Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-02 / 35. szám

^áz és száz példányban néz; rád, kalapban, sapkában, copffal, tornyozott frizurá­val, mosolyogva és komo­lyan, de mindig melegfényű kerekre nyílt szemekkel. Felnagyított filmké­peiből útszegélyt csináltak az árnyas fasorban. Nevével is tele a város, öles betűk hirdetik a színház homlok­zatán, öles filmplakátok az utcán, fel­nagyított hatalmas reklámhanglemez a rádió- és ajándéküzletek kirakatai­ban. Nevét mondja a rádió, a televí­zió; nevét visszhangozzák a reggeli, a déli, az esti lapok címei. És ha hi­szik, ha nem, a plakátszegélyt kivéve, ezt a hatalmas reklámot nem szervezi senki. A moziba járók, a hanglemez­­vásárlók, a rádió-hallgatók, a tele­víziónézők spontán reakciója ez. Fel­ismertek egy szépséget, egy tehetséget és most mindent tudni akarnak róla. Reggel kilenc óra van, de a hőmérő higanya már a negyvenes számot kerülgeti, azután egyszerre, hopp, át­ugrik rajta. A Hotel Riviéra terraszán ülünk, százados fák árnyékában, ame­lyek ágait ügyes kezek úgy ritkították meg, hogy sem az árnyék, sem a ki­látás nem szenved csorbát. Az Adria kék öblébe hatalmas fehér óceánjárő úszik be: Velencéből jött — Dubrov­­níkba tart. Ügy örül neki, mint egy gyerek, megígérteti velem, hogy ké­sőbb megnézzük. Ízes humorral, s a legszebb irodal­­mlsággal beszél franciául. Az életéről, pályakezdéséről kérdezem. — Tavaly végeztem a színművészeti főiskolát. Belgrádban születtem és csak meglehetősen későn gondoltam arra, hogy színésznő legyek, jóformán a főiskolára való jelentkezésem előtti esztendőben. Azelőtt sohasem szere­peltem, még csak egy verset sem mondtam el az iskolában, így én vol-Olivera Vuco a „Méhraj" cfmfi filmben „Jó széllel“ indult tam a legjobban meglepve, amikor életem első színpadi kísérlete után felvettek. Ogy látszik, „jó széllel“ in­dultam, mert alighogy megkezdtük az első évet, már egy fontos epizód­­szerepre hívtak a filmgyárba. Milutin Kosovac rendező „Jő vágy“ (Dobra köb) című filmjében álltam életemben először a kamerák elé. A külső fel­vételeket Belgrádban készítettük, a belsőket Szarajevóban. Olivera Petro­­viö-VuCo néven szerepeltem — apám és anyám nevét összevontam. Később az egyszerűbb, az anyai Vuío név mellett maradtam. Alig néhány nap­pal azután, hogy befejeztük a „Jő vágy“ forgatását, Soja Jovanoviő, az ismert rendező és színész azt ajánlot­ta, vállaljam el „A világ körül“ (Put okolo svetaj című filmjének főszere­pét. Boldogan mondtam igent, a for­gatás azonban késett, s áthúzódott az 1964-es esztendőre. „A világ körül“ zenés film volt, amely Nusiö, a ma már klasszikusnak számító komédia­író ötleteinek felhasználásával ké­szült. Ebben a filmben énekeltem és táncoltam is. Mivel azonban a forga­tás sok időt elvett, nekiláttam, hogy a főiskolán behozzam lemaradásomat. 1964 nyarán két filmben szerepeltem. Akkoriban Belgrádban forgatták a jugoszláv—francia—német koproduk­cióban készülő „Komisszár X“-et, amelyből rövidesen sorozat lett. Első és második folytatásában is fontos színészi feladatokat kaptam. Azután George Breakston, az ismert amerikai rendező keze alá kerültem: Belgrád­ban forgatta „A katona“ (Vojnikj cí­mű háborús drámáját és rámbízta a második női főszerepet. Ezt követően a rendkívül sokoldalú, festőként, díszlettervezőként, íróként, filmrende­zőként egyaránt ismert Mica Popovió hívott meg, hogy játsszam el „Méhraj“ (Rój) című filmdrámájának lányszere-Az „Álom" című filmben partizánlányt alakit. Partnere (közé­pen) az egyik legnépszerűbb jugoszláv férfiszfnész: Ljubisa Samardzic A nagy, fehér, olasz személyszállító előtt a pulai kikötőben pét. Vállaltam, mert ez az 1804-ben játszódó, izzó hangulatú dráma rend­kívül közel állt egyéniségemhez. Még egy filmben játszottam a „Méhraj“ után, ezt Purlsa Gyorgyevics rendezte. Címe: „Alom“, (San.) Ebben egy hősi Halált haló partizánlányt alakítok, aki 5—10—15—20 évvel előre megálmod­ja és átéli a jövőt. hoz? Mikor és hogy került a színház­— Másodéves koromban a belgrádi Nemzeti Színház egyik rendezője hí­vott szerepelni, majd néhány héttel később kétéves szerződést kaptam. Most kezdem a negyedik idényemet a színházban. Több hazai és külföldi szerző darabjában szerepeltem. Első­sorban színpadi színésznő vagyok és tragika. Hirtelen benyúl a fürdőkosarába, hordozható lemezjátszót vesz elő. Le­mezt tesz a tányérra, majd bekapcsol­ja a készüléket. Ez volt életem első hanglemeze. Négy népdalt énekel: görögöt, izraelt, spanyolt, szerbet. Kedves a hangja, átélt a tolmácsolása, briliáns az énektudása. Megértem, hogyan volt lehetséges, hogy februárban, amikor az első sorozat megjelent, három nap alatt 20 000 példányt adtak el belőle. Ez egyedülálló dolog a jugoszláv hanglemezipar történetében és igazi sikert, nagy népszerűséget jelez. Azóta több mint 100 000 példányban kelt el ez a lemez és időközben megjelent második hanglemeze is, újabb négy népdallal. Ez is hatalmas sikert ara­tott. De mintha Olivera Vuőo vigyázna a siker szóval. Miért? — A közönség szeretete csak jelzés, de nem az egyedüli mérce. A mércé­nek bennünk, magunkban kell lennie, vallja az immár tizenharmadik alka­lommal megrendezett jugoszláv nem­zeti játékfilmszemle új csillaga: Oli­vera Vuőo. FENYVES GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents