Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-03-10 / 10. szám
Ъ Й Ш Ш 4^Ш Újsághír ......Statisztikai adatok szerint az utóbbi években a falusi »öreg legények« száma a városiakéval szemben emelkedett. Ennek oka: a falusi lányok szívesebben mennek férjhez a városban dolgozó férfiakhoz, mint a mezőgazdasági dolgozókhoz . . Meglepő, s egyben elgondolkoztató újsághír, Ha ez igaz, akkor pár év múlva komoly veszély fenyegetheti a mezőgazdaságot. Kihalnak a jelenlegi földművesek, s nem lesz utánpótlás, mert a falusi lányok asztalosokat, kőműveseket, pilótákat és hajósokat nevelnek majd gyermekeikből — ki-ki az apa foglalkozása szerint választva magának életpályát. Egyszerű következtetés ez az újsághír elolvasása után. Am nézzük meg, mit mutat a valóság. Vajon mennyire mond igazat ez a statisztikai kimutatási? . , , Teljesen véletlenül, minden előzetes érdeklődés nélkül választottuk Vágót, S azt hiszem, mégis egy nagyon tipikus községbe sikerült ellátogatnunk. Valamikor csupán földművesek lakták. Ma a fiatalok többsége az iparban keres munkát. Galánta, Szered, Bratislava — mágnesként vonzza magához a fiatalokat. De hol telepednek le végleg ezek a fiatalok, hol alapítanak családi fészket, s egyáltalán milyen foglalkozású élettársat választanak maguknak? Legelőször Kubányi Mária helybeli anyakönyvvezetővel mérlegeljük ezeket a kérdéseket. Nézegetjük a „nagykönyvbe" beírt házasulandók számát, foglalkozását. Érdekes adatokat találunk. Például 1950- ben 36-an kötöttek házasságot. A férfiak kétharmadánál a foglalkozási rubrikában földműves, egyharmadánál pedig munkás megjelölés állt, A harminchat közül csupán egy volt kitanult autószerelő. A lányok egytől-egyig mind háztartásbeliek voltak, öt menyecskét hoztak a faluba, s ezenkívül a falu lakosainak száma hét férfival szaporodott, akik oda nősültek. Ezzel szemben egy lány se ment más faluba férjhez. Tizenhat évvel ezelőtt másféle problémák voltak a házasulandók körül. Akkor a lányok még nem azt nézték, mi a fiatalember foglalkozása, hiszen csak földműves vagy munkás között választhattak — hanem azt, hogy milyen gazdag, S ez súlyosabb következményekkel járt, mint a jelenlegi, foglalkozás szerinti választás. A mostani „öreg legényekének éppen az általunk elemzett ötvenes években kellett volna nősülniük. Pár nélkül maradtak. Miért? Ha sorra vesszük őket — kapásból tizenötöt számoltunk össze — akkor kiderül, hogy nagyobb részük éppen a „szegény" vagy „gazdag" menyasszonynak való miatt mondott le a családalapításról. Gazdag fiú nem vehet el szegény lányt és fordítva. Ez a szülők nézete. S ha nem lehet a szív választottja, akkor inkább senki. E jelszó alatt maradtak mostanáig az édesanyjuk, esetleg a testvérek „nyakán". Hogy sikerül-e még nekik megnősülni? Nem lehet határozott nem-et mondani, de a velük való beszélgetés alapján merem állítani: nehezen. Ugyanis a többségük kijelentette, hogy özvegyet, vagy elváltat nem vesz el feleségül. Tehát maradnak a lányok. Csakhogy a 35—45 évesekhez való lányok már régen férjhez mentek. Ha akad is közöttük néhány — rájuk nemigen számíthatnak. A fiatalok?... Félő, hogy „bácsi"nak tekintenék őket. Ezek után vizsgáljuk meg a jelenlegi helyzetet. 