Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-11 / 6. szám

I «

t

ti

ft

vi

épen berendezett, modern kJ Л—i lakásban, sötétkék kagyló fotelben ül és mesél az életéről. Jó megjelenésű, ízlésesen öltözködő, ápolt kezű halk szavú asszony J. T. Beszéd közben a kiságyban alvó csecsemőt simogatja tekintetével.

— Egy táncmulatságon megismerkedtem egy fiúval, aki sofőr volt a mentőszolgálatnál, elmondtam neki álmaimat ... 6 is segített. A tanulást nem hagytam abba, és nemsokára kineveztek főápolónak a belgyógyászatra. Ekkor megesküdtünk.

Szerencsém volt, az élet teljesítette minden vágyam. Szép és nemes hivatást töltök be, lelkiismeretesen és szeretettel. Nemcsak azt a munkát végzem el, ami kötelességem, szívvel, lélekkel igyekszem végezni a munkámat, segíteni beteg embertársaimon. A házasságom szintén szerencsés pillanatban jött létre. De úgy látszik az életben mindenért fizetni kell. Én legalábbis így képzelem. Hűtlen lettem a falumhoz és ennek ára van. A testvérem nem kívánta a gazdag gyermekáldást és ötször szült, én fél életemet adtam volna egyetlen gyerekért és nem sikerült. . . Ugyanis öt hónapos állapotos voltam, amikor felemeltem egyik betegemet, a megerőltetéstől félbeszakadt a terhességem, hosszú időre magam is kórházi kezelésre szorultam. Gyógyulásomat csakis a gondos ápolásnak köszönhetem. De magzatot kihordani többé nem vagyok képes, pedig el tudnék tartani akár ötöt is, sokkal könnyebben, mint a testvérem annak idején.

J. T. megigazítja az ébredező gyermek takaróját, majd tovább beszél.

— A harmadik koraszülés után végleg feladtam a reményt, boldogtalan voltam. A férjem is. A gyermektelenség már már felborulással fenyegette házasságunkat, akkor azt gondoltam, hogy talán megmenthetem, ha örökbe fogadok egy gyereket. Barátnőm révén bármikor bejuthattam az elhagyott csecsemők otthonába, így akadt meg a szemem ezen a kislányon. Alig pár napos volt akkor, foglalkozni kezdtem vele, azután már

csakis vele foglalkoztam, végül kikértem hétvégére. A férjemnek is megtetszett, egyre gyakrabban hoztam haza, míg egyszerre észrevettük, hogy hiányozni kezd, ha nincs nálunk. Hat hónap után azután örökbe fogadtuk.

Igen, ott fekszik a gyerek a habos kiságyban, jó meleg szobában, és ha J. T. munkában van, egy idősebb asszony őrködik felette. Tapasztalt, megbízható, nem olyan fiatal, mint akinek állandóan valamelyik tánclokálon jár az esze — mondja J. T. az egykori pesztonka, miközben óvatosan karjára emeli a rózsás arcú csecsemőt, aki nyitogatja már a szemét és érdeklődéssel néz a világba. Alkalmasnak találtuk a pillanatot, hogy rátérjünk látogatásunk eredeti céljára, és meghallgassuk J. T. véleményét az anyaságról, mint hivatásról.

— Erre a kérdésre tulajdonképpen nem is tudok felelni. . . illetve nem tudom, hogy az én véleményem menynyire mérvadó. Én anya akartam lenni és a természet megfosztott ettől az örömtől, de ha a saját érzéseimből indulok ki, akkor feltétlenül azt kell válaszolnom. Igen, az anyaság egy nő számára a legnagyobb, a legszentebb hivatás.

— Akkor miért nem hagyja ott a kórházat? Miért alkalmaz a gyerek mellé idegent, akinek keresete jórészét odaadja.

— Miért ne tehetném? Miért van szükség arra, hogy otthagyjam a betegeimet, akik bíznak bennem és szeretnek? Vagy az, amit a kórházban csinálok, nem hivatás? Vagy talán nem végzem kellő odaadással? Hiszen majdnem ráment az életem, mint ahogy rá is ment az életem egy része. Amiatt maradtam meddő . . . Egyébként azt hiszem aki nem jó anya, az nem lehet jó munkásnő sem és fordítva. A kettő együtt feltétlenül kiegészíti egymást. Mindenhez szív kell, türelem és hit. Hinni kell elsősorban abban, amit tesz az ember. És örömét lelni az elért eredményekben. Amit valaki csak kényszerűségből végez, s nem legjobb tudása szerint, az nem lehe* jó munka, akár anyaságnak nevezzük, akár másképp.- Tz

Énről a brigádról nem írnak isokat, nem mutogatják őket a televízióban és a —----------> ifjimWariöhan Egészen közönséges brigád, tagjai olyan lányok és asszonyok, amilyenekkel valamennyi moszkvai üzemben találkozhatunk.

