Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-23 / 38. szám

*0péiш

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy szeptember az igazi tátrai nyár. A nyárutói nap bőkezűen szórja sugárkévéit a hegyóriásokra, és aranyos fényű reggelekkel, rőten lángoló alkonyokkal ajándékozza meg о turistákat, jóllehet éjszakánként már о közelgő fagyok lehelete kisért.. .

Ilyen csodálatosan szép szeptember elejei napokon, 2—4-ig zajlott le a Tátra aljai S v i t b e n a VI. horgásztechnikai világbajnokság, amelyen 13 országból 56 versenyző vett részt, közöttük 11 nő. A horgászat — amely ősidőktől kezdve mindmáig sokak számára kenyérkereset és milliók elmaradhatatlan hétvégi szórakozása — csak nemrég került a nemzetközileg elismert sportágak sorába. A csehszlovákiai horgászok szövetsége 1960-ban lépett be a CIPS-be (CONFEDERATION INTERNATIONALE DE LA PÉCHE SPORTIVE), tehát sporthorgászaink hatodik éve szerepelnek nemzetközi fórumon, és nem kis sikerrel.

De adjuk a szót Viera Capkovának, a hazai sporthorgászat két világcsúcsot tartó koronázatlan királynőjének, több arany-, ezüst és bronzérem tulajdonosának, e sportág első számú mesterének. Szőke haja repked a friss szélben, kedves és nagyon közvetlen.

— Tulajdonképpen Amerikában versenyeztek először a horgászok „szárazon", innen terjedt el aztán világszerte. Ma főleg az NDK-ban közkedvelt, s ez meg is látszik a versenyeken. A németeknek van a legjobb felszerelésük és az ő csapatukban található a legtöbb fiatal versenyző. Nálunk a sporthorgászat sajnos mostohagyerek. Nem népszerűsítik és kevés az utánpótlás. Ezzel szemben nálunk kerül a legkevesebbe a horgászfelszerelés — a külföldiek nem kis irigységére.

Viera Capková civilben tornatanárnő, ebben az évben fejezte be a főiskolát.

— Tulajdonképpen a férjem „vitt kisértésbe", az ő tanácsára kezdtem ко-Viera üapková, aki színeinket képviselte

A lengyel Kedziera Hanna, a legfiatalabb versenyző

A győztesek mosolya

Dienes Piroska, Magyarország

Spécii felvételei

molyán venni a horgászást. Egyébként nemcsak „szárazon" horgászunk. Sokat járunk ki az Orlicei gáthoz. Sajnos, a vízben még nem értem el világrekordot, eddig a legsúlyosabb halászzsákmányom csupán egy 4 kilós csuka volt.

Közben a sviti stadion fényben fürdő zöld pázsitján rikító sárga célkorong és a vízzel telt fekete müanyagtálak előtt folyik a küzdelem. Az utóbbiak a mű- I e g у e s céldobást szolgálják.

— Még sohasem látott „mülegyet"? Várjon, mindjárt mutatok egyet... — és Dienes Piroska, a magyar, országos bajnoknő készségesen kotorászni kezdett piros tréningruhájának zsebében.

Il ^- .. -Jf.m

Tessék — és kis fehér szöszcsomót helyezett a tenyeremre. Hihetetlenül sok galibát tud okozni ez a kis mütyür — s már sorolja is a szakkifejezéseket. De én inkább arra vagyok kíváncsi, miért választotta éppen ezt a sportágat.

— Ó kérem, ez nálunk családi hagyomány. Öt évvel ezelőtt édesapám — mutatott rá a magyar csapat vezetőjére, könyörtelenül befogott. Persze magam is igyekeztem, mert az összes disciplinákat rendkívül szórakoztatónak találom

— ez a hobbym.

A VB legifjabb versenyzője a lengyel csapat Benjáminja volt: Hanna К e - d z i e r a, tizedik osztályos tanuló. Ez az első nemzetközi versenye (és zavarából ítélve talán az első interjú-ja is? ...

— de ezt inkább nem kérdezem meg).

Szintén családi hagyomány?

— Igen. Először csak pisztrángfogásra vitt magával a papa — magam is fogtam jó néhány kilót — de most már a legszigorúbb edzőm.

Mi jellemzi a sporthorgászatot, ezt a nálunk aránylag kevéssé ismert, gyermekcipőben járó sportágat? A mozdulatok harmonikus eleganciája, fizikai erő, de amellett kecses báj is. Mi kell hozzá? Szellemi összpontosítás, türelem, kitartás, pontosság. És rendkívüli előnye: bármikor, tehát idősebb életkorban is el lehet kezdeni.

FA