Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-07 / 40. szám
helyi motívumokhoz — egyre bővült a témakörünk. De — kérdezzük meg nagymamát is. Zuzaija Svihoríková házát nem lehet egyszerűen háznak nevezni. Mesebirodalomnak, virág-országnak is beillenék. Mert ennyi virágot, szinte megbonthatatlannak tűnő, gyönyörű összevisszaságban együtt látni, ritkaság. S közöttük agyagból készült gombák, tornyos várak, elvarázsolt királyfiként üldögélő békák — a nagymama mesterkedte csak úgy szórakozásból. A folyosón és a szobában végig a falon rajzok, rengetek cseréptányér. A vázában kövér búzakalászok, díványpárnákon, falvédőkön mesemadarak piros, zöld, lila tollai melegítenek. Mosolygó, friss, szinte fiatalnak tűnő asszony a nagymama. — Ugye, szépek a virágaim? — fogad bennünket. — Már hozzá sem kell szinte nyúlni, önmaguktól megteremnek. Az én földem már úgy telistele van virágmaggal, hogy ha a sziklára szórnának belőle, azt is biztosan virágba borítaná. És ahogy földje virágossá változtatná a kopár sziklát, úgy szelídíti mesévé, örök szépséggé szája képzelete, s keze. a valóságot. — Sajnáltam volna, ha elfelejtik a fiatalok, az emberek, hogyan éltünk mi öregek. így jutott eszembe, hogy lerajzolom, s kivarrom emlékül, hogyan is házasodtunk össze az öregemmel. Miért legyen ugyanolyan a fejkötőm, mint a többi asszonyé? Aztán azt is kivarrtam, milyen volt a keresztelő, hogyan sírtak a lányok, amikor a kedvesüket elvitték katonának ... Én mindig a szépet szerettem ... szóban, cselekedetben, virágban, ruhában, s most is Összegyűjtők mindent, ami tetszik. Kancsőt, kis terír tőcskét, rajzokat... Mert úgy felvitte isten a dolgom, hogy a lányomék elelvisznek magukkal egy-egy autótúrá: ra. Mindenhol van mit látni, van miben gyönyörködni. És ha még öregebb leszek és megérem, ebből is mese lesz. Mert munka közben is njer sélgetek magamban, vagy dalolgatoK S ezért vagyok mindig jókedvű, yjr dám. Még a szomorúság is könnyel^, ha dalol az ember... Úgy elnézem néha ezeket a — mai fiatalokat. KP- moly az arcuk, szótlanok, unatkgg= nak. Én még sohasem unatkoztam. Ülünk este az öregemmel a rá(}ié mellett, s bizony, ha valami szép Ke= ringőt húznak benne, nem álljuk meg, hogy össze ne fogódzunk táncolpji Ha valami gondom van? Hát nem röm azon a fejem ha lefekszem, jn= kább elmondok magamban valamilyen szép nótát... Jő orvosság, hogy ag embernek nyugodt legyen az álma, ürülök, hogy a lányom megtanulta, megszerette, s folytatja, amit én eb kezdtem. Én már nem látok jól, g neki frissebb az esze, szeme, hogy új történeteket találjon. Nekem már csak a régi jár az eszemben, a mi életünk ... De ö megrajzolta, kivarrta a felszabadulást is. Német katonák futnak, menekülnek, s mögöttük jönnek a szovjetek. A többi képünkön madarak, lepkék vannak. Itt fekete repülőgépek röpködnek az emberek felett... De a sopornyai piros szoknyás lány innen sem hiányzik. Ű köszönti virággal a felszabadítókat. A fák is zöldek körülöttük ... Mert ezek a mi színeink, a paraszti élet színei. A fű zöldje, a virágok pirosa, a búza aranyos sárgasága, az ibolya kékje, az este sötét feketéje. És — ' amíg csak élünk, mindig akad új téma... Mert az emberek mindig születnek, örülnek, dolgoznak, szeretnek... ezért a lányom még akkor is mesél majd ezzel a pici tűvel, amikor én már nem leszek És ha ő is megöregszik, biztosan akad akkor is asszony, aki elmondja az életről a maga meséjét, nótáját. Mert az asszony és a szépség rokonok. Mint a föld, meg a virág. Együtt