Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-14 / 15. szám

A PÁLYA LÉPCSŐFOKAIN Még voltaképpen diák. Utolsó éves főiskolai hallgató. Szabó Tünde fh. — így áll a szín­lapokon. így írják a filmek szereplő-listá­jára, s így mondta a televízió be­mondónője ts, amikor a Madách Színház Kamaraszínházából közve­títették a Tabl-darabot: „Az élet királyá“-t. Ö játszotta Klártt, aki a színpad szerint: „ ... csinos és fiatal, köny­­nyen beleszeret, aki nem vigyáz...“ Még csak a pálya első lépcső­fokain áll, de néhányszor már rá­­mosolygott a siker. Övé most a szól ... Azt hiszem, minden 8—12 éves kislány színésznő akar lenni. Csakhogy, — van aki bevallja, van akt tagadjaI En nagyon titkoltam ezt a vágyamat, de nem csalafin­taságból, vagy álszeméremből, ha­nem azért, mert komolyan vágytam rá, s féltem, hogy kinevetnek. A családban mindenki ügy tudta: orvosnak készülök. Méghozzá se­bésznek ... Nehéz feladat? Való­ban az, de semmivel sem nagyobb vállalkozás, mint a színészmester­­ségl Itt is naponta veszem „műtő­­kés“ alá önmagam és mások ben­­sejét, keresem a cselekedetek lelki rugóit A nagy akarás és elhatározás mellett — érdekes dologi — egyál­talán nem törtettem a pálya felé, nem kerestem szakmai bennfente­sek barátságát, nem akartam min­denáron feltűnni. A Teleki Blanka leánygimnáziumba jártam, s leg­feljebb annyi történi, hogy részt vettem középiskolai szavalóverse­nyen. A főiskolára egy Karinthy-novel­lával felvételiztem. Felvettek. Nagyképűségnek tűnik, ha be­vallom? ... Pedig számomra ez olyan természetes volt, mint a nap­fény, vagy a levegőI A négy felejthetetlen főiskolai év hamar elszaladt. ' Megtanultam megragadni a han­gokat, a mozdulatokat, a színe­ket ... Megtanultam élni Rómeó dajkájának öregségét vagy egy ing fehérségét; megtanultam nyitott szemmel nézni az embereket és ki­nyitni a sorsokat... Az igazi színpaddal a Madách Színházban ismerkedtem meg: „Tanner John házassága", „Az élet királya“, „Koldusopera", „Egy szerelem három éjszakája", „Ham­let": kis és nagy feladatok, statisz­­tálások... Vízsgaelőadások: a „Figaró há­zassága" nyelves Zsuzsija és egy töpörödött öregasszony „A sze­­csuánl jóember" színpadán ... Filmek: apróbb-nagyobb villaná­sok; néha csak egy arc a vásznon; néha öt mondatban egy elhibázott emberi sors: „Az első esztendő", „Fügefalevél“, „Egy magyar ná­­bob“, „Édes és keserű“, „Hogy szaladnak a fák“, „Büdös víz“... ... Eddigi legnagyobb feladatom a „Sellö a pecsétgyűrűn“ női fő­szerepe voltI Először a filmszínhá­zak tűzik műsorukra, s néhány hó­nap múltán a televízió ... Sokan csodálkoztak, amikor el­árultam, hogy a forgatás alatt nem olvastam el Berkest András köny­vét, s a kötetet mindaddig érintet­lenül őriztem a könyvszekrényem­ben, ameddig be nem fejeződött teljesen a munkai Miért? — kér­dezgették váltig... A „Sellő a pecsétgyűrűn“ hetek­­hónapok alatt nagy könyvsiker lett. Ezren és ezren olvasták el, s vala­mennyien elképzelték a női fősze­replő — Káldy Mariann — alakját, ezt a villában nevelkedett, szinte vitrinben növekedett gazdag lányt, aki mégis józanul látja, hogy hová kell tartoznia, hogy ktk mellé kell állnia, s akinek útja végül az ellen­állókhoz vezet. Káldy Mariann egész viselkedésében, szerelmében, s minden tettében sok a józanság, de sok a gyerekesség is ... Az el­kényeztetett űrilány hosszú utat tesz meg addig, amíg vallatói előtt néma és erős tud maradni! Nos, én nem olvastam el az ere­deti Berkesi-regényt, hogy — a forgatókönyvre támaszkodva — újjá teremthessem ezt az alakot, mivel nem akartam „megszólalá­sig" hasonlítani az eredeti figurá­hoz ... Sokat segített Mihályfi Imre rendező, akivel — még a forgatás megkezdése előtt — minden jele­netet aprólékosan megbeszéltünk, s a partnerek is: Lattnovits Zoltán, Pécsi Sándor, Kálmán György, Mensáros László, Várkonyi Zoltán, s valamennyien. Két gyengém van Az egyik a könyv! A színházban vesztemre van egy könyvárus bácsi, aki — sajnost — hitelbe ad könyvet... Már nyakig eladósodtam nála, de a csábítás­nak nem tudok ellenállni, s mág­nesként vonz a pultjai Van otthon egy öreg hintaszé­kem. Olyan, mint „Az élet királyá"­­ban volt... Abba kuporodva — könyvvel a kezemben — érzem magam a legjobbanI A másik hobbym a sportl Még gimnazista koromban mű­­ugró voltam a BVSC-ben ... Most telente — ha van egy kis időm — sízni és szánkózni megyek a he­gyekbe, nyáron pedig meg szeret­nék tanulni vitorlázniI A nadrágot és a turista-bakan­csot sokkal jobban szeretem, mint az estélyi ruhát és a tűsarkú cipőt . .. Még voltaképpen diák: Szabó Tünde fh. Tele van szimpatikus — de csak zárójelben elmondott — remények­kel és kétkedésekkel, s nincsenek az újságíró számára elkészített rutin-válaszai . . . Még csak a pálya első lépcső­fokain áll, de néhányszor már rá­­mosolygott a siker, s ő megpróbál visszamosolyogni rá! A többire a jövő adja meg a választ. somos Agnes Q) 09 'S > M ►» oc к :o ►» U X 0) e

Next

/
Thumbnails
Contents