Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-05-26 / 21. szám
A múlt varázsa — Fehér vagy vörös bort parancsol? — teszi fel a kérdést egy bájos, középkori kosztümös leány, miközben zsúfolásig megtelik a korabeli kocsmának átalakított Költészet Színpada Bratislavában. Az ajtóban két hóhér égő fáklyával fogadja az érkezőket. A kovácsolt vas lámpásokban gyertyák sercegnek. A nehéz tölgyfaasztalok körül hordók szolgálnak ülőalkalmatosságként. A kocsmai hangulat valódi, a termet ellepi a füstfelhő. A sarokban egy ifjú fuvolán játszik, a másik lantot penget. Közben a csinos leányok bájos mosollyal hordják a borokat. Meghitt hangulat uralja a termet. Akinek nem jutott hely, nem zavartatja magát, letelepedik a földre. Csak a középen elhelyezett nehéz tölgyfaasztal marad gazda nélkül. De nem sokáig ... A bejárat felől vidám dalfoszlányok hallatszanak, duhajkodva beront „Villon“ és cimborái. A hölgyek abbahagyják a felszolgálást és üdvözlik az érkezőket. Félelmes szépség, ravasz, mint a töri Rózsáink arcod, de szíved kopár, A te keménységed kerékbe tör: Nyomodban a halálnak szele jár; Csalárdságod gyilkos csapdába zár — Oh, hideg fényű, gőgös szemsugár! Így veszted el — hisz érte úgyse kár Szegény legényt, ki irgalomra vár? Másnak szívén zörgettem volna bárI Akkor gyalázat biztosan nem ér. Régen boldog volnék azóta már, Túl árkon-bokron kerget most a vér Hahó! Segítsetek az Istenér! így fohászkodik segítségért Villon, a franciák legnagyobb középkori költője egyik versében. S ezek egyben az első verssorok, melyek elhangzanak ezen az előadáson. A nagy költő alakját Leopold Haveri alakítja. Л közönség töVVV»“ r Közel másfél órán keresztül élvezzük Villon, „Kis és Nagy Testamentumá“-ból, valamint balladáiból válogatott, egységes keretbe foglalt, örök érvényű igazságait. Több mint ötszáz éve, hogy megírődtak ezek a verssorok. A költő születésének és halálának éve is bizonytalan. Életének adatait nagyrészt különböző bűnlajstromokból hámozták ki az irodalmárok. Kora a százéves háború százada volt. S a mai olvasó vallomásain keresztül mégis testvérének érzi az írót. Költészetének valódisága a szerelemről, a halálról és az életről mindig magával ragadja a hallgatót. Zdeno Kraus rendező nem foglalkozik költészettel, de Villon versei anynyira megragadták, hogy rászánta magát a vendégrendezésre. Célja az volt, hogy minél közelebb kerüljön a nézőhöz és ezzel az előadási formával sikerült közvetlen közelségükbe kerülnie. Igyekezete arra összpontosult, Л fuvolás fiú f,. Lisicky felvételei Vilma Jamnická felejthetetlen élményt nyújt jelenetével hogy minél élethűbben idézze fel Villon korát és alakját, a jelenre való tekintettel. A rendező elégedetlen a díszletekkel, mert nem felelnek meg teljesen Villon karának. Eredetileg ugyanis úgy tervezte, hogy fél éven keresztül csak ezt játszották volna. Mert akkor át lehetett volna alakítani a színházat igazi villonl kocsmává. De a színház nem vállalta a kockázatot, bár a gondolat nagyon eredeti volt. Szerinte az ilyen zsánerű színház, mint a Költészet Színpada, ebben a sajátos irányban kell hogy fejlődjön. Azért, mert ide csak azok járnak, akik kedvelik ezt a műfajt és azért is, mert másutt ilyet nem láthatnak. A színészek a verseket közvetlen módon adták elő. Villon kitűnő alakítása mellett külön említést érdemel Vilma Jamnická. Rövid jelenete az előadás legjobbja közé tartozik. Nincs este, hogy tapsvihar ne követné. Az elátkozott költő utolsó versei mély csendben hangzanak, melyet csak a gyertyák sercegése fest alá. „Szomjan halok a forrás vize mellett; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz ,diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok; Lázongva vallók törvényt és szabályt. Villon barátnői körében. Leopold Haveri, Hilda Michalfková, Ludmila Krajíéková és Zita Furková S most mi jön? Várom a pályabéremet, Mert befogad s kitaszít a világ“. Az előadás befejeződött, A színésznőkből ismét felszolgálók lesznek, de a hangulat tovább tart. KINCEL EMÍLIA