élnek Harasztiné M. Erzsébet amikor már udvarolgatni szerettek volna a legínyek, de ín tálmentem mindegyiknek az eszín... Ambró, csak te ne nagyon nevetgíjj, mert még azt hiszik, hogy nem mondok igazat!... Szóval az ágy vót, hogy esténkint a lányos házba egyszerre beállított nyóc-tíz legíny is... Leültek és szórakoztak a jánkával, de a szülök előtt áml Ha a lány kezéből leesett a guzsaly, minden legény ugrott és amelyik fölkapta, azt a lánynak meg kellett csókolnia ... Azt tartották, az a legíny veszi itet feleségül ... — fó dolguk volt akkor a lányoknak ... Annyi közül válogathattak. De hát hogyan is választottak? — Ippen azt akarom elmondani. A legínyek azután egyenkint mentek el. A lány mindegyiket kikísértette a kapuba. Amelyik nem tetszett néki, azzal csak pár szót váltott... Aztán amelyik tetszett, azzal tovább elbeszélgetett .... — Aztán igazán csak beszélgettek ott a kapuban? — Ambró dudu szeme huncutul felvillant, de még mielőtt szólhatott volna valamit, Rozi mányi már folytatta is: — Hát ki hogyan? ... Akkoriban a legínyek sok-sok szíp lakodalmas nótát daloltak. A leányok téli zöldből koszorút fontak ... Akkor török muzsika vót (harmonika!, meg rezesbanda ... Szép fegykendő ... Kicevice bot. Erre kötötték fel a szőrkendőt (kásmírkendőt), bort, kalácsot meg valami ruhadarabot. A menyaszszonykérésnél három kérdést kellett megfejteni... Aztán a vőlegény szépen kpszöntötte a leány anyját: „Köszönöm ídes anyámasszony, hogy illen szíp, szűz virágszálat felnevelt nekem!" ... Két-három napig is tartott az esküvő ... — Hát azt tudja-e, Ambró bácsi, hogy honnét kapta nevét ez a falu? — Már hogyan ne tudnám? Valamikor fazekasok, gerencsérek hordták szét innen agyagportékáikat szamárfogaton ... Azután a fó öreg elmondja, hogy valamikor minden házon zsuppfödél volt, de harminckettőben valaki felgyújtotta a falut. Akkor került a zsupp helyébe cserép... A mai öregek azt beszélik, hogy a cserepesek akartak meggazdagodni és valakit felbéreltek erre az aljas munkára ... Megtudjuk azt is, hogy Gerencséren soha nem voltak gazdag kulákdk, еду-két gazdának volt talán csak fii hektár földje, a többinek jóval kevesebb. Azt is elmondja Ambró papü, hogy ma dz eper jövedelmez nekik legjobban, egy hektárról negyveneiéi* koronás bevételük volt eperből,,, Hát ez igazán szép összeg! Éjszaka lett mire a beszélgetést befejeztük — csillagporos éjszaka 0ё’ rencséren... A harangvlrágos Zoböf, a Kis- és Nagy-Harancs, a csitárt hegyek alatt alszik a falu ... N. László Endiffe Töthpál Gyula felvételei VÁDIRAT! В ALSZOM . . . értitek? Alszom! Senkinek semmi köze hozzá, hogy hol és hogyan . . . senkinek semmi köze hozzá! Hívjatok rendőrt... én nem bánom, a magam pénzét ittam el, saját keresetemet, megdolgoztam érte. Mámort vettem a pénzemért, mindent feledtető mámort és most itt alszom a pádon, tompán, részegen, öklendezve és nyálam csurog a számból, de én nem tudok semmiről, elnyelt a nihil, elmerültem, feloldódtam és majd csak az éjszaka hidege térít magához, majd csak éjfél előtt botorkálok haza kábulton, tántorogva és amikor az aszszony meg a két gyerek sírni kezd, gyilkos düh feszíti meg az izmaimat és rúgni, verni fogom őket és röhögni fogok, torz, szadista vigyor ül az arcomra ... de most még alszom hagyjatok aludni.. . állat vagyok: Amikor elmentem, az asszony már régen nem volt otthon. Takarítónő egy irodában, havi hétszázhuszat kap kézhez . . . nem pofázhat, van pénze, tartsa el a gyerekeit, ha a világra hozta őket, nem