Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-26 / 34. szám

га , Е. F. Burían színházban indult pályafutása, s érdekes, hosszú évekig csak komoly szerepe­ket bíztak rá. — Tizenöt évvel ezelőtt érkezett el életem nagy fordulópontja: felfedezték komikai véná­mat! Jan Kadar és Elmar Klos volt a „tettes“, akik a „Zene a Marsról“ című filmjük egyik komíkai szerepét bízták rám ... S én nevettető­ként születtem újjá. — Melyek voltak azóta legkedvesebb szere­r»oi 9 Tettetett kétségbeeséssel meredt rám, össze­csapta a kezét: — Magának van annyi ideje, hogy mind fel­soroljam? Mert nekem bizony nincs!... De ta­lán megemlítem a kedvesek legkedvesebbikét: ez egy televíziós-film volt, Csehov „Medve“ című művéből. Jan Werich partnere voltam, s a film Monte Carlóban „Arany nimfa“ díjat nyert!... Hirtelen felpattant, mint akit puskából lőttek ki: — A kávé! ra a kötényt. ... — s menet közben dobta magá-Siettem utána, hátha segíteni kell, s a konyha­ajtóban megtorpantam: ilyen vidám és sokszínű kis „főzőcskézőt“ még soha sem láttam! Piros­­kék-zöld-sárga ... a teljes szivárvány pompázott itt minden darabon, s a színeknek ez az orgiája nem tűnt zsúfoltnak, vagy bántónak. — Ebben a konyhában élvezet lehet még mo­sogatni is! — tört ki belőlem a háziasszonyi elismerés. Zázvorková köszönetképpen mókásan meghajolt. — A konyha a szentélyem, a főzés a hobbym! Van, aki még azt is hozzáteszi, hogy a hasam az istenem, de ez csak aljas rágalom!... Itt pihenem ki magam, a lábosok-fazekak között, a szakácskönyv társaságában! S félretéve a papucsos interjút: belefelejtkez­tünk a receptekbe ... — As — A! Vencel-tér színes forgatagában megpró­­[ báltam a lehetetlent: taxit szerezni, hogy el ne késsek! ... Szerencsém volt: mel­­———I lém siklott egy kocsi, s a rövidre vágott hajú taxisofőrnő szélesre tárta az ajtót. — Hová tetszik? ... Amikor megmondtam a elmet, bólintott: — Tudom kérem, ez az АВС-színház művé­szeinek lakóháza ... Ha nem vagyok indiszkrét: kihez tetszik menni? — Stella Zázvorková művésznő vár öt órá­­. — feleltem. A „pilótanő“ arcán széles mosoly ömlött szét, s ettől kezdve csak ő beszélt, áradozva és teli szájjal: — Micsoda véletlen: Zázvorková egyik ked­vencem! ... Minden szerepében megnézem, akár a színpadon, akár a filmvásznon játszik, csak az a baj, hogy a szolgálat miatt nem mindig láthatom a televízióban ... Tetszik tudni, vala­miféle varázsa vanl Ellenállhatatlan jókedvre tud deríteni mindenkit. Még az én komoly fér­jem is kacag, ha látja! Hát még a kisfiamnak mennyire tetszik ... Olyan hangulat kerekedett a taxiban, hogy jó­magam is széles mosollyal — és felfokozott kíváncsisággal csengettem Zázvorková ajtaján. Nyílt az ajtó, s egy szigorú arcú cerberussal találtam szemben magam, aki mindkét kezében egy-egy pár papucsot szorongatott, s az elő­szobában sorakozó papucs-hadseregre mutatott: választhatok — Újságíró ide, protokoll oda: papucs nélkül nincs interjú! — hangzott a kinyilatkoztatás, majd Zázvorková elnevette magát, s így foly­tatta: — Asszonyok vagyunk mind a ketten, ismerjük a takarítás „örömeit“... Ugye, nem veszi sértésnek a papucsot! Perceken belül már mamuszban csoszogtam befelé a ragyogóan tiszta lakás belsejébe. El­végre a másik munkáját meg kell becsülni. Aki most azt gondolja, hogy kacagtató törté­netektől hemzseg majd ez a cikk: téved. Stella Zázvorková a magánéletben egyszerű, közvet­len, mosolygós, de fáradt ember. — Csodálkozik? Hetenként nyolc előadás nem gyerekjáték! ... Azon az egy szabad esté­men pedig legszívesebben aludnék, de nem tehetem, mert el kell menni más színházak elő­adásaira is, el kell jutni néhanapján moziba, vagy le kell ülni egy jó könyv mellé ... És a barátok? Az embernek szüksége van legalább hetenként egyszer eltraccsolni a jóbarátok kö­zött, vagy egy nagyot sétálni a várban... De melyiket előbb? — A nézők azt hiszik, hogy a művésznő élete csak nevetésből, csak tréfából áll... Zázvorková bólogatott, mint aki azt jelzi: tudom, tudom ... — Ez a néző illúziója! A tragikáról azt kép­zeli, hogy egész nap zokog, a komikáról azt hiszik, hogy egész nap mókázik... A néző! megrikatni, vagy megnevettetni nem könnyű dolog: egész nap gyűjteni kell hozzá az erőt, az energiát. Mi maradna a humoromból, ha estig mind elpocsékolnám? ... A színész bármit tesz, bármit mond: minden idegszálával az elő­adásra koncentrál, a szerepnek él... így tanítja ezt Sztanyiszlavszkij isi S szemével a zongorán álló mellszobor felé intett: a szinészmesterség nagy tanítójának szuggesztiv, szemüveges portréja felé. — Hány éve él színpadonl — Arról nem volt szó, hogy éveket firtas­sunk! — váltott mégis vidámabb hangnemre a művésznő. — Huszonöt éve játszom, tehát úgy is mondhatnánk, hogy a pólyából kikerülve kezdtem már ... — huncutkodott. Jelinek György felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents