Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-21 / 42. szám
jobb lesz, ha most hazamegy, kíalussza magát... — A fiamról, a fiamról — sóhajtott az asszony — nem tudok semmit mondani róla. S belefogott és negyedórányit magyarázta fia betegségét. A rendőr megadva magát, ismét visszaült helyére. S észre sem vette, az asszony már azt mondta, nyúzta, hogy minden útelágazáshoz, meg két község határán és ott, ahol valamikor kocsma volt, csárda, újra meg kellene nyitni. Azt írják az újságok, nincsen elég szállodai Odakint vagy három helyiséget be tudna ö takaroson rendezni ágyakkal. 6. — Maga azt mondta az imént, Duba úr, hogy hadapród volt a világháborúban. Ezt én magától nem kérdeztem. Miért mondta azt nekem? Van ennek valami jelentősége? — Van ám! Van ám! Burián várt. — Én ugyanis a hadosztályparancsnokságon szolgáltam. Tetszik érteni? Egyszer jövök haza, szabadságra, azt mondja Manci, a húgom: Bátyus, én úgy vagyok! Kitől, te? Nem tudta megmondani! Egyre megismételte a dolgokat Duba: Robogok a tanya felé, látom, az út egy pontján rendőr áll, balra kapom a kormányt, be a tanya udvarára. Burián legyintésére abbahagyta. Duba, a halott ember sógora mindent háromszor mondott: — Van ám még valaki, akt meg tudta volna ölni. Mondta is, amikor elköltöztette a családját; megkeserüli még ezt egy illető. Mivel az az illető bizonyos helyen drótkötelet feszített ki őneki. — Ki feszített drótkötelet, és kinek? — Miért nézi a motoromat, főhadnagy úr? Burián megpróbálta a gyanúsítást. Tudja maga azt, Duba. Elvtársnak vagy úrnak szokhatta meg Duba, hát hallgatott. Hevert ott néhány korán sárgult cső tengeri a tornác könyöklőjén, azt kezdte egyik helyről a másikra rakosgatni. Érettségizett ember volt, bántotta a dolog. — Nekem érettségim van. Mezőgazdasági középiskola. Nekem nem szokták így mondani. Pedig... Abbahagyta mégis inkább. — Pedig? — Amilyen erős, nagy ember vagyok, még a börtönben is, íllelve hát a táborban is becsületem volt. Elmondjam, miért ültettek le ötvenegyben? Fejével és balkezével tagadólag intett Burián. Felállt a fejőszékröl, nem volt más ülőhely a folyosón, s odalépett a halott ember sógora mellé, aki egyre a tengertcsövekkel törődött. Hozzámérte magát, de aközben a motort ts szemügyre vette megint. Az ott állt, a fal mellé támasztva. — Maga nagy darab ember? Fél féljél ha magasabb nálam — megfogta egy pillanatra Duba felsőkarját, aztán elengedte. — Bs mitől erős? Ez a vastag felkar inkább zsiradék, mint izoml Most egymás mellett álltak. — Ne bántson főhadnagy úr. Mit akar tőlem? Burián a motor hátsó kerekét nézte. Teljesen lekopott a köpenye, semmi rovás rajta. Hüvelykujjával megtapogatta. — Szinte hihetetlen. Ilyen vadonatúj gépen. — Vadonatúj? Hétéves. Azóta nyüstölöm a köpenyt is. Valami azt súgta Buriánnak, kár tovább feszítent a gyanakvást. Ha ez a Duba a gyilkos, ez úgy sem tud már elmenekülni. De a hátsó kerék gumija nagyon kopott. Ez nem ád olyan világos képet a homokon, mint... Estére lesz meg a boncolás eredménye, még az ts kérdés, találnak-e külsérelmt nyomokat. A test körül félkörben motorkerékpár nyoma. Ennél több bizonyíték nincs. — Tudja, ki feszítette ki a drótkötelet az úton? — Nem tudom, s nem is nagyon érdekel. Most a testes férfi ült le a fejőszékre. A sógorom. Honnan tudja? — Ö maga mondta. Családban maradt. — Rövidet nevetett, de abbahagyta hirtelen. — Mert nagyon haragudott. Egy nő miatt. De ez már messzire vezetne. — Igen — mondta Burián. Ásított, kevesett aludt az éjjel. Ma tulajdonképpen szolgálatmentes lenne — igen — ásított, s kilépett az udvarra. — Jött a motorral a pasas, és zamek, neki a drótkötélnek. Sötétben. Szerencsére lassan hajtott, mert nem használta a lámpáját, szóval éppen csak bukfencet vetett, a homlokán lett egy kis repedés. Buriánt érdekelni kezdte a póruljárt ellenfél. — Megmondaná végre, kiről be szél?- Hát a sógoromról.- Neki nem volt motorja. — Nem, persze, hogy nem. Motorja Tapodinak van. Nem kérdezett Burián, ingerülten várt, mert minden kérdéssel úgy érezte, hozzáhülyül a partnerhez. Bár lehet, hogy ez a Duba ■ is ilyesfélét gondol. — Messze vezetne. Micsoda beszéd ez, valami eszébe jut, s el hallgatja a bíróság előtt, mert messze vezetne. — Hát kérem — sóhajtott Duba —, az ő házasságuk, már tudniillik a húgommal, olyan kényszerházasság volt. Nem nagyon szerették egymást. Engem is gyűlölt a sógor. Volt neki valakije. — Kije? — Egy nő. Engem nem nagyon érdekelt.- A nő miatt volt a drótkötél? — Ügy, úgy. —- Ismeri azt a nőt? — Nem. Nem érdekelt. — A nevét sem tudja? Nem társalogtunk róla. Most .már bőszítette Buriánt a bőbeszédűséggel váltakozó szűkszavúság. — Nem azt mondta az elébb, hogy hadapród volt a háborúban? — De igen. Ügy is estem fogságba. De ez talán nem is ide tartozik. Ám ha óhajtja, bármiről kiselőadást tartok. Nem egészen szabályos ugyan a vallatás ... — Ez nem vallatásI — Duba érezte, hogy egy kicsit túlment szónoklatával a határon. — Tapodi? Igen. Tapadt Ernő. Agronómus volt legutóbb a szövetkezetben. Mert előtte az államiban volt. Most Irtányban lakik. Valami állami állása van most is. Talán a tiszai árterületek felügyelője. — Burián alig figyelt, a motorkerékpárra gondolt. Tapodt motorkerékpárjára. Számolta magában, hány kilométer ide Irtány. Legalább huszonkettő. — Mit gondol, otthon találom? — Bn nem gondolok semmit. En ts haragban vagyok vele. — Haragban? — Igen. De különben úgy tudom, lóvásár van a faluban. Egészen biztos, hogy itt lesz. — A lóvásáron? folytatjuk MESE a „foglázról“ Már nagyanyáink beszéltek a „foglázról“, amely fogzáskor jelentkezik a gyermeknél, de még a mai anyák is gyakran emlegetik. Pedig már több mint 150 évvel ezelőtt tudták a szakemberek, hogy a „fogláz“ csak mese, de az még a mai napig sem jutott el a köztudatba. A fogzás a gyermeknél általában 6 — 7 hónapos korban kezdődik. Ilyenkor jelenik meg a két alsó metszőfog (ez alól a szabály alól természetesen van kivétel, mert az alsó fog már 3 hónapos korban is megjelenhetik, de ugyanúgy akár egyéves korban is, anélkül, hogy ennek valami különösebb jelentősége lenne. Egyéves kora után a csecsemő sokkal fogékonyabb a betegségekkel szemben, mint addig. Gyakran észlelhetők meghűlési tünetek, nátha egy kis lázzal, máskor hasfájás, emésztési zavarok, ami szintén lázzal járhat. Ezek legtöbbnyire veszélytelen fertőzések. A náthát esetleg az anyától vagy valamelyik testvértől kaphatta a gyerek, mert a csecsemő a hűvös idővel szemben nagyon ellenálló. Ezért az anyának az a feltevése, hogy a gyermek megfázott, legtöbbnyire nem helytálló. Mivel a csecsemő 6—12 hónapos korában a legérzékenyebb a fertőzésekkel szemben, s ebben az időben kb. négyhetenként jönnek a fogai, úgy tűnik, mintha attól lenne lázas. Ezért gondolják az anyák, hogy ez fogláz. A fogzás természetes folyamat, ezért kizárt dolog, hogy ez a folyamat lázzal járjon. A láz, illetve a hőemelkedés következtében minden életfolyamat meggyorsul. Nemcsak a szívverés lesz gyorsabb, és sűrűbb a lélegzés, hanem a sejtek osztódása is meggyorsul. Érdekes tünet, hogy lázas állapotban a köröm is gyorsabban nő, ez a bizonyítéka a meggyorsult anyagcserefolyamat nak. Ha a csecsemő a fogzás időszakában lázzal járó fertőző betegséget kap, a fogzás is meggyorsul. Ha a csecsemőnél bélfertőzés van, vagy a légzőutak bacilussal fertőzöttek, az orvosnak ezeket a tüneteket el kell különítenie a fogzástól, s külön kell azokat kezelnie. Tehát az anya ne várjon arra, hogy majd, ha kijön a gyerek foga, a láz is elmúlik, mert ez alatt az idő alatt a gyermek szervezete bizonyos betegséggel küzd, amit kezelni kell. Természetesen a fogzás nem kellemes dolog. A csecsemő ilyenkor türelmetlen, síró, rosszkedvű és nyugtalanul alszik. Éjjel fölsír, és csökken az étvágya is. Legnagyobb fájdalommal az őrlőfogak megjelenése jár, amely általában a 12— 18 hónap között történik. A fogzással járó zavarok elmúlnak, de a szülők ilyenkor sok hibát követnek el. Ha a gyermek éjjel felsír, nem szabad felvenni és ringatni őt, mert megszokja, és később is sírni fog, csak azért, hogy éjszaka babusgassák. Tehát nem kell észrevenni az ilyen felsírást, mert a gyermekek rendszerint rövidesen megnyugszanak, s újra elalszanak. Két év alatt összesen 20 foga nő a gyereknek. Ha ez a folyamat időben és sorrendben nem mutat nagy eltérést, nincs különösebb baj, ellenkező esetben azonban orvoshoz kell fordulni. —Lm — 8 ÁRNYÉKÁBAN — Szegény kislány. Tudja, hogy mit mondott nekem az előbb? Hogy védekezni se mer már, mert olyan szigorú büntetőtanács elé került. Az idősebb férfi, aki talán az egyetlen volt a tárgyalóteremben, akit nem károsított meg a vádlott, szívből sajnálta Bibianát. — Több mint másfél hónapja, hogy ideiglenesen kiengedték a vizsgálati fogságból. Dolgozik már valahol? A fiatal asszony az ügyész felé fordult, bájos arcán csodálkozó mosoly ül. S megbántott ártatlanságának teljes tudatában tiltakozik: „Kérem, én már elseje óta dolgozom a televízióban. A főnököm X. úr ezt be is bizonyíthatja. 980 koronát kapok . “ A hallgatóság furcsállja ugyan, hogy ki mindenki kaphat állást azon a fontos munkahelyen, viszont elismeri, hogy egy ilyen szép lánynak minden sikerülhet. Azaz majdnem minden, — de csak egy bizonyos ideig. Ebben az esetben a tárgyalás szünetéig, mert ekkor az ügyész egy telefonhívással megállapítja, hogy Bibiana Strapákovát még hírből sem ismerik a TV-ben. Soha nem jelentkezett ott munkáért. Pedig milyen szavahihetően magyarázta, hogy munkaviszonya miért nincs személyi igazolványában feltüntetve. Ki akarta cserélni, mert közben elvált s lánykori nevét akarja ismét felvenni. Mert a 21 éves Bibiana elvált asszony. Volt egy kis fiacskája, akit rögtön születése után bölcsődébe adott, s aztán mikor az apja visszatért a katonaságtól, az vette magához. A gyermek időközben meghalt. Az anyja élte felelőtlen életét. Lopott, csalt, sikkasztott. Évekig minden sikerült neki. Mert szép volt, kedves, okos és intelligens. S mindezeket az adottságokat ki is tudta használni. A rosszra. 3000 koronát csalt ki tőlem. Azt mondta, hogy schillinget tud szerezni. Aztán eltűnt. Mikor ismét találkoztunk, azt állította, hogy az összeget átadta egy bizonyos mérnöknek, s az elsikkasztotta. Még Két évig — szünet sajnáltam is, s 6 megígérte, hogy megtakarított pénzéből megtéríti a káromat. Elvezetett egy ház elé, ahol állítólag egy rokona őrizte a betétkönyvét. Strapákóvá bement az egyik bejáraton, s eltűnt előlem a másikon . . Strapákóvá végig kitart hazugsága mellett. De a név, amellyel „operál“, a lakásbejelentő hivatal kartotékaiban nem szerepel, a megadott címen nem ismerik. Az még csak érthető, hogy barátnőitől ruhákat, szvettereket, sőt ékszert kért kölcsön, mert imádta az újat, a szépet, s aztán eladta. De védekezése, hogy a lányok még ma is az ő holmijában járnak, nem felel meg a valóságnak. De még a karkötő-mese sem talált megértésre. Hát olyan hihetetlen az, hogy valaki tartozás fejében egyszerűen ellop egy aranytárgyat? Hogy aztán bedobja egy kanálisba. Mert dühös, hogy más lopásokkal is vádolják. Nevetséges az egész 12 pontban összefoglalt vádirat. A bíróság rosszul teszi, hogy csak a tanúknak hisz és nem neki. Mikor úgy érezte, hogy sikerült visszavágnia, kis fitos orrát felhúzta, fekete ceruzával aláfestett szeme csak úgy ragyogott az örömtől. Már-már biztos volt a dolgában. Olyannyira, hogy tárgyalása előtt három nappal kilopott ismerősének táskájából egy arany karikagyűrűt és 60 koronát. A károsult még idejében érkezett a tárgyalásra, úgy hogy aztán az ítélet megindokolásában a bíró joggal hivatkozhatott arra, hogy a vádlott sem megbánásnak, sem pedig javulásnak még a nyomát sem mutatja. Bibiana már nem mosolygott. Külföldi, vastag sárga gyapjú szvetterét panyókára vetve szomorúan követte a fogházőrt, hogy két évre eltűnjön a bratislavai kávéházak márványasztalai mellől. Hogy aztán ott folytassa, ahol abbahagyta? Kár volna. Mert Bibiana szép, kedves és intelligens. Hogy okos-e, azt majd meglátjuk. — EAS —