lehet minden az én nyakamon! Szabadnapos vagyok, csak ma volt „lóvé", hát bementem a céghez, felvettem a „motyót". Ezeregyszázharminc volt a borítékban. Nem is számítottam ennyire, mert kilencszáz volt az előleg, de jól sikerült a hónap. Aztán mit csináljon az ember, ha süt a nap, jó kedve van és pénz van a zsebében? Egy pohár sör, meg egy féldeci még nem bűn. ültem a kocsmában és jói éreztem magam. Igaz, rendeltem még két féldecit és azt is lenyomtam, de mondom — nagyon jól éreztem magam. Aztán valami pasas ült az asztalhoz, egy kis sört hozatott és azt kortyolgatta igen takarékosan, hogy tovább tartson. Láttam, hogy sóher a tag, hát megsajnáltam, hozattam neki is egy felet. Aztán . . . valahogy . . . egyre többen ültünk az asztalnál... valami kis ringyó is ott visongott mellettem, nagyon jó bőr volt és úgy nyalt-falt ott mindenki előtt, hogy majd megevett, hát nem lehettem smucig ... én voltam a fejes. Hozattam és fizettem . . . MINDEN nagyon érthető, fényes és színes volt. A daloló vidám cimborák, a szőkehajú nő, akinek a melle olyan odaadón simult a tenyerembe, a csapos, aki tisztelettudó meghajlással tette asztalunkra az italokat, a tudat, hogy grand vagyok, akire mindenki bámul. Az a macska, az az illatos vadpiros körmű nő is csak hozzám dörgölődzött és bizonyisten amikor rászóltam, hogy mutassa meg a hórisnyakötőjét, felugrott a székre és felemelte a szoknyáját. Egy ötvenest, egy egész ötvenest dugtam a harisnyájába, mert én gavallér gyerek voltam világéletemben. Az asszony . .. meg a gyerekek? Mi közötök hozzá? Hétszázhuszat kap az asszony havonként, van pénze, nem éheznek a kölykök. Hogy néha én is megeszem egy tányérral a levesükből, mert éhes vagyok és nincs egy vasam sem, az már igazán nem számít. Meg azért az ágyért, ahol alszom, csak nem nyújtanak be számlát, elvégre az ember az otthonában lakik és nem szállodában I FORGOTT, mozdult minden. Olyan volt az egész, mintha hintán ültem volna. Felborítottuk az üvegeket, meg a poharakat, ordítva dalolt mindenki és én hozattam és fizettem. Aztán valami . . . valami történt . . . nem tudom hogyan ... a csaposra emlékszem ... ott állt fölöttem és ordított: Fizesd ki a feketédet és lódulj I Egyedül ültem és semmit nem értettem. Csak bámultam a mocskos asztalt, — ahol kis tócsákban állt a kiömlött ital — az előttem hűlő feketét, ami tele volt hamuval. A fejemben gőzkalapács dübörgött és egész testemet rázta az undor. Három korona negyven fillért kért a csapos, de nálam már csak három korona tíz fillér volt. Kidobott. Durván megfogta a karomat, az ajtóhoz vonszolt és kilökött az utcára, hogy alig tudtam megkapaszkodni egy oszlopban. Eltűntek a cimborák, eltűnt a nő . . . minden eltűnt... a pénz is. Ezeregyszázharminc korona! Na és azután? Az enyém volt! Én dolgoztam érte! Azt csinálok a pénzemmel, amit akarok! Értitek?! Az asszony? Csak merjen nyikkanni! Nálam nincs pofázás, én belevágom a konyhakést, én szétrúgom a fejét. . . értitek?! HAGYJATOK aludni! Mit akartok? Hogy öt éve folyton ezt csinálom? Hogy minden keresetemet eliszom? Hogy még nem vettem a gyerekeimnek egy pár cipőt, nem mentem velük sétálni, nem vittem haza tíz deka cukorkát? Hogy részeg dühömben ütöm verem őket is, meg a feleségemet is? Hogy tudok dolgozni, de a részegség miatt már a huszadik munkahelyemen vagyok? Mi közötök hozzá? Én szabad ember vagyok! Azt csinálom, amit akarok! Nekem nem parancsol senki ... Hagyjatok aludni... én szabad vagyok . .. mint egy állat! Péterfi Gyula
