusait, az önző szellemiséget, hogy szembesítik az embert az élet nyers valóságával. De végül mindig felcsillan egy jobb, tökéletesebb emberi lény reménytkeltő képe és az emberiség jövőjébe vetett hit optimizmusa. Éget a nap, zsibbadt vagy a fáradtságtól, cipődet a kezedben viszed, de szinte bűvöletben sietsz tovább, hiszen még nagyon sok a látnivaló. Sehol nem találkoztam annyi mezítlábas asszonynyal, mint a világkiállításon. Pedig nem Sandy Shaw-t akarták utánozni, csak a lábuk mondta fel a szolgálatot. A látogató először csodálkozik, meglepődik, feje kavarog, később lelkesedik, majd a lábak elfáradnak, de a kíváncsiság nem enged pihenőt, mert az ember látni akarja mind azt amit az EMBER alkotott, az űrben, a Sarkvidéken — a Föld nevű bolygón. Száz pavilon emelkedik a kiállítás területén, és ha mind üres lenne is, mint építészeti remekmű mindegyik külön-külön lenyűgözné a látogatót, és már csak ezért is érdemes lenne megnézni az EXPO 67-et. A világ legnevesebb műépítészei, legkiválóbb tervezői, képzőművészei, rendezői, tudósai és technikusai emelték ezeket a csarnokokat a jövő építőanyagából. Itt van az egész világ. Spanyolország kivételével egész Európa, itt van Ázsia, Afrika, Ausztrália és természetesen az Amerikai Egyesült Államok. 72 nemzet lobogóját lengeti a szél a Nemzetek Terén őrt álló zászlórudak csúcsán, mintha egymástól kérdeznék a csattogó selymek, hogy miért kell egymással szemben állni... milyen jó lenne így egymás mellett... mindig . . . örökké — pedig még nem jött el a fegyvernyugvás ideje, Sajnos. AZ EMBER Adass^Ktisztelet. Az ember nem szabadulhat saját jelenétől. Az EXPO tökéletes szervezését akarom csodálni, de közben eszembe jut az ifjú, aki éppen ebben a pillanatban holtan hull Vietnam véres földjére vagy a Közel- Kelet homokját öntözi vérével, míg én itt a két mesterséges szigetre zsugorodott világban érzem, mi az világpolgárnak lenni. , Amit a kanadaiak, Quebec és Montreal lakosai alig négy év alatt létrehoztak, azt ma Kanadában úgy emlegetik, hogy „The miracle of EXPO“, — „az EXPO-csoda" és ez nem annyira a kiállításra vonatkozik, amiért részben a nemzeteket illeti dicséret, hanem a kiállítás környékére. De azt is elismerik, hogy a XX. században nem történnek csodák és az „EXPO-csoda" a bölcs, kemény, következetes és céltudatos munka, a legfejlettebb technika és tudomány, a legnagyobb munkafegyelem és a legkorszerűbb irányítás eredménye. Az udvarias város. Alig négy év alatt építették meg a Szt. Ilona és Notre Dame szigetekre vezető hidat, a három irányú vasutat, amely 26 állomáson veszi fel az utasokat és 90 másodperces időközökben 60 ezer utast szállít. Felépült öt 35 emeletes felhőkarcoló: irodaépületek és szállodák, valamint Montreal legnagyobb kereskedelmi központja, amelyben 60 üzlet várja a látogatókat és amelynek tetején 500 autót befogadó garázs létesült. A Place des Arts-on egyszerre épült három színház, összesen 3000 férőhellyel ... és eddig mindez csupán a város, az EXPO vendéglátó házigazdája. De még említeni kell a több száz mérföldnyi új autósztrádát, az alul- és felüljárókat, alagutakat, a kiállításhoz vezető három-hat sávos országutakat és a 11 500 autót befogadó parkolóhelyet. Ugye csodálatos? Én is csodálkoztam, de kissé dühösen gondoltam arra, hogy otthon immár négy év óta vitatkozunk az utca-bizottságban, hogy építsünk-e nyilvános árnyékszéket a Slavínon, vagy sem. A város lakossága pedig körülveszi a látogatót udvariassággal, szolgálatkészséggel. Mintha Montreal minden lakosa, a kis óvodásoktól az aggokig kivétel nélkül udvariassági tanfolyamot végzett volna, mintha tanácsadásai, információ-nyújtási versenyben állnának. A taxikon, de a magánautókon is megszokott látvány a felirat: „Need help? Ask тех!" — „Segítség kell? Kérdezzen meg!" Mintha azt akarnák mondani, hogy ilyen az Ember és világa és mintha mosolyukkal szolgálatkészségükkeí is fokozni, növelni akarnák az EXPO sikerét. Tizennyolc hónap alatt épült a Szent Ilona és Notre Dame szigetet összekötő modern híd a hatalmas Szent Lőrinc folyó felett Renée Kraus