ötvenen vannak. Harmincán a szerelést végzik, húszán a „forró“ munkaműveleteket és az ellenőrzést. Az első csoport szereli, a másik félautomaták segítségével hegeszti a rádiólámpákat, utána ellenőrzik a munkadarabokat és elvégzik az utolsó simításokat.

A szerelők csoportjában fiatalok vannak többségben, a befejező munkaműveleteket már szolidabb korúak végzik. A brigád legtapasztaltabb munkásnője, Marija Mataszová 1938 óta dolgozik a gyárban. A legfiatalabbak: Galja Lamszanová és Lida Pocstyonnih még csak az első lépéseket teszik a termelőmunkában, az idén végezték el a nyolcadik osztályt. Szóval különböző életkorú, természetű és érdeklődésű emberek találkoztak a brigádban. S ha az ember közelebbről megismeri őket, szembetűnnek közös gondjaik, szokámondva, a brigád egyszeriben mind a négy lábára sántítani kezdett.

Akkor lépett be közéjük Galina Szmirnova, az üzemrész legjobb szerelője. Saját kívánságára ment át a brigádba dolgozni. Két hónap alatt betanította Tanya Kukuskinát, Valja Vicskovát, Nagya Melnyiket, és még több lányt. És megtörtént az, ami rendszerint egy gyengébb sportcsapattal szokott előfordulni, amikor új, tapasztalt játékos lép a soraiba, hogy hirtelen céltudatosság hatja át a csapatot, a játékosok energikusan tevékenykednek, megértik egymást. A biztonságtudatot aztán elkerülhetetlenül siker követi

Bármi történjék a brigádban, a mester figyelmét sohasem kerülheti el. Nem azért, mintha Valentyina Volková maga akarna mindent „irányítani“, hanem azért, mert hozzá fordulnak tanácsért, megosztják vele bajaikat. Különben a mester sem öreg, nem állíthatjuk róla, hogy „élettapasztalatával“ vonzza a többieket.

Valentyina elmosolyodott, amikor erre terelődött a szó:

Tanya Kukuskina, Galja Gyeszjatcsikova és Valja Andrijaskina elválaszthatatlan barátnők.

saik, lelkesedésük, ami eggyé, brigáddá, közösséggé kovácsolja ezt az ötven embert.

Megtudtuk, hogy műszak után a lányok csoportja össszeül egy fontos dolog megbeszélésére. Talán kirándulást terveznek a következő vasárnapra, s az útvonalat beszélik meg? Vagy megvitatják a moszkvai színházak műsorát, hogy a legérdekesebb darabot válasszák ki? Nem. A lányok a Gyetszkij Mir (Gyermekvilág) áruházába készültek, hogy a rengeteg árucikkből ajándékot válasszanak a brigád kedvencének, Galina Szmirnovának, aki második gyermekét várta.

Galja nemrégen tagja a brigádnak, de jövetele eseménynek számított, aminek megvolt az oka. A múlt év végén egyszerre több tapasztalt szerelő esett ki a brigádból. A fiatalok betanítása pedig nem olyan egyszerű dolog. Az oktatás nyolc hónapig tart, de nem mindenkinek sikerül ilyen rövid idő alatt elsajátítania a finom szerelőmunka minden csínját-bínját. A nehézségeket még az is tetézte, hogy a részleg éppen akkor tért át új termékfajták gyártására. Népiesen

— Mindenkit meghallgatok, s leginkább ez kell az embereknek. Jönnek is hozzám. Az egyik szerelmes lett, nem tudja mitévő legyen. A másik új lakást kapott, — hogyan rendezze be? Már megszoktam. Most már tanácsokat is adok.

Meghallgatja az embereketl Igen, ez fontos dolog, de még fontosabb a segítségnyújtás, az, hogy örülni tud mások örömének, együtt érez a bajba jutottakkal, segít rajtuk. Ezért szeretik Valentyina Volkovát. Azt is mondhatnánk, mi köze egy művezetőnek ahhoz, hogy valamelyik munkásnője vitorlázó repülő szeretne lenni? Valentyina átéli védence lelkesedését. Vitorlázó szekció nincs az üzemben. Ezért ne teljesüljön a lány álma? Ráakadt egy címre, segített bejuttatni Valja Sziscsikovát a vitorlázó pilóták iskolájába. Valja most már repül.

Valentyina 15 éves korában, a nagyon nehéz 1942-es évben, került az Ízzógyárba. Sok volt a nehézség, éhezett, de ő dolgozott és tanult. Elvégezte az általános iskolát, azután a technikumot. Művezető lett. Itt, az üzemben megtalálta boldogságát.