Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-28 / 43. szám

ей MEDDIG KELL A JÁTÉK? A gyermek szellemi ás értelmi fejlődésének egyik lényeges és nélkülözhetetlen kelléke a játék. A szülők és rokonok megveszik a játékokat, hiszen alig van nagyobb öröm, mint a gyer­mek elégedett arcát, őszinte és leplezetlen örömét látni akkor, amikor váratlanul, vagy előre megbeszélt játékot kap. Kevesen foglalkoznak azonban azzal, ml legyen a játék sorsa. Nem vitás, hogy ezt a problémát a gyermekek, főleg az óvodás ko­rúak maguk oldják meg azzal, hogy a játékot vagy azonnal, vagy rövid Időn belül használ­hatatlanná teszik. A kisgyermek a játékot nem azért szedi szét, hogy tudatosan rongáljon, ö még nem érti, hogy ezzel a játék haszna­vehetetlenné válik. ű ösztönszerüleg Ismeret­körét kívánja bővíteni azzal, hogy megnézi, ml van belül. Amikor Így a dolgok nyitjára akar jönni, szellemi szükségletét elégíti ki és nem rongál. Nem verés jár érte, de amennyi­ben a gyermek már fejlettebb szellemi szín­vonalon van, figyelmeztetés. Ha ezt még nem fogja fel, mellőzzük a büntetést és a magya­rázatot Is, úgyis hiábavaló. Aki tehát az Ilyen cselekményért megveri a gyermeket, messze van annak lelkivilágától és nem érti gondolati és érdeklődési körét. Későbbi, Iskolaköteles korban a gyermek kezdi a Játékot Jobban értékelni. Hosszabb ideig maradnak a játékok használható álla­potban, sokszor sérülten és kopottan ugyan. A felnőtt ember szépérzékét sérti egy hajától megfosztott baba, egy rongyos ruhácskában megőrzött, esetleg már Jó piszkos mackó, egy megfakult vlllamoskalauz-kalap, egy össze­rakható játék maradványa. Ám ezek a kincsek nagyon hozzánőttek a gyermek szivéhez. Külö­nösen leánygyermekeinknél tapasztalható ez a ragaszkodás. Hányszor lehetünk tanúi annak, hogy a kislány új babát kap, szebbet, Jobbat, mint a régi, mégis szive minden szeretetével továbbra Is a régit ápolja. Nem válik meg kopott, orr nélküli, szakadt ruhájú babájától. Aki az Ilyen megkülönböztetésért haragszik, vagy neheztel a gyermekre, aki azt mondja, kár volt annyi pénzt kiadni az új babéért, az megint csak nem érti meg a gyermeket. Több „lányos házban“ tapasztaltam, hogy a babaszoba még akkor is ott van a szekrény tetején, amikor a kislány már a filmszínészek képeit gyűjti és pirulva megjegyzi, hogy a szomszédék Lacikája egészen csinos fiú. De Isten ments a babaszobát felszámolni, vagy a fiúgyermekeknél a régi kardot, kedvelt koc­kákat, már nem működő autókat eltüntetni — bár a fiúcska mér a lakótömb ünnepelt kapusa. Van Időszak, amikor a leánygyermek már évek óta nem Játszik a babaszobával, de már a háziasszony gondoskodásával törli le a le­rakódott port, megválni azonban nem akar tőle. Így van ez a babákkal Is, hiszen sok baba elkíséri a 1 eánygyermeket a serdülő korig és később Is ereklyeként tartja a gyer­mekével féltve őrzött kincsét. Sajnos sok édesanya — a jelen esetben Inkább pedáns háziasszony, mint anya — a rend kedvéért nem tűri meg a lakásban, vagy éppen a gyermek szobájában a pillanatnyilag nem használt játékokat. Rendszerint nagy­takarításnál, festésnél száműzik a gyermek­világ féltve őrzött darabjait. Ilyenkor a baba­kocsi váratlanul lekerül a pincébe, kamrába. Elvként fogadjuk el azt, hogy a gyermek addig tartsa meg a Játékait, amíg maga nem unja meg azokat, és nem sürgeti az eltevését. Minden korábbi beavatkozás a gyermek lelké­ben fájdalmas élményként marad meg. Bízzuk tehát a gyermekre, döntse el ő maga, meddig kell neki a játék. Loósz Dezső A foltos bőr oka a pigmenthiány. Ebben az eset­ben az arcon, vagy a testen fehér fol­tok jelennek meg. Felléphet különféle bőrbetegségek után, s ha huzamosabb Ideig tart is, csak átmeneti jellegű. Lehet azonban vele született betegség is, amikor a bőr színtelen, a haj úgy­szólván fehér, a szemek kékek. Ez az „albinizmus". Az ismeretlen okból ke­letkezett pigmenthiányt „vltiligo" néven tartja számon az orvostudomány. Ebben az esetben a fehér foltok körül a bőr barna. Ez nyáron a legszembetűnőbb. Gyógyítása rendkívül nehéz, ma még ugyanis nem Ismerjük a gyógyszerét. A vitaminok, növényi gyógyszerek sem hoztak eredményt. A bergamottos olaj­nak és a hipermangónnak sem volt tartós a hatása. Nemrég fedeztek fel egy anyagot (dihydrooxyaceton), amely­nek az a tulajdonsága, hogy a bőrt megbarnítja. Napozó krémekbe, olajba keverik, s előnyük, hony napfény hatá­sa nélkül barnítanak.. Ilyen pl. „Kreo­lon" nevű készítményünk, vagy a kül­földi „Piz Búin". Hangsúlyoztuk, hogy a napfény ha­tása nélkül barnítanak, ugyanis ha a beteg bőrt napfény érné, a foltok fe­hérek maradnának, s csak a környező bőr bámulná le. A pigmenthiány szer­vi betegséget nem okoz, mielőtt azon­ban bármilyen készítménnyel igyekez­nénk kezelni, kérjük ki a bőrgyógyász tanácsát. Dr. Sinka Lajos К É z M и N К А Fonott mintájú pulóver Kötésmtnta: 1. 2 Уг-es tűvel: a színén és visszáján stma. II. 3-as tűvel: a színén sima, a visszáján fordított (a minta szerint). III. 3-as tűvel: 8 szemen keresztül hú­zódó fonott minta. 1., 3. és 5. sor: a színén stma 2., 4. és 8. sor: a visszáján fordított. 7. sor (színe): az 1. és 2. szemet segédtűre vesz­­szük a munka előtt, lekötjük a 3. és 4. szemet, utána simán a segédtűn levót. Az 5. és 6. szemet segédtűre vesszük, a 7. és 8. sze­met simán lekötjük, utána szintén simán a segédtűn levőt. Háta: 136 szemre kezdjük és az I. mintával 6 sort kötünk. А II., III., III. mintával folytatjuk a kö­vetkezőképpen: 32 fordított, 8 si­ma, 8 fordított, 8 szem а III. min­ta szerint, 8 fordított, 8 sima, 8 fordított, 8 sima, III. minta, 8 for­dított, 8 sima, 32 fordított. Ezzel a beosztással dolgozunk tovább, miközben mindkét oldalon, min­den 10. sorban 5X1 szemet fo­gyasztunk. /126 szemünk lesz) majd ezután minden 12. sorban 5X1 szemet szaporítunk /136 szem lesz). 36 cm kötésmagasságnál a karöltő részére mindkét oldalon minden 2. sorban 1X5, 1X3, 3X2 és 3X1 szemet fogyasztunk. (102 szemünk lesz.) 17 cm karöltő­­magasságnál a vállak részére mindkét oldalon, minden 2. sor­ban 7X4 szemet kötünk le. Eleje: 14 cm karöltömagasságlg úgy készül, mint a háta. Itt a nyakktvágás részére lekötjük a középső 10 szemet és mindkét oldalon, minden 2. sorban 1X4, 1X3, 3X2 és 5X1 szemet lekö­tünk. Ujjak: 52 szemre kezdjük és az 1. mintával 6 sort kötünk. А II. illetve III. mintával folytatjuk to­vább a következőképpen: 6 fordí­tott, 8 stma, 8 fordított, 8 szem a III. mintával, 8 fordított, 8 stma, 6 fordított. Ezzel a beosztással dolgozunk tovább, miközben mind­két oldalon, minden 8. sorban 11- szer, és minden 6. sorban 12X1 szemet szaporítunk. (98 szemünk lesz.) 45 cm kötésmagasságnál a karöltő részére mindkét oldalon, minden 2. sorban 1X3, 17 X 2, 1X3 szemet fogyasztunk. összeállítás után a nyaknál 120 szemet körtűre veszünk és az I. mintával 6 sort kötünk, majd be­fejezzük. Térdharisnya A méret 38-as cipőnagyság. 3 Vz-es kötőtű. Kötésmtnta: 1. stma. 11. 1.—5. sor: * 8 fordított, 8 stma. * A * -tói * -lg 4-szer Ismételünk. 6. sor: 8 fordított a következő 8 szemet így keresztezzük: Az 1. és 2. szemet segédtűre vesszük a munka előtt, a 3. és 4. szemet si­mán lekötjük, majd a segédtűn levő szemet szintén simán; az 5. és 6. szemet segédtűre vesszük a munka mögött, a 7. és 8. szemet lekötjük, utána a segédtűn levőt simán. 80 szemre kezdjük és a szegély részére 2 cm-t kötünk az I. mtntá-

Next

/
Thumbnails
Contents