1966-ban 19 lakodalom volt a faluban. A házasságra lépők foglalkozása az 1950-es évhez hasonlítva szinte hihetetlenül megváltozott, A lányok közül egy sem volt háztartásbeli, legtöbbjük kitanult, szakmával rendelkező. A fiatalembereknél sem találunk már „földműves", „munkás" megnevezésű foglalkozást. Sőt még így sem, hogy: mezőgazdasági dolgozó. Csupán két esetben volt traktoros beírva. Egyiknek a felesége gazdasági dolgozó, a másiké a szeredi sütődében dolgozik. S most mindjárt megláthatjuk, tulajdonképpen kihez Is mennek a falusi lányok férjhezl . . . Olvassuk tovább a fiúk foglalkozását: táskajavító, hajós, sofőr, kéményseprő, parkettázó, géplakatos, pék, rakodó, kőműves. Nem lenne helyes, ha csupán e statisztikai kimutatás mellett maradnánk. Nézzük meg az érem másik oldalát is. Valóban olyan válogatósak lettek a falusi lányok, hogy mezőgazdasági dolgozóval már szóba sem akarnak állni? ... — Nálunk sajnos még sokan lenézik a mezőgazdasági munkát. Legyen az jól kereső, életrevaló fiatalember, ha a szövetkezetben dolgozik, a lányok előnyben részesítik a kevesebb keresettel rendelkező, de városban dolgozó partnert. Vagy inkább pártában maradnak, de mezőgazdasági dolgozóhoz nem mennek férjhez — mondja a szövetkezet elnöke. — Ahhoz, hogy közelebbről megismerkedjenek — ezt idézőjelben mondom, mert falun mindenki ismeri, sőt néha az a baj, hogy nagyon is Ismeri egymást! — egy párszor találkozniuk kell a fiataloknak. S nálunk hol találkozhatnak? Nincs kultúrház, szövetkezeti klub, még csak egy ici-pici helyiség sem, ahol a fiatalok esténként összejöhetnének, elbeszélgetnének, műsoros estéket rendeznének. A szervezetek sem működnek, mert helyiség nélkül mihez lehet kezdeni? A fiúk beülnek a kocsmába, a lányok pedig kuksolhatnak otthon. Ismerkedésre a munkahelyeken, utazás alkalmával kerül sor. Akik pedig itthon dolgoznak, értve ezek alatt a szövetkezetben levő fiatalokat — nem is csoda, ha pár nélkül maradnak — kapcsolódik a beszélgetésbe Forró Giziké, о fiatal könyvelőnő. Az időjárás csalhatatlanul a tavasz jövetelét hirdeti. Tavaszt, a szerelmet hozó, vágyakat ébresztő, cinkos tavaszt. Vajon a legényekhez idén elér-e Ámor szerelemmel mérgezett nyila? . . . — Megnősülni? És kit vegyek el? — Könnyű volt apámnak, mert elvette anyámat — de én kit vegyek el? — A falusi lányok felvágósak lettek, minket már észre sem akarnak venni! Csak azért mert a mezőgazdaságban dolgoznak? Ma már a legtöbb gépjavítónak, traktorosnak megvan a kétéves mesteriskolája — tehát szakmával rendelkeznek, ugyanúgy, mint a kőművesek, kéményseprők, hajósok. Vagy talán a megélhetés nehézségétől félnek a lányok? Nem hinném, hiszen ki keres ma többet, mint az 1600—2200 koronás havi fizetéssel rendelkező szövetkezeti traktoros?! — Hiába keres többet, a falusiak szemében akkor is „c s a k" paraszt marad. Én másban látom ennek okát. Ma már a falusi lányok is igényesek lettek. Jó modorú, illemszabályokat ismerő, magát mindenütt feltaláló fiatalembereket keresnek. S aki városban dolgozik, ha felsőbb iskolába nem is járt, mégis többet lát, tapasztal, tanul, mint az a szövetkezetben dolgozó, aki a kocsmán kívül más szórakozást nem ismer s alig mozdul ki évente néhányszor a faluból. Persze, ezek beszédmodorát, viselkedését össze sem lehet hasonlítani — mondja Forró Zsuzsi, a 27 éves csinos üzletvezetőnő. S hogy félreértés ne essen, hozzáteszi: — Az én esetem egészen más. Én nem azért nem mentem eddig férjhez. De egy kicsit ez is összefügg ezzel a problémával. A sok falusi szóbeszéd, pletyka nem egy fiatal párt választott már széjjel. Nos, ezek közé tartozom én is. Az elhangzottak után mivel zárhatjuk sorainkat? .. . Talán azzal, hogyha majd a kultúra terén eltűnik a falu és város közötti különbség, és ha a mezőgazdasági munkák a nagyfokú gépesítés és kemizálás következtében megkövetelik az iskolázott dolgozókat — akkor már biztosan nem lesznek ilyen problémák. H. ZSEBIK SAROLTA Jő szolgálat Somorján az üzletek, éttermek, kávéházak, eszpresszók személyzetének a fele nő. De mindez a munkaalkalom kevés ahhoz, hogy minden dolgozni vágyó asszony munkához jusson. Ezért volt nagy