Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-28 / 43. szám

VÁDIRAT! В ... csak ez a gomolygó köd ne zavarná a látását, csak ne lenne gyomrában ez a görcs, a szivében ez a félelem .. -Amire világosan vissza tud em­lékezni, az egyik csikorgás, egy borzasztó üvöltés, ami a torkából szakadt ki... valami rettenetes ütés érte a testét és minden el­sötétült. Ez egy kórterem, ezt tudja ... de miért van Itt, hogy került ide? Valami történt vele Két keze megmozdult... a kar­jával nincs semmi baj... a bal lábát, lassan nagy erőfeszítéssel felemeli... igen, a bal lába is ép ... de a Jobb lába nem enge­delmeskedik! Arcáról a verejték a párnára, a nyakára csordul, szíve a rémü­let riadóját veri... mi történt a Jobb lábával? Keze nagy nehezen csúszik lefelé Jobb oldalán... ez itt a combja ... lejjebb, lejjebb ... a térd fölött vastag kötésbe üt­közik, halk hörgés hagyja el aj­kát, aztán vinnyogó síró hang - - - a kötés nem folytatódik! Hangosan, szinte sikoltva feljaj­­dul. Egy női arc hajol feléje, meg­nyugtató, csitltó szavak hullanak tudatára, aztán egy szúrást érez és néhány perc múlva szegény, fájó szivét betakarja a jótékony álom meleg bársonya. Álmodni Jő. Régi képeket, régi tájakat, élményeket Idéz fel, ki­simítja az élet ráncait A vértelen arcú férfi fekszik a kórházi ágyon és álmodik. Szá­­guldva rohan a falu mellett elte­rülő réten a törött téglákból épí­tett kapu felé és berúgja a gólt... erős fiatal Jobb lába olyan erővel rúgja a labdát, hogy az messze túlszáll a kapun ... surbankó le­gény és a kamaszvágyakat érlelő májusi estben csókolódzik a szom­szédék Húsával és Jobb lábát erő­sen mohón szorítja a lány comb­jaihoz, amelyek remegve védekez­nek a tolakodó vágyak ellen ... vidám színes aratóünnepen járja a csárdást és Jobb lába dobbantá­­sával veri az ősi ütemet. Az álom mindent kiegyenlít, mindent feled­tet, megszépíti a valóságot aztán Jön az ébredés. Itt dolgozott a városban és minden szombaton utazott haza, a faluba. Néhány hónapja már mint vőlegény, mert a gyermek­kori szerelem nem múlt el, a szomfezédék Ilusa eladó sorba ke­rült, és ő feketébe öltözve, boldog, zavart dadogással kérte meg a kezét. Szép volt a Jövőt színezni, elbújni a kertben és tervezgetni, összefonódott kézzel megállni a bútorüzletek kirakata előtt és huncut szavakkal a szemérem pi­ros rózsáit festeni a lány selymes arcára, ha kirakatnézés közben baba-kelengyére tévedt a tekinte­tük. Jő volt a boldog vágyak, az édes gyönyörök Ígérete. Soha nem volt borissza ember. Néha zsíros falatok után szívesen megivott egy fröccsöt, vagy két deci bort, téli reggeleken is meg­megijesztette a gyomrát egy fél­decivel, de nem vett részt férfi­társai nagy ivásaiban, nem tántor­gott részegen a város utcáin, csendes, nyugodt ember volt, csen­des nyugodt munkás életre készült. Három-négy hónappal ezelőtt ment- el először egy városszéli kocsmába néhány mulatós társá­val. Akkor Ivott először igazi vad részegséget magába, akkor ivott először eszméletlenségig. Másnap rázta az undor, kábult volt és feje fájt, de két nap múlva már megint ott ült a kocsma piszkos aszta­lánál. Az utolsó hónapban már csak egyszer volt otthon. Buta ügyetlen kifogásokat mondott Húsnak meg a szüleinek. Vasárnapi munkával, túlórákkal védekezett. Szeme alá fekete árkokat szántottak a ré­szeg órák, arca gyűrött volt, tekin­tete bizonytalan. A férfi felriad és a Jobb lábára gondol. Hol lehet az a láb? Hová dobják, hol égetik el? A férfi sir. Némán összezárt szájjal sir, hang­talanul, csak a szeméből patakza­­nak a könnyek. Két mankót lát maga előtt... ez a két mankó lesz a kísérője egy életen át. Ez a két mankó lesz a társa, rab­­{artója, szolgája, ez a két mankó hintáztatja majd testét, ez veri szomorú élete lelassult ritmu­sát... két mankó! Szokása szerint ott ült a kocs­mában ... mikor is? Csak tegnap történt? Lehetséges ez? Lehetsé­ges, hogy tegnap még ép erős, egészséges ember volt és ma már... vajon mi történt a Jobb lábával? Amikor kilépett az utcára, na­gyon szédült. Érezte, hogy tánto­rog, dülöngél, valakinek nekiment, valami férfihang szállt utána, ré­szeg disznónak nevezte, de ő nem reagált semmire, minden zaj, min­den hang, csak későn és mintegy átszűrve, letompulva érkezett a tudatéig és csak bárgyú vigyorral válaszolt. Nem tudta, hogy lelép a Járdá­ról, valami kis buktatót érzett csupán, kissé megtántorodott, alig tudta megtartani egyensúlyát, két karja támaszt keresően lendült a levegőbe Nem hallotta a száguldó villa­mos robaját, a csengő őrjöngő riasztását, nem hallotta, hogy a kocsívezető artikulátlan ordítás­sal, minden erejét megfeszítve fé­kez ... csak a csikorgást hallotta meg, ahogy a fékek a kerekekre tapadtak és a saját eltorzult, ré­mült sikolyát. Vértelen arcú férfi fekszik a kórházi ágyon és, szeméből szü­net nélkül csordulnak könnyel... keze a térdét burkoló kötésre téved ... a Jobb lába hiányzik. PÉTERFI GYULA Nem vágynak el A deméndt Állami Gazdaság udva rán reggel, ebéd közben és a munka­idő letelte után vidám kacagás váltja fel a csendet, huszonkét fiatal lány derűs hangulata következtében. So­kan közülük már harmadik éve dol­goznak Itt. A losonci járás községei­ből; Kőkesztből, Sírokról, Györkiből, Nagycsalomtjából, Inámból és Kővár­ról jöttek, hogy tavasztól őszig se­gítsenek a mezőgazdasági munkák­ban. A lányok több mint negyven kilométerre vannak szülőfalujuktól. Szombatonként járnak haza. A beosztásukkal elégedettek. Har­mincnégy hektáron ápolják a cukor­répát, 25 ha-on a szőlőt, műtrágyáz­nak, rossz időjárás esetén pedig a magtárban tevékenykednek. Naponta nyolc órát dolgoznak. Átlag kerese­tük 1040.— korona.' Ezenkívül négy mázsa kenyérgabonát és tíz ár kuko­ricát Is kapnak. A munkahely problémáiról, a lakás­kérdésről, a szabad Idő kihasználásá­ról beszélgetünk velük. A lányok őszintén válaszolnak. Elmondják, hogy hatan-nyolcan laknak egy szo­bában. A fürdőszobában kád van ugyan, de hiányzik a zuhanyozó. Ha befűtenek a kályhába, meleg vizük is van. Ktsebb mosakodáshoz a szakács­nőtől kérnek meleg vizet. Az ebédek nagyon ízletesek. Tóth Mária szakácsnő már nyolcadik éve dolgozik itt, kisegítőjével, Vincze Margitkával. Az ebéd és vacsora 3,95 koronába kerül. Minden nap hús van ebédre. Hetente kétszer vacsorára is. Az étlapot a lányok maguk állítják össze. Szórakozást is találnak maguknak a lányok. Esténként televíziót néz­nek, vagy sétálnak a faluban. Legény is van bőven. Gyurcsik Margitka és Koleszár Erzsiké már vőlegényt is talált itt magának. A gazdaságnak könyvtára is van, de amikor megkérdeztem, hogy jelen­leg mit olvasnak, bizony a 22 lány közül csak egy tudott válaszolni. Igaz, a gazdaság könyvtárában na­gyobbrészt szlovák könyvek vannak, s talán ez az oka, hogy nincs nagy érdeklődés a könyv iránt. Regénye­ket leginkább csak télen olvasnak. A Nő hetilapot azonban mindnyájan nagy érdeklődéssel várják. Sajnos a napi sajtó iránt nincs kereslet. Pedig Kukolik Erzsébet Pixiándesz Margit Rados Mária az irodából, ahová sok szlovák és magyar újság jár, kölcsönkérhetnék. A lányok vasárnapra hazautaznak. Talán ezért nem voltak még a szán­tói fürdőben, pedig ez csak 2,5 kilo­méterre van Déméndtől. Kitűnő vizét messze távolból felkeresik a vendé­gek. A lányok még egyszer sem fü­­rödtek meg a vizében. Van itt fedett és nyitott medence, hideg, meleg víz — mégsem vonzza őket. Néhányon közülök azonban nem szalasztották el megnézni a Slovan Bratislava jég­­korongozóit, akikről sokat beszéltek egymás között. Arra a kérdésre, hogy férjhezmenés után a mezőgazdaságban maradnak-e a válasz egyöntetű volt: — Igen, mert kiskorunktól meg­szoktuk a mezőgazdasági munkát és nem látunk benne semmi lenézőt. Fizetni úgy fizetnek, mint más üzem­ben, természetbenit pedig annyit ka­punk, hogy elég nemcsak nekünk, hanem az egész családnak is. Belányi János A zöld-tenger felett A letanovcei állomástól kb. 2 óra meredek dombmászással jutottam fel Slovensky raj legismertebb turistaköz­­oontjába, Klástoriskoba. Itt valóban gazdag, színes romantika vett körül. Klástorisko a legmagasabban fekvő völgykatlan: itt épült a kolostor-erődít­mény, mely a tatárjárás idején mene­dékhelyet biztosított a lőcsei lakosság­nak. Sajnos, ma már romokban hever. Erről a meseszép helyről ágaznak szer­te az utak, ösvények a leggyönyörűbb kirándulóhelyekre: a Kysel vízeséshez, Vel'ky Sokol, Klauzi, Cingov felé. A klástoriskói vendéglátóüzem sza­kácsnője a fiatal, mosolygós arcú Anna Debrecenyová: Ez év május 1-től vagyok itt, mint konyhavezető. Nagyon szeretem a mes­terségemet és ilyen tüneményes tájon élvezet dolgozni is — mondja a húsz­esztendős üde kislány. — Krompachy-ban születtem és ott is lakom. Csak ritkán tudok hazaláto­gatni, de ez a vidék is már a szívem­hez nőtt. A Nap erősen éget, a szél könnye­dén dajkálja a fákat, a levegő tele van a fenyőfák kellemes illatával. — Hát igen, reggel 7-órától este 10-ig munkában vagyok, mert 120 ebéd és a különféle hideg ételek elkészítése sok időt vesz igénybe. Szabad időm kevés van, azért akad. Ilyenkor gom­bázni járok. Este pedig tanulok, mert hotel-szakközépiskolát szeretnék végez­ni. Sokat olvasok: nagyon kedvelem a kalandos regényeket — jegyzi meg mosolyogva Anna. — A fizetésem is szép, minden hó­napban tisztán 1300 Kcs-t veszek fel. Szerencsém van, mert egyedül lakom egy kedves, kényelmes szobában. A magány nem gyötör. Ha kinyitom az ablakomat, langyos szélben a fenyőfák ágai cirógatják a kezemet. Az arcát kémlelem: elkomolyodik, majd tűnődve nézi a kissé homályban úszó Magas-Tátra hegyláncát — talán álmodozik. — A kollektíva melyben dolgozom: a pincérek és a többi alkalmazott, na­gyon rendes emberek. Az is jó, hogy mindnyájan fiatalok vagyunk. Búcsúzóul a kezét nyújtja, olyan si­ma, a sok konyhai munka után is ápolt.

Next

/
Thumbnails
Contents