az öröm a nők között, amikor a bratislaval KOZATEX flóküzemet nyitott a városban. Az épület, amelyben a műhelyeket elhelyezték, olyan, mint a többi földszintest ház. Ha kísérőnk nem figyelmeztet, el Is mentünk volna előtte. Bent a műhelyben csak asszonyokat találtunk. Az üzem ötvenhat alkalmazottja közül ötven nő. Egyikük előtt egy darab bőr, a másik előtt félkész táska, másutt már a fogójukat varrják, egy másik teremben pedig már kész táskákat csomagolnak; valamennyi piros bőrből készült. — Ezek exportra mennek — mondja Frühllch Ilona mesternő. Hazai megrendelésre Is készítünk, de azokat műanyagból. Nálunk jobban szeretik az asszonyok a műanyagból készült táskákat. Nemcsak azért, mert olcsóbbak, de könnyebben tlsztíthatók és nem száradnak össze, mint a bőr. A hosszú asztaloknál ülő asszonyok legtöbbjének a szerszáma egy kis kalapács, kés, olló, tű. — Ezeknek a kezelését már munkábalépésünk előtt is ismertük — mondják. Legtöbbjük a háztartásból jött az üzembe dolgozni. De vannak szakmunkások Is, mint Bíró Katalin. Ű varrógépnél ül. Az összeragasztott táskákat varrja. Az utolsó, akihez a táska kerül, Takács Júlia ellenőr. — A táskán, amit becsomagolunk, még csak egy karcolásnak sem szabad lenni — jegyzi meg munka közben. Utánunk még ellenőrzik, nemcsak a munka minőségét, de az exportálással járó formalitásokat is. A dobozon feltüntetett számnak egyezni kell a tasak színével. Vagyis minden színnek megvan a maga száma. Például a pirosé harminchárom, a feketéé hatvan, a szürkéé negyven. A KoZatex munkája lránt nagy a kereslet. — Sok megrendelést kapunk, de nem bővíthetjük a termelést, helyszűke miatt. Munkára jelentkező is akad bőven, de az alkalmazottak számát sem emelhetjük — mondja ismét a mesternő. Kocsis Gizella is csak arra az Időre jött dolgozni, amíg az egyik asszony anyasági szabadságra ment. — Pedig szeretnék Itt maradni továbbra iá — mondja. Otthon építkezünk, kell a pénz. Az üzem vezetői megígérték, ha lesz hely, alkalmaznak. Ott, ahol annyi asszony dolgozik, mindig van, akit helyettesíteni kell. Másik kisipari üzem Somorján, ami a KoZatexnél fiatalabb és kevesebb munkaerőt Is alkalmaz, a D A T E X. Ahogy belépünk a legelső műhelybe, orrunkat megcsapja a festékszag. — Nem festék, hanem lakk — mondja a mester. S valóban nagy pléh tepsikbe öntött lakkban műanyagból készült esernyőnyelek úszkálnak. Ez már az utolsó művelet, amit rajtuk végeznek. Az előbbi folyamatok egy másik műhelyben történnek, ahol Cséfalvay Mária, Vavrovics Erzsébet, Dolník Erzsébet, Sutus Etel formázzák a műanyagot. Egyforma nagyságúra vágják, egyforma gömbölyűre csiszolják és a közepébe lyukat fúrnak. Az elvégzett munka egyszerűnek tűnik, de azért egy kis szaktudást is igényel, mert gépeken végzik. — Egy kis gyakorlat kell hozzá és megy — mondja Cséfalvayiné. S miközben beindítják a gépeket, a műhelyben dolgozó négy asszony fehér füstfelhőbe burkolózik. — Nem mindig vagyunk ilyen szép fehérek — mosolyognak. — Attól függ, milyen színű műanyaggal dolgozunk. Az esernyőnyelek mindenféle pasztellszínben készülnek. — Nem egészséges munka éppen — mondja a főnökük, — ezért óránként negyven fillér pótlékot fizetünk. A kilenc embert foglalkoztató Datex nemcsak a hazai szükségletet egészíti ki, hanem külföldre is exportálnak. Legutoljára Lengyelországba szállítottak. Csökkent munkaképességűeket foglalkoztat az ÚSVIT 1902-ban régi óvoda helyiségeit alakították át üzemmé. A nagyteremből búgás hallatszik. Belépünk. Vagy harminc fej hajol a varrógép fölé. A nagy zaj hallgatásra késztett bennünket. Hiába Is kérdeznénk akármit, senki sem értené meg. Valamennyiük előtt nagy fehér damaszt, amelyből ágyneműt varrnak